Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2013. július 25.

"Te meg miket olvasol?"

A címben található ominózus mondat @Lena91 szájából hangzott el (csodálkozó hangnem kíséretében) a legutóbbi zalai molytalálkozón, mikor bátorkodtam volt megemlíteni, hogy egy Amerikai rapszódia című könyvet olvasok, Gál György Sándor írását. A könyv Gershwin életéről szól. Hozzátenném, nem ez az első olyan könyv, amit olvastam, de ezért vagy azért nem írok róla.
Viszont ennek kapcsán eszembe jutott egy téma, amit szeretnék kicsit körüljárni, és ismét megosztanám veletek az ezzel kapcsolatos meglátásaimat.

Mióta csak blogger vagyok, próbálok arra szorítkozni, hogy amiről olvasok, arról írok is. Egy ideje már beláttam, hogy ez nem járható út. Nem fogok minden Petőfi kötetről, vagy Shakespeare irományról írni részletesen. Ezek számomra amolyan háttér jellegű dolgok. Az alapműveltség részei, melyeket nem feltétlenül tartok olyannak, amiről írni is kell azért, hogy az emberek megtudják, hogy léteznek ilyen munkák...

Éppen olyan dolog ez az életemben, mint a komolyzene hallgatása: kevesen tudják, hogy még azt is tudom, hogy létezik olyan, hogy Magyar Táncok, és minden darabját ismerem és szeretem is. A legtöbben arról tudnak, hogy szeretem a rock zenét, de az már fel sem merül, hogy Mozart Requiem for  dream alkotását rongyosra tudom hallgatni, és ha egy nap 24 órájából 24-en csak az szólna, nem jelentene kínzást. Vagy például, hogy Beethoven nevének említésére nekem nem egy medve nagyságú bernáthegyi jut eszembe...

Így keveredett a kezembe a Gershwin életrajz is, ugyanis nagyon szeretem a munkáit. Valódi zseninek tartom a zenében, még ha meglehetősen különösnek is találhatták akkor, mikor élt. De hát melyik művészt érti meg a saját kora?
Szerintem az egyik legismertebb műve a Rhapsody in Blue. Gershwint szerte a világon ismerik olyannyira, hogy munkásságával rengeteg helyen találkozhatunk, még ha nem is tudjuk, hogy tőle származik az adott dal. A Nodame Cantabile animében is feltűnik egy-két darabja.

(Rhapsody in Blue - nyomjátok be nyugodtan, míg olvassátok a bejegyzést... ki tudja, hátha megtetszik ;) )


De nem ez a lényeg, hanem az, hogy vajon miért tekintenek azokra furcsa szemekkel, akik régi klasszikusokat vesznek kézbe, vagy egy-egy ismeretterjesztőbb, esetleg életrajzi írást? Miért néznek csodálkozva azokra, akik verseket olvasnak, és mitől lenne már más az, aki nem olyan írótól olvas, aki még él? Vagy ha egyáltalán nem regényt, vagy verset olvas, hanem valami ismeretterjesztő irományt?

Régen nem mertem bevallani, hogy Karinthy műveit olvasom. Bár akkor még csak azért néztek rám "ferde szemmel", hogy olvasok, később már azért is, hogy mik kerülnek a kezembe...
Őszintén megvallva ilyen szinten eléggé fanyar ízlésűnek tartom magam, ugyanis elolvasok általánosságban adott "művész" életéről szóló írást, akinek a munkásságával valamilyen szinten tisztában vagyok és tetszik is, amit csinál(t). Ezt figyelembe véve például egy Mozart életrajzi írást is a kezembe lehetne nyomni, annak is nekiállnék, és elolvasnám. Vagy akár a Bronte nővérek életrajza is lehetne, vagy bárki más, aki(k)nek a munkáját olyan szemmel nézem, ami azt mondatja: tetszik, amit csinált.
Általában, amikor olvasok/zenét hallgatok, nem maga az író/előadó, dalszerző számít, akkor csak magára az alkotásokra figyelek - elvonatkoztatva az alkotótól. Néha azonban érdekes, ki állhat egy-egy remekbe szabott alkotás mögött. Az egyik tanárom azt mondta, minden közgazdásznak van/volt valami különcsége, mert a közgazdász lét ezzel jár... A művészekre ugyanezt tudom vonatkoztatni - aki alkotásra adja a fejét, és jól is csinálja, annak mindig van valami rá leginkább jellemző vonás az életében (például kapcsolat az itallal, nőzéssel, drogozással, vagy például gyomorbántalmakhoz kapcsolódik, ami miatt mufurcnak tűnik az ember az éttermekben, stb...)

Miket olvasok? Drámákat. Szeretem őket, és ha olyan hangulatom van, csak lekapok a polcról egy Shakespearet. Azoknál nem lehet csalódni, a vége mindnek ugyanaz: valaki meghal. Vagy egy, vagy több személy, de valakinek muszáj halállal kiíródni a darabból.

Miket még? Verseket. Hiszitek, vagy sem, ismerem Varró Dániel Szívdesszert című könyvét, méghozzá belülről. (A rövid, SMS szövegnek is beillő versei a kedvenceim közé tartoznak. Annyira frappánsak...) Petőfi verseskötetei közül, illetve prózai irományaiból összeállított kötetem is van, illetőleg olvastam is. Arany munkássága sem áll távol tőlem és hozzátenném, egyik költő, és író sem azért került fel a radaromra, mert kötelező lett volna. A kötelező olvasmányaim közül ugyanis 2-őt olvastam el önként és dalolva, amiből az egyik Kafkától az Átváltozás, a másik meg a Légy jó mindhalálig volt.

Miket még? Történelmi írásokat, illetve a régi világokkal foglalkozó könyveket. Szeretem az ókori görög-római világot, és ha találok egy jobb, érdekesnek tűnő írást ezzel kapcsolatosan, akkor jöhet is. Egyiptom? Ugyanez a szisztéma, és még sorolhatnám...
Vagy például a kriminalisztikával kapcsolatosan is jöhetnek könyvek. Ezt A gyilkos is ember?! című könyv óta szeretem. Noha a szóban forgó irománynak magához a kriminalisztikához csak részben van köze (nem arról az oldalról közelíti meg az író a bűneseteket), jórészt pedig magukhoz az eseményekhez és a rideg tényekhez (melyik gyilkos miért és hogyan végzett az áldozatával, adott esetben hogyan kínozták meg az anyukájukat, barátnőjüket stb...), mégis ez volt az egyik olyan "tényező", ami elindított azon az ösvényen, hogy érdekeljen annyira a kriminalisztika, hogy akár olvasnék is róla.
Magyarország történelme szintén sarkalatos dolog. Régen faltam mindenféle könyveket ezzel kapcsolatosan - hihetetlen, hogy Drakula rokona az egyik legnagyobb királyunk volt... Tudtátok? És azt, hogy mi volt a legfőbb rokoni vonás köztük? (karóbahúzatásvoltahobbijuk)

Nem ez a lényeg, hogy mi mást olvas még az ember, hanem az, hogy nem lehet mindig csak regényeket olvasni... na jó, valójában lehet, de néha jó valami mást is kézbe fogni néha napján. A "más" olvasnivalók is ugyanúgy hozzájárulnak a látókör szélesítéséhez, mint mondjuk egy híradó, vagy egy újságcikk. Némelyik a múltban játszódik, némelyik a múltról szól, vagy éppen valaki tapasztalatait írja le, de mindig van valami, amit az ember a magáévá tud tenni az adott olvasmányból - függetlenül attól, hogy nem feltétlenül a szórakoztató irodalom része.

Úgy vélem, nem elborzadni, vagy csodálkozni kell rajta, hogy az embereknek milyen szokatlan ízlésvilága tud lenni, hanem nemes egyszerűséggel próbáljuk ki mi is.
Neki bejött? Hm... lehet, hogy nekem is bejönne, ha...
Az ember a könyveknél úgyis az első pár oldal után megmondja, hogy ez neki tetszeni fog, vagy nem... Vagy rájöhet a könyv felénél, hogy ezt inkább félreteszi, mert nem az ő világa.

Így vagy úgy én csak bátorítani tudok mindenkit, hogy ne foglalkozzon a furcsálló, értetlen pillantásokkal, hanem bátran vágjon bele a dologba. Ha valakit valamilyen téma érdekel, ne restelljen utánanézni, utánaolvasni, és ne foglalkozzatok az "előítéletekkel". Fedezzétek fel a világot magatok körül, legyen az jelenkori, vagy múltbéli, személyhez vagy társadalomhoz, esetleg valami dologhoz kapcsolódó.

Témázásra és kutatásra fel!

••••••••

ui.: És ha tudnátok, hogy az egyik hobbim az volt régen, hogy csak úgy emelt szintű matekpéldákat oldottam meg, amilyent átlagos iskolásoknak nem tanítanak... nekem se tanították, csak csináltam, mert tetszett... De erről pszt! Ne áruljátok el senkinek!

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger