John Boyne - A csíkos pizsamás fiú

Amikor még szakközépiskolás voltam, minden évben egyszer elvittek minket moziba, hogy egy olyan filmet vetítsenek le nekünk, amit az iskola elrendelt. Ennek keretein belül láttam először A csíkos pizsamás fiú című filmet, ami letaglózott, elképesztett, és sokkal jobban tetszett, mint a Sorstalanság -ból készült filmváltozat. 

A napokban Kispingvinnel beszabadultunk egy könyvesboltba, megláttam, és azonnal úgy gondoltam, hogy végre megvehetem, elolvashatom. Viszont a borító alatt nem azt találtam, amit vártam...

Azokban az időkben járunk, mikor az auschwitzi (halál)tábor üzemel. Lengyelországból átdeportált zsidókat dolgoztatnak, sanyarú körülmények között.

Bruno, a kilenc éves kisfiú erről mit sem tudva éli életét Berlinben. A szobája ablakából az egész várost belátni. Öt szintes házban élnek, partikat tartanak, és gyakran játszanak a barátaival. Apját, aki katona, kinevezi a Führer, így a család kénytelen elköltözni. Ennek a spártai küllemű háznak csupán 3 szintje van, és nem sok felfedeznivaló Bruno számára. 

Nem is tudja felfogni, mi folyik körülötte. A házukban nem tartanak partikat, hanem katonák járkálnak ki-be, miközben anyja egyre idegesebb, és a személyzet egyes tagjai azt állítják, nem is az az eredeti szakmájuk, amit éppen csinálnak. 

Smuel és Bruno a film változatban

Bruno az egyik kalandja során felfedez egy kisfiút, aki egy kerítéssel elzárt világban él, rengeteg fiúval, akikkel milyen jó lehet játszani. Bruno is bevágyik közéjük, viszont neki nincs csíkos pizsamája, nem érti, miért is kell abban lennie a benti embereknek reggeltől estig. Egyáltalán miért vannak elzárva mindenki elől?

Smuellel, a zsidó kisfiúval igazán jó barátságot alakít ki, még akkor is, ha sohasem játszhatnak együtt, csupán ülhetnek a kerítés két oldalán, és beszélgetnek...

Miért volt hatalmas csalódás ez a könyv? Mert bugyuta. Nem hiszem, hogy sok holokauszttal foglalkozó könyvet neveztek ennek, de ez az. Adott nekünk Bruno, a kilenc éves kölyök, aki meglehetősen naiv. Rengeteget hallgatózik, a felnőttek sokszor úgy osztanak meg egymással dolgokat, hogy nem is sejtik, hogy a gyerek ezt hallja. A kérdéseire nem kap nyiltan választ, senki sem magyarázza el neki, hogy a mama nem elorozta a dicsőséget Paveltől, a zsidótól, aki egykor orvos volt, most meg csak sima pincér... aki bekötözi Bruno sebét, miután a kisfiú leesik a maga kreálta hintáról.
Nem magyarázzák el neki, valójában miért rossz a kerítés túloldalán: hogy éheznek, hogy ott is össze vannak zsúfolva, hogy egész nap robotolni kell és a katonák bántják őket. Smuel is csak annyit mond el Brunonak, hogy a katonák rosszak, de nem mondja el, miért.

Egy másik ok, amiért azt mondom, hogy ez a könyv nem megfelelő, hogy hiteltelen és felületes. Kizárt, hogy a drótot meg tudták volna annyira emelni, hogy akárki be-ki ingázhasson. Ha már egyszer így van, Smuel miért nem szökött ki a dróton túlra, ha a benti világról tudta, hogy mennyire rossz? Valahogy senkinek sem tűnt fel, hogy egy zsidó kisgyerek egy éven át minden nap, amikor nem esett az eső ott ült a kerítés mentén, és evett, meg beszélgetett egy másik kisgyerekkel. Kevés ismeretem szerint ezekben a rácsokban áram futott, úgyhogy hozzá érni sem volt túl tanácsos, itt a gyerekek ezzel nem foglalkoznak.

És egy harmadik ok, maga az anyuka. Az anyuka, aki csak hangoztatja, hogy nem gyerekek felnevelésére való a hely, de igazi indokot nem kapunk. A gyerekek egyszer kapnak tetvet, és ennyi. Ez lenne a nagy indok? Végül mégis az anyuka győz, de akkor pedig már késő...

Ritkán mondok ilyent, de ebben az esetben igaz, hogy a film sokkal - mérföldekkel - jobb, mint a könyv, ugyanis minden ilyen hibák kiküszöböl. Anyukának például jogos az aggodalma. A filmben a szülők megtudják, hogy a kisfiú szobájából látni a csíkos pizsamás embereket, a filmben elhangzik egy ominózus mondat, miszerint "Büdösebbek, amikor égnek." az anyuka és Bruno füle hallatára, ami a könyvből nekem hiányzott. A filmben a lezárás is sokkal meghatóbb. Ott elhangzik a mondat, hogy "Tusolók.", mintegy szemléltetve a gázkamrákat, a könyvben a végén nem derül ki, pontosan hova került Bruno és Smuel.

A filmben is megjelent Bruno naivitása, de ott nem úgy, mint egy ész nélküli gyerek esetében, hanem úgy, mint egy ártatlan, sötétben tapogatózó, kissé tudatlan gyerek esetében. És miről is tudtak annyit beszélgetni egy évig a gyerekek? A filmben ez is némileg színt kapott, és Bruno kitalálta, hogyan oldhatják meg, hogy együtt játszhassanak - a könyvben még ennyi fantáziája sem volt.

Tehát amiért a könyv csalódást okozott, hogy kapunk egy buta kilencéves kölyköt (aki még azt sem bírja kimondani, hogy "Auschwitz", írja már le neki valaki, és tolja a gyerek orra elé), aki naiv, akinek nincsenek válaszai, csak kérdései... aki elégedetlen a helyzetével, és fel sem méri, mennyivel rosszabb Smuelnak - ezutóbbi persze nem panaszkodik annyit, mint Bruno. Kapunk egy kidolgozatlan sallangot, mert nem derül ki pontosan, hogy anyukának mi nem tetszik a helyzetben, miért van ennyire az ellen, hogy Auschwitzban lakjanak.

A vége a megható, sírós helyett egy nagy semmi lett, pedig vártam volna az érzékeny pillanatokat, amiket a film végén meg lehet tapasztalni.

Összességében nézve hiteltelen könyv, egyszer olvasós darab, amiben itt-ott elveszett az értelem. Egy 9 éves kisfiú szemszögéből akarta bemutatni a holokausztot, meg akarta hatni az embereket, egy olyan barátságot akar bemutatni, ami naiv elképzelés, és bájos, de valójában nem látunk mást, csak egy önző, naiv, buta kölyköt... Az is vitatható, hogy melyik korosztály számára íródott. A kisebbek (9-14 évesek) még nem feltétlenül értik, mi is az a holokauszt, ki volt a Führer, mi az a Heil Hitler, a Dávid-csillag, a horogkereszt - amik lerajzolásra kerülnek a könyvben -, vagy mit jelent az, hogy zsidó, esetleg miért nem voltak szimpatikusak a Führernek, meg a német katonáknak. Felnőttek számára viszont unalmas, gyermeki, és Bruno egyenesen irritáló...
Sírós regényt szerettem volna olvasni, de nem jött össze...

•••••

A film előzetese: