Egyre közelebb kerülve 2015 végéhez, egyszerűen megjött a lendület az olvasáshoz. No jó, ehhez hozzájárul az is, hogy most utazgatok, így volt némi időm arra, hogy a tétlen időmet olyannal töltsem el, ami hasznos. Így lehet az, hogy belefogtam néhány újabb olvasnivalóba, így a Balszerencse áradása sorozat folytatásába is.
A Baudelaire árvák története ugyanis nem ért véget. Azok után, hogy már nincs más, akihez Poe bácsi leadhatná a három gyereket, egy meglehetősen távoli rokont kerít elő igen mélyről. A hölgy egy bizonyos Josephin néni, aki mindentől fél - szó szerint, és egyetlen mániája a helyesírás.
A hölgy egy meglehetősen ijesztő helyen lakik, ahol hideg van (fél befűteni Josephine, hátha leég a ház).
De mint az várható, ismét felbukkan Olaf gróf, akit a gyerekek azonnal lelepleznek, ám a felnőttek még mindig vannak annyira naivak és ostobák, hogy nem hisznek nekik. Mindaddig, míg végül majdnem túl késő lesz...
Élvezhetetlenül rettenet darab lett. Egyszerűen ennél lejjebb már nem lehet a sorozat. Ennyire agyonerőltetett karakterek és helyzetek nem léteznek. Érthető, hogy ez gyerek könyv, de nehogy már három gyerek váltsa meg a világot, miközben a felnőttek úgy vannak beállítva, mint tehetetlen, szerencsétlen és ostoba idióták. Ezúttal Olaf grófot is cserben hagyta a leleményessége, ami újabb negatív pont.
Josephine, a folyton mindentől félő asszony roppantmód ellenszenves figura annak ellenére, hogy jó szívű, meg kedves, de annyira béna szereplő, hogy egyszerűen nem lehet szeretni. Egyetlen felnőttes húzása, hogy rejtett üzenetet küld a gyerekeknek, akik aztán logikus kérdéseket tesznek fel az asszonynak, de azokra épkézláb választ már képtelen adni - így a felcsillanó reménysugár hamar kilövésre kerül.
Most valahogy Olaf grófból is hiányzott a lelemény. Beöltözik kapitánynak, még falábat is fabrikál, de a kérdés: hogy nem veszi észre senki, hogy az műláb?
Az már csak hab a hihetetlenségek tortáján, hogy olyan piócák töltik meg a tavat, ami mellett Josephine háza áll, amik azokra csapnak le, akiken megérzik, hogy nemrég ettek...
Azt hiszem, a sorozat ennél mélyebb ponton nem járt. Béna történet, esetlenül ide-oda vagdalt szereplőkkel. Most még a szokásos regényből való kiszólások sem szóltak akkorát, mint eddig, úgyhogy valahogy nem jött át az egész... Nyilván nem az én korosztályomnak íródott, hanem kisebbeknek, de nem tudom, mennyire értékelné egy kisgyerek ezt a történetet ebben a formában.
Összességében nézve az előző kötetek bája hiányzik ebből a darabból, és nem értem, a felnőtteket miért kell ledegradálni, a gyerekeket meg piedesztálra állítani, hogy mindent és mindig csak ők tudnak megoldani... ráadásul ezúttal elég nekik egy helyesirási könyv hozzá, meg egy atlasz. Egyelőre nem merek még belevágni a negyedik kötetbe, de talán a következő utazásomon sikerül rávennem magam, hogy megtudjam, ezúttal kihez kerülnek az árvák...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése