Cheese Galore!
Pants Ahoy!
The Man in the Iron Socks
Anglia
Lélekcsapda
Pillanatnyi elmezavar
Nils Holgersson csodálatos utazása

2014. július 25.

Neil Gaiman - Óceán az út végén

Mikor Neil Gaiman -tól az első könyveket olvastam, már akkor beleszerettem az egyedi stílusába, a nyakatekert világokba, amiket a hihetetlen fantáziájával alkot. Jöhet tőle regény, novella, általában mindig lenyűgöz.

Nincs ez másként ezzel a könyvével sem. A végén található egy megjegyzés, hogy novellának indult a történet, aztán kinőtte magát egy rövidebb regénnyé. Így sikerült, láttunk már ilyent.

Gaiman ismét mítoszokat vesz elő, és hozzáad némi fantáziát. Így született meg ez a regénye, melyben egy hét éves fiúcskát látunk, akinek nincsenek barátai, de van egy bosszantó húga, aki egyfolytában árulkodik és szülei, akik nem hisznek a fiúnak.
Mikor megszorul a család anyagilag, kiadják a gyermek szobáját albérlőknek. Sajnálja azt a szobát, a gyerek úgy érzi, kiszakították kicsit abból a világból, amit a magáénak vallhatott, ahol mindent ismert, ahol minden az övé volt, az ő méretére szabva.

A magányos kisfiú visszahúzódó, félénk, a könyvek világában érzi jól magát. Társnak kap egy macskát, ami nem marad vele túl hosszú távon, úgyhogy ismét a helyét keresi a nagyvilágban. Ezután ismerkedik meg Lettie Hempstockkal, aki anyjával és nagyanyjával lakik egy házban, a földút végén. Akiknek a kertjében hátul egy kacsaúsztató méretű óceán van, és a nők minden esemény bekövetkeztét látják - és néha beavatkoznak, néha szemlélődnek.
A hét éves gyermek történetét meséli el, hogyan kapta vissza a családját azok után, hogy véletlenül egy szörnyet szabadított a valós világra...

Egy meglehetősen átlagos alaptörténet gaimanosított változatát olvashatjuk, ahol semmi sem az, aminek elsőre látszik, ahol meglehetősen szürreális események sora veszi kezdetét. Ahol még egy dadusról is kiderülhet, hogy nem emberi gonoszság munkál benne, hanem szimplán egy szörnyeteg, egy kártevő kis bolha.

A gyermeki fantázia pedig végtelen, szárnyal, és néha meg kell küzdenie a felnőttek világával. Rá kell ébrednie, hogy a felnőttek sem feltétlenül felnőttek, csak elfelejtették már, milyen gyereknek lenni. Elfelejtették, hogy a gyermekek is mondhatnak igazat, és nem feltétlenül egy másik "felnőttnél" van az igazság kulcsa.

Ez az egész egy nagy mese, amit a gyermek átél, megél, magába szippantja. Néha meg-megkérdőjelezi, hogy történhet ez vagy az, de aztán ismét elkapja az ár, és sodródik vele. Olyan hatást kelt, mintha próbálna kötődni a racionális világhoz, de aztán mégis hagyja, hogy még elragadja a gyermeki fantázia világa, ahol bármi lehetséges.

Ismét különös lényeket kapunk a történetbe, a bolhán át az éhmadarakig, akik a valós (teremtett) világot is felemészthetik. Szó esik mandragórákról is, illetve a világ megénekléssel történő megteremtéséről is (ezutóbbi a Narnia Krónikái sorozatot idézi, melyről szó esik a regény során is).
Átnyúl tehát más mesevilágokba, onnan is emel át bizonyos elemeket, és a megfelelő helyre illeszti be őket, mintha csak egy puzzlet akarna kirakni.

Összességében nézve Gaiman ad nekünk egy szemüveget, amin keresztül egy hét éves, szociális életet nem élő gyermek viszontagságait nézhetjük meg, mikkel kell megbirkóznia a családján belül és kivüli világban, milyen az, mikor a család nem jelent feltétlenül biztonságot, és mások odaadása és szeretete mennyire meghatározó tud lenni...

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger