Barczikay Lilla - Anyám teremtményei (Anyám teremtményei 1.)

Ahhoz képest, hogy azt ígértem, többet új magyarokkal nem kísérletezem, eléggé nem sikerül betartanom ezt a fogadalmat...

Barczikay Lilla pofátlanul fiatal, 18 éves. És ennek ellenére ki mer állni a közösség elé egy ilyen minőségi írással. Az Anyám teremtményei sorozatnyitónak is nevezhető, hiszen van folytatása. Külön érdekesség, hogy míg az első kötet a Szófia kiadónál jelent meg, a folytatást már az Ad Librum kiadó adta ki.

Ezúton is köszönöm a könyvet a kiadónak és a szerzőnek!

Miről is szól a könyv? Nem nevezném kifejezetten fantasynek, de valahova mégis be kellett rakni. Azzal hirdetik, hogy vannak benne vámpírok. Technikai értelemben viszont nincsenek. 

Van néhány különleges képességű fiatal, akik közül Nita a szószóló (ő mesél E/1-ben). Elmeséli, hogy nem így születtek, csupán egy kísérlet eredményei, de erről nem tudunk meg túl sokat. Egyrészt azért nem, mert próbálnak ugyan utánanézni, de nem találnak információkat. Másrészt... kamaszok. Előbb érdekli őket a baromkodás, az autók, a videójáték, mint az, hogy mégis mit akartak velük kezdeni. Annyit tudnak, hogy úgynevezett hárpiák ellen alkották őket, akik szintén a kísérletben szerepeltek, de ők veszélyesek. 

Nitát és bátyját örökbefogadja egy Derek nevű dúsgazdag fószer. Elit iskola, menő kocsik, luxus élet. Mindaddig, míg a többiek be nem toppannak az életükbe, és be nem költözik egy köteg gyerek a luxus lakásba, amit Derektől kaptak. Ezt követően zajlanak az események. Van itt emberrablás, frontális támadás a lakás ellen, "családi pillanatok" gyerek módra, és persze harc a gonoszok ellen...

Őszintén szólva az eleje a kötetnek egészen jól indul, nagyon gyorsan haladtam vele. Aztán elkezdett unalmas lenni az egész. Aztán átesett egy hintalovon, és teljesen összetörten tettem le a könyvet.

Mert miről van szó? Az elején kapunk életképeket Nita nemigazán hétköznapi életéből. A sulis intrika kihagyhatatlan, az erejének bemutatása is nagyon jó. Aztán van egy báljelenet, ahol kijelenti a gyám, hogy eladta valakinek Nitát... Ez volt az a pont, ahol először a fejemet csóváltam, hogy ez nem lesz jó...

Sajnos a lejtő itt még csak kezdődött. Izgalmassá akarta tenni azzal, hogy elrabolják a lányt. Hogy bejönnek a többiek. Igen ám, de amikor több fejezet szentelődik annak, hogy egy tisztaságmániás csaj dühöngve körbehajtja a csapatot a lakáson, hogy mindenki takarítson, akkor nem a mókát látom, hanem azt, hogy laptöltés kellett. Ez volt az a pont, ahonnan minden túlírttá vált. Ahonnan fogva Nita mindent drasztikusabban mutat be, mint ahogy kellene... A lány képessége, hogy a fából készült dolgokat hallja beszélni. Hatalmas drámát csap belőle, hogy néhány tárgy nekiáll sikítozni azért, mert "bántják". Annyira traumatikus élményt okoz neki, hogy csak na. Nem testileg, lelkileg viseli meg legjobban.

Hősnőnket egyébként mindig meg kell menteni, de amint kikerül a kalitkából, mindjárt kinyílik a csipája, és fellengzősen nekiesik a rosszaknak. Elfut a rosszfiú után is, mert ő a főhős, aki tudatosan nem halhat meg. Ilyen szinten tipikus Mary-Sue karakter, amit nem tud levetkőzni. Előbb hibáztat másokat, utána gondolkozik, hogy igaza van-e. A lényeg, hogy ő tökéletes, és nem hibázhat.

Maga az alapötlet egyébként átlagos, hiszen feldolgozták már az X-men képregényekben/ filmekben/ rajzfilmekben. Megírta Tahereh Mafi a Ne érints című könyvében, de eszembe jutott még Theodore Sturgeon könyve is.t Rengeteg dolgot ki lehetett volna ebből hozni. Például a betöréses rész után azt hittem, hogy kapunk némi rejtélyt, de erről szó sincs. Később találnak egy olyan helyiséget, ami nincs feltérképezve, de igazándiból nem lesz vele kezdve semmi (már azon túl, hogy néha fel-feljárnak oda). Akkor meg minek a nagy hűhó, hogy mi lehet odafent? Nagyon sok a laptöltés.

A másik nemigazán szimpatikus vonás a már említett hintalovon átesés. Mire gondolok? A végén már teljesen filmbe illő, irreális események sorozata, filmes/szappanoperás drámázás zajlik. A főhősnő csak rohangál egyik ponttól a másikig ész nélkül, vagdalkozik, öldököl, s teszi mindezt hatalmas hősködési komplexussal.

A stílus egyébként gördülékeny, néha bele van csempészve humor, de ez is néha erőltetett (például annál a báljelenetnél, ahol feloszlatják az ünneplőket). Az első kb. 100-150 oldal azért tetszett, mert akkor még olyan események történtek egymás után, amik úgy hatottak, mintha bármikor tényleg megtörténhetnének. A testvérek tényleg testvérekként viselkedtek, az erejüket nem fitoktatásra használták, meg játszadozásra. Sokkal érettebbnek tűntek, míg nem jöttek a többiek. Azt hiszem, minél több szereplő jött be a történetbe, annál inkább próbált a kép szétszakadni, ami hátrányára vált a történetnek. A végén el is tűnik néhány szereplő szem elől. A főhősnő rá is kérdez immel-ámmal, hogy merre vannak a többiek, van rá valami utalás és ennyi. Valahogy nem tudott ennyi karaktert kidolgozni, bemutatni és mozgatni egyszerre. Talán ez az, ami miatt zátonyra futott.

Nem szeretnék külön kiemelni szereplőket. Minden általános típusra akad egy: az okoskodóra lefitymállóra, a vagány kemény legényre, a csendesen a háttérben meghúzódó békítőre, az elesett gyenge lánykára stb.

Összességében nézve kezdésnek nem rossz kötet, és még első regénynek sem rossz darab. Lehet még fejlődni, ez látszik, de minden potenciál megvan benne ahhoz, hogy ez sikerüljön is. Nagyon ígéretes írónőt fedeztek fel, úgyhogy mentem is olvasni a második kötetet....


GR-ezők szerint: