Amikor először megláttam a könyvet arra gondoltam, hogy még nem olvastam Kertész Imrétől semmit. A Sorstalanság -ot ugyan láttam filmen, de nem vonzott annyira, hogy belefogjak a könyvbe. A Holokauszt, Auschwitz és a történelem ezen szakasza foglalkoztat ugyan (nem is volt olyan rég, ha belegondolunk), viszont más megközelítéseket jobban szeretek. A száraz, tényszerű leírások valahogy nem adják vissza annyira a borzalmakat. Aki járt már Budapesten a Terror Házában, eléggé intenzív élményt kap, és szinte kikullog az ajtón.
Könyvek tekintetében nem sok tapasztalatom van a témában. John Boyne - A csíkos pizsamás fiú című könyvében eléggé elsikkadóan ragadja meg a témát, és egy kisfiú szemén keresztül próbálja bemutatni - inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ezzel szemben Yann Martel teljesen új köntöst, egyedi megjelenést adott a tálaláshoz a Beatrice és Vergilius című munkájában. A könyv hangulata végig nyomasztó, még ha kezdetben nem is tudjuk miért... Aztán rávezet minket a borzalomra, és a végén nagyot szól.
Kertész Imre ezen munkája nem Auschwitzról, meg a koncentrációs táborokról szól. És mégis. Olyan, mint egy mini napló. Ír az utazásairól, felolvasásokról, randevúkról stb. Egy tömény elmélkedés az egész könyv, melyben kifejti a véleményét a zsidóság kérdéséről és az élet más területeiről azzal kapcsolatosan, miket tapasztalt.
Az egyetlen problémám ezzel mindössze az, hogy ezt akárki leírhatta volna. Az, hogy az író hogyan változott meg... az érzései, a gondolatai... Ezt sokan elmondhatják magukról különböző élethelyzetekben, valahogy mégis a legtöbb embert nem fogja érdekelni, ezért a sokaság ezen gondolatmenete leginkább soha nem fog megjelenni ilyen mini könyvként, mint ez. De bárki beszámolhat érdekes életútról, változásról stb. Maga a kötet is olyan volt, mint egy séta a parkban Kertész Imrével, aki melankólikusan meséli el, hogy hol járt, mit csinált, és mindeközben milyen felfedezést tett. Hogy jutott el a múlttól a múlt lezárásáig. Milyen hatással volt rá az írás.
Olyan, mint egy interjú, ahol nem tesznek fel kérdéseket. Mint egy sima napló, ahol imitt-amott tudjuk csak relatíve pontosan a dátumot. Mintha kiadták volna az író naplójának egy aprócska részletét.
Elvezet ugyan valahonnan valahova, lehet az íróval egyetérteni és nem egyetérteni, ugyanakkor azt hiszem, ez a fajta elbeszélés nem az én műfajom. Néhol túlfilozofált, ebből gondolom hogy nem éppen én lennék a célközönség. Inkább azok, akik a dolgokat más szemszögből szeretik megvizsgálni, egy mélyebb rétegig is hajlamosak lemenni, hogy aztán ismét feljöjjenek a felszínre. Egy-egy apró eseménysor közben számtalan gondolat fut át a szerzőn, de mintha bizonyos dolgok felett nemes egyszerűséggel átsiklana. Például amikor odamentek hozzá pénzt váltani. Az előbb felmerült benne, hogy mit kezdjen a román pénzzel, mint az, hogy esetleg csak úgy segítsen azon az emberen... Az érvelése logikus (mert mit kezdjen ő román pénzzel, ha nem is megy olyan területre), de a megkérdőjelezések helyett néha elég lenne simán csak átadni magunkat egy pillanatnak...
Összességében nézve a más szemléletmód az, ami elválaszt ettől a könyvtől. Nem lehet azt mondani, hogy tetszett vagy nem tetszett... inkább azt lehet rá mondani, mennyire értünk egyet az író látásmódjával, gondolkodásával. Azt hiszem, mi nagyon eltérő látásmódot képviselünk, ami az átélt életútnak, és az eltérő korosztálynak köszönhető. Nem az én könyvem, de nem is kell annak lennie...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése