2012. október 3.

Marcello D'Orta - Reméljük, én, megúszom

Marcello D'Ortától nem ez az első művem. A tanár úr az Isten ingyér teremtett bennünket című írásával nyűgözött le. Ezért is örültem annyira, mikor sikerült hozzájutnom a következő könyvéhez, és bíztam benne, hogy nem fogom megúszni.

A tanító ezúttal is meglehetősen érdekes dolgozatokat gyűjtött össze, és dolgozott egy könyvvé. Míg a másik könyve kifejezetten a Bibiliát, és az ahhoz kapcsolódó történeteket vette górcső alá, addig ebben a könyvben semmi sem ússza meg szárazon.

A gyerekek aztán meséltek mindenről, a kedvenc filmtől kezdve a kedvenc tanítóig, különböző városokról, esőzésről, évszakokról, sportról, családról, iskoláról, lakásokról, szóval mindenről, amiről csak kérdést tettek fel nekik. A mindenféle témákat érintő dolgokból kiemelném a kedvenceimet.

Az első történet nem más volt, mint Odüsszeusz története - kicsit másként. Valójában a kisgyerek a filmélményét próbálta megosztani a nagyérdeművel, ami nem teljesen úgy jött össze, ahogy szerette volna. Azért is szórakoztatott annyira ez az átköltés, mert valaha feltették nekem is a kérdést az iskolában, hogy hát mit tudok Odüsszeuszról. Nekem nem akadt ilyen frappáns feleletem, mint a könyvbeli fogalmazásírónak, viszont az osztály úgy nevetett a történetemen, mint most én ennek a kisgyereknek a fogalmazásán.

A későbbiekben az évszakokról való faggatózásra adott válasz bűvölt még el, melyben egy kisgyerek felvázolja, melyik évszak melyik hónaptól meddig tart (teszi ezt némiképp rendhagyó módon, idézem: "Január, február, március (de nem az egész) és december téli hónapok...") Bájos, ahogy felvezeti, melyik hónapot miért szereti: "A januárt szeretem a legjobban, mert akkor jön a Név és Születésnapom; a februárt azért szeretem, mert jön a karnevál; a márciust azért szeretem, mert jön a tavasz; az áprilist azért szeretem, mert jön a husvét; május semmi..."

És az utolsó téma, amit kiemelnék, az a nők, illetőleg a nőnapra adott felelet, mely ismételten meglehetősen komikusra sikeredett.

Ugyanilyen jellegűek a megszólalások a munka világával kapcsolatosan, az otthoni ebédről, az ünnepekről, környezetszennyezésről, betegségekről, költészetről és minden egyéb témáról.
Ismét találkozhatunk néhány bibliai jellegű fogalmazással, és visszaköszön pár fogalmazás a másik kötetből ennek kapcsán.

Ezeken felül pedig az illusztrációk még mindig nagyszerűek, humorosak, remekül illenek a történetekhez. Az pedig, hogy fél pontot levonok ettől a műtől csak annak köszönhető, hogy az előző könyvben több érdekes történet volt - de csak egy párral.

Összességében nézve viszont még mindig nem okozott csalódást D'Orta tanár úr, ezúttal is nyerő módon válogatta össze a dolgozatokat, a témákat. Az pedig, hogy komolyabb fejjel mennyire komikusnak találjuk kisgyerekek őszinte megszólalásait... Remek ötlet, hogy valaki összeszedi ezeket az arany(os) dolgokat, az pedig, hogy eljuttatja az olvasókhoz is, zseniális ötlet.

Kérem a következő D'Orta könyvet. Reméljük én nem úszom meg ;)

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger