Responsive Advertisement

2012. október 26.

Játék: Tetszik a polcom? Vedd le róla, amit szeretnél!

Kedves Olvasók!

Technikai okokból kifolyólag sajnos a szavazás lenullázódott, úgyhogy lezártnak tekinteném. Az utolsó eredmény alapján azonban tudjuk: kíváncsiak vagytok a játékra, és szeretnétek is játszani. Hogy kicsit könnyítsek a játékon, ezért most elmondanám, miről van szó. Ez pedig nem máshoz, mint a bűvös 250-es számhoz kapcsolódik.

Vagyis ha blogon 250 bejegyzés lesz található (ami valamilyen könyv bemutatását hivatott elősegíteni), elindul a játék. 
Szerintem a 250 egy szép kerek szám, ami megérdemli, hogy kiemelkedő szerepet kapjon. Bízom benne, hogy ti is így gondoljátok, és velünk tartotok a játékban.

Sokan, akik látták a könyvespolcaimat azt mondták, hogy ők is szeretnék róla ezt, vagy azt a könyvet. Arra gondoltam, miért ne lehetne a 250. könyvet megünnepelni úgy, hogy lekapom a könyvespolcról azt, amire valaki rábök, és odaadom neki.

Tehát a játék lényege a következő lenne: a blogon található 250 könyv közül lehetne majd válogatni a játék során. Hagyjátok itt megjegyzésben, hogy a 250 könyvem közül melyik az, amelyiket szívesen látnátok a könyvespolcotokon. Ha szerencsétek van, akkor a játék végén becsönget vele a postás, és a kezetekbe adja a könyvtáram egy darabját ;) (A könyvek teljes listája a "Könyv" címke alatt megtalálható darabokra vonatkozik, tehát a mangák/képregényekre nem vonatkozna a játék.) Mit szóltok ehhez az ajánlathoz? Ezt azonban még szeretnénk fokozni, méghozzá azzal, hogy a nevetek akár kétszer is szerepelhet a kalapban, megnövelve az esélyeiteket. A facebookoldalunkon is közzétesszük majd a játék bejegyzésnek a linkjét. Nincs más dolgotok, mint megosztani, hogy még egyszer bekerüljön a nevetek a kalapba. 

A nyertes nevét a játék lezárását követő napon a blogon tesszük közzé. A nyertesnek 25 órája (1 napja és 1 órája) lesz rá, hogy jelentkezzen a díjáért. Amennyiben nem jelentkezik nálunk e-mailben, abban az esetben új nyertest sorsolunk, akire szintén ez a szabály lesz érvényes, míg valaki fel nem vállalja, hogy ő vitte el a könyvet a könyvespolcomról, amit választott.

Mit szólnátok egy ilyen játékhoz? Lenne kedvetek beszállni? Mi a véleményetek?

6 megjegyzés:

Lethia írta...

Ez nagyon jól hangzik!! :)

wilwaren írta...

én biztos jönnék! Könyvet kapni mindig öröm!

Névtelen írta...

Mindig is tudtam, hogy nagyon jó ember vagy, de, hogy ennyire!
Én már kaptam tőled könyvet, ezért én nem játszok most!

Mandi írta...

@Midoriko: ha csak ez tart vissza, akkor ne tartson vissza :) (de ha ez megnyugtat, szerintem fogsz is még ;) )

@Hime, @Wilwaren: ha eljő a 250. könyv: jelentkezésre fel! :) Addig legalább lesz időtök eldönteni, kit szeretnétek a 250 -ből :)

Mondtam, hogy nehéz kérdés lesz ;) Hittétek volna, hogy ennyire?

Vic írta...

Ilyen játékkal még nem is találkoztam, de tetszik :)
Akár a kedvenc könyvedtől is megválnál? o.O

Mandi írta...

Igen, akár a kedvenc könyvemtől is megválnék :) amennyiben valaki azt nyeri meg és viszi el :)
A szabályt betartom, még ha olyan is a könyv :)

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *