Ezúton is köszönöm neki, óriási meglepetést okozott vele!
Agatha Raisin reklámügynökséget vezet, de minden álma vidékre költözni. Sikerül is vennie egy házikót, egy Londontól nem is olyan messze levő falucskában. Elbúcsúzik alkalmazottaitól, eladja a cégét, és lelép Londonból.
Rengeteg regényt olvas, és a magának való nő elképzeli, milyen idilli lesz a fogadtatás. Ezzel szemben noha mindenkit udvariasnak talál, sem a szomszédja, sem a lelkész, sem más nem visz neki süteményt, nem köszöntik szívélyesen. Az asszonyság tehát elhatározza, valahogy felhívja magára a falusiak figyelmét.
Megakad a pillantása egy hirdetményen, mely egy helyi pitesütő versenyről szól. Namár most, Agatha elmegy Londonba, vásárol egy pitét, benevezi a versenyre, amin elbukik. Nem sokkal később megtudja, hogy a bíráló meghalt a pitéje egy szeletétől.
A nő gyilkosságra gyanakszik, de sem a rendőrség, sem a helybeliek nem ismerik ezt el: mindenki más balesetnek titulálja, és letudják az ügyet.
Az asszonyság azonban nem nyugszik bele ebbe olyan egyszerűen, és amikor csak nyomra akad, úgy követi, mint vadászkopó a szagot.
Kap néhány fenyegetést, egyszer megpróbálják eltenni láb alól, de nem adja fel. Az igazságra ugyanúgy akar fényt deríteni, mintha egy Agatha Christie regény főhőse lenne...
Hol is kezdhetném? Mondjuk az elején. Eléggé lassan indul maga a regény, és később sem vált gyorsabb tempóra. Szépen, kényelmesen döcögünk, mint ahogy Agatha teszi ezt a vidéki életében. Ahogy jobbra tekintünk, hopp, egy hulla, ahogy balra, ott egy nő, aki majdnem széntablettává ég. Vigyázat! El ne üssük azt a félnótás nőszemélyt, aki előttünk jósnőnek képzeli magát!
Olyan ez, mint egy dzsip túra a Jurassic parkban: nem tudhatod, hogy a következő pillanatban a kocsi melyik oldalán melyik dinoszaurusz (falusi) fog felfalni (meglepetést okozni az egyik tettével). Ebben a környezetben kalauzunk Dr. Alan Grant (Agatha Raisin), aki valami új kutatásban (életben) vállal szerepet.
Tehát Agatha meglehetősen kívülállónak érzi magát, ráadásul nehezíti a dolgát, hogy meglehetősen magának való. Megszokta a főnöknő szerepét, aki parancsokat osztogat, a többiek meg úgy ugrálnak, ahogy ő szeretné. Itt viszont ezzel nem sokra megy, tehát más módszer kell: beolvadni az idegen környezetbe (emberből dinóvá kell asszimilálódni), hogy "fel ne falják".
Nem sok segítséget kap ehhez, de a regény során produkált jellemfejlődése meglehetősen figyelemre méltó, ugyanis egyre inkább kezdi levedleni a zsarnok üzletasszony gúnyáját, és tudását beáldozza a jó ügy érdekében.
Ha nem lenne ez a kis gyilkosságos-balesetes ügyecske, akkor talán sosem fedezi fel magában a kitartást. Ugyanis választ egy útvonalat, és azon kezd el végigmenni - mellyel bebizonyítja azt, hogy meglehetősen makacs, állhatatos nő.
A vidéki környezet, és az egyéb körítés néhol humoros, néhol teljesen szokványos, "valós szagú". A humoros elemek még nem a szem-nem-marad-szárazon kategóriába sorolódnak, de megmosolyogtatóak. Inkább visszafogott, szolid humorú, mely legtöbbször Agatha zsémbeléséből ered. Mint a legtöbb ehhez hasonló, nőies regényben, itt is van szomszédi vitázás, "szívdobogtató szomszédsrác", pletykás nőszemélyek, egy óvó-féltő nyomozó, egy cuki házi kedvenc, egy meleg(-nek tűnő) barát, és még lehetne sorolni.
Egy könnyed, laza krimiről van szó, ami meglehetősen csajos. Többször eszembe jutott róla A Szingli fejvadász, ami szintén ilyen lazaságú. És bár itt idősebb a főhősnő, és nem olyan esetlen, mint Steph, mégis le tudja kötni az embert.
Nem szabad nagy elvárásokkal nekiülni, mert akkor a csalódás garantált. Inkább azoknak ajánlanám, akik könnyed, néhány órás kikapcsolódásra vágynak, némi humorral, sok hétköznapi élettel és problémákkal, vidékies (falusias) hangulattal, furcsa, mégis átlagos szereplőkkel...
Agatha Raisin reklámügynökséget vezet, de minden álma vidékre költözni. Sikerül is vennie egy házikót, egy Londontól nem is olyan messze levő falucskában. Elbúcsúzik alkalmazottaitól, eladja a cégét, és lelép Londonból.
Rengeteg regényt olvas, és a magának való nő elképzeli, milyen idilli lesz a fogadtatás. Ezzel szemben noha mindenkit udvariasnak talál, sem a szomszédja, sem a lelkész, sem más nem visz neki süteményt, nem köszöntik szívélyesen. Az asszonyság tehát elhatározza, valahogy felhívja magára a falusiak figyelmét.
Megakad a pillantása egy hirdetményen, mely egy helyi pitesütő versenyről szól. Namár most, Agatha elmegy Londonba, vásárol egy pitét, benevezi a versenyre, amin elbukik. Nem sokkal később megtudja, hogy a bíráló meghalt a pitéje egy szeletétől.
A nő gyilkosságra gyanakszik, de sem a rendőrség, sem a helybeliek nem ismerik ezt el: mindenki más balesetnek titulálja, és letudják az ügyet.
Az asszonyság azonban nem nyugszik bele ebbe olyan egyszerűen, és amikor csak nyomra akad, úgy követi, mint vadászkopó a szagot.
Kap néhány fenyegetést, egyszer megpróbálják eltenni láb alól, de nem adja fel. Az igazságra ugyanúgy akar fényt deríteni, mintha egy Agatha Christie regény főhőse lenne...
Hol is kezdhetném? Mondjuk az elején. Eléggé lassan indul maga a regény, és később sem vált gyorsabb tempóra. Szépen, kényelmesen döcögünk, mint ahogy Agatha teszi ezt a vidéki életében. Ahogy jobbra tekintünk, hopp, egy hulla, ahogy balra, ott egy nő, aki majdnem széntablettává ég. Vigyázat! El ne üssük azt a félnótás nőszemélyt, aki előttünk jósnőnek képzeli magát!
Olyan ez, mint egy dzsip túra a Jurassic parkban: nem tudhatod, hogy a következő pillanatban a kocsi melyik oldalán melyik dinoszaurusz (
Tehát Agatha meglehetősen kívülállónak érzi magát, ráadásul nehezíti a dolgát, hogy meglehetősen magának való. Megszokta a főnöknő szerepét, aki parancsokat osztogat, a többiek meg úgy ugrálnak, ahogy ő szeretné. Itt viszont ezzel nem sokra megy, tehát más módszer kell: beolvadni az idegen környezetbe (
Nem sok segítséget kap ehhez, de a regény során produkált jellemfejlődése meglehetősen figyelemre méltó, ugyanis egyre inkább kezdi levedleni a zsarnok üzletasszony gúnyáját, és tudását beáldozza a jó ügy érdekében.
Ha nem lenne ez a kis gyilkosságos-balesetes ügyecske, akkor talán sosem fedezi fel magában a kitartást. Ugyanis választ egy útvonalat, és azon kezd el végigmenni - mellyel bebizonyítja azt, hogy meglehetősen makacs, állhatatos nő.
A vidéki környezet, és az egyéb körítés néhol humoros, néhol teljesen szokványos, "valós szagú". A humoros elemek még nem a szem-nem-marad-szárazon kategóriába sorolódnak, de megmosolyogtatóak. Inkább visszafogott, szolid humorú, mely legtöbbször Agatha zsémbeléséből ered. Mint a legtöbb ehhez hasonló, nőies regényben, itt is van szomszédi vitázás, "szívdobogtató szomszédsrác", pletykás nőszemélyek, egy óvó-féltő nyomozó, egy cuki házi kedvenc, egy meleg(-nek tűnő) barát, és még lehetne sorolni.
Egy könnyed, laza krimiről van szó, ami meglehetősen csajos. Többször eszembe jutott róla A Szingli fejvadász, ami szintén ilyen lazaságú. És bár itt idősebb a főhősnő, és nem olyan esetlen, mint Steph, mégis le tudja kötni az embert.
Nem szabad nagy elvárásokkal nekiülni, mert akkor a csalódás garantált. Inkább azoknak ajánlanám, akik könnyed, néhány órás kikapcsolódásra vágynak, némi humorral, sok hétköznapi élettel és problémákkal, vidékies (falusias) hangulattal, furcsa, mégis átlagos szereplőkkel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése