Cheese Galore!
Pants Ahoy!
The Man in the Iron Socks
Anglia
Lélekcsapda
Pillanatnyi elmezavar
Nils Holgersson csodálatos utazása

2015. március 7.

Elmélkedés bloggerekről, írókról, ítélkezésekről és sárdobálásokról


Mióta blogolok, többször volt olyan jelenség, hogy valamilyen platformon rám írtak írók, akiknek éppen olvastam, vagy éppen befejeztem, és véleményeztem a könyvét. A blogger (vagy inkább olvasó) és az író szemszöge többször különbözik az irodalom terén, és azt veszem észre, sokszor hiányzik a harmónia.

Egy átlagos könyvértékelés megszületéséhez számtalan dolog kell:

1. kör: Egy író, aki elkezd "firkálni", majd alakítgatja a szövegét, addig babusgatja, amíg végre úgy nem ítéli... "No jó, hát adjuk ki, mutassuk meg a nagyvilágnak!"
2. kör: Kell egy kiadó, aki kiadja, és eljuttatja a széles közönséghez. Eléggé nagy szerencse kell hozzá hazánkban, hogy valamelyik kiadó felkaroljon egy írót, ezért sokan döntenek a magánkiadás mellett. Ha magánkiadásról van szó, a legtöbb esetben nemigazán mérvadó, hogy mennyire jól fog fogyni, hogy milyen a szerkesztése a könyvnek, hogy mennyire igényes a tartalom írásstílus ügyileg. Nekik a (közgazdasági szóval élve) profitorientáltság a fontos. Nyújtanak egy szolgáltatást, az író kifizeti, onnantól fogva az íróra van bízva, mit tesz a tárgyiasult termékkel (ennek felhasználási módjairól később).
3. kör: A könyv így, vagy úgy eljut az olvasóhoz (ami jelenthet bloggal rendelkező, vagy anélküli EGYÉNT!), aki az alábbi dolgokat teheti:
- Mivel nincs blogja, és nincs olyan baráti köre, hát magába folytja a könyvvel kapcsolatos észrevételeit (amik vannak neki!).
- Mivel nincs blogja, de ismer közösségi oldalakat, ezért a közösségi oldalakon adja ki a véleményét, amit vagy olvasnak, és reflektálnak rá, vagy olvassák, de nincs komment, vagy nem is olvassák. Esetleg van olyan baráti köre, aki szívesen olvas, és eszemecseréket tartanak.
- Mivel van blogja, fogja, és oda írja ki a privát véleményét.

Ezutóbbi eset azért érdekes, mert (saját megfigyelésen alapszik) a legtöbb író a bloggerek VÉLEMÉNYÉT úgy veszi, mint KRITIKÁT. Ezen a ponton kellene sok esetben elgondolkozni: ez tényleg kritika? 
A kritkát sok helyen a "bírálat" szóval hozzák kapcsolatba. Persze néhol a kritika szinonímájaként szerepel a vélemény kifejezés is, viszont ha a nyelvi elemzést nézzük, a kritika erősebb kifejezés, mint a vélemény. A kritika fogalmánál a leghangsúlyosabb, hogy olyan bírálatot, ítéletet fogalmaz meg, amely a közösség véleményét akarja formálni úgy, hogy szakszerű értékelést, elemzést ad az adott műről.

Ezek után tehát leszűrhető, hogy egy olyan mezei olvasó, aki nem végzett irodalom szakot, aki nem tudja, milyen szempontoknak kell megfelelnie egy irodalmi műnek, azt nehezen lehet Kritikus hivatásúnak nevezni, így az általa megfogalmazott szubjektív vélemény nem minősül kritikának. A bloggerek zöme úgy van vele, hogy szeret olvasni, és valamilyen indíttatást, késztetést éreztek rá, hogy elmondják a világnak a véleményüket egy-egy könyvről. Nincs mögötte olyan tartalom, hogy véleményformáló uralomra akarna törni a könyves világban. Egyszerűen leírni a gondolatokat, vagy csak szöszölni a blogátalakítással egy kellemes kikapcsolódás, egy hobbi, semmi több. Ezek nem szakszerű elemzések, hanem a saját értékviláguk által diktált benyomások, érzések, amelyeket a könyv kivált, ők meg közreadják. Azoknak, akik a sajátjukéhoz hasonló ízlésű bloggert találtak, sem Szentírás az, amit a blogon olvasnak a bloggertől, elvégre lehet, hogy 10 könyvről teljesen ugyanaz a véleményük, de lehet, hogy a 11. meg az olvasónak tetszeni fog, míg a bloggernek nem (vagy fordítva).
Ezért furcsa, hogy egyesek akkora feneket kerítenek neki, hogy egy-kettő-száz blogger negatív véleményt alkotott a könyvről. A többi olvasóval mi van? Az ő véleményük akkor már nem is számít?
Nyilván őket nehezebb megközelíteni, ezért az író ott nyilvánít véleményt, ahol tud: a blogon hagy megjegyzést, e-mailben ír a bloggernek, vagy más platformon keresi fel, ahol még a blogger jelen van. Nincs ezzel egészen addig probléma, míg nem akar magyarázkodni - onnantól kezdve változik az író megítélése.

És ha már emlegettem a tárgyiasult terméket... Az írók leleményesek tudnak lenni, ha a könyvük terjesztéséről van szó. Vannak, akik direkt azért generálnak balhékat, mert az emberek így jobban veszik a negatív felhangot kapott művet (negatív reklám is reklám). Akadnak, akik különböző könyvcserékkel oldják meg, hogy másokhoz is eljussanak a művükkel. Nem egy esetben látni rá példát, hogy az író úgy csökkenti a kívánságlistáját, hogy olvasókra rábeszéli a könyvét, egy másik könyvért cserébe, amit meg szeretne olvasni. Esetleg fölteszi rukkolára. Ez is egy megoldás. Mások különböző játékoknál "passzolják el" a könyveiket. Például: "Szavazz a könyvre itt és itt, hogy minél jobb helyezést érjen el, cserébe a szavazók között kisorsolok X példányt." Vagy csak szimplán kell valamit tenni az adott könyvért (küldj be képet, egy jó tippet stb...) - Ezutóbbi játékos megoldás főként olyan íróknál jellemző, akiket nem magánkiadók karoltak fel, és nem feltétlenül van hátsó érdek a játék mögött (szimpla marketing, aminek meg úgyis mindenki ismeri a mögöttes tartalmát).

Az évek során az írók újra és újra meg tudnak lepni a viselkedésükkel, pedig az ember azt hinné, már mindent látott. Már korábban írtam róla, hogy a bloggert ugyanúgy lehet véleményezni, mint az írókat, elvégre a bloggerek is publikálnak. Ami a dolog érdekessége, hogy számtalan blogger megítél számtalan bloggert. A blogger közösségek elengedhetetlen témái közé tartozik az, hogy vajon milyen a jó blog külsőre, milyen rajtuk a jó írás, vagy éppen mik a legújabb blogos trendek (milyen témájú blogot érdemes nyitni, ha valaki például feltűnést szeretne, meg népszerűséget). Ezen témák között gyakori, hogy "Aztaleborultszivarvégit, ebben a blogban megy hogy írnak?" Olvastam már elég keményen elítélt blogokat, amik főként a tartalmuk miatt váltak a bloggervilág számára "feketelistássá".
Ha a könyves társadalomra vetítjük csak le ezt a kört, a könyves bloggerek egy kiválasztott szűk csoportot alkotnak, ahol minden futótűzként terjed. Képzeljük el őket úgy a virtuális térben, mintha minden könyves blogger ugyanazon pontján lakna a virtuális világnak. Ha a település jobb csücskében történik valami, a gyors információáramlás okán akár fél órán belül az egész település, a bal csücsökig tudni fogja, mi történt.
A blogger közösség (legyen szó bármilyen téma köré csoportosulóról) így működik. Egy olyan zárt lánc, ahol futótűzként terjed el minden. Olyan, mint egy pletykás falu, és ezt tudomásul kell venni.

Elismerem, én sem vagyok egy kiemelkedő blogger. Az írásaim zömét a közzététel után azonnal "rettenet"-nek tartom. Nem használok változatos szókészletet, legtöbbször trehánynak nevezném a fogalmazásmódomat, és cseppet sem vagyok kreatív. A virtuális világban ugyanúgy működöm, mint a valós világban: bárkivel bármikor és bárhol szívesen leállok beszélgetni. Pofátlan módon odaülök emberekhez a vonaton, a buszon, és szóba elegyedek velük. Ez a közösségi oldalakon és a blogokon ugyanígy előtör belőlem (csak ebben a térben viszonylag kevesebb időt töltök el). Ez az időhiány az oka annak, hogy sokszor még összecsapottnak is érzem az írásaimat. Viszont azt sem felejtem el, hogy ez egy hobbi, úgyhogy inkább szórakoztatónak kell lennie, mint stresszelőnek. Egy kikapcsolódási formula, ami kiránt a napi szürkeségből, és arra sarkall, hogy valami mást is csináljak, valamit, ami eltér a napi rutintól. Sosem voltam humán, inkább reál beállítottságú vagyok, ezért is lehet olyan tárgyias, darabos a fogalmazásmódom - és ezét is nem vágnék bele abba, hogy kiadásra szánjak bármilyen írást. Ismerem a korlátaimat, ez van.

Az íróknál jól megfigyelhető tendencia, hogy a blogokon előbb megtalálják az embert, mint mondjuk egy moly.hu -n, vagy egy goodreadsen. Itt máris felvetődik a kérdés, hogy vajon ez milyen úton-módon történik? Minden héten kijelöl az ember egy napot, hogy na, most akkor megnézi, hogy ki hol és mit írt a könyvéről? Esetleg a kiadó egyik munkatársa pásztázza a terepet, vagy egy ismerős/barát/rokon? Beugrik egy kép, amint lokátorral próbálják felderíteni megbízott irodalomkommandósok egy-egy könyv kapcsán, hol lelhető fel akárcsak egy halovány kis utalás is adott író adott könyvére. 

Amit nem szeretek, az a blogon történő sárdobálás. Sosem volt titok, hogy azért indult el a blog, mert féltem a szita agyamtól. Meg akartam örökíteni azt, hogy melyik könyvben mi volt, hogy tetszett, és alkalomadtán, ha teljesen lehangol a könyves világ (csak rossz szájízt hagyó darabok futnak át a kezem alatt), akkor megnézem a blogon, hogy mi az, ami régen tetszett, és esetleg kimossa a számból a keserűséget. Egyszerűen egy amolyan nyugalom-sziget, ahova feljövök, kikapcsolok, esetleg arra fókuszálok, hogy mit lehetne módosítani a külsején, hogy letisztultabb, átláthatóbb legyen stb.

Már korábbi írásomban is volt róla szó, hogy az írók, akik nem fogadják jól a negatív írásokat, sokszor belekényszerítik magukat egy olyan helyzetbe, hogy megpróbálják befolyásolni az olvasót a belemagyarázásokkal. Ez nem csak azért tünteti fel őket negatív aspektusban, mert a könyv önmaga képtelen kiállni magáért (alkotójának a segítségére kell sietnie, mert másként nem állja meg a helyét), hanem azért is, mert ezzel burkoltan jelzik, hogy az olvasók ostobák, hisz annyi agyuk sincs, hogy felfogják, mit akart az író a könyvével kifejezni. És teszik ezt ahelyett, hogy az író újra nekifutna ennek a gondolatmenetnek, és azon kezdene el agyalni (még mielőtt elkezdené a magyarázkodást), hogy ez most tényleg az olvasó hibája, vagy esetleg magába kellene néznie, és ott keresni, mi csúszott félre.

Ez a jelenség azt hinnénk, lerágott csont, de mindig van rá bizonyíték, hogy újra és újra elő kell venni. Rengeteg magyarázkodást láttam az elmúlt pár évben, tiltakozást, hogy "de akkor is tetszen a könyv, ha valójában nem!" Egy idő után az ember mivel nem tud mit szólni ehhez az egészhez, hát nem is foglalkozik vele.

Ami számomra teljesen új jelenség, hogy van író, aki annyira jónak tartja magát, hogy ezért úgy érzi, mindenki mást lazán leszólhat - méghozzá nyilvánosan! Nem egy írót ismerek személyesen (van, akit kiadás előtt már ismertem, van, akivel a könyve olvasása után lettem jóba), és gyakran elő szokott kerülni a téma: magyar író vallomása egy másik magyar író könyvéről.
A leggyakrabban azt a választ kaptam, hogy negatívat nem adnak tovább írásban, csak szóban (nincs nyoma), mert nem akarják megsérteni az adott írót, vagy nem akarják, hogy az olvasók azt higgyék, rosszindulatból sarazzák a másikat. Be kellett látnom, hogy igazuk van. Sajnos az elvakult olvasók zöme kikezdi azokat az írókat, akik a nagy kedvencről képesek negatívat írni. Azt már nem veszik alapul sok esetben, hogy az író ugyanúgy olvasó is, mint bárki más.
Az sem titok, hogy az íróknak megvan a "kollégájukról" a véleményük, viszont ilyen téren az írók rettegnek egymástól. Miért? Mert ha nyilvánosan sarazzák egymást, az olvasók szemében rossz színben tűnnek fel. Így van? Igen. Miért? Mert első körben az írót látjuk bennük, nem a szubjektív véleményét felvállaló átlagembert. Bevallom, én is ugyanebbe a hibába estem tavaly, de azóta újragondoltam a dolgokat. Akkor egy sci-fi antológia kapcsán volt egy kisebb vita olyan írók között, akiket addig nagyon szerettem.
Aztán rájöttem valamire: ők is csak emberek. Attól, mert kiadták a könyvüket, miért ne lenne joguk vitázni egymással? Mitől másabbak, mint akár a szomszéd Mesi néni? Ettől rosszabbak lesznek a könyveik? A csudákat. Ha holnap valamelyik általam nagyon kedvelt író hirtelen totálisan ellenszenves lenne, attól még az írásait igenis tarthatnám jónak. Semmivel sem lesz rosszabb az írása az embernek attól, hogy úgy viselkedik, mint egy hólyag. (Ha alapvetően negatív véleményem volt az adott író könyveiről, akkor meg mindegy. Nem olvasok tőle többet és kész.)

A könyves világban érdekes adalék, amikor egy olyan ember szól le másokat, aki mondhatni még csak most bontogatja a szárnyait. Egy olyan ember, akiről több rosszat hallani (a személyiségéről), mint a műveiről. Többektől hallottam vissza, hogy egyik-másik író könyvét azért nem veszik kézbe, mert annyira ellenszenves figura, hogy még arra sem tartják méltónak, hogy elolvassa a könyvüket. Igen, tapasztalat, nekem is volt már, hogy megkeserítette egy-egy ilyen eset egyik-másik könyv ízét. Be voltam indulva, hogy elolvasom, aztán a fellengzős, "ki ha nem én" stílusukkal elriasztottak tőle. Ha ilyen stílusban osztja az észt a világnak, akkor lehet, hogy a könyvével is csak hazudik...

Nyilván külföldön is van ilyen, biztos vagyok benne, viszont nem elfelejtendő, hogy:
- Kis ország vagyunk, a könyvpiac kezd beszűkülni, és kevesebb könyv lát nálunk könyvespolcot magyar szerzőtől, mint külfölditől.
- Részben a magyar szerzők is tehetnek róla, hogy nem akarja a magyar ember kézbe fogni őket - nem tudják feldolgozni a negatív véleményt, és az olvasók is félnek negatív véleményt alkotni. Egy külföldi szerzőről alkotott negatív vélemény maximum akkor kerül a szerző elé, ha a magyar olvasó pontosan eléje dobja - külfödi írót mit érdekeljen egy maximum párezres olvasótábort felmutatni tudó országból származó egyén véleménye? Nyugodtan fog aludni abban a tudatban, hogy számtalan másik országban attól még csúcsnak tartják a könyvét...
- Részben a magyar olvasó tehet erről a hanyatlásról: nem vagyunk elég kíváncsiak arra, hogy mit tudnak a magyarok - és mivel nem érdekelnek minket, a kiadók is ezt látják, és nem mernek hozzányúlni az új magyar szerzőkhöz. A külföldiek már be vannak járatva - ha úgy tetszik. Rányomnak egy "számtalan országban bestseller" feliratot a borítóra, és voilá, kész az eladható könyv.

Újra elindult a Magyar Könyvek Viadala, hogy népszerűsítsék a magyarokat. Bevallom, 2014-ben megjelent újoncok közül, akiket olvastam, egyet sem tudtam volna nominálni a díjra. Egyszerűen tűnik el a színvonal a magyar írók tollából. Az a fény, ami a régi nagy elődöknél megvolt. Visszasírom például Goldenlanet, aki eltűnt a fantasy piacáról. Az, hogy Gaura Ágnes megpróbálja életben tartani női ágról (írói oldalról azért akadnak igényes alkotók a műfajban) a fantasyt, és hogy Kleinheincz Csilla műveit is újraélesztik valljuk be, meglehetősen kevés. Ki tud megnevezni 10 olyan írónőt, aki magyar, fantasy témában mozog, igényesen ír, és az elmúlt 3-5 éve kezdték el kiadni a könyveit? (Elkezdtem a számolást, egy kezem elég volt hozzá...)
Vagy nézzük meg a sci-fi vonulatot. Nincs kifejezetten vérfrissítés. Ha a sci-fiben otthonosan mozgó, régóta alkotó íróink "nyugdíjba" mennek, ki veszi át a helyüket? Elvétve találunk egy-két olyan új sci-fist, akinek az írása szórakoztató, és nem úgy ül fölötte az ember, hogy mikor lesz már vége?

Örültem, mikor elkezdődött a KIMTE fantasy díjazása, de ha az ottani nagy botrányokat nézzük rá kell jönnünk, hogy a magyar írótársadalom nem csak írásszinten fejletlen, hanem képtelenek viselkedni is. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért visz rá a lélek egy szakmaiakból összeállított zsűrit megfenyegetni. Nem ez lenne a lényege a dolognak, hanem az, hogy az írók tanuljanak a hibáikból. És ez a probléma a mai írói társadalommal - műfaji megkötés nélkül.
Képtelenek önkritikát gyakorolni, mielőtt kiadják a könyvüket, és amikor jönnek vissza szakmai vagy kevésbé szakmai helyekről a negatív vélemények, akkor meg fel vannak háborodva, a világ nem érti meg őket, és mindenki ostoba fajankó, aki negatívat mond a könyvükről.

És itt ismét adódik egy kérdés: az írók milyen alapon veszik a bátorságot arra, hogy fenyegetőzzenek, elítéljék az olvasót csak azért, mert az a véleménye ami? Undorító ez az egész, és gyomorforgató, hova tart a világ. Sokáig az írókat kultúrált emberként kezelték, akik vannak annyira műveltek és intelligensek, hogy könyveket adnak ki. De figyelem! Az intelligencia nem azt jelenti csupán, hogy valaki nagy tudású. Hanem azt, hogy hogyan viselkedik az illető! (Lásd: Intelligensen viselkedik kifejezés.) Nem attól lesz valaki intelligens, hogy vissza tudja köpni a regényeiben az idegen szavak szótárát, hanem attól, hogy olyan nyelven fogalmaz, amit mindenki ért (egy-két idegen szó belefűzése a történetbe tanító jellegű, tucatszám belerakni már csak fitoktatás), és a negatív véleményt és kritikát is emelt fővel kell fogadni. Azt kellene belátni, hogy nem mindenkinek tetszhet az, amit csinálunk. Mindenkinek más az ízlése, és azzal, hogy habzó szájjal azzal vádoljuk a másikat, hogy hülye, hogy nem képes felfogni, mit akarunk a regényünkkel üzenni, attól még nem fogják szerethetőbbnek látni a művet.

Ezek után lehet jönni, hogy borúlátó vagyok, vagy azt, hogy kritikus (mint melléknév), tapló, okoskodó stb. Lehet mondani, hogy nincs igazam. Ha valaki észérvekkel áll elém, be szoktam adni a derekamat. Amíg viszont nincs rá bizonyíték, hogy tévesek a feltevéseim, addig abba a hitbe ringatom magam, hogy sajnos ez van... 

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger