Létezik valahol egy ecetfa, mely magányosan strázsál egy udvarban. Egy udvarban, melyben régen többen is voltak, de aztán kivágták mindegyik fát. Ez nem más, mint az Ecetudvar. Mégsem az ecetfa áll a középpontban, hogy élte túl a nagy "ecetfa-mészárlást". Hanem...
Önmagunk keresése mindig kihívás. Milyenek legyünk? Kik vagyunk egyáltalán? Ez érdekelte a Lantos Marit is. Igen, ő az a zsidó apától született lány, akit szülei először "bezártak" a családba, majd kitagadtak otthonról azután, hogy a lány kijebb merészkedett a családi fészekből. Igen, ő az, akinek a kapcsolata végén nem volt hova mennie - hisz szülei látni sem akarták (majd meghaltak), az Ecetudvar pedig már nem tudta visszafogadni.
Miután szülei is meghalnak elkezdi azt kutatni, ki is ő, mit akar és mit is jelent zsidónak lenni...
Persze ezek mellett Marinak rengeteget kell küzdenie, latolgatja, hogy szeretetre tanítja az embereket, aztán megint változtat a tervein.
Mari "útkeresése" mellett több ember sorsán keresztül mutatja be az írónő az élet egyik legfőbb dilemmáját: ki vagyok én, és mit kellene tennem? Mindenki mást keres, és a legtöbben nem azt találják, amire számítanak. Marihoz kötődik a fő szál, aki magának való lány, és érezhetően hánykódik az életben. Amolyan "sehova se tartozik" karakter, aki keresi a saját útját, önmagát, próbál magának meghatározni életcélt, de nehezen talál válaszokat.
Mindnyájan átélünk életünk során hasonló élményt, ez hozza közel az emberek szívéhez Marit, és a többi nőt, akik szintén keresnek valamit, várnak valamit az élettől. Mindenkinek másban rejtőzik a válasz, és ez azért remek, mert így mindenki megtalálhatja azt a típust, amelyikkel a leginkább tud azonosulni. Természetesen mindenki más jövőt/sorsot kap az útja végén: van, aki önkezével vet véget az életének, van, akiért jön az elmúlás magától is, és van, aki megtalálja az életcélját.
Akivel leginkább tudtam azonosulni, az Mari, aki naivsága miatt néha olyan helyzetekbe keveredik, ami számára cseppet sem a jó irányt mutatja - és teszi ezt annak ellenére, hogy baráti támogatást kap nem egy esetben. Ilyenkor inkább makacs, és önfejű, és előbb-utóbb mindig rájön, hol hozott rossz döntést.
Magdát (Mari barátnője) sajnáltam a legjobban. Magdával ugyanis elbánt az élet egy "szépséghibával", aminek következtében a lány önbizalma nagy mértékben megcsappan - mondhatni, némileg depresszióba is zuhan emiatt. Mindezek mellett nagy szíve van, de ez sok embernek egyszerűen kevés, mert a látszat alapján ítélnek a legtöbben...
A legtöbb karakter ezúttal is különös figura, mint ahogy azt már a Talyigás Irma történetben megszokhattuk. Ezúttal kapunk durva szélsőségeket, mint Mari anyját, aki elzárja a világ elől a lányát, megtilt neki mindent, és bekorlátozza a férjét is. Ami nem úgy történik, ahogy a nőnek tetszik, az jó nem lehet. Egy perpatvar után lányukat nem is fogadják vissza.
Az apuka a beletörődő, az asszony "zsarnokságát" elviselő férfi, aki sodródik az árral.
A végén felbukkan egy Gilá nevű szereplő, aki valamilyen szinten a megoldást is jelenti Mari számára. Gilá egy ártatlan lány, aki az élethez meglehetősen naivan áll hozzá.
Stílusát tekintve ismét kálmán-maris könyvről van szó, de ezúttal olyan körítéssel, mintha a nagyi, aki éppen kötögetés közben mondja el az elmúlt évtized pletykáit közben átmenne olyan típusba, mint az Operaház fantomja (nem a konkrét fantom, hanem maga a regény). Feldobódik ugyanis egy név, és jóformán a legutóbbi cipővásárlásáig mindent megtudunk róla. Míg a Talyigás Irma történetben is elő-előfordult, hogy belépett egy új szereplő, és elmesélésre került a háttértörténete, itt sokkal több szereplőről van szó (nem alakul ki egy fix szereplőgárda, mert valaki kiíródik, valaki meghal és folyton cserélődnek), és néha elveszik az apróságokban, a felesleges momentumokban. Egy idő után már családfát rajzoltam, hogy ki kinek a kicsodájának a micsodája - és csak ezután derült ki, hogy általában egy-egy család 3-4 főből állt. Sok az elkalandozás - ami miatt tényleg olyan, mint a nagyi pletykadélutánja - de ott az embert néha nem is zavarja, ha elveszti a fonalat...
A vallás felmerülése miatt rosszkor került a kezembe ez a könyv, ugyanis pont azért vettem ezt elő, hogy kissé kiszabaduljak a "zsidó világból". Egy meglehetősen furcsa (?) könyvet raktam félre, amelynek főhőse egy zsidó kisfiú, és azt reméltem, ez a kötet majd kiránt annak a világából. Részben sikerült neki, de a végén visszadobott oda. Ez nem a könyv hibája, csupán a hangulatiságé.
Összességében nézve Talyigás Irma a maga kisördögével jobban megfogott, mint Mari, aki nem tudja, ki ő, és mi a célja. A túl sok szereplő itt-ott a történet rovására megy, köntörfalazás. Ugyanakkor kapunk választ arra, milyen életút merre vezet, miközben Mari levonja a tanulságot: "Semmi sem az, aminek látszik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése