2017. október 2.

Jay Asher, Carolyn Mackler - Kezünkben a jövőnk

Egy antikváriumban találkoztam a kötettel, de azt kell mondjam, még így is túl nagy árat fizettem érte. Egyszerűen azt kell mondjam, Jay Asher tipikusan az az író, akinek hatalmas a fantáziája, tele van jobbnál jobb ötletekkel, de adja oda másnak, aki tud is írni, mert neki szemmel láthatóan ez nem megy.

Ezúttal van egy írótársa is, Carolyn Mackler személyében, aki sajnos szintén nem segít semmit a dolgokon. Sőt, egy idő után előáll az a helyzet, hogy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal.

Kapunk egy könyvet, ahol két hősünk Josh és Emma felváltva, E/1-ben mesélik a sztorijaikat. Egy idő után viszont azt vesszük észre, hogy nem passzolnak össze a kirakós darabjai. Például amikor Emma azt mondja, hogy letusolt, majd Josh szemszögében azt látjuk, hogy a lány kirohan a házból köntösben. Mikor Josh rákérdez, Emma annyit felel, hogy jah, le akart tusolni, de meglátta a fiút, és beszélnie kell vele...

De kezdjük az elején. Az internet őskorában vagyunk, vagyis amikor még nem volt ennyire elterjedt dolog, mint manapság. Emma kap az apjától egy számítógépet, Joshtól pedig egy CD-t, amin az AOL van.

Emma felfedez egy honlapot, amit Facebooknak hívnak, és a fiúval együtt rájönnek, hogy nem egy tréfa áldozatai: a 15 évvel későbbi jövőjüket látják. Ez aztán annyira befolyásolja és irányítja a jelenüket, hogy Emma örületes dolgokra vetemedik, mikor olyan jövővel találja szemben magát, ami neki nem tetszik. Josh pedig folyamatosan azon retteg, Emma min fog legközelebb változtatni, ami az ő jövőjét negatív irányba viszi majd el. 

Egyszerűen az ilyen kiszámítható nyálas tiniregények úgy érzem, nem nekem valók... Egyszerűen Emma igen egyszerű és buta lány. Annak ellenére, hogy 14 éves, szánalmasan gyenge alakításai vannak.

A könyv legnagyobb gyengesége, hogy rengeteg dolgot bedob, aztán felsül vele, mert egyszer csak elfeledkezik róla. Olyan ez, mint az általam már sokat emlegetett puskapor, ami aztán a végén nem sül el. Egyszerűen sokat akar már megint markolni, de ami Jay Asherre oly jellemző: sokkal nagyobb gyereknek ábrázolja a gyerekeket. Emma ugyanolyan ostoba kislány, mint Hannah Barker a 13 okom volt... című művében. Azt akarja velünk elhitetni, hogy ő milyen felelősségteljes, meg felnőtt, meg okos, de valójában annyira buta liba, hogy néha megráznám. Ugyanazt csinálja, mint Hannah... Utalgat és elvárja, hogy mindenki úgy ugráljon, ahogy ő fütyül, hogy kitalálják a gondolatait. Egyszerűen nem tudja, hogy mit akar. Olyan a fiúkkal szembe, mint méhecske a virágokon: egyikről a másikra száll. Amikor Josh erre felhívja a figyelmét, akkor még meg van sértődve, hogy a fiú ezt hogy meri???

Josh pedig olyan, mint Clay (13 okom volt...) Ő Emma őrült játékainak szerencsétlen, szenvedő alanya, akit átrángatnak a könyvön. Ő az a tipikus jó fiú, aki semmiről nem tehet, mégis meg van rángatva, mintha nem a lány, hanem ő lenne az idióta. Josh egyébként tényleg a józan ész hangja. Emma folyamatosan elhamarkodott ítéletet mond, mindenben negatívot lát. Josh felhívja rá a figyelmét, hogy de elhamarkodva ítéli meg a jövőjét, de megint ő van leszólva... pedig folyamatosan igazat tudtam adni neki (Josh miatt kap nálam 1 pontot ez a könyv)

Összességében nézve kapunk egy könnyed limonádét, Jay Asher előző könyvéhez híven egy idióta főhősnővel, egy szerencsétlenül járt fiúval, egy sablonos, kiszámítható sztorival. Az egyetlen dolog, ami tetszett, hogy jó volt az alapötlet (1 pont) és a kivitelezésnél a Facebook bejegyzések megjelenítése sem rossz (1 pont). 
Úgyhogy nekem ez egy meglehetősen közepes regény. Egyszer olvasós darab, de ha tudtam volna, hogy megint kapunk egy idióta hisztis libát, mint a 13 okom volt... -nál, akkor lehet, bele se kezdek...


GR-ezők szerint:

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger