Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2014. szeptember 8.

James Dashner - Az útvesztő (Az útvesztő 1)

Ez tipikusan az a könyv, amit húztam-halasztottam, mert úgy gondoltam, hogy nem fog tetszeni. Annyian sztárolják, hogy se szeri, se száma, ráadásul jön belőle a filmváltozat is szept 15-én.

Aztán jött Kispingvin, akinek bedobtam egy ötletet (erről majd máskor), és erre felvetette: olvassuk el együtt ezt a könyvet!

Thomas nem tudja, honnan jött, vagy kicsoda valójában. Nincsenek emlékei, épp csak a nevét tudja, semmi mást. Mások is ugyanígy jártak, amikor felébredtek a Tisztáson. Nem tudják, hogyan vagy miért kerültek oda, egyszer csak ott voltak. Egy csapat fiú gyermek, akiknek minden idejét beosztják. Már két éve élnek egy labirintusban, amit éjszaka veszélyes szörnyetegek lepnek el (a Siratók), ahol megfigyelik őket (késlegyek által), és ahol mindenki egyetlen rejtély megoldásáért ügyködik így vagy úgy: hogyan lehet kijutni a labirintusból?

Mikor Thomas bekerül ebbe a közegbe, minden megváltozik. A fiú úgy érzi, mintha már járt volna a Tisztáson, és ki akar menni az Útvesztőbe. Viszont minden egyes furcsaságért őt okolják. Azok, akik Átváltoztak, rendre rátámadnak, és a fiúnak emlékek híján fogalma sincs, miért teszik ezt. Miután az egyik társa megkísérli megölni, Thomasnak szembesülnie kell vele, miféle különös szabályok uralkodnak az Útvesztőben és a Tisztáson. A gyerekek ugyanis a saját maguk által meghatározott rendszer szerint élnek, melybe beépítik az Alkotók általi rendszereket is.


Thomas érkezését követően nem sokkal érkezik egy lány, aki baljóslatú üzenetet hoz, majd kómába esik. Amikor viszont felébred, elszabadul a pokol, és az élet a Tisztáson sem lesz már biztonságosabb, mint az Útvesztőben. Valamit tenni kell, hogy gyorsabban oldják meg a rejtvényt...

Mit is kapunk tehát a borító alatt? Első körben egy zavaros képet egy csomó "helyi szleng"-gel fűszerezve, amiből semmit nem értünk. Az olvasó ugyanúgy kavarog ebben a világban, mint Thomas, aki hiába kérdez sokat, semmire nem kap választ. Annyira bicskanyitogató volt egy ideig, hogy bárkitől bármit kérdez, mindenki titkolózik meg titokzatoskodik annak ellenére, hogy egy csónakban eveznek, és az ember azt hinné, gyorsan beintegrálják a fiúk maguk közé az újoncot azért, hogy minél előbb megtudják, mi az útvesztő rejtélye. De nem ezt látjuk, hanem azt, hogy mindenki végzi a szokásos kis dolgát, és aki mentora lenne a fiúnak, az is sík hülye ahhoz, mi folyik itt valójában...
Közben hozzá kell szoknunk, hogy mit jelent többek között az, hogy: bökött, Sirató, Átváltozott, Alkotó, plotty, Doboz, Útvesztő, Késlégy stb...
Ahogy Thomas kezdi megszokni ezt a közeget, kezd leülepedni a fogalomzavar okozta káosz is, és kapunk egy pörgős történetet, ahol egyfolytában azon kattoghatunk, hogy mégis mi a túró folyik itt?

Aztán ugye jön a fülszövegben is emlegetett lány, aki a Teresa nevet kapta, és minden megváltozik. Ez többek között azért is lényeges momentum, mert nincs sok lány a táborba... Teresán kívül egy sem. A lány különös dolgokat mond, és hoz egy levelet azzal kapcsolatosan, hogy ő az utolsó. Ez teljesen felrúgja tehát az addigi jól ismert szabályokat, amelyeket 2 év alatt alakítottak ki a gyerekek.
Valamiért az egész regénynek olyan jellegű hangulata van, mint az Éhezők viadala sorozatnak: adott egy kupac gyerek, akiket a felnőttek úgy használnak, mint néhány bábot, miközben azt várják, mi lesz a végeredmény... Itt csak annyi a különbség, hogy nem tudjuk, ki figyeli a gyerekeket, vagy mi ezzel a célja, ugyanakkor tökéletesen tart sötétségben az író, és a kezdeti akadozás után már minden gördülékenyen megy: mindennek megvan a maga helye, ideje és miértje, miért ott kerül bedobásra, ahol.

És végül jön a lezárás, ami egyfajta függő vég - rágni lehet utána a körmöket, hogy ha ez eddig így, akkor mi lesz ezután? Maga a történet az Epilógus nélkül szépen le van kerekítve akkor is, ha nem minden szál van tökéletesen elvarrva, és még rengeteg a kérdés a könyv letétele után.

Egy keveset beszélnék a főbb szereplőkről is, ugyanis nem egy hétköznapi YA (fiatal felnőtteknek szóló könyv - Young adult) -ról van szó. Noha megjelenik Teresa, és folyton együtt akarnak lenni Thomasszal, az író nem erőlteti bele a szokásos szerelmi szálat a sztoriba. Nem akarja "megerőszakolni" a könyvet, agyon csapni a pörgését, az akciójeleneteit holmi rózsaszín cukormázas romantikával. Kapunk egy Thomast, aki mindenáron segíteni akar sorstársainak a kijutásban, és akár az életét is feláldozná valamennyiükért. Teresa egyfajta "hőssegéd" szerepben tetszeleg mellette (még akkor is, ha néha érezhető, hogy közelebbi a kapcsolatuk, mint egy átlag barátságnál), segít a rejtvényfejtésben, stb... Erős női karakternek próbál látszani, miközben hozzáadódik az is, hogy ő egy lány.
A tábornak van két vezetője is, akik szintén szóra érdemesek: Albyt és Newt. Albyt a Tisztás legfőbb vezetője, Newt pedig egyfajta helyettesi rangban áll alatta. Albyt rögtön a regény elején odalöktem volna egy Sirató elé. Az, amit produkál, a legtöbb esetben nem egy pártatlan vezető döntése, hanem inkább egy dühöngő kisfiú hisztije. Ennek ellensúlyozására ott az oldalán Newt, aki némileg tisztább fejjel nézi a dolgokat, de amikor igazán számít, valahogy ő sem bizonyul a legmegbízhatóbb, legstrapabíróbb vezetőnek. Hihetetlen módon az a két év, amit a fiúk a Tisztáson töltenek (és ez nem csak Albyra és Newtra igaz, hanem a Tanács - vezető beosztású fiúk - minden tagjára) természetes, hogy megtöri őket lelkileg, hiszen eléggé reménytelen a helyzetük, évek óta vergődnek, küzdenek a kijutásért... de!
Erre nem az a megoldás, hogy amikor jön egy újonc, azt lenézik, ellenségesek vele, és úgy kezelik, mint valami idióta hülyegyereket. Pont, hogy a vezetőknek az újoncok mellé kellene állni, és ha mást nem is tesznek meg az újoncért, legalább egy épkézláb mentort osszanak már be melléjük, aki elmagyarázza, hogy mennek a dolgok, és patronálja addig az újoncot, míg az nem illeszkedik be valamelyik munkafázisra.
A közösség ezen közönyös magatartását valahogy képtelen voltam megérteni. Egy csapat, egy csónakban, és olyan, mintha minden frissen, újult erővel beszállót ki akarnának lökni belőle cápaeledelnek...

A sorok között egyébként rengeteg érdekesség bújik meg, ha a pszichológiai oldalt nézzük. Többek között ez az újoncküzdelem (hogyan illeszkedjünk be egy tökéletesen összeszokott társaságba? hogyan találjuk meg a helyünket egy olyan csoportban, ahol már minden funkciót betöltöttek?), továbbá azt, hogyan legyünk újra emberségesek, megéri-e megszegni a szabályokat olykor, hogy egy nagyobb jót tegyünk? Vajon tényleg van olyan kilátástalan helyzet, amelyre nincs megoldás? Néha tényleg nincs más választás, mint az, amit elénk löknek, amibe belekényszerítenek?

Összességében nézve ez a könyv úgy rabolt el, mint a Tiszttársakat a Siratók, megbökött, hogy plottyul érezzem magam, míg nem olvasom el a folytatást...


Előzetesek a filmhez:





Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger