Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2012. augusztus 26.

Pat Walsh - Crowfield átka

Crowfield történetére nem sokkal a hazai megjelenést követően figyeltem fel a kiadó kínálatában. A fülszöveg egy könnyed ifjúsági regényt ígér, ugyanis a főhős nem más, mint a 14 éves Will, aki elvesztette a családját egy tűzvészben. Egyetlen bátyja maradt az egyetlen rokona, de ő Londonban van, és aligha lehet bízni benne, hogy valaha is tudomást szerez életben maradt öccséről, ugyanis 1347. évet írják a regényben, mikoris a kommunikáció még nem működött olyan gyorsan, mint a XXI. században.
Ilyen körülmények között kerül tehát Will a kolostorba a szerzetesek közé. Ott nevelkedik, miközben hálából mindenben segít a szerzeteseknek a mindennapi életben. Ha arról van szó, malacokat etet, máskor zöldségeket hámoz, megint máskor pedig fát gyűjt a téli hideg elűzése ellen. Egy ilyen fagyűjtés közepette botlik bele abba a furcsa lénybe, aminek csapdába szorult az egyik lába, és el is törik. A fiú megtudja, hogy egy hobot talált, ami a tündérek egyik fajtája. Visszaviszi a kolostorba, becsempészi, és gondját viseli az aprócska lénynek.
Nem ő az egyetlen látogató. Egy gazdag férfi érkezik a testőrével. A férfiről kiderül egy aprócska titok, aminek folytán a szerzetesek közt futótűzként terjed a hír, mely pánikot gerjeszt. De vajon mi az igazság? A látszat néha ugyanis csal, mint ebben az esetben is.

Tehát a történetbe ott kapcsolódunk be, hogy Will éppen az erdőben sétálgat, fát gyűjtöget a zimankós időben. Ekkor bukkan rá a hobra, ami a történet folyamán többször segít Willnek, innen is tisztán látszik, hogy ő jóságos tündér. Igaz, a modora kifogásolható, ennek ellenére ő az a lény, aki leginkább megfogott.
Will, hogy a mufurc szerzetesek ki ne szúrják, becsempészi az egyetlen baráthoz, akiről tudja, hogy meggyógyítja, és hallgat is róla. Csiga testvér gondjaira bízza tehát, míg ő a napi rutinját intézi. Ekkor találkozik egy különös nővel, aki "ránéz" a hobra, hogy rendesen bánnak -e vele.
Ezek után megérkezik az újabb látogató egy gazdag férfi és a testőre. Míg előbbiből nem sokat látunk, utóbbira nagy hangsúly helyeződik, miután kiderül a kis titka, hogy mit keres a "gazdájával" együtt a kolostorban.
Ugyanaz érdekli, mint Willt, és ez nem más, mint a crowfield -i kolostor átka. A fiú ugyanis több beszélgetést is kihallgat, ami felkelti a kíváncsiságát, és hamar összerak egy kisebb elméletet. Nem nehéz neki, hisz mindent a szájába rágnak. Elég, ha hallgatózik, majd a megfelelő embereknek elejt pár morzsát, hogy "ezt meg azt hallottam", és mindenki olyanná válik, mint egy énekes madár: azt a vétket is bevallják, amit nem is ők követtek el.
A nyomozás tehát nem számottevő, hisz a gyerek minden információhoz könnyedén hozzájut, amit csak tudni szeretne, viszont ez egyáltalán nem zavaró, hisz látszik, hogy nem erre helyeződik a hangsúly. Ahol nem jár sikerrel, ott a hob segít neki, és kiegészíti a történteket.
A kolostorban azonban sosem lehet unalmas, ugyanis az életet felrázza egy hír, aminek az elindítója nem más, mint Will. Ez után mindenki pánikol, és a fiút kiküldik az erdőbe, ahol nem tölt el túl sok időt.
És itt van a regényben az a pont, ami meglehetősen unszimpatikus szakasz volt számomra. Megszoktam, hogy a legtöbb helyen, ahol előkerülnek a szerzetesek, ha a munkára is koncentrálnak, akkor is érezni rajtuk, hogy jóságosak (mint például Robin Hood történetében), itt viszont ezt egyedül Csiga barátról, a gyógyító szerzetesről tudnám csak elmondani. A többi szerzetes mufurc, akik képtelenek másokra gondolni, csak önmagukkal vannak elfoglalva. Az 1300-1400 -as években nem volt ritka, hogy a gyerekeknek is dolgozni kellett, viszont az, hogy a szerzetesek semminemű együttérzést sem tanúsítanak másokkal szemben, megkérdőjelezi, hogy valóban annyira jóságosak -e.
Először is, mikor megtudják a vendégük nagy titkát, azonnal félteni kezdik az életüket, és kirakják a kolostorból. Egy részről érthető, hogy nem akarnak meghalni, viszont, ha belegondolunk, az elesettek segítése, és a betegek gyógyítása is a szerzetesek hatáskörébe tartozott. Ezek után hátat fordítanak egy rászorulónak - ellent mondva a saját szabályaiknak, és az Uruknak tett ígéretüknek is!
Másodszor akkor okoznak csalódást, mikor Will szemtanúja lesz egy véres mészárlás eredményének, visszasiet a kolostorba, elmeséli, hogy milyen szörnyűséget látott, mire a szerzetesek csak annyit mondanak: "Menj fát hasogatni!"
A szerzetesek tehát meglehetősen egysíkúak, és némiképp negatív szereplőként tűnnek fel, viszont ez betudható annak is, hogy a korral "megfásultak", mert már láthattak egyet s mást. Valahogy mégis kissé zavart, hogy ez a fahasogatós részlet bekerült a műbe.
Mint említettem, a hob egy tündér, és kiderül, hogy nem ő az egyedüli. Ahogy Will egyre mélyebbre süllyed a tündérek világában, megismerkedik a jó és a rossz oldal tündéreivel. A gonosz tündérek célja meggátolni a jó tündéreket abban, hogy teljesítsék a küldetésüket, aminek szintén köze van Crowfield átkához. Ezek után már csak azt nem értem, hogy a jó tündérek, ahelyett, hogy elmagyaráznák, hogy mit akarnak, mit keresnek, miért keresnek, elkezdenek játszani az életekkel, megzsarolják Willt, aki ezek után nem tehet mást, segítenie kell a jó oldalt, de fogalma sincs, hogy miben segít nekik. Ezek után azt vártam, hogy a jó tündérek azért nyomulnak ennyire a gyerek arcába, hogy aztán világuralomra törjenek, mert már csak ez hiányzott volna. Azt még mindig nem látom be, miért lennének már a jók jobbak, mint a rosszak, mert semmivel sem viselkedtek másként, ugyanolyan eszközöket vetettek be a céljuk eléréséért, mint a sötét tündérek.
Mindezeken felül viszont a sötét, borongós hangulat végig fennállt a mű folyamán, ami nem hagyta, hogy kizökkenjek a világából. A gördülékeny stílus mellett ez az, ami meglehetősen pozitív vonás a könyvben. Az pedig, hogy Walsh az első oldaltól fogva képes volt megteremteni ezt a légkört, és fenntartani az utolsó betűig, bravúros húzás. Átérezhető miatta az akkori kor sötétsége, és borzalmai, a nehéz atmoszféra.
Ami még meglehetősen tetszett, hogy néhány szereplőről nem derül ki, hogy ő most éppen a jó vagy a rossz fiúk táborát erősíti. Az pedig, hogy valakiről mit állítanak a mű folyamán nem biztos, hogy feltétlenül úgy is van. A fordulatok élét is csak az veszi el, hogy sejteni lehet, ki micsoda, és a kihallgatott dolgokból hamar kiderül, hogy mi az igazság, de eme sablonossága ellenére is élvezhető és szórakoztató volt.
Ezért is várom nagyon, hogy olvashassam a Crowfield démona című kötetet, hátha kiderül belőle a kérdésekre a válasz, mint hogy valójában ki is a fehér varjas anyó, mi történik Willel és a szerzetesekkel.
Hála egy titokzatos jótevőmnek módomban áll elolvasni azt a könyvet is, úgyhogy remélem, mielőbb neki tudok majd állni.

Oszd meg a bejegyzést! :

2 megjegyzés:

zakkant írta...

Mindenképpen szerezd be a következőt :)

FFG írta...

Ezek szerint az ennél sokkal jobb?

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger