Dörnyei Kálmán - A Fekete Egy

Hosszú út vezetett ahhoz, hogy ez a regény a kezembe kerüljön. Egy szerepjátékos oldalon ajánlották nekem az írótól a Kaland nélkül című regényét még évekkel ezelőtt, ami olyannyira megtetszett, hogy nem váratott magára sokáig, mire a következő regény a kezembe került. Ez nem más volt, mint a Yabbagabb, a kalandorok szégyene, ami annyira már nem vett meg magának, de imitt-amott még elszórakoztam rajta.

Amint módomban állt, beszereztem ezt a kötetét is. Nem siettem el a dolgokat, de most végre sikerült happolnom egy példányt.

Minden egy teljesen átlagosnak ígérkező helyen kezdődik egy Raul nevű, teljesen átlagosnak tűnő fiúval, aki egy faluban éldegél, szegény körülmények között. Gazdálkodásból, földművelésből élnek, míg egy napon a fiú ki nem húzza a plébánosnál a gyufát, és az el nem viteti az egyetlen igavonó lovukat kárpótlás gyanánt.

Persze, hogy valami történjen is felbukkan egy óriás, aki elkezdi öldösni az embereket. A fiú elrejtett egy kardot, elmegy érte, hogy megküzdjön az óriással, sikeresen levágja ugyan a lény fülét, ennek ellenére a falusiak nem hiszik el, hogy mi támadta meg a fiút. A fül szőrén-szálán eltűnik, és ezért lábnyomokból találják ki, hogy jé, a gyerek tényleg igazat szólt.

Tehát már itt érződik, hogy mennyire sablonos történetnek leszünk tanúi. Szokványos momentum a csínytevő gyerek, akit aztán meg akarnak büntetni a szülei; vagy a gonosz, emberevő szörnyeteg, akit aztán a falusiak kaszával, kapával, fáklyával el akarnak űzni; a hősködő kisgyerekről ne is beszéljünk vagy arról, hogy aztán mindent elveszít, és el kel hagynia a faluját.

Ha ez még nem lenne elég, maga elé hívatja a földbirtokos, aki néhány nemessel karöltve jót szórakozik rajta,  hogy a fiú hogy tréfálta meg az atyát, majd küzdött meg egy óriással. A kárörvendő, gyerekesen viselkedő felnőttek sajnos nem itt fordulnak elő először és utoljára.

Ezen események után, mikor végre sikerül elhagynia a faluját, bekönyörgi magát a halálpapok közé, és novíciusként kezd élni, és ténykedni. Folyamatosan tanul a mentorától, aztán varázsigéket kezd magolni, majd megtanulja a kasza forgatását. Rendkívüli tanítvány, aki gyorsan tanul. Arról viszont nem kapunk képet, hogy zajlik a kiképzés, csak arról, hogy milyen ügyes, és soha jobb tanítvány nem élt még, és milyen gyorsan fejlődik bla...bla...bla... ez is kb. 2-3 oldalban lerendezve.

Röhejes, ahogy a papok olyan dolgokon vitáznak, hogy is hívják valójában a Halál Istent; hogy végig arról papolnak, hogy meg kell őrizni a hidegvért, irányítani kell az érzelmeket, ennek ellenére a harc közepén a papok sorra vesztik el a fejüket, és csak a kölyök marad némileg tiszta fejű. Az egysíkú karakterek, akik mindig elnézőek a fiúval, mert hogy az milyen ügyes megintcsak sallangos, ahogy az is, hogy ha olyan vétket követ el, mindenki megbocsát neki, ami egy másik karakter esetében már nem működik. Tehát, ha a gyerek megöl valakit: "oh, hát úgyse bírtuk, úgyhogy eltusoljuk az ügyet, kinevezünk érte!", ha a gyerek megszegi a rend törvényeit: "kapsz egy kis szobafogságot. egy hónap elég lesz, ugye? tudjuk, hogy halálbüntetés járna érte, de hát no..."

Kiemelném a fülszöveg egy szeletét, mely az alábbiakat írja:
"A halálpapok rideg birodalmába kerül. Elszánt harcba kezd a túlélésért. Meg kell küzdenie a sötétség gonosz teremtményeivel, a Fekete Egy papjainak intrikáival, de legfőképpen saját múltja árnyaival, régi önmagával..."

Minden második regény hátulján hasonló szöveg olvasható, csak más nevekkel. Azt kell mondjam, hogy itt ez nem állja meg a helyét. "Elszánt harcba kezd a túlélésért." Van kb. 3-4 oldal róla, mikor túl kell élnie, utána meg elhalmozzák ennivalóval, tanítják, kap egy saját szobát. Reméltem, hogy túléli ezeket a megrázkódtatásokat.
"Meg kell küzdenie a sötétség gonosz teremtményeivel..." öhm... igen, de kérdés, hogy mik a sötétség gonosz teremtményei? Lehet, hogy ez az én példányomból kimaradt. Nekem csak egy szellemlány van benne, de hát rajta sem éreztem, hogy annyira bántani akarná hősünket. Viszont itt ismét van egy jelenet, amit kiemelnék. A szellemlány megbabonázza hősünket, aki aztán rohan a mesteréhez, hogy az miért bántotta a szellemet, majd a mester ad egyfajta magyarázatot, és a fiúban fel sem merül, hogy a mester hazugságot mondana. Miért? Egy gyerek, aki fülig beleesik egy lányba ilyen lazából hisz annak, aki bántotta a lányt, akit szeret?
A gonosz teremtmények sorát bővíti pár zombi, akiket olyan könnyen győz le, és állít maga mellé, mint ahogy más levegőt vesz, úgyhogy nem hiszem, hogy igazándiból meg kellene küzdenie a nagy, gonosz mumusokkal.
És hát az intrikák... Csodálkozunk, hogy néhány pap utálja, főleg azok után, hogy mindig kivételeznek vele? Szerintem felesleges. Egyébként az intrikák sem jöttek át, a legnagyobb vita is az istenük nevével kapcsolatos.

Ami még vontatottabbá teszi az egészet, az maga a stílus. Olyan, mintha egy általános iskolás gyereket megkértek volna, hogy írjon fogalmazást egy unalmas órájában. Vontatott, döcögős, 3/4-ed részben tőmondatos. A leírások hiába sikerültek kimagaslóra ezek után, mert nem vitték el a hátukon a történetet. A történet meglehetősen darabos olyan szempontból is, hogy ugrálunk térben, időben és hát valljuk be, ez nem egy időutazós kalandregény akart lenni. Az, hogy a tanítást nem mutatják be, azt viszont igen, hogy a papok hogy összezörrennek egy néven... A következetlenségről és logikai hibák tengeréről meg már nem említenék semmit.

Összességében nézve nem ez nyeri el a legjobb könyv kategória díját. A méret itt is a történet és a kidolgozottság rovására ment...