2016. január 21.

Lemony Snicket - A titkok malma (A balszerencse áradása 4.)

Nem is olyan régen a molyon kialakult egy karcom alatt egy kultur vita arról, hogy ha valakinek nem tetszik egy írótól X  könyvből X, akkor minek olvassa? Azt hiszem, ezt a kérdést ezúttal magamnak is feltehetem. Lemony Snicket munkássága körülbelül annyira hat meg, mint a Castok Éjszaka háza sorozata. Viszont arra is igen korán rájöttem, hogy várok még valamit ettől a sorozattól (mind a kettőtől). Valamit, amivel bebizonyítja az író, hogy annak ellenére, hogy ifjúsági könyvet ír, aminek mese szagúnak kellene lennie, élvezhető lehet felnőttek számára is. Olyan, mint amikor az ember beül egy kisgyerekkel megnézni a Mr. Peabody és Sherman kalandjai című rajzfilmet, vagy az Agymanókat. Felnőtteknek is tök élvezhető mind a kettő, mert az alkotók gondoltak a fejlettebb humorra is, még annak ellenére is, hogy rajzfilmekről (mesékről) beszélünk. Ennek ellenére Snicket valahogy nem azt célozza meg, hogy intelligens humort csempésszen a soraiba, hanem erőltetetten azt képzeli, hogy a balszerencsés húzások közepette történő kiszólásaival majd közelebb hozza a könyvet... valójában nem hozza. És miről is szól immáron negyedszer a fáma?

Őszintén szólva kb. ugyanazt, mint eddig. Vannak az árvák, akiket elküldik egy következő akárkihez, hogy az majd jól fogja tartani őket, majd megint felbukkan Olaf gróf, akiről a felnőttek nem hiszik el, hogy ő az, pedig a gyerekek felismerték. Majd jön a leleplezés, és a következő rokon, miközben Olaf gróf megint megszökik...

Eléggé unalmas ez a szisztéma, amiben a felnőttek még mindig ostoba bábok, ahol Olaf gróf még mindig furmányos fazon, akit nem lehet elkapni. Érthető, hogy akkor nem lenne folytatás, de őszintén szólva a második kötet lehetett volna zárszó azzal, hogy Olaf gróf megvan, a gyerekek jó helyre kerülnek stb. Ehelyett negyedik kötet óta ugyanazt az unalmas csontot nyúzzuk, amin már hús sincs...

Az árvák helyzete annyival másabb, hogy bekerülnek egy malomba, ahol a jelenlegi gyámjuk, egy meglehetősen anyagias fickó. Alig érnek oda a gyerekek, máris munkába kell állniuk. Nevetséges módon a férfi kuponokkal fizeti ki az alkalmazottakat (akik szintén a rokonai egyébként), rágót kapnak ebédre, és csak a vacsora relatíve normális.

Persze ismét akad felnőtt, aki a gyerekek pártján van, és ezúttal ez nem más, mint Charles, az üzlettárs. Ami számomra megintcsak hihetetlen, hogy elvileg üzlettárs, tehát egyenrangú partner, de ebből semmi nem látszik. Charles ugyanúgy fejet hajt a góré előtt, mint mindenki más... Miért is? Indokolatlan és bosszantó momentum.

És persze a gyerekeknek azonnal feltűnik, hogy Olaf gróf ezúttal milyen álruhába bújt, és persze senki nem hisz nekik továbbra se (csak Charles).

Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért kell unos-untalan ugyanazt a szálat ugyanúgy vinni. A felnőttek miért agyatlan marionettek? A gyerekek miért hiperokos géniuszok (még a csecsemő is, aki megmenti a többiek életét azzal, hogy négy foga van, amikkel kardpárbajt nyer) és epic herok...

Összességében nézve még lenne magyarul pár kötete a sorozatnak, de szerencsére félretehetem egy időre, mivel a folytatások nincsenek meg (nem is bánom). Az a baj, hogy laza gyerekmesének is unalmas, bár altatónak kíváló olvasmány... 

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger