Nagyon régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet. Egyenesen beleszerettem a borítójába, és még az sem érdekelt, hogy romantikus.
A fogadás miatt egy könyvesboltban ücsörögtem sokszor és sokat, hogy olvashassam, de mikor a 2. bent levő kötet is eladták, már nem találtam sehol a könyvet, és az olvasása félbe maradt. Néhány hete Dezirel moly mutatott egy polcot, így hát elcseréltem vele ezt a könyvecskét, így sikerült befejeznem.
Köszönöm Dezirelnek azt a csodás meglepetést, amit a borítékba csomagolt! A kinyitáskor feltörő édes illatot, aminek okozója nagyon finom volt. (Csak az egyik ;) a másikat különleges alkalomra tartogatom.)
A (csodálatosan gyönyörű) borító alatt valóban egy romantikus történet, méghozzá mese bontakozik ki. Két fiatalról szól, akik 1875-ben élnek Edinburgh városában. Egy fiúról, akinek egy óra működteti a szívét, és egy lányról, akinek elbűvölő a hangja, mint egy madárnak.
A fiút, Jacket azonnal elbűvöli a lány szépséges éneke, és eltervezi, hogy bármi áron, de megkeresi és meghódítja a lányt. Ezért iratkozik be az iskolába, de ott megtudja, a lány már nem jár oda. Jack azonban találkozik másokkal. Ott van Joe, aki folyton beleköt a fiúba, és miután 3 évig eltűri Joe bántalmazásait, Jack kiáll magáért. A végén verekedésbe torkollik, aminek rossz vége szakad, így hát Jacknek menekülnie kell.
Hátra hagyva mindent elindul, hogy arra a helyre vetődjön, ahol a kis énekesnő is van, és meghódítsa szíve választottját. Útitársra talál egy "varázsló órásmester" személyében.
Végül Jack rátalál élete szerelmére, minden szép és jó, de egyszer mindennek vége szakad...
A könyv elején már látszik, hogy ez kisgyerekekről szóló első románcos mese. Meglehetősen bájosnak ígérkezik a fiúcskával, aki szerelembe esik első hallásra, majd beiratkozik az iskolába is, hogy megtalálja a lányt, akit szeret. Majd valamiféle vaskos, brutális dolgok halmaza következik, ami mindazt a bájt, a kellemet, a finomságot, ami az elejére oly jellemző volt agyoncsapja...
A végénél persze érthető, miért kellett ott az a két momentum, amit az író beletesz, hiszen a valóság az, hogy nem lehet minden rózsaszín, néha beúszik némi szürke is. Aztán megint jön egy pozitív oldal, hogy aztán megint beletenyereljünk főhősünkön keresztül a fekete levesbe. Míg az első sötétebb hullámot meglehetősen szélsőségesnek találtam, a második már inkább közelebb állt a realitáshoz.
Hozzá kell tennünk, hogy az egész könyv egy merő álmodozásra épül, és néha a távolnál is messzebb repül a valóságtól. Néhány szereplő mégis vissza-vissza rántja valamennyire a főhőst a földre, épp csak annyira, hogy megérinthesse a talajt, majd tovább szárnyalhasson.
Ez a különös, melankólia meglehetősen tetszett, mint ahogy azok a gyönyörű képek is, melyeket a szerelem kifejezésére, az érzések minél pontosabb bemutatására használ az író.
Az alapötlet (egy szív van az ember szíve helyén, az mozgatja) miatt hasonlított Philip Pullman - A tökéletes óramű című könyvére. Főhősünk kap egy órát a szívéhez, hogy legyen mi mozgatja. Egy régi kakukkos órával járkál, amit mindig fel kell húzni. Rendkívül szép momentumokat tesz a könyvbe az író ezzel kapcsolatosan. A kulcs, mint szimbólum is előkerül, mely meglehetősen tipikus a szerelem kifejezésére ("odaadom a szívem kulcsát").
Valamin azért mégsem tudok átlépni a könyvvel kapcsolatosan. Valahogy nem illett a gyerek szájába a "k••va" szó, és valahogy az is különösen vette ki magát, amit Miss Acacia művelt. Jack átszelte Európát, szemüveget szerzett neki, hogy lásson, hajlandó lett volna kitépni a szívét (szó szerint), hogy a lánynak jobb legyen, de mit adott cserébe a lány? Amint jött egy kis vihar, lelépett... A könnyebb utat választotta, és rendben van, hogy azt bizonygatta, mennyire szereti Jacket, de akkor miért nem bízott meg benne? Miért nem hitt neki, mikor ő végig az igazat mondta? Többször törte össze a naiv, álmodozó fiú szívét ahelyett, hogy bebizonyította volna, mennyire szereti, amitől inkább tűnt álszent libának, mint olyan lánynak, akiért megérte volna ez a sok kínlódás, mint amennyit Jack összehozott...
A végénél persze érthető, miért kellett ott az a két momentum, amit az író beletesz, hiszen a valóság az, hogy nem lehet minden rózsaszín, néha beúszik némi szürke is. Aztán megint jön egy pozitív oldal, hogy aztán megint beletenyereljünk főhősünkön keresztül a fekete levesbe. Míg az első sötétebb hullámot meglehetősen szélsőségesnek találtam, a második már inkább közelebb állt a realitáshoz.
Hozzá kell tennünk, hogy az egész könyv egy merő álmodozásra épül, és néha a távolnál is messzebb repül a valóságtól. Néhány szereplő mégis vissza-vissza rántja valamennyire a főhőst a földre, épp csak annyira, hogy megérinthesse a talajt, majd tovább szárnyalhasson.
Ez a különös, melankólia meglehetősen tetszett, mint ahogy azok a gyönyörű képek is, melyeket a szerelem kifejezésére, az érzések minél pontosabb bemutatására használ az író.
Az alapötlet (egy szív van az ember szíve helyén, az mozgatja) miatt hasonlított Philip Pullman - A tökéletes óramű című könyvére. Főhősünk kap egy órát a szívéhez, hogy legyen mi mozgatja. Egy régi kakukkos órával járkál, amit mindig fel kell húzni. Rendkívül szép momentumokat tesz a könyvbe az író ezzel kapcsolatosan. A kulcs, mint szimbólum is előkerül, mely meglehetősen tipikus a szerelem kifejezésére ("odaadom a szívem kulcsát").
A mű vége sejthető, mégis várnánk, hogy a főhős élete másik mederbe terelődik tovább, mint amilyent az író szánt neki. A könyv legtöbb részén sajnáltam ezt a különös fiúcskát, aki annyi szenvedett. Sok hű hó...
Ez a könyv tehát olyan, mintha nem is azért íródott volna meg, hogy az ember egy történetet olvasson, inkább azért, hogy míg olvassa, addig némi csúfság mellett rengeteg gyönyörűséget, és csodát lásson, melyre a földhöz ragadt létben nem mindig adódik alkalma...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése