2012. június 19.

Brent Weeks - Az árnyak útján (Éjangyal 1)

Mikor először megláttam, hogy ki fogják adni magyarul, már akkor szemet vetettem rá, de sok ideig képtelen voltam a beszerzésére. Végül hozzám jutott egy kötet (hála egy jótevőmnek). Most pedig szavazásra bocsátottam az egész trilógiát, és meg is nyerte, úgyhogy előre kúszott az olvasási listámon.

Azoth utcagyerek, lopni kényszerül, ha életben akar maradni. Jarl a legjobb barátja, illetve Baba, akit mindig védelmez. Minden megváltozik, mikor találkozik Durzo Blinttel, a legendás orgyilkossal, akinek híre mindenütt megelőzi. A férfiről mindenki tudja, hogy nem vesz magához tanítványokat, Azothtal mégis kivételt tesz. Igyekszik mindenre megtanítani a fiút, de úgy látszik, valami elromlott benne.
Segítségére vannak a tanítás során Mama K és egy szegény sorban levő gróf is, akik más-más területen próbálják kikupálni a fiút. Az évek alatt teljesen Kylerré változik, egy név birtokosává, amit Blint aggatott rá. Igazi gyilkossá kell válnia, és nem szabad hibáznia, különben Blint mester nem foglalkozik vele többet, hanem nemes egyszerűséggel megöli...

A regény elejétől a végéig olyan volt, mint egy sok rongydarabból összefércelt ruha: hordható, és lehet, hogy attraktív, de sok helyen megszakad a varrás, és nem sok hiányzik hozzá, hogy darabjaira hulljon. Bele kerül egy csomó, hibás szál, ami miatt itt-ott szakadozik, és feslik, de ahogy elvarródik az utolsó szál is, mégis kerek egész marad.
A kötet legnagyobb gyengesége az, amiről sokáig próbáltam elfeledkezni, de mindig meggátolt benne egy apróság: a kapkodás. Gondolok itt arra, hogy először még ennyi idősek a szereplők, aztán már annyik, és az sem számít, hogy a kettő között eltelt idő hibásan van megjelölve. Az információk között ott van, hogy egyik szereplő már tud valamit a 100. oldalon, elmondja a másik szereplőnek, majd a másik szereplő a 400. oldalon elkezd aggódni, hogy reméli, az egyik nem tudja a titkát annak ellenére, hogy a 100. oldalon a szemébe mondta az, aki elől titkolni akarta. Ezek mellett a helyszínek és az idő közötti váltás is meglehetősen kusza eleinte, a párhuzamok egy az egyben hiányoznak, no meg az, hogy mindenki tud mindent, ennek ellenére mindenki titkolna mindent, kissé nevetségessé tette itt-ott a helyzeteket. Utána persze jöttek a gondolatolvasások, mikor mindenkibe belehasított a szikra, hogy ők aztán tudják, mi az igazság, hogy honnan, a legtöbb esetben nem derül ki.

Mindezek ellenére meglehetősen olvastatja magát a fordulatos történet, a néhol hiteles, néhol egysíkúságuk miatt kiszámítható karakterek és az író gördülékeny stílusának köszönhetően. Az írónak meglehetősen sok mondanivalója akadt, ugyanis több, mint 600 oldalon keresztül meséli el a történetet - amihez hozzáadódik, hogy van olyan rész is, ahol egy egész oldalt kimásol a regény elejéből, hogy aztán bemásolja a regény végére szó szerint -, mégsem lehetett rá azt mondani, hogy unalmas lenne, mert minden résznek megvolt a maga jelentősége, a legutolsó "csak úgy elmesélte egy kisgyerek a történetet, amit esti meseként hallott" jelenségig.

A karaktereknél a legérdekesebb szereplő Durzo Blint volt, akinek az élete félreértéseken, titkokon alapul, és mindent megtesz azért, hogy a tökéletes gyilkost játssza. Összetett személyisége, ahogy egyik arcát mutatja, hogy a másikat leplezze hihetetlenül jól van megalkotva. Megfontolt, előrelátó, és nem cselekszik feleslegesen. Olyan, amilyennek egy valódi orgyilkost elképzel az ember. Meglehetősen magának való figura, és pont azért szerethető "gonosz" karakter, mert nem csak fekete és nem csak fehér.
Rajta kívül több szereplőt nem tudnék kiemelni.

Az író ért hozzá, hogyan tartsa meg a könyvben végig a nyomott hangulatot, pont jó helyeken szúr be iróniát, szarkazmust, humort, miközben végig érezhető a feszültség, az izgalom, és az ember szinte várja, hogy ki lesz ezúttal az áldozat, milyen módszerhez fognak folyamodni, és melyik gyilkos milyen zűrbe keveredik, valahogy azonban mégsem izgul értük, mert tudja, hogy valahogy úgyis megússzák...
Az események több szálon futnak, amik sokszor egymástól teljesen elkülönülnek, és nem is fonódnak össze többször, csak egyszer. Ettől, és hogy meglehetősen nyílt a vége lehet sejteni (ha valaki nem is tudja), hogy van folytatás.

Folytatás, ami még két kötetet takar. Az első, bevezető kötet - a hibái ellenére - nem is rossz, de hogy ennyi mondandó után az író mi újat tud mutatni még 2 könyvben, amik gerincre nem karcsúbbak, mint ez... hamarosan kiderül.

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger