Egy újabb sorozatot sikerült kifognom a kalapból, aminek ez a nyitókötete. Egy olyan ifjúsági kötetről van szó, amit teljesen átleng az egyiptomi kultúra.
Néhány sír feltárásra vár Egyiptomban, amit Kenneth Christie professzor végez el. A prof magával viszi a lányát, Ollyt, az asszisztensét, és annak öccsét is (Josht).
Olly és Josh nagyon jó barátok, és érdeklődve figyelik, hogyan zajlik az ásatás, és segítik a felnőttek munkáját is. Például, mikor találnak egy rejtvényt, amit a felnőtteknek több hónapba telne megfejteni, Josh pár óra alatt rájön a nyitjára a java részének, majd a végét is sikerült lazán pár nap múlva megtudnia.
Christie professzor teljesen lázba jön, mikor a talizmánok egyikére utaló nyomokat talál, és egyre közeelbb kerül Ízisz könnyeihez, melyekről úgy hírlik, hogy az örök életet adhatják. Valaki azonban ellop egy fontos leletet, melyen a már említett rejtvényhez vezető másik rejtvény áll. A gyerekek persze nyomoznak, ki a tolvaj, és mit szeretne valójában, és egyre nagyobb bajba keverednek közben.
Miután a kő visszakerül, lecsukják a tolvajt, folytatódik az ásatás, ahol az újabb rejtvény megfejtésébe bekapcsolódnak még páran. A gyerekek megfejtik a rejtvényt, és azt, hogy a rossz embert kapták el. De vajon ki az igazi tolvaj, és mire kellenek neki Ízisz könnyei?
Nagyon szeretem az egyiptomi kultúrát, és azt a misztikus világot, ami körbelengi. Egy olyasfajta ifjúsági regényre számítottam, mint amilyen a Kísértet kastély is, ezzel szemben kaptam néhány okoskodó és hősködő gyereket, és pár ostoba felnőttet.
Maga az alaptörténet nagyon tetszik: össze akarja gyűjteni a professzor a talizmánokat, amiket a sírokban kutat, és elküldeni őket egy múzeumnak, hogy kiállítsák, miközben egy legenda/mítosz válik valóra a szemünk előtt.
Az már kevésbé tetszik, hogy előjönnek a rejtvények, amiket meg kell fejteni, kijelentik, hogy ez akár hónapokba is telhet, majd jön az asszisztens kisöccse (Josh) és egy este alatt megfejti a zömét, majd amikor már úton van, hogy megtalálja a könnyeket, megfejti a másik felét is.... pusztán egy-két napjába telik az, amire a felnőtteknek elméletileg hónapokra lett volna szüksége...
Megint előjön a felnőtt kontra gyerek ellentét. Van az a tipikus szál, amikor a gyerekek azért, mert nem hisznek nekik, a saját szakállukra kezdenek el nyomozni, kémkedni. Ezek a részek szintén tetszettek. Amolyan "ha a szépszó/zokszó nem használ..." típusú jelenetek voltak, amikor a gyerekek akkor is be akarják bizonyítani, hogy igazuk van, amikor nem hisznek nekik. Viszont ezeken a pontokon elgondolkoztam: ennyire nem bíznak a gyerekekben? Egy anya, aki nagyon szereti a fiát, és tudja, hogy jó gyerek, nem hisz neki, amikor az elmeséli, mire jött rá.
Amit szintén abszurdnak tartottam a történetben, hogy egy ásatási területen a gyerekek csak úgy mászkálhattak mindenfelé (le a sírkamrákba, stb...). Egy ásatás általában arról szól, hogy vigyázni kell a leletre, mert az régi stb... erre jön két gyerek, akik azt csinálnak, amit csak akarnak csak azért, mert az egyiknek az apja, a másiknak meg a bátyja ott dolgozik. Nem tűnt túlontúl reálisnak ez a része.
Összességében nézve egy sablonos történt gyermekies stílusban kivitelezve, hogy a gyerekeknek élvezhető legyen, de komolyabb fejjel inkább nevetséges, és komolytalan az egész. Olyan, mintha egy Indiana Jones filmet írtak volna át ifjúsági irodalommá...
Néhány sír feltárásra vár Egyiptomban, amit Kenneth Christie professzor végez el. A prof magával viszi a lányát, Ollyt, az asszisztensét, és annak öccsét is (Josht).
Olly és Josh nagyon jó barátok, és érdeklődve figyelik, hogyan zajlik az ásatás, és segítik a felnőttek munkáját is. Például, mikor találnak egy rejtvényt, amit a felnőtteknek több hónapba telne megfejteni, Josh pár óra alatt rájön a nyitjára a java részének, majd a végét is sikerült lazán pár nap múlva megtudnia.
Christie professzor teljesen lázba jön, mikor a talizmánok egyikére utaló nyomokat talál, és egyre közeelbb kerül Ízisz könnyeihez, melyekről úgy hírlik, hogy az örök életet adhatják. Valaki azonban ellop egy fontos leletet, melyen a már említett rejtvényhez vezető másik rejtvény áll. A gyerekek persze nyomoznak, ki a tolvaj, és mit szeretne valójában, és egyre nagyobb bajba keverednek közben.
Miután a kő visszakerül, lecsukják a tolvajt, folytatódik az ásatás, ahol az újabb rejtvény megfejtésébe bekapcsolódnak még páran. A gyerekek megfejtik a rejtvényt, és azt, hogy a rossz embert kapták el. De vajon ki az igazi tolvaj, és mire kellenek neki Ízisz könnyei?
Nagyon szeretem az egyiptomi kultúrát, és azt a misztikus világot, ami körbelengi. Egy olyasfajta ifjúsági regényre számítottam, mint amilyen a Kísértet kastély is, ezzel szemben kaptam néhány okoskodó és hősködő gyereket, és pár ostoba felnőttet.
Maga az alaptörténet nagyon tetszik: össze akarja gyűjteni a professzor a talizmánokat, amiket a sírokban kutat, és elküldeni őket egy múzeumnak, hogy kiállítsák, miközben egy legenda/mítosz válik valóra a szemünk előtt.
Az már kevésbé tetszik, hogy előjönnek a rejtvények, amiket meg kell fejteni, kijelentik, hogy ez akár hónapokba is telhet, majd jön az asszisztens kisöccse (Josh) és egy este alatt megfejti a zömét, majd amikor már úton van, hogy megtalálja a könnyeket, megfejti a másik felét is.... pusztán egy-két napjába telik az, amire a felnőtteknek elméletileg hónapokra lett volna szüksége...
Megint előjön a felnőtt kontra gyerek ellentét. Van az a tipikus szál, amikor a gyerekek azért, mert nem hisznek nekik, a saját szakállukra kezdenek el nyomozni, kémkedni. Ezek a részek szintén tetszettek. Amolyan "ha a szépszó/zokszó nem használ..." típusú jelenetek voltak, amikor a gyerekek akkor is be akarják bizonyítani, hogy igazuk van, amikor nem hisznek nekik. Viszont ezeken a pontokon elgondolkoztam: ennyire nem bíznak a gyerekekben? Egy anya, aki nagyon szereti a fiát, és tudja, hogy jó gyerek, nem hisz neki, amikor az elmeséli, mire jött rá.
Amit szintén abszurdnak tartottam a történetben, hogy egy ásatási területen a gyerekek csak úgy mászkálhattak mindenfelé (le a sírkamrákba, stb...). Egy ásatás általában arról szól, hogy vigyázni kell a leletre, mert az régi stb... erre jön két gyerek, akik azt csinálnak, amit csak akarnak csak azért, mert az egyiknek az apja, a másiknak meg a bátyja ott dolgozik. Nem tűnt túlontúl reálisnak ez a része.
Összességében nézve egy sablonos történt gyermekies stílusban kivitelezve, hogy a gyerekeknek élvezhető legyen, de komolyabb fejjel inkább nevetséges, és komolytalan az egész. Olyan, mintha egy Indiana Jones filmet írtak volna át ifjúsági irodalommá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése