Danielle Trussoni - Az átok (Angelology 1)

Mikor kijött ez a könyv, meglehetősen ígéretesnek tűnt, és nagyon vártam, mikor olvashatom el. Aztán jött a fogadás, úgyhogy zároltam azt az ötletet, hogy hamarosan hozzájutok. Timus azonban másként gondolta. Például úgy, hogy 450 oldalnyival megtámogatja még a fogadást, hogy biztosabban bukjak el. Jelentem, nem sikerült ;) - egyelőre.

A történet röviden arról szól, hogy van egy tudományág, ami az angyalokkal kapcsolatos történelmi eseményeket vizsgálja. Ez nem más, mint az angelológia. Egy olyan társaságot hoz össze ez a tudománykör, amellyel a nefilimek, és az angyalok más leszármazottai nemigazán szimpatizálnak, ezért üldözik, és megölik az angelológusokat.
Evangeline nővér hirtelen belekeveredik ebbe a titkos háborúba, és kiderül, hogy sokkal nagyobb szerep jut neki benne, mint eleinte képzelte. Az angyalokról kiderül, hogy nem feltétlenül jótét lelkek, hideg vérrel megölnek bárkit, aki az útjukba mer állni. Evangeline az után lesz apáca, hogy édesanyja eltűnik, édesapja pedig magával viszi Franciaországból Amerikába.
Egy Verlaine nevű fickó levele, majd felbukkanása azonban új útra tereli a lányt, és maga sem érti, mi történik körülötte. Fény derül az "útja" során a származására, a múltjára, amit eltitkoltak előle. Megtudja a szülei és a nagyszülei titkát, illetve egy idősebb nővérnek, Celestinenek a múltjába is bepillantást enged az írónő. A harc viszont elkerülhetetlen, amit csak egyetlen módon lehet megnyerni: ha az emberek előbb találják meg az angyalok által keresett ereklyét. Ha az angyalokhoz kerül, akkor a világ a mai formájában megszűnik létezni...

A történet során nagyon megfogott, hogy az angyalokat új szemszögből láthatjuk, és meglehetősen részletesen kivesézik a karakterek a Biblia eseményeit. Rengeteg angyaltípussal ismerkedhetünk meg, a kerubtól az őrangyalon keresztül, továbbá a nem tiszta angyalokkal is, mint a nefilimek, meg az óriások. Az, hogy Trussoni belerak a könyvbe némi misztikumot, egy kis nyomozást, pár rébuszt, és utalást, hozzáad egy nagy adagot leírásokból, helyszínekből és részletezésekből nekem valamiért a Da Vinci-kódot juttatta eszembe. A gyönyörű leírások, amik néha teljes oldalakat is kitettek segítséget nyújtanak a pontos elképzeléshez. Meglehetősen részletes, precíz ilyen téren is a kidolgozás, akárcsak az angyalos háttér kidolgozása, a végére pedig rak némi akciót, gyilkolászást, gyújtogatást, menekülést, amitől kissé felpörögnek az események a meglehetősen száraz első kétharmad után.

Ezek után kezdődtek csak a problémáim a művel. A felhasznált elemek egy közepes, látványos és élvezhető művé teszik, viszont az írónő több helyen eltévelyedett és belegabalyodott a dolgokba, amiknek eredménye rengeteg ismétlés - pl.: egy szereplő ugyanannak a szereplőnek a társaságában többször megosztja ugyanazt az infót -, illetőleg tömérdek mennyiségű logikai hiba - mint például az, hogy Evangeline a kocsiban Verlaine és Gabriella társaságában elmond valamit, később viszont ezt mondja a lány (idézem) "Maga az egyetlen, akinek elárultam, hol a kedvenc helyem." Aha, szóval Gabriella addig zenét hallgatott, vagy füldugót kapott, esetleg stílusosan forró ólmot öntöttek a fülébe. Viszont ehhez hasonló mozzanat az is, hogy Evangeline mivel a zárdában nevelkedett, nem ismeri a nagyapját, Gabriella pedig elmeséli Verlainenek a történetet, ki is az. Evangelinenek már úgy állítja be a dolgot, mintha a lánynak tudnia kellene róla, hogy ki a nagyapja... Elvileg nem tudhat róla, hisz a nagyanyja megszakította vele a kapcsolatot - tehát a nagyi meg gondolatolvasónak hiszi a leányzót. A kavarodások annak is betudhatóak, hogy hirtelen, nagy mennyiségben zúdítja az információkat az olvasóra, majd ad pár oldalt a feldolgozásra, majd újabb információáradat következik ciklikusan ismétlődve. Nincsenek meg a megfelelő arányok az információmennyiségek között. Néha elveszik egy-egy helyszín bemutatásában is, olyannyira pontos akar lenni, pedig helyenként ez felesleges.

Nefilimek bújnak a rossz fiúk bőrébe...

Ezekkel még nem lenne akkora bajom, mint azzal, hogy több, homályosnak ítélt, ám logikájában megingatható mozzanat is bekerül a szálak közé. A legdurvább talán az, hogy Gabriella küld néhány levelet Evangeline -nek. Namár most, mikor elkezdi írni őket a nő, Evangeline 12 éves, és Evangeline 10 év múlva kapja meg őket, tehát a lány elvileg 22, mégis 23 évesnek írják végig a könyvben. Ez a minimális matematikai eltérés még hagyján, hisz a levelek tartalma sokkal nagyobb hibákat rejt magában. A levelek 10 éve íródtak, Gabriella mégis a jelen korban, mikor a regény játszódik szerez tudomást róla Verlainetől, hogy valami fontos van a kolostor alatt elrejtve. Akkor hogy a frászkarikába jegyezhette le ezt 10 évvel korábban, és küldhette el levélként Evangelinenek, hogy "képzeld, van ám valami nagyon fontos a kolostor alatt elrejtve"??? Erre rengeteg magyarázatom született fejben, mint például az, hogy Gabriella valami időutazó, vagy esetleg skizofréniában szenved, vagy olykor előtörő amnéziában. Jaj, bocsánat, utóbbiban nem szenvedhet, mert arra tökéletesen emlékszik még 1999 -ben is, hogy 1939 -ben milyen ruhákat viselt a férfi, akivel találkozott - épp csak azt nem említi meg, milyen műveket tartott a kezében, amikor diák volt még, azon a bizonyos napon -, és szó szerint visszaidézi az illető szavait még 60 év távlatából is. Ezzel a remek emlékezőtehetséggel van megáldva Celestine is, aki 70-80 év körül jár, mégis pontosan emlékszik olyan dolgokra, amiket 15-18 éves korában csinált. Ilyen memóriát hol lehet szerezni, én is kérek!

A jó látásról is tanúbizonyságot tesznek. Meglehetősen alap, hogy a rossz fiúk gyakorta hordanak fekete, földet súroló kabátot, meg alatta katonai bakancsot. Viszont, egy lány a negyedik emeleti ablakból mindezt tisztán látja, akárcsak a fekete kesztyűt az emberek kezén. Ha valamit felülről nézünk, másként látjuk, mintha szemből tennénk...

Ezek után a karakterek "jellemfejlődése" már meg sem lepett. Evangeline egyik pillanatról a másikra vedli le az apácaéveket - mintha nem élt volna egész életében apácák közt, hanem 2-3 hónapra ugrott volna be, mint Woopi Goldberg az Apácashowban. A szerelem első látásra dolog leírása is hiteltelen lett, érzelmi téren tehát semmi sem kidolgozott.

Összességében elmondható, hogy 380 oldalnyi angyalelméletet, és 60-70 oldalnyi akciót rejt tehát a borító, átlagos karakterekkel, akik közül kevesen vannak kidolgozva. A történet átlagos, kiszámítható, viszont nem rossz stílusban tálalt. Ezek után kíváncsian várom, milyen filmet fabrikálnak a könyvből.