2014. szeptember 27.

Ardati Lili - Gyöngyvér és Lidércvár (A rémek sulija 1.)

2014-ben kijött egy újabb magyar író első könyve. Ardati Liliről nemigazán hallottam előtte, viszont beleestem abba a hibába, hogy borító alapján ítéltem meg a könyvet, úgyhogy azonnal szereztem belőle egy példányt.

Elolvasni sem tartott túl sokáig, ugyanis nagyon rövid, tele félig írt vagy éppen üres oldalakkal, vagy ha van is rajta valami, az általában egy-egy egész alakos kép. A fejezetek előtt mindig az aktuális rész mondhatni legdominánsabb szereplője (vagy mondhatni leglényegesebb karaktere) tűnik fel, és mutatja meg, hogy néz ki. Ezek a manga stílusú rajzok nagyon bejöttek, az pedig külön piros pontos volt, hogy a végén az összes lerajzolt karakter egy képen szerepel a tartalomjegyzék után (ugyanolyan pózokban, mint ahogy a sztori közben is).

A tetszetős, játékos borító alatt egy teljesen hétköznapi történetet kapunk: vajon milyen új lánynak lenni? Miután Gyöngyvér, a vámpír (aki K-ber = különleges ember) nekimegy Emminek (N-ber = normál ember), ezzel megsértve az egyik K-ber szabályt. Gyöngyvért kirúgják tehát a sulijából az agresszív viselkedése miatt, és "száműzik" Lidércvárba (máshova nemigazán vették fel a félév közepén), ahol be kell illeszkednie. Nem akar a lúzerek közé kerülni, mégis oda jut, mindegy, hogyan öltözik fel.

Ráadásul őt hibáztatják azért, hogy elvették a netet a sulitól, ugyanis korlátozzák a hozzáférést bizonyos oldalakhoz, közösségi siteok látogatását nem is engedik, illetve a chatelés is tilos. Állítólag valakit hipernagy biztonságban kell tartani, ezért nem lehet netezni, és ez a személy pont Gyöngyvér osztályába jár.
Közben persze a diákok klikkjei rivalizálnak egymással, Gyöngyvért jóformán mindenki utálja ezért vagy azért, és itt is nekimenne több embernek, aminek általában kis híja van.

Ahogy kb. minden ilyen jellegű tiniregényt jellemezhetnénk: intrika, klikkek, súrlódások, szerelmi kavarások és minden más, ami alap kellék egy ilyen könyvben. Próbáltam megfejteni, miről akar szólni a történet, és nemigazán jöttem rá. Adott egy agresszív hajlamú vámpírlány, aki úgy gondolja, joga van önbíráskodni. Adottak a "méhkirálynők" minden suliba, akiket le kell küldenie egy-egy pofonnal, hajtépéssel stb... a padlóra, dehát ez egyik esetben sem lehet ugyebár opció, mindig megállítja valaki/valami.

Gyöngyvérnél kevesebb idegesítő és bicskanyitogató főhősnőt ismerek a könyvtörténelemben. Lazán leszól mindenkit (például kijelenti, hogy mi van, dedóban vagyunk, hogy megy a tanárnénizés? ugyanakkor ő meg folyton portásnénizik...) 14 éves főhősnőnk meg akarja váltani a világot, vagy nem tudom... olyan magas lovon ül, hogy a hintaló is bakolna alatta, hogy ledobja. Enged barátnőjének, Dzsininek, aki egy felületes liba. Dzsini szerint úgy tud Gyöngyvér a menők közé kerülni, ha ruhatárat változtat, és a narancssárga haj, és a szegecses kabát majd menővé teszi... hát ez nemigazán jött be. (Kéretik a ssztájjllissztot kirúgni!)
A szereplőgárda
(Forrás: Reno Art)
Több dolog nem nyert értelmet a könyv során, ami lévén, hogy bevezető kötetről beszélünk, alap elvárás lett volna. Általában egy sorozat első része arról szól, hogy bemutatásra kerülnek a főbb szereplők, illetőleg a világ. Itt ez nemigazán jön össze. Felületesen ismerjük meg még a főhősnőt is (aki egyébként egy dühterápiára szoruló, felszínes karakter, és valamiért a világ is ellene van... Drámázós és butyuta karakter, aki lázadót akar játszani, valójában meg csak nyafog jobbra-balra...) és a világot is. Nem derül ki, hogyan is zajlottak a tárgyalások a felek között, hogy épül fel egyáltalán az iskolai tematika? Megtudjuk ugyan, hogy van olyan óra, amin a különleges lényekről tanulnak, de van sima matematika is... De hogyan? Miért? Nem zavarja a K-bereket, hogy megtudják az N-berek a gyengepontjaikat? Tehát az N-ber K-ber egyezményről nem derül ki jóformán semmi (csak az, hogy kinek köszönhető).

Nyilván persze várható, hogy a második részben majd rengeteg kérdésre választ kapunk, viszont ha Gyöngyvéren múlik, erre nem sok esélyt látok (ő meséli el a történetet E/1-ben). Ugyanis a csajt jobban leköti, hogy a saját kis élete sinen legyen. Azt sem mondanám, hogy a sztori ismeretében a könyv a beilleszkedésről és ennek nehézségeiről szólna. Miért? Mert akinek első pillanattól fogva szimpatikus, az már helyből a barátjának hívja magát, akinek meg nekifutásból is ellenszenves, annál meg az is marad.
Van egy lengyel lány, aki a lidércvári bentlakásos suliban a szobatársa lesz Gyöngyvérnek. A lengyel lány (nevezzük Hajninak) sokat beszél, de ebből a továbbiakban semmit nem látunk. Továbbá kijelenti, hogy mások előtt direkt nem kommunikál érthető, tiszta magyarsággal, és szeretné, ha a társai nem tudnák, hogy jól beszéli a magyart. A könyvben viszont mindenhol tökéletes magyarsággal beszél, egyetlen helyen tetteti a hülyét.
Az alábbi módon szerzi a barátait ez a 14 éves lány:

"- Hát, bocsi. Figyelj! Leszünk barátnők? Merthogy Jojóék...
- Igen, már találkoztam velük.
- Na, akkor láthattad, miről beszélek."

És ennyi. Rögtön barátokká lesznek. Az ellenségem ellensége a barátom elv még mindig működik. Az ellentétek abból állnak, hogy vannak a rosszak, akik mindig kitolnak a másikkal, gúnyolják és megalázzák a többieket, és ez minden.

A gyerekes párbeszédek mellett legtöbbször olyan fogalmazással találkozhatunk, mint amilyent iskolában adnak le a nebulók a tanárnéninek, mikor azt mondja: gyerekek, az a feladat, hogy írjatok mesét. Csak ez a mese kicsit hosszabbra sikerült, mint a diáktársaké, aranyos rajzokkal, és különböző démonokkal. A stílusban egyébként az egyik legirritálóbb dolog az volt, ahogy a nevek voltak használva: hol a teljes név van kiírva teljesen fölöslegesen, hol csak simán a keresztnév (ez olyan helyen, ahol egy sima elhagyással is érthető lenne a mondat). A legtöbb helyen valamiért bekerül a nevek elé egy névelő is, amit teljesen indokolatlannak találtam és zavarónak (olyasfajta kontextusra gondolok, mint például: hát, a Vancsura úr mondta... Miért nem lehet egy ilyen szerkezetből kihagyni azt az "a"-t, és simán használni, hogy Hát, Vancsura úr mondta..."?) Külön piros pontos volt a magyar nevek használata - bár a lengyel lány kérdése kissé furcsa volt, miért pont ide száműzték a szülők Magyarországra?
Bemutatja az osztálytársakat, és a főbb szereplők kivételével mindenki a vezetéknevével szerepel, illetve valami jelzővel. Értem én, hogy túl sok hirtelen a név, akiket valahogy be kell azonosítani, de amikor már harmincadik alkalommal eljátszuk ugyanazt, ami első két alkalommal is érthető volt... sajnos nem csak ilyen téren szájbarágós, hanem mindig meg kell említeni, hogy Jojó és Emmi milyen szemetek stb... mintha így akarná még magát is meggyőzni róla, hogy tényleg azok. Valójában nagyon hiteltelen... Az már csak egyfajta ráadás, hogy néha zárójelben megjelennek ilyenek: "és egyébként említettem, hogy...?" - Nem említette és zavaró, hogy ahelyett, hogy kézen fogva vezetne végig a világán elvárja, hogy már helyből az olvasó mindent tudjon, amit pedig finoman az olvasó elé tol, azt meg utána még tucatszor megrágatja, mintha az olvasó képtelen lenne felfogni a dolgokat...)

Apropó, démonok... Ez egy olyan része a könyvnek, ami nagyon jó ötlet - annak ellenére, hogy a Casper az iskolában, és a Monster High animációs sorozatokban már lelőtték: mindenféle szörnyek és mesebeli lények járnak iskolába. Igaz, tiltva van a képességük használata (szívesen láttam volna még olyan szituációt azon az egyen kívül, hogy megszegik ezzel a tilalommal kapcsolatos szabályokat), de még ígyis sok dolgot lehetett volna kihozni ebből az alapötletből.
A végén látjuk egyedül, ahogy egyesek használják egyetlen alkalommal az erejüket, viszont az sincs tisztázva, hogy például a vámpíroknak milyen képességei vannak? Fel van ugyan sorolva (mint általában lenni szokott), hogy "ó, hát ez csak tévhiedelem a vámpírokkal kapcsolatban...", de hogy akkor mikre képesek az általában napon égő vérszívó kétlábúak, az tisztázatlan.
Egy esetben a lengyel lány (Hajni) csak úgy kiüt egy tucatnyi embert. Nem derül ki, konkrétan hogy csinálta, mi a képessége. Ha már behozunk új lényeket, legalább azt magyarázzuk meg, hogy pontosan mit tud, vagy mit nem tud, vagy honnan szalajtották.
Említés történik a hidrákról, ami nekem eddig az a mitológiai lény volt, aminek kettőződik a feje, ha egyet levágunk. Itt kígyó hajú emberek a hidrák (a görög mitológiában gorgónak hívják ezt a fajt, aki ha ránézett valakire, az kővé vált). Nem tudni tehát, hogy ez egyfajta fogalom zavar, elírás, vagy a mitológiai alak szándékos eldeformálása/megmásítása.

Ezek mellett rengeteg a logikátlanság is a képességek terén. A gyerekek több alkalommal azon ügyködnek, hogy átjussanak a portásnénin/portásbácsin, majd visszafele csak úgy lazán felugranak több emelet magasra, és bemásznak a szobába... Kifele miért választanak ennyire körülményes utat, ha könnyebben megoldható a ki- és a bejutás némi ugrálással???

Összességében nézve egy tipikus, picsogós főhőssel ellátott tiniregény, aminek jó az alap ötlete, de a karakterek, a gyerekes fogalmazás és az a tucatnyi logikátlan megmozdulás, amivel a szereplők csak ide-oda vannak pakolva, hogy csináljanak valami "menő dolgot" agyoncsapják az egészet. A "több, mint testőr" szál pedig egyenesen röhejes benne...
Kár, hogy nem mangaként került ki, hanem regényként, mert mangaként jobban el tudtam volna képzelni ezt az egészet. Ehhez az is sokat hozzátesz, hogy a szereplők megjelennek rajzolt formában az egyes fejezetek előtt - ami egész frappáns húzás, és a kevés pozitívum egyike.

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger