Sallangosan hangozhat, de ha új év is van, a régi szokásoktól kissé nehéz eltérni. Például attól, hogy folytatódjon a Deltora Quest sorozatának lezárásáért való küzdelem.
Tavaly úgy tettem le a 6. kötetet, hogy hoz némi újítást, de nem dobom magam hanyatt tőle. A sorozat talán már az első kötete óta mélyrepülést tudhat magának. Kapunk egy kaptafát, ami megismétlődik újra és újra és újra... Vártam, hogy lesz majd valami nagy finálé, vagy valami olyan harc út közben, ami kicsit érdekesebb, mint a sablon, de minduntalan csalódnom kellett.
Most, hogy lemondtam a sorozatról a hatodik kötet után, őszintén szólva nem vártam tőle semmi jót.
De lássuk, ezúttal mivel rukkol elő a folytatás. Hőseink a szokott formációban (Jázmin, Barda és persze Lief) tovább vándorolnak, de akad egy kis probléma. Belefutnak egy csapat álcázott Olokba, akik egy olyan hidat őriznek, amin nekik át kellene kelni. A kis csapatnak tehát más alternatívát kell találni ahhoz, hogy átkeljenek a folyón, mely sebes sodrása és barátságtalan (húsimádó) élővilága mellett azért is panaszos, mert Jázmin úszási tudománya olyan, mint a Titanicé a jégheggyel való találkozás után.
Mikor már arra gondolnak, hogy tákolnak maguknak valami tutajt az átkeléshez mit találnak? Egy komplett kalózhajót. Mint kiderül, ez az a kalózhajó, amin... SPOILER A 6. KÖTETRE NÉZVE - elhurcolták Daint - SPOILER A 6. KÖTETRE NÉZVE KIKAPCSOLVA.
Szóval találkoznak régi barátokkal, kiszabadítanak egyet a fogságból, átkelnek a folyón, és rájönnek egy igen fontos momentumra: Tora ott van az orruk előtt. Az a Tora, amely városkában elvileg elbújt a trónörökös, akit keresnek. A kis csapat azonban egy szellemvárosban találja magát, amit egy átok néptelenné tett. Ezért indulnak tovább, mígnem az Elveszettek Völgyében nem találják magukat. Az Őrző játékába csöppennek, ahol a díj nem más, mint az utolsó ékkő Deltora Övéből...
Szóval hú... Pörögnek az események, és végre nem zavaróan. Az elején meglehetősen döcögős, hogy mekkora ügyet csinálnak egy folyón való átkelésből, de utána előjön az, hogy a nagy csatát nem karddal, hanem ésszel vívják. Persze itt is van olyan, hogy jön egy társ, megy egy társ szindrómában küzdenek, összeakad kicsit a bajszuk Fátummal is, akiről kiderülne, hogy nem is annyira rossz arc. Elárul magáról és a múltjáról némi információmorzsát, amitől végül együtt tudunk érezni vele.
Mondhatni ez a kötet azért kiemelkedő, mert végre nem hőseink botladozása áll a középpontban, meg az idétlen "mi aztán frankó csávók vagyunk" hatás hanem valami úton-módon minden Fátum körül forog. Eleinte látványosabban, aztán a legvégén kiderül, hogy Fátum valójában többet tudott, mint amit elárult, és hogy nem is annyira rettenetes alak, mint hiszik. Egyszerűen megtört, reményét vesztett hős, aki megpróbálta ugyanazt, mint hőseink, csak belebukott a sötétség nagy urának ármánykodása miatt.
Eddig ez a kötet tetszett a legjobban. Amikor megkapják a rejtvényt, hőseinkkel együtt tudunk mi is nyomozni, és megfejteni a talányt, amit az Őrző adott nekik. Ehhez nagy segítséget nyújt, hogy ugyanazokat a képeket, ábrákat mi is láthatjuk, amiről hőseink beszélnek, így tényleg magunk is végiggondolhatjuk, hogy mi lehet a megoldás, nem kell a csapatra hagyatkozni. Persze logikusan végigvezetik ők is, de nem feltétlenül kellenek hozzá, így maga az olvasó is kitalálhatja a jelekből, és az alapján, ami a könyvben előtte történt még. Hőseink ugyanis nem tudnak semmivel se többet, mint az olvasó, ami zseniális megoldás ebben az esetben.
Az Őrző is érdekes figura. Először olyan hatást kelt, mint egy átlag nagypapa, aki akkor is mesél, ha az unokák nem akarják, és azok csak üres fecsegésnek veszik... Végül kiderül, hogy néha érdemes az ilyen kuszának tűnő, semmitmondó mesékre is odafigyelni, mert néha jól jön a tudás, amit rejtenek. Az Őrző titka pedig külön fordulat.
Összességében nézve a stílus még mindig gyermekies, viszont a játék, Fátum múltja és a csapattagcserék lezajlása némileg feldobta a történetet. Új színbe bugyolálta a sorozatot, ami lendületet ad a folytatáshoz (bizakodom, hogy a nagy csata tényleg monumentális lesz), és végre az öv is teljessé vált, úgyhogy következhet a Visszatérés Delbe...
De lássuk, ezúttal mivel rukkol elő a folytatás. Hőseink a szokott formációban (Jázmin, Barda és persze Lief) tovább vándorolnak, de akad egy kis probléma. Belefutnak egy csapat álcázott Olokba, akik egy olyan hidat őriznek, amin nekik át kellene kelni. A kis csapatnak tehát más alternatívát kell találni ahhoz, hogy átkeljenek a folyón, mely sebes sodrása és barátságtalan (húsimádó) élővilága mellett azért is panaszos, mert Jázmin úszási tudománya olyan, mint a Titanicé a jégheggyel való találkozás után.
Mikor már arra gondolnak, hogy tákolnak maguknak valami tutajt az átkeléshez mit találnak? Egy komplett kalózhajót. Mint kiderül, ez az a kalózhajó, amin... SPOILER A 6. KÖTETRE NÉZVE - elhurcolták Daint - SPOILER A 6. KÖTETRE NÉZVE KIKAPCSOLVA.
Szóval találkoznak régi barátokkal, kiszabadítanak egyet a fogságból, átkelnek a folyón, és rájönnek egy igen fontos momentumra: Tora ott van az orruk előtt. Az a Tora, amely városkában elvileg elbújt a trónörökös, akit keresnek. A kis csapat azonban egy szellemvárosban találja magát, amit egy átok néptelenné tett. Ezért indulnak tovább, mígnem az Elveszettek Völgyében nem találják magukat. Az Őrző játékába csöppennek, ahol a díj nem más, mint az utolsó ékkő Deltora Övéből...
 |
| Az Őrző az anime 40. epizódjából |
Mondhatni ez a kötet azért kiemelkedő, mert végre nem hőseink botladozása áll a középpontban, meg az idétlen "mi aztán frankó csávók vagyunk" hatás hanem valami úton-módon minden Fátum körül forog. Eleinte látványosabban, aztán a legvégén kiderül, hogy Fátum valójában többet tudott, mint amit elárult, és hogy nem is annyira rettenetes alak, mint hiszik. Egyszerűen megtört, reményét vesztett hős, aki megpróbálta ugyanazt, mint hőseink, csak belebukott a sötétség nagy urának ármánykodása miatt.
Eddig ez a kötet tetszett a legjobban. Amikor megkapják a rejtvényt, hőseinkkel együtt tudunk mi is nyomozni, és megfejteni a talányt, amit az Őrző adott nekik. Ehhez nagy segítséget nyújt, hogy ugyanazokat a képeket, ábrákat mi is láthatjuk, amiről hőseink beszélnek, így tényleg magunk is végiggondolhatjuk, hogy mi lehet a megoldás, nem kell a csapatra hagyatkozni. Persze logikusan végigvezetik ők is, de nem feltétlenül kellenek hozzá, így maga az olvasó is kitalálhatja a jelekből, és az alapján, ami a könyvben előtte történt még. Hőseink ugyanis nem tudnak semmivel se többet, mint az olvasó, ami zseniális megoldás ebben az esetben.
Az Őrző is érdekes figura. Először olyan hatást kelt, mint egy átlag nagypapa, aki akkor is mesél, ha az unokák nem akarják, és azok csak üres fecsegésnek veszik... Végül kiderül, hogy néha érdemes az ilyen kuszának tűnő, semmitmondó mesékre is odafigyelni, mert néha jól jön a tudás, amit rejtenek. Az Őrző titka pedig külön fordulat.
Összességében nézve a stílus még mindig gyermekies, viszont a játék, Fátum múltja és a csapattagcserék lezajlása némileg feldobta a történetet. Új színbe bugyolálta a sorozatot, ami lendületet ad a folytatáshoz (bizakodom, hogy a nagy csata tényleg monumentális lesz), és végre az öv is teljessé vált, úgyhogy következhet a Visszatérés Delbe...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése