A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Egy szép esős délutánon böngésztem a neten egy honlapot. Ott bukkantam rá erre a kötetre. El is cammogtam másnap a könyvesboltba ahol közölték velem, hogy nem lehet kapni már sehol, és rendelni sem tudnak. Ennyiben hagytam a dolgot, de nem mondtam le végleg a kötetről. Aztán eltelt egy év majd még egy és még ki emlékszik rá mennyi. Majd jött Holdi, és az ő jóvoltából ismét beszerezhetővé vált egy beszerezhetetlennek tartott kötet...
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Christina Hunter nem átlagos lány. Folyton mindenféle bajba keveredik, ahonnan leggyakrabban az ökle segítségével kerül ki... többnyire győztesen. Nincs a földön ember, aki képes lenne őt megállítani abban, amit eltervezett. Nem ismer határokat, nem féli a halált. Miért? Ő egy vérfarkas. De nem csak ő, hanem az ikertestvére, Christian Hunter is - aki néhány perccel előbb érkezett a napvilágra, mert már akkor is erőszakosabb volt, mint a húga XD (utalás a könyvben egy jelenetre).
A lány életében hirtelen ismét felbukkan bátyja, akit jó ideje nem látott már, és elkezd elszabadulni a pokol. A lány nyomába szegődnek a város legnagyobb maffiafőnökei - na persze, hogy csapatostul -, és persze nyughatatlan "rendőr" bátyuskája a saját feje után menve le akar számolni velük. Részben bosszúból, részben élvezetből tenné, de ez Christinának egál, mert őt ugyanúgy belerántja mindenbe. És ez még mindig semmi, mivel egy eléggé népszerű újságíró szaglászik a testvérpár körül és félő, hogy lelepleződnek és másnap az újságok címlapjain találhatják a kis titkukat. Ezek mellett még van pár dolog, ami nem stimmel, például egy-két rendőrrel, egy idős asszonnyal és... hát senkivel sem stimmel semmi...
Ráadásul a lányt folyamatosan kísérti a múltja, ami újra és újra felhánytorgatja neki, ki és mi ő valójában...
Vélemény:
Kezdjük azzal, hogy mikor nekiálltam a könyvnek már tudtam, hogy az író (a név ellenére) magyar. Goldman Júlia stílusával először akkor találkoztam, mikor a Beholder kiadó (mert ők adták ki e kötetet) honlapján olvastam egy kis szeletkét a kötetből. (A könyv részlete a Beholder oldalán) Szóval a stílusa elsőre furcsa volt (jelen idő végig, furcsa szóhasználat és szószerkezetek stb...) Ahogy viszont a könyvet olvastam, megszoktam és már gördülékenyen mentem előre az egyes szám első személyű mesében, amit Christina oszt meg velünk. Igaz, hogy néhol a mondatokban a szórendet megvariáltam volna, és ha molyról @Titti nem figyelmeztet a névelők hiányára, akkor nekem fel sem tűnik... Így utólag viszont néhol zavart a névelők elhagyása, de ezt még mindig nem tartom akkora hibának. A jelen időt viszont jó ötletnek tartom, mert így remekül elkülönül egymástól a jelenlegi cselekvés és a múltban történt események visszaidézése.
Néhány helyütt a mondatokat sajnos nagyon ki tudtam csavarni, és így néhány logikai rés keletkezett a történet során. Például mikor elvezetik a lányt, és a mögötte haladó fickókról tudja, hogy fapofával követik... Honnan tudja? Lehet, hogy amint hátat fordított nekik, máris fintorognak, grimaszolnak stb... Vagy említhetném a végéről azt, mikor Christina egy bizonyos személyről információkat kap. Az "informátor" (szándékosan nem akarom megosztani, hogy ki ő) elmondja, hogy a fiú meghalt vadászbalesetben, az apja meg eltűnt az Alpokban. Ez után Christina képösszerakásában (ami ugye a fejében történik) már úgy tűnik az egész dolog, hogy a fiú vadászbalesetet szenvedett az Alpokban. Holott az informátor nem jelölte meg, hogy a fiú az Alpokban halt volna meg, csak annyit, hogy Ausztriában... És Ausztria nem csak az Alpok, nem igaz? (Javítsatok ki, ha valaki olvasta a kötetet és félreértelmeztem valamit...)
A kötetbe ha sikerült belemerülnöm (magyarul: nem zargatott semmi külső körülmény, ami miatt félre kellett raknom) akkor nem gátolt, de mikor le kellett tennem zavart, hogy nincsen fejezetekre osztva a könyv. Csak akkor használok könyvjelzőt, mikor egy könyvnél gyorsan meg akarom találni, hogy hol tartottam, másként mindig van valami momentumom, hogy merre kalandoztam benne (fejezet szám, és azon belül megkeresem, hogy mi volt az utolsó esemény stb...), de ennél erre esélyem sem volt, mert nincs fejezetekre tagolva (ha csak azt nem nézzük, hogy néhány helyen meg van jelölve a nap, és a napszak megjelölése). Tudom, jegyezzem meg az oldalszámot... De amikor több könyvet olvasok egyszerre, az oldalszámok összekeveredhetnek, úgyhogy ebben nem bízom XD
A történet gördülékeny, akciókkal teli és nem hagyja unatkozni az olvasót, ezek mellett rengeteg benne a humor, és adagol hozzá egy csipetnyi filozofikus gondolkodást, tanulságot adva át az olvasónak, amikre érdemes odafigyelni. Ami még tetszett, hogy mindenre (többnyire mindenre) akadt logikus válasz a könyvben, hogy mi miért és hogyan történt, ki mit honnan tudott meg stb...
A karakterek szempontjából főhősünkön néha elcsodálkoztam, hogy egyszer képes felrúgni az elveit, máskor meg nekiáll kukacoskodni, hogy de ő akkor is elvhű maradt stb... Tehát ebben a kötetben sem a vagány, laza női főhős fogott meg, hanem inkább a bátyja, aki felelőtlen a négyzeten, mindig mindenbe belemegy - fejjel a falnak, mondhatnám.
Christian szarkasztikus humora, néhol laza beszólásai és a tettei megnevettettek. Már az elejétől (első felbukkanása óta) tudtam, hogy ő lesz az abszolút kedvenc szereplőm a kötetben, és igazam lett. Bírtam, hogy nem bír a hátsóján maradni. Mondjuk a végén volt pár monológja, ami nem illett hozzá, nem volt christianos, de a legvégén ismét produkált olyanokat, hogy... hú...
A szülők tipikus "mind a ketten rendőrök, merevek és bennük van a féltés" típusúak voltak, és nagyon el tudtam képzelni a velük történt szituációkat.
A könyv hihető történetű, reális szereplőkkel. A karakterek hol hibáznak, hol a jó ügy érdekében cselekszenek. Senki sem "csak jó" vagy "csak rossz" karakter, még a bűnözőknek is van "emberi" oldaluk - ahogy lenni szokott, színjáték a nagyvilág felé. A szereplőknek megvannak a mindennapi gondjaik, mint a hétköznapi embereknek és ez is nagyon megfogott a kötet folyamán.
Azon könyvek nem voltak sokan, amik csak vérfarkasokról szóltak és én is olvastam őket, de ez a könyv valamiért kiemelkedik nálam közülük, egyenesen a kedvenceim sorába.
Talán a hatás, amit elért nálam, talán az élmény, amit nyújtott, de összhatásban engem elvarázsolt, beszipolyozott, és érdemes volt meghallgatnom Christina Hunter történetét.
És bár minden szálat elvarrtak a végére ("minden szálat"), én mégsem bánnám, ha lenne folytatás. Ha az írónő úgy döntene, hogy "Nosza, írjunk Farkastestvér 2-őt", akkor azt is beszerezném és elolvasnám. És a "minden szálat" arra vonatkozik, hogy szerintem még lehet mit kihozni a történetből egy esetleges folytatás kedvéért...
Ha pontban fejezném ki: 5/6
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése