A napokban jutott hozzám ez a kötet. A dolog érdekessége az, hogy pontosan aznap, mikor az írónő felkeresett molyon egy korábban olvasott könyvével kapcsolatosan. Most sokakban felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért olvasom ezt a könyvét, ha már az előző sem tetszett. A Sötétség gyermeke című könyvét 2012-ben, ezt a kötetét 2013-ban jelentették meg Aurorának. Úgy gondolom, hogy hisztizés ide vagy oda, mindenkinek jár második esély. Egy év alatt bőven lehet fejlődni, ha az ember sokat olvas és gyakorol. Úgy ültem a könyvhöz, hogy reménykedtem, jobb lesz, kidolgozottabb, esetleg érettebb.
Ráadásul úgy tűnt, hogy a fantasy nem az a műfaj, ami közel állt a mű alkotójához, és azt reméltem, ebbe a történetbe jobban bele tudott helyezkedni, mivel sokkal hétköznapibb dolgokat boncolgat. A valóság az, hogy nem sikerült...
SPOILER VESZÉLY! EZ EGY OLYAN KÖNYV, AMI CSAPKODJA A BIZTOSÍTÉKOT! MINDEMELLETT NEM ÁLL MÓDOMBAN TUDOMÁST VENNI CSIPOGÁSRÓL, AMELY EZZEL A FÜZETTEL KAPCSOLATOS! KÖSZÖNÖM A MEGÉRTÉST!
Kezdjük ott, miért titulálom füzetnek. Minden könyvnél baljós dolog, hogyha annyira rövid, mint ezis. Onnantól kezdve, hogy megláttam a gerincvastagságát elkezdtem aggódni, hogy a szokásos hibákkal találkozom, amikkel az előző könyvnél:
- kifejtetlenség
- színdarabos párbeszédek
- a kifejtetlenségből fakadó papírmasé figurák
Gyorsan megnéztem a hátulját, mert egy értelmes fülszöveg még adhat reményt arra, hogy tévedek. Mivel csak egy idézet található rajta a könyvből, minden szerte foszlott... a kocka el van veszve.
Röviden a történetről: Barbi 26-27 éves körüli lány, akit beszippant a világháló, miután egy barátnője küld neki egy közösségi site-ra meghívót. Ottani klubokban levelezget idegenekkel.
Pasija, Karcsi nem szereti, amikor a lány gép előtt ül és csetel. Folyamatos féltékenységi rohamainak eredményeként nemcsak kidobja a lány gépét az ablakon, meglopja, és meg is csalja őt. Barbi nem keseredik el, a neten kezd ismerkedésbe. Közben összefut egy sráccal a múltjából, aki persze még mindig odáig van érte.
Közben alakulni kezd egy netes kapcsolata Gergővel, elmegy randizni egy Rolanddal, és bármelyik pasi csak ránéz, annak mind Barbi kell. Akinek meg nem, az valamelyik barátnőjével lép le.
A regény végére érve megint annyi jegyezetem lett, hogy vétek ennyi fát kivágni. Nem fogok ebből a könyvből is jegyzetelős posztot csinálni, de akit érdekel, az a bejegyzés végén talál egy linket a jegyezetekhez, úgyhogy ezúttal próbálom szűkre fogni a mondandómat.
A sztori végére érve először csak üveges szemmel ültem, hogy ez nem lehet komoly. Aztán visszaolvastam azokat a sorokat, amit A.W. -től kaptam pár napja és rájöttem, hogy ha azt a másik kötetét komolyan gondolta, akkor ezt is. És egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy veszi rá a bátorságot, hogy újra és újra és újra szemen köpje a nemi erőszak áldozatául esett nőket. Egyszerűen ennyire érzéketlenül, tapintatlanul hozzáállni ehhez a témához... Egyszer még azt mondom, oké, de hogy a következő alkalommal is? És vajon még hány könyvben mutatja azt a képet, hogy azok a nők, akiket meg akartak erőszakolni, miért nem hagyták magukat? Miért annyira csökött agyúak, hogy küzdöttek a pasik ellen, hogy ne tehessék meg?
Amikor főhősnőnket, Barbit először meg akarták erőszakolni a könyvben, Barbi elkezdte először a srácot kerülni, dühös volt rá, utálta őt. Aztán elkezdte sajnálni, mikor a srác azzal jött, hogy "ha megtudja a főnöke, ki fogja rúgni őt, úgyhogy ne mondja el neki". Barbi persze megsajnálja, úgyhogy kuss a neve. Nosza, elkezd hát új pasikra vadászni.
Mikor a második meg akarja erőszakolni, egy francia, a barátnője Nóri úgy viselkedik, mint az empátia élő szobra: elmegy a sráchoz, aki nagyon helyes, meg rendes, és nem is érti, hogy Barbi mit van úgy kiakadva.
Barbi eztán persze tovább pasizik, és annyira ostoba, hogy egy negyvenes fickó megáll egy autóval, és simán beszáll... Persze, egész idő alatt fél, hogy hátha megismétlődnek a korábbiak, de azért BESZÁLL! még ha FÉL is.
A harmadik megerőszakolós jelenet meg egyszerűen nevetséges. Tudja, hogy terveznek ellene valamit, de azért belemegy a játékba!!!
MENNYIRE KELL EHHEZ HÜLYÉNEK LENNI??? Úgy mégis, mennyire? Ha valaki egyszer megégeti magát, azért elkezd óvatosabb lenni, de ez a lány semmiből nem tanul!
A könyv egyébként épp csak azt nem mondja ki a szereplőin keresztül, hogy hülye vagy, ha nem hagyod magad megerőszakolni, meg te vagy a hibás, ha mégis megtörténik. Ennyire érzéketlen és empátiátlan bagázzsal egyedül a Sötétség gyermeke büszkélkedhetett mostanáig a polcaimon.
A főhősünk egyébként egy felületes, felszínes liba, aki másoknak papol arról, hogy ne külsőről ítéljenek? Tényleg, és akkor ő mit csinál? Egyébként itt is mindenki vagy jól néz ki, vagy nagyon helyes, egyedül a zártosztály (pszichiátria) betegei nem szépek, de hát azoktól írtózik is elég rendesen. Tehát a könyv világában aki nem szép, azzal Barbi kényelmetlenül érzi magát, de másokat azért kioktat róla, hogy nem a külcsín, hanem a belbecs számít...
A semmilyen párbeszédekről már nem is beszélnék, amik még mindig olyanok, mintha egy drámából rángatták volna ki őket. Sok az egymás mellett elbeszélés.
A stílus és a helyesírás... a stílus még mindig olyan, ahogy kb. 10 évesen fogalmaztam, ehhez mérten kidolbozatlan és árnyalatlan az egész könyv. Vontatott, száraz még annak ellenére is, hogy helyenként felcsillan a remény, hogy lesz ez jobb is. Van a közepe környékén néhány szebb leírás, ami bizalmat kelt, hogy a végén jó lesz, de nem tartós. Ez a "kampányidőszak" 1-2 oldal erejéig tart csupán, aztán ugyanaz a vontatott, semmilyen stílus... És hiába mondja nekem bármilyen író vagy magát annak tartó személy, hogy csapnivaló a helyesírásom, annyi elütés, vesszőhiba stb. van a könyvben, amit odaraknék kisgyerekek elé feladatnak, hogy találják meg a hibát a szövegben... Lehet a másikra ujjal mutogatni, hogy "de hát neked is gáz a helyesírásod". Igen, köszönöm, tudok róla, de én legalább nem vetetem meg az olvasóimmal a csapnivalóan sikerült, rossz helyesírással rendelkező posztjaimat.
A tipográfia sokszoros hiánya miatt egyszerűen egyes szakaszok értelmetlenül indulnak, nincs elválasztva, hogy mi netes csevegés, mi szóbeli, mert ugyanúgy van jelölve a párbeszéd, ezért eleinte megkavaró. Később már módosul valamelyest a szöveg, de ez főként a leveleknél és a klubos irásoknál tér el.
Főhősünk tehát egy egomán (mindenkinek csak ő kell, mindenki azonnal belezúg, aki csak pasiból van és meglátja), sütimániás (aki nem süt sütit a könyvben, az mindenki gáz!), és felszínes liba. Másokat könnyebb megszólni, mint beismerni, hogy te sem vagy különb, igaz? Akik olvasták az első kötetet, sokaknál láttam, hogy végre Barbi fejlődik ebben a könyvben. Ezek után nem is akarom tudni, hogy honnan fejlődött és hova, mert még ígyis katasztrofális jellem... Hol Mary Suet játszik, hol ostobát, és nincs rá mentsége.
Időkezelés: na, az itt szintén nincs. A karakterek felépítése mellett a másik hiányosság, ami folyamatosan előjön. Egyszer tavasz van, aztán nem tudni hogy, de mindjárt nyár, aztán azon kapjuk magunkat, hogy már karácsony!!!
A lezárás egyszerűen nagyon gáz... Ahol egy fogyatékkal élő gyerekkel akarják megerőszakoltatni harmadszor a csajt, akit egyébként leitattak... És persze a srácnak az öccse - aki addig rideg volt, meg magányos, meg tartózkodó - megmenti a helyzetet, és felteszi a naplementében a csajt az első buszra, ami egyébként véletlenül pont akkor érkezik meg. Előtte persze még lenyom egy csókot a csajnak, aki nem löki el, hogy micsoda perverz család ez!
Összességében ha nem kaptam volna meg ezt a könyvet, nem lettem volna kíváncsi rá. Mondhatnám, hogy nem vesztettem volna semmit azzal, ha azt a pár órát, amit ennek a könyvnek az elfogyasztása jelentett, másra fordítottam volna.
Most pedig akit még ezek után is érdekel, hogy ezúttal milyen gyöngyszemeket kapunk "könyv" címszó alatt, azok részére centúrázatlanul a teljes jegyzetvázlat ITT!
GR-ezők szerint:
Pasija, Karcsi nem szereti, amikor a lány gép előtt ül és csetel. Folyamatos féltékenységi rohamainak eredményeként nemcsak kidobja a lány gépét az ablakon, meglopja, és meg is csalja őt. Barbi nem keseredik el, a neten kezd ismerkedésbe. Közben összefut egy sráccal a múltjából, aki persze még mindig odáig van érte.
Közben alakulni kezd egy netes kapcsolata Gergővel, elmegy randizni egy Rolanddal, és bármelyik pasi csak ránéz, annak mind Barbi kell. Akinek meg nem, az valamelyik barátnőjével lép le.
A regény végére érve megint annyi jegyezetem lett, hogy vétek ennyi fát kivágni. Nem fogok ebből a könyvből is jegyzetelős posztot csinálni, de akit érdekel, az a bejegyzés végén talál egy linket a jegyezetekhez, úgyhogy ezúttal próbálom szűkre fogni a mondandómat.
A sztori végére érve először csak üveges szemmel ültem, hogy ez nem lehet komoly. Aztán visszaolvastam azokat a sorokat, amit A.W. -től kaptam pár napja és rájöttem, hogy ha azt a másik kötetét komolyan gondolta, akkor ezt is. És egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy veszi rá a bátorságot, hogy újra és újra és újra szemen köpje a nemi erőszak áldozatául esett nőket. Egyszerűen ennyire érzéketlenül, tapintatlanul hozzáállni ehhez a témához... Egyszer még azt mondom, oké, de hogy a következő alkalommal is? És vajon még hány könyvben mutatja azt a képet, hogy azok a nők, akiket meg akartak erőszakolni, miért nem hagyták magukat? Miért annyira csökött agyúak, hogy küzdöttek a pasik ellen, hogy ne tehessék meg?
Amikor főhősnőnket, Barbit először meg akarták erőszakolni a könyvben, Barbi elkezdte először a srácot kerülni, dühös volt rá, utálta őt. Aztán elkezdte sajnálni, mikor a srác azzal jött, hogy "ha megtudja a főnöke, ki fogja rúgni őt, úgyhogy ne mondja el neki". Barbi persze megsajnálja, úgyhogy kuss a neve. Nosza, elkezd hát új pasikra vadászni.
Mikor a második meg akarja erőszakolni, egy francia, a barátnője Nóri úgy viselkedik, mint az empátia élő szobra: elmegy a sráchoz, aki nagyon helyes, meg rendes, és nem is érti, hogy Barbi mit van úgy kiakadva.
Barbi eztán persze tovább pasizik, és annyira ostoba, hogy egy negyvenes fickó megáll egy autóval, és simán beszáll... Persze, egész idő alatt fél, hogy hátha megismétlődnek a korábbiak, de azért BESZÁLL! még ha FÉL is.
A harmadik megerőszakolós jelenet meg egyszerűen nevetséges. Tudja, hogy terveznek ellene valamit, de azért belemegy a játékba!!!
MENNYIRE KELL EHHEZ HÜLYÉNEK LENNI??? Úgy mégis, mennyire? Ha valaki egyszer megégeti magát, azért elkezd óvatosabb lenni, de ez a lány semmiből nem tanul!
A könyv egyébként épp csak azt nem mondja ki a szereplőin keresztül, hogy hülye vagy, ha nem hagyod magad megerőszakolni, meg te vagy a hibás, ha mégis megtörténik. Ennyire érzéketlen és empátiátlan bagázzsal egyedül a Sötétség gyermeke büszkélkedhetett mostanáig a polcaimon.
A főhősünk egyébként egy felületes, felszínes liba, aki másoknak papol arról, hogy ne külsőről ítéljenek? Tényleg, és akkor ő mit csinál? Egyébként itt is mindenki vagy jól néz ki, vagy nagyon helyes, egyedül a zártosztály (pszichiátria) betegei nem szépek, de hát azoktól írtózik is elég rendesen. Tehát a könyv világában aki nem szép, azzal Barbi kényelmetlenül érzi magát, de másokat azért kioktat róla, hogy nem a külcsín, hanem a belbecs számít...
A semmilyen párbeszédekről már nem is beszélnék, amik még mindig olyanok, mintha egy drámából rángatták volna ki őket. Sok az egymás mellett elbeszélés.
A stílus és a helyesírás... a stílus még mindig olyan, ahogy kb. 10 évesen fogalmaztam, ehhez mérten kidolbozatlan és árnyalatlan az egész könyv. Vontatott, száraz még annak ellenére is, hogy helyenként felcsillan a remény, hogy lesz ez jobb is. Van a közepe környékén néhány szebb leírás, ami bizalmat kelt, hogy a végén jó lesz, de nem tartós. Ez a "kampányidőszak" 1-2 oldal erejéig tart csupán, aztán ugyanaz a vontatott, semmilyen stílus... És hiába mondja nekem bármilyen író vagy magát annak tartó személy, hogy csapnivaló a helyesírásom, annyi elütés, vesszőhiba stb. van a könyvben, amit odaraknék kisgyerekek elé feladatnak, hogy találják meg a hibát a szövegben... Lehet a másikra ujjal mutogatni, hogy "de hát neked is gáz a helyesírásod". Igen, köszönöm, tudok róla, de én legalább nem vetetem meg az olvasóimmal a csapnivalóan sikerült, rossz helyesírással rendelkező posztjaimat.
A tipográfia sokszoros hiánya miatt egyszerűen egyes szakaszok értelmetlenül indulnak, nincs elválasztva, hogy mi netes csevegés, mi szóbeli, mert ugyanúgy van jelölve a párbeszéd, ezért eleinte megkavaró. Később már módosul valamelyest a szöveg, de ez főként a leveleknél és a klubos irásoknál tér el.
Főhősünk tehát egy egomán (mindenkinek csak ő kell, mindenki azonnal belezúg, aki csak pasiból van és meglátja), sütimániás (aki nem süt sütit a könyvben, az mindenki gáz!), és felszínes liba. Másokat könnyebb megszólni, mint beismerni, hogy te sem vagy különb, igaz? Akik olvasták az első kötetet, sokaknál láttam, hogy végre Barbi fejlődik ebben a könyvben. Ezek után nem is akarom tudni, hogy honnan fejlődött és hova, mert még ígyis katasztrofális jellem... Hol Mary Suet játszik, hol ostobát, és nincs rá mentsége.
Időkezelés: na, az itt szintén nincs. A karakterek felépítése mellett a másik hiányosság, ami folyamatosan előjön. Egyszer tavasz van, aztán nem tudni hogy, de mindjárt nyár, aztán azon kapjuk magunkat, hogy már karácsony!!!
A lezárás egyszerűen nagyon gáz... Ahol egy fogyatékkal élő gyerekkel akarják megerőszakoltatni harmadszor a csajt, akit egyébként leitattak... És persze a srácnak az öccse - aki addig rideg volt, meg magányos, meg tartózkodó - megmenti a helyzetet, és felteszi a naplementében a csajt az első buszra, ami egyébként véletlenül pont akkor érkezik meg. Előtte persze még lenyom egy csókot a csajnak, aki nem löki el, hogy micsoda perverz család ez!
Összességében ha nem kaptam volna meg ezt a könyvet, nem lettem volna kíváncsi rá. Mondhatnám, hogy nem vesztettem volna semmit azzal, ha azt a pár órát, amit ennek a könyvnek az elfogyasztása jelentett, másra fordítottam volna.
Most pedig akit még ezek után is érdekel, hogy ezúttal milyen gyöngyszemeket kapunk "könyv" címszó alatt, azok részére centúrázatlanul a teljes jegyzetvázlat ITT!
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése