Most komolyan, van olyan ember, aki nem egy csöpögős lányregényt képzel egy ilyen cím mögé? Igen, előítélettel könyvnek menni igen egyszerű jelenség.
Ajánlást kaptam róla, hogy mégis jó könyvről van szó. Kételkedve vágtam bele, és mire észbe kaptam, egyszerűen David rabja lettem...
Ezúton is köszönöm a könyvet a Maxim kiadónak!
David Pennington híres író, akinek tömött sorok mennek el a dedikálására. A férfi egyébként sármos, gazdagnak tűnik. Eléggé szabad szájú, és semmiben sem emlékeztet egy átlagos íróra, ahogy cigizik, trágáran beszél, folyton leissza magát és néha a fűhöz nyúl.
Davidnek van egy bátyja, Chris, aki öngyilkos lesz. A kérdés már csak az, mi állhat ennek hátterébe?
David a 2012-es évből visszakalandozik 1992-be (és még néhány fontosabb évbe), amikor még 13 évesen a gondtalan gyerekkort kellett volna élnie. Ehelyett azonban apja jó, ha hétvégente hazalátogat, annyit dolgozik. Anyja alkoholista, akinek minden egyes szabályszegés felér egy világvégével - ezért gyermekeit szíjjal veri, vagy csak simán ronggyá...
David kiemeli élete fontos eseményeit (az első bepiálás, füves cigire és a drogozásra való rászokás, majd az arról való leszokás stb.), és ezeken keresztül próbálja megérteni bátyját és indíttatását, hogy vajon miért választotta az öngyilkosságot.
A múltbeli kalandozások mellett láthatjuk, hogy David készül a temetésre, és elintézné bátyja hagyatékát, újra szembe kell néznie anyjával, és még pár nem várt eseménnyel... Például azzal, hogy bátyja volt jegyese állandóan az ágyában köt ki.
Őszintén szólva a gyerekkori emlékes részek nekem jobban tetszettek, mint a jelenkori történések. Egyszerűen közel kerülnek az emberhez a szereplők. Annyira reálisan vannak felfestve az események, hogy az ember nem tud elsiklani fölöttük. Próbáljuk megérteni az apuka indíttatásait, elborzadunk az anyuka viselkedésétől, drukkolunk Chrisnek és együtt rettegünk Daviddel. Zseniálisan játszik az érzelmekkel, viszont egyetlen dolog még ígyis lezáratlan marad. Néhány eseménybe csak úgy belekóstolunk. Hogy úgy mondjam, néhány dolognak nincs foganatja (például a dolgoknak, amiket apuka csinál, vagy annak megemlítése, hogy az apuka később hogyan hal meg). Nincsenek kifejtve, és kicsit hiányoltam, pedig ez még jelentős epizód, hogy apuka hogyan szállt szembe az anyukával, vagy hogyan nem.
Tehát a gyerekkor meséje az elején érdekes, izgulunk a szereplőkért, hogyan fogják megoldani ezt a helyzetet, aztán egyszerűen kezd felületessé válni, és elsikkadunk lényegi dolgok miatt.
A jelenkor ennek az ellentéte. Eleinte csak annyit látunk, hogy Amy (Chris volt jegyese) leissza magát Daviddel, aztán lefekszenek, aztán kiakadnak, hogy ezt nem lett volna szabad, nem voltak tekintettel Chrisre. Elszívnak rá egy szál cigit, nekiállnak újra inni, megnyugszanak, majd kezdik elölről a lefekvés, sírás-rívás dolgát. Aztán kiszakadnak az ördögi körből, és kezdenek abba az irányba menni a dolgok, hogy drukkolunk Davidnek, hogy tartson ki a temetésig. És elkezdünk érdeklődni, hogy mi van az utolsó levélben, mit fog elmondani David a temetésen a beszédében, mi lesz Amyvel (van egyáltalán jövőjük?). Okoz -e kárt az anyuka a felnőtt David életében, vagy hogyan fog innentől folyni Amy és David élete most, hogy már Chris nem része ennek...
Mindig van tehát miért tovább menni a könyvbe. A baj csak az, hogy valamivel több, mint 400 oldala ellenére is rövid. Annyira olvastatja magát, hogy noha a történetet átlagosnak találtam, valami mégis hajtott előre. A gördülékeny stílus, ami olvastatja magát csak egy adalék. Egy másik az érzelmi töltet, mely a teljesen átlagos szereplőkre aggatva teljesen életszerűvé teszi az egészet.
Az igazság az, hogy az arcunkba nyomja, hogy ilyen családok sajnos léteznek. David talál lelki társat Clayton személyében, aki hasonló sorsú, mint ő. Kapunk tehát egy húsbamaróan őszinte történetet, ami felhívja rá a figyelmet, hogy figyeljünk oda a többiekre, a családon belüli erőszak áldozatait ismerjük fel, és próbáljunk melléjük állni, segíteni nekik. Az alkohol és a drogok pedig nem nyújtanak tartós megoldást a lelki lyukakra. A legnagyobb mélységből is van kiút, amiből a szeretet képes kihúzni mindegy, hogy milyen mélyre süllyedtünk. Meg kell keresnünk azokat, akik valóban szeretnek minket, merjünk rájuk támaszkodni, és minden rendbe jöhet.
Ahol némileg csalódás ért, az a zárás. Az addig reális képet egyszerűen szétzúzza a cukormáz. Nem így oldottam volna meg, de hát az embereknek szüksége van boldogsára, igazi happy-endekre és nem érik be egy rész-happy-enddel.
Összességében nézve nem számítottam rá, hogy egy romantikus drámai történet ennyire felkavar, magával ragad, kitépi a szívem, majd kifacsarva visszanyomja belém. Olvastam volna még tovább a történetet, de sajnos egyelőre csak ez a 400 pár oldal kerülhetett a kezembe. Remélem nem utolsó sorban hallottunk az írónőről, aki magyar létére eladta nekünk, hogy férfi (E/1-es mesélő), aki amerikában él, bulizik, iszik, drogozik és minden nőt megkaphat...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése