Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2012. október 23.

Libor Anita, Valuska László - Szakíts, ha bírsz (Értékellek, mint ember)

Rukkolán nézegettem, mit szeretnék happolni. Így került figyelmem középpontjába a könyv. Azonnal felvettem a happolandó kötetek közé. A sors azonban úgy hozta, hogy hamarosan le is vehettem, mert megkaptam valaki mástól.

FIGYELEM! A BEJEGYZÉSBEN HELYENKÉNT KÁROMKODÁSOK TALÁLHATÓAK. 

Bevallom tudatlanságom: életemben nem hallottam még a szakítós blogról. Miután elkezdtem döbbentem rá, hogy egy újabb olyan darabot tartok a kezemben, ami nem más, mint egy blog könyvként kiadott formában. Az első ilyen könyvem Bihari Viktória Tékasztorik blogja volt, ami azóta is ott csücsül a könyvespolcomon, és egy olyan kötetté vált, amitől nem vagyok hajlandó megszabadulni. A két blog között annyi a különbség, hogy míg Viki egyedül, és saját élettapasztalatait osztja meg a nagyérdeművel - nem kevés tanulsággal és öniróniával -, addig a szakítós blogon boldog-boldogtalan (főleg utóbbi) oszthatja meg, hogy történt meg élete nagy, vagy éppen több kisebb szakítása.

Az "alapítók" szétcincálván a blogot részekre osztják a könyvben a beérkezett sztorikat. Felhívják rá a figyelmet, miért ne éljünk távkapcsolatot, miért ne ismerkedjünk interneten, mit is jelent a testiség, vagy az MNK (Minden Nő Kurva), miért fontos a pénz (vagy miért gáz, ha olyannal vagyunk, akinek sok/kevés van belőle), vagy a szex, miben dominál a zenei ízlés, vagy az, hogy milyen vallású vagy és még sorolhatnám tovább. Minden történetnek van valami tanulsága, és ez az, ami nagyszerűvé teszi a dolgot. Hogyan koptassunk le egy idiótát? Hogyan lépjünk le? Milyen lenne egy elvárt, normális szakítás? Mások tapasztalatain keresztül láthatja a többi olvasó, hogy esetleg egy sértett fél mit várt volna el szakításnál, milyen módon/csatornán szerette volna hallani, hogy ha már egyszer vége, akkor vége.

Ami mégis számomra a legnagyobb tanulságot jelentette, az az a szövegrészlet, melynek lényege az alábbi: minden tettünkkel, és szavunkkal hatással vagyunk másokra. Ezért nem mindegy, hogy kinek, mit, hogyan mondunk, vagy kivel mit teszünk. Az ember mindenkiben hagy valamilyen nyomot.

Olyan sok hosszabb és rövidebb sztori került bele a könyvbe, hogy ha 10 ember összetenné kezét és lábát, még akkor sem lenne elég ujjuk, hogy megszámolják. Az elején akadnak érdekesebb történetek, a végén pedig már sajnos elvesztettem az érdeklődésemet, úgyhogy csak elolvastam az utolsó 100 oldalt, és örültem, hogy vége a rengeteg egymáshoz nagyon is hasonló történetnek.

Mivel kilométer hosszú lenne a poszt, ha elkezdeném leirkálni, melyik sztori miért tetszett/nem tetszett, ezért elkezdtem kimazsolázni, melyik történetek azok, amiknél reagáltam volna, ha olvasom a blogot, illetve ezúton megosztanám veletek, milyen kommentet hagytam volna az egyes posztok alatt. (A címre kattintva elolvashatjátok a történetet eredetiben a blogon)

Nem ismerem a bejegyzés íróját, de az, hogy képes öniróniával élni szerintem fantasztikus dolog. Ez volt az első történet, ami megfogott a könyvben, és belőlem is kitört a nevetés az olvasatára. A helyében megkérdeztem volna a srácot, hogy ő minden történelmi személyt ismer-e? Tesztnek pedig lerajzoltattam volna vele Kundot (nem Kondot, az ősi magyar vezért, hanem az unalomból hajólyuggató búvárt). Isteni sztori!

Már a földrajz sem a régi: A második sztori, amin sírva kellett nevetnem. Azt viszont elismerem, hogy lehet, én is bedőltem volna nagy hirtelenjében a mesének, még ha tudom is, hogy Prága Spanyolországban található (na jó, Csehországban van, ezt még én is tudom, pedig földrajzból is csak a matektudásom vitt át) Tanulság: az ember legyen tájékozott földön, vízen, levegőben, térben és időben, no meg a térképen is ;) Egy ehhez hasonló történet is található még a válogatások között, mikor a lányt kirakták a kocsiból, mert nem tudta, ki építette a Lánchidat. Ott már szánalmasnak találtam a pasi viselkedését. Kedves Párkapcsolatosok! Ha a partner éppen nem tudja, hogy Nándorfehérvár ostroma  1234 (valójában pedig: 1456), attól még lehet, hogy más érdekes dolgokat tud. Például, hogy a teddy bear Theodore Rosewellt után kapta a nevét...

Én vagyok a pöcs, vagy az exeim? Ezen bejegyzés írójáról azonnal (lehet, hogy elhamarkodottan) megvolt a véleményem (amit két szóban meg tudtam volna fogalmazni). A kérdésére a válaszom csak annyi lett volna: te.

Zsebadonisz, a gebe, az anyagias fiú és Johnny Bravo: Az alábbi kommentet szívesen otthagytam volna a bejegyzés alatt: "Kedves Beküldő! Ez a sztori nem hogy hosszú volt, hanem túl rövid. Lehetne kapni még folytatást?" Zseniális volt, végig szakadtam rajta az első fiútól az utolsóig. És az a zárszó az utolsó fiú után... ott már a könnyeim jöttek. Köszönöm az élményt!

Az első 2 szekció után már nem annyira az önirónián, és a humoron, inkább a "drámaibb" történeteken van a hangsúly, melyek közül mindnek ugyanaz a lényege: sose engedjünk teljesen a lila ködnek, és a rózsaszín fellegeknek. A szerelem ne vakítson el, mert ha mégis, akkor menni kell szemműtétre, hogy az ember meglássa a valóságot.

Akadtak történetek, amiket meglehetősen mesebelinek - már-már szappanoperába illőnek - találtam (például a körbeutaztuk-a-fél-világot-a-maffiózóval történetet, vagy a 999.999-et visszautalok, noha 1 millát kértem kölcsön), mégis sajnáltam a szenvedő feleket, hogy ilyen egyszerűen átrázta, majd lerázta őket valaki.

Nem egy megcsalós, illetve megalázós történet is bekerült a gyűjteménybe, illetőleg akadt öngyilkosos-zaklatós is, ami szintén csak azt bizonyítja, hogy egyik véglettől a másikig minden féle fajta kapcsolati problémára van legalább egy história. Ha egy szakítás után levő belelapoz, megkeresi az indokot, amivel a párja kidobta, biztos, hogy talál benne legalább egy olyan írást ami biztosítja, hogy nincs egyedül a problémájával.

Amit viszont kissé nehezemre esett komolyan venni (elnézést mindenkitől, akit megsért a következő rész) azok az általános iskolás történetek. Lehet, hogy én voltam nagyon gyerek az általános iskolában, de valahogy kötve hiszem, hogy egy 8. osztályos általános iskolás gyerek (vagy annál is fiatalabb) annyira benne lenne a kapcsolatok sűrűjében. Azt is nehezemre esik elképzelni, ahogy két általános iskolás kislány civódik egy fiún, hogy "engem választott, ezért jobb vagyok nálad". Rengeteg kisgyerek futkározik körülöttem nap mint nap, és ha csak belőlük indulok ki, már akkor is elmondhatom, hogy mindent felnagyítva mesélnek el és számukra minden csak játék - beleértve a kapcsolatokat is, amiknek fel sem fogják a jelentőségét, nem tulajdonítanak neki nagy ügyet.

És az egész könyv folyamán egy mondat volt, amin viszont nagyon is megdöbbentem, és elidőztem fölötte egy keveset. (Idézem): "...ahogy a gólyatábor is, ahova - az idősebb szülőknek mondom - a gyerekek csak dugni mennek." - Cáfolnám: nem dugni mennek, hanem leggyakrabban inkább azért, hogy megtalálják a sárga földet (némi alkohol segítségével), hogy bulizzanak, és a szülők hagyják őket a csudába. Merész dolog kijelenteni, hogy minden diák csak azért megy gólyatáborba, hogy kupakoljon. Ez a mondat azt sejtetheti a szülőknek, hogy tudtukon kívül titokban egy pornótanyára fizetik be a gyerekeiket "gólyatábor" címszó alatt. Innen jelezném: a legtöbb diák előbb részegedik le egy gólyatáborban, mint hogy egy másik neművel eljusson az ágyig. Tehát a detox előbb várja a gólyákat, mint az ágy egy partnerrel.

Összességében nézve mindezek ellenére is egy meglehetősen tanulságos, néha jó tanácsokkal szolgáló könyvecskéről van szó. Egy összetört szívet lehet, hogy nem ragaszt össze, viszont a betűi biztos simogatják az összetört szív gazdáját - és remélhetőleg erőt önt bele azzal, hogy tanúsítja: egy szakítás után nem érkezik el a világ vége. Minden vég egy új kezdet ;)

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger