Rob Thurman - Holdvilág (Cal&Niko Leandros Serie 2)

Bizony, sokat vártunk, kampányoltunk, meg minden, de megérte az eredményt, mert végre novembertől mindenki kezében tarthatja Caliban és Niko Leandros történetének a folytatását a Holdvilág -ot!
A testvérpár ugyanis nem csak a könyv lapjain küzdött nehézségekkel, hanem a hazánkban történő kiadással is. Mikor már azt hittük volna, hogy a sorozat egy kötet után befuccsol, kiderült, hogy vannak még csodák - a rajongók nagy örömére.

Ezek után pedig élvezhettük, ahogy Cal és Niko élete tovább folytatódik. Miután lerendezték az Aupheokat, nyugodt életre vágyva letelepszenek New Yorkban, és nyitnak egy magánvállalkozást. Testőrködésből, ebből-abból tartják fenn magukat, természetesen hamis papírokkal.
Felbérli őket valaki, hogy pucolják ki a gyerekrabló bodachokat a vidámparkból, és az első munka nem is sül el annyira rosszul. Eztán felbérli őket egy vérfarkas egy nagyon fontos dologra, ami megköveteli, hogy Cal beépüljön a farkasok közé, viszont ez csöppet sem egyszerű, ugyanis az Aupheokat nem csak Caliban és Niko utálja... ráadásul az emberekkel is ugyanez a helyzet, csak hogy Calt lehessen még valamiért rühelleni. Az események pedig folyton nem várt fordulatokat tesznek: emberrablások, halálok, árulók, hazugságok... Vajon sikerül kikeveredniük ezúttal a balhéból?

Először is azzal kezdeném, hogy tényleg nagyon vártam a folytatást, nem hiába küzdöttem a kötetért, a sorozatért, mert az első rész annyira megfogott. Ott úgy éreztem, hogy nem történik szinte semmi, mégis az író rengeteget mesél, és noha nem olyan felpörgős eseménydús könyv, mégis magával ragadott, olvastatta magát.
Namár most, a folytatás nem ilyen. Itt mindenféle fordulatok, akció stb... van, eléggé mozgalmasra sikeredett, mégsem tartott annyira feszültségben, mint az előző kötet.
Az elején a bodachok lerendezésénél élt bennem a remény, hogy valami hasonlót kapunk - ha nem, jobbat -, mint az első kötetnél. Igazi thurmanos vonás volt a kidolgozottság, az akciójelenet, Cal megnyilvánulásai. Onnantól fogva viszont elszaladt a cérna, hogy elmentek a második megbízóhoz, ugyanis olyanná válik az egész regény, mintha megmerevedne a levegő. Végig depresszív, melankolikus hangulat szállja meg, és annak ellenére nem oldódik az egész, hogy néha elcsattan egy-egy humoros beszólás/jelenet.

Talán a legnagyobb gondot a szereplők okozták, akik csak végigvezettek a könyv jelenlegi világán, a mostani cselekvések között, mint valami szellemek, és kész. Nem tartott feszültségben, nem szorult ökölbe a talpam, és néhol nem tudtam átérezni Cal problémáját. Hozzátenném, az első könyvben igen, ott végig megvolt az izgatottság, az átérzés, minden, de itt nem mindenhol.

Szóval az első fejezetben még odáig voltam, majd jött 100 oldal akármi, amiről nemigazán tudok mit nyilatkozni. Egy-két humorosabb beszólás, ennyi vitte csak előbbre, meg fanyalogtak egy keveset. Nagyon hiányzott az az igazi, hamisítatlan Niko-Cal "testvéri cívódás/szívatás", az olyan jelenetek, mint például az első kötetben a reggelizős rész, vagy az, hogy Cal húzza Nikót. Ezekből sajnos kevesebb adódott, mindenki a múlton rágódott, kicsit ide is kaptunk, meg oda is, mindenki mindenért magát hibáztatta, és ez rányomta a bélyegét az egészre.

És noha a hangulata nem olyan, mint az első kötetnek, technikai kidolgozottságban szinte ugyanolyan, a minőség nem romlik a humorcsökkenés, és az akciónövekedés mellett. Thurman bebizonyítja, hogy képes jó alaposan megkavarni a szálakat, sosem lehet tudni, hogy éppen ki áruló, vagy ki az, akiben meg lehet bízni. Ami még nagyon tetszett a regény folyamán, az a még több új lény, akik előkerültek (bodachok, dögevők stb...). Az író most sem hazudtolja meg képességeit, remekül szövi bele az egyes lényeket a forgatagba, ide-oda csavarja a szálakat, az események csak bonyolódnak, és még a romantikus oldal is megmutatkozik egy-egy apróbb-nagyobb jelenet erejéig.

Nagyon jó érzés volt folytatni a testvérpár történetét, hogy megtudjam, hova tudja még fokozni az író ezt az egészet, és az külön meglepetésként hatott rám, hogy ha nem olvastam volna az első kötetet, akkor is megértettem volna a dolgokat. Némileg visszanyúl egy-egy eseményhez, amik az első részben estek meg, de nem számottevően. Az már csak bónusz volt, hogy megtudtuk, valójában honnan származik Niko és Cal, illetve, ahogy az ifjabb Leandros kezd rájönni, mi az, amit még az apjától örökölt az Auphe vérrel együtt.

Tetszett a Holdvilág, de az első kötetet nálam nem sikerült felülmúlnia annak ellenére, hogy mozgalmasabb, eseménydúsabb, több fordulattal. Ennek ellenére reménykedem benne, hogy hamarosan napvilágot lát a harmadik kötet magyarra fordított verziója papír alapon, és nemsokára már a polcomra tehetem...


ui.: Ezúton is mindenkinek köszönöm, aki hozzájárult a kiadatási akció sikeréhez! Ne hagyjunk eltűnni egy remek sorozatot!