A történetbe ezúttal is ott kapcsolódunk be, ahol az előző kötet véget ér. Lief és barátai tovább vándorolnak egyre bizarabb tájakon és lények között. Noha felajánlják segítségüket, bajba kerülnek. Meglepi őket néhány olyan lény, akikkel nem számoltak, de szerencséjükre egy barátjuk, Dain a segítségükre siet.
A csapat tehát négyre bővül, ami a korábbiakhoz képest üde változatosság, majd ismét háromra csökken, mikor egyik társuk úgy dönt, ideje más úton járnia. Majd még tovább csökken, mikor kalózok támadják meg a hajót, amivel a csapat utazik, és egyik társukat megölik. Ami még veszélyezteti a küldetést, hogy nincs meg a kő, és még az övet is ellopják tőlük...
Végre a történet kilép az eddig maga teremtette sablonok mögül, némi változatossággal élve a történetben. Eddig például nem volt kacérkodás még csak két oldal erejéig sem azzal, hogy esetleg valamelyik szereplő meghalhat. Mindig biztonságban éreztük főhőseinket, mert mindig volt valami szerencse, ami kihúzta őket a bajból. Eddig fel sem merült, hogy a triót milyen összetételben keresik, és hogy esetleg szét is válhatnának, hogy ne legyenek annyira egyértelműen célpontok.
Közben új veszélyforrás kezd leselkedni rájuk az Olok formájában, akik képesek bárkinek az alakját felvenni. Ezzel mind előbb mind utóbb meggyűlik hőseinknek a baja. Akárcsak a szörnyeteggel az útvesztőben...
Nemigazán lehet ezekről a kötetekről már mit írni, mivel mindegyik ugyanolyan mesés, mindig a jónak kell győznie, hiszen mi lenne a világgal hősök nélkül? Ha a hősök belehalnának a küldetésbe reális lenne, valóságos, és cseppet sem meseszerű.
Összességében tehát már végigviszem a sorozatot, ha egyszer elkezdtem. Akadt némi érdekesség az Olok által, de néhol még mindig szájbarágós. Jó volt, hogy megvillantásra került, mi lenne, ha hőseink szétválnának, vagy elvesztenék végleg az egyik társukat, de azt azért sajnáltam, hogy a mesék sajátjának hatására nem lehetett egyik állapotot sem tartósabban fenntartani....
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése