Wolfgang Hohlbein, Heike Hohlbein - A labirintus (Sárkányvölgy 2.)

Eme kötet beszerzése valahogy bonyolultabb folyamat eredménye volt, mint az elsőé, vagy a harmadiké. Három-négy ember utasította vissza a happolásomat a Rukkolán, mire végre az egyikőjük hajlandó volt feladni postán.

Figyelem! Az előző kötetre nézve spoilert tartalmaz!

Az első kötetben láthattuk, ahogy ifjú főhősünk, Rebeka beköltözik az iskolába, majd meghal, és Peer Andermatt segít rajta. A lány hálája jeléül megfogadja, hogy megszerzi a Tükör minden darabját, hogy összeillesztve azokat megmentse a fiú életét.

Innentől fogva azt hittem, hogy elindul a lány, és három-négy darabot is összeszed. Ezzel szemben azt látjuk, hogy már eltelt egy hónap, és mit csinált? Feltérképezte a labirintus egy részét. Ez mind szép és jó, de mégis mekkora az a labirintus, hogy egy hónap alatt egyetlen szilánkot sem talált?

A keresésben nagy segítségére van a nyakában lógó darab, ugyanis felhevül, ha a többi darab közelébe kerül.
Ugyanez a darab gondoskodik róla, hogy Rebeka megmeneküljön. A darab szemet szúr persze a lány nagy iskolai ellenségének is, akit visszahoznak az iskolába. (Kérdem én: hol vannak itt a szankciók? Mit tanul ebből a gazdag lányzó?)

Hogy ne unjuk halálra magunkat, részesei lehetünk egy patkányinváziónak, ugyanis 20 évvel ezelőtt rengeteget kiirtottak, és most úgy határoztak, hogy bosszút kell állniuk - mindezek tetejében meg akarják óvni a kincsüket. Hogy honnan jönnek, senki sem tudja, csak egyet: valószínűleg a labirintusból.

Rebeka, Tánya és Tomi nem akarják hagyni, hogy a patkányokat elgázosítsák, és meg akarják találni a tükördarabokat is, úgyhogy kijátszva minden óvintézkedést, lemennek a labirintusba.

Azzal azonban nem számolnak, hogy a lány legnagyobb ellensége, Szamanta és csatlósai is majd követni fogják, és szabotálják az akciót. Így keverednek el a labirintusban (térkép és jelölések ide vagy oda). Ezek mellett persze a patkányok sem hagyják őket.

Ez a kötet érezhetően gyengébbre sikerült, mint az előző. Az elején látjuk a felfedező lánykát, aki ki tudja hogyan, de ki tudja nyitni a pince ajtaját. Itt az első hiba, hiszen nem kapunk rá végig magyarázatot, honnan szedte a kis trükkjét.
Ami egyenesen röhejes volt, hogy a szobatársa, akiről kiderül, hogy egy burkolt zseni, feltör egy zárat, erre a főhősnő ott akarja hagyni a labirintus bejáratánál - annak ellenére, hogy a végén csak a szobatársnak lesz térképe a labirintushoz. (Mellékesen mai szemmel nézve mókás, hogy főhősünk azt sem tudja, mi az a scannelés.)
Tomi, mint védelmező bukkan fel ezúttal, és meglehetősen zavaró a karakterében a "pofa be!" beszólogatása, meg az, hogy meg akarja verni Szamantát. Az előző kötethez képest feladja önmagát, és agresszívabb színben tűnik fel.
Az agresszív hozzáállás nem csak Tominál, de a patkányok részéről is megjelenik, ugyanis harapnak, karmolnak, megtesznek mindent, amit csak tudnak, hogy az emberekben kárt tegyenek. Nem hiszem, hogy egy gyerekmesébe illene ilyesmi. Az első kötet inkább volt kisebb gyerekeknek szóló mese, ez meg kissé eltorzult mesének tűnt ahhoz képest.

Amit még hiányoltam ezek tetejében, hogy a másik világból semmit sem kapunk, mintha nem is létezne. Persze a tükördarabok sem kerülnek elő, és kissé megállapodik a történet. Meglehetősen lassan sikerül összemalmozni így majd az üvegdarabokat. Főhősünk ráadásul keveset is emlegeti a küldetését, mintha csak az lenne a dolga, hogy feltérképezze a labirintust.

Összességében nézve rövidebb, mint az első kötet, toporog a történet, mintha csak átvezetés lenne. Ezek után reménykedem, hogy a következő kötet jobban sikerült...