Bevallom őszintén műveletlenségemet: még nem olvastam Brandon Hackett könyvet, és az íróról sem tudtam sokkal többet. Egyszerűen érdekesnek találtam a borítót, és mivel sci-fis jellegűnek tippeltem, nem tévedtem, mert valóban műfajilag oda sorolható kötet.
Azok részére, akik hozzám hasonló tudatlanságban éltek: a Brandon Hackett név nem mást takar, mint Markovics Botondot, aki hazánkban már több sci-fi regényt jelentetett már meg, és ez az első regénye az Agave kiadónál. Zsoldos Péter-díjas (ráadásul kétszeresen), és amit ezen könyve után megállapíthatok: nem a véletlenül lehetett az...
Néhány embert elvisznek magukkal az idegenek, illetőleg állatokból is párosával valamennyit. Hogy miért, azt senki sem tudja, csak azt, hogy mindenféle nemzetiségből válogatták ki őket. Találgatják, vajon a véletlen műve -e, hogy pont ők kerültek fel az idegenek radarjára, vagy tudatosan, megtervezett akcióról van szó?
Itt találkozunk Attilával, a magyar fiúval, aki nemzetiségéből - amennyire lehet tudni - az egyetlen, illetve Jurijjal és érdekes családjával, akiket Japánból raboltak el.
De akadnak oroszok, indiánok, indiaiak és megannyi kultúra szülötte még rajtuk kívül. Eleinte csak utaztatják őket, és mire a biztonság luxusába merülnének, máris továbbállnak, hogy új környezetbe helyezzék őket. Nem tudni, mit akarnak kezdeni velük az idegen fajok, kik egyáltalán az elrablók, viszont, amikor Attila, és Jurij kislánya, Aurora felmásznak az egyik toronyba, minden a feje tetejére áll. A két gyereket az idegenek átalakítják tolmácsnak, majd teljesen elszeparálják a társaságtól. Jurijt nem érdekli más, csak a lánya biztonsága, a többi embert pedig az, hogy előbb-utóbb hazajussanak valami módon. Lehetséges lenne ez egyáltalán?
Maga a történet egyfajta in medias res kezdéssel indul: az embereket már elrabolták, nem tudjuk, hogy hogyan, mikor vagy mivel, de már az idegenek fennhatósága alatt állnak. Mindenki a túlélésre hajt ebben a kialakult "kolóniában", így cserék bonyolódnak le, néhányan fegyverrel fenyegetőznek, hogy megkapják, amit akarnak, mások a testüket adnák némi élelemért, vagy luxuscikkekért - ami akár egy borotvapengét is jelenthet ebben a környezetben.
Mikor már kezdenék megszokni, végre letelepedést biztosítanak nekik az idegenek, és kezdetét veszi az élet újjászervezése, és állandósítása. Mire észbe kapnak, egy háború frontális közepébe keverednek, és ahogy sok, összezárt emberrel szokott volt történni: kiemelkedik egy vezető a tömegből, akadnak olyanok, akik lázadnának, néhány elme megtörik, és a túlélés érdekében mindent bevetnek. Ezek a regényben azok a mozzanatok, amik remekre sikerültek: annak bemutatása, hogyan változik extrém környezetben az ember pszichéje, és ebből adódtak a karakterek fejlődései is. Teljesen hitelesen ábrázolja az író a jellemeket, amitől az egész életszerű helyzetet teremt. A szereplők között találkozhatunk tehát mindenféle embertípussal, akiknek muszáj egymáshoz illeszkedni, mert azokon a pontokon, ahol ez nem sikerül, konfliktusok keletkeznek, ami még jobban bonyolítja az életüket - és az író természetesen ezt ki is használja.
Frappáns ötletek tárházával találkozhatunk olvasás közben, mint például, hogy az idegenek szagok által kommunikálnak, hogy a fejlődés érdekében génvágyuk van, de amint vesznek mintát, tudják azt reprodukálni, illetve hogy mennyi mindenre képesek a testükkel: olyan formát öltenek, amilyent szeretnének, illetőleg képesek dolgokat létrehozni a testükben, amit aztán materiális alakban később használhatnak is, ha kijön.
A zöld bőrszín használatát említve eszembe jutott a nem rég olvasott John Scalzi könyv is, a Vének háborúja című, mellyel még abban hasonlít, hogy embereket szakítottak ki a földi környezetből, illetőleg, hogy az idegenekkel nem csak egy alakban lehet találkozni, és több fajuk is van.
Sok szó esett a környezetekről, és ami több szót érdekel még, az az idegenek által létrehozott világ, ahova az embereket letelepítették. Zseniális és kidolgozott. Az író mindenre talál valami roppant egyszerű megoldást, hogyan maradhatnak életben azok az emberek is, akiknek nincs semmi élelme, hogyan juthatnak vízhez, ételhez, hogyan utazzanak egy-egy az idegenek által alkotott helyszín között. A búra és a toronyfák kivitelezése és bemutatása is újabb frappáns momentum.
A különböző kultúrák összeválogatása is teli találat volt. Egy kicsit csodálkoztam az elején, hogy egy magyar kisfiú és a kutyája kerültek ki tőlünk, és válnak valamelyest főszereplővé. Az ember a sci-fi filmek után, ahol minden ufó Amerikában zuhan le, mintha egy nagy vörös X lenne kis táblával fölé rajzolva jelezvén, hogy: "Kérjük, ide csapódjanak be az űrből érkező objektumok!", azt várná, hogy a főhős majd egy amerikai lesz, esetlegesen katona, vagy valami doktor. A filmek tanúsága szerint ugyanis van valami vonzó az alienek számára az amerikaiakban (vagy a katonai haderejükben?), és egy amerikai ezek után biztos mindent tudott volna ezekről a lényekről is. Itt viszont az idegenek nem az embereket támadják, hanem egymást. Azzal, hogy ezek a sablonok oldódtak, nálam kapott a könyv még egy piros pontot.
A gördülékeny stílus és az izgalmas, fordulatos történet sajnos túl gyorsan hozta el az utolsó oldalt, és az utolsó sorokat. Viszont újabb remek példát találtam rá, hogy a magyar írók igenis tudnak sci-fit írni. Ezt erősíti meg Brandon Hackett hihetetlen világa, és nagyszerű fantáziája is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése