2012. január 29.

Wolfgang Hohlbein - Támadás a világűrből (Charity 1)

Miután kiderült számomra, hogy az előző W. Hohlbein kötet, amit a kezembe fogtam, a Charity sorozat 2. része, úgy gondoltam, illene megismerni az első kötetet is, úgyhogy azonnal elindultam beszerezni. Az első kötet egyébként egyfajta előtörténet, tehát nem spoileres a második kötet az elsőre nézve - szellősen kapcsolódnak egymáshoz.

A világűrből mindenféle bogarak kerülnek a földre, miután Charity Laird és csapata sikeresen visszaérkeznek egy expedícióból. Az utazást ugyanis az űrben tették egy idegen faj anyahajóján, ami megdöbbentő módon üres volt.
Azonban, a világ nagyvárosait megcélzó idegen lények hamar ellepik a világot, és senki sem tudja, hogy csinálják. Laird kapitány hamar rájön, miben rejlik a trükk, hogy az ufóktól mentes övezetekben hirtelen milliónyian nyüzsögnek az idegenek. Ez után nincs más hátra, mint megpróbálni valahogy életben maradni, viszont úgy tűnik, az embereknek nincs túl sok esélye a Földet támadók ellen...

Ismét a nem túl impozáns külsővel kezdeném, mert amellett, hogy nem tetszik a borító, a fülszövegen is sikerült kissé megütköznöm.
Mit tudunk meg ugyanis Charity Lairdról azon túl, hogy nő? A fülszöveg elárulja (akárcsak a második kötet fülszövege), hogy ő az "Egyesült Államok űrhadtestének legkiválóbb pilótája". Kérdem én: melyik univerzumban? Nem derül ki ebből a kötetből sem, hogy miért ő a legkiválóbb pilóta, de elhiszem, ha egyszer a könyv hátuljára van írva. Ezen túl megtudjuk, hogy ez a hölgy harmincas éveiben jár, ami azért furcsa, mert utána a katonák java, akivel az útja során találkozik, fiatalabb, mint ő. Az USA vagy az ufóinvázió előtt tartott vérfrissítést, vagy náluk alapvető szabály, hogy aki el meri érni a harmincakárhány évet, arra már elszámolnak egy értékcsökkenési leírást?
Ha már leírásokról van szó: a történet elején gyorsan bemutatkoznak a szereplők. Kapunk egy névkupacot, amiből kiválogathatjuk, ki micsoda. Az ember azt hinné, hogy az ufók hajóját úgy vizsgálják át, hogy egy rakat katona hatol be, felfegyverkezve, a legrosszabbra számítva, de itt nem ezt kapjuk. A csapa 3/4 -e tudósokból áll, és jóformán azok értenek csak a harchoz, akik felvitték az űrhajót. Csak én érzem, hogy ez mennyire meggondolatlan húzás? Az sem volt indokolt, miért csak 10 percet maradhatnak odafent, viszont megtudjuk, hogy ennyi idejük van. Biztos a 11. percben kezdődik az ebédszünet, vagy délutáni pihenő.
Kissé zavaró, hogy a múlt és a jelen párhuzamosan fut, mert Laird hol a jelenben, hol a múltban harcol, és sokszor ugyanazok a szereplők veszik körbe a cselekvéseknél, ami méginkább nehezíti a dolgot.
A jelen eseményeinél látjuk, hogy Beckerhez ér Laird, majd menekülőre fogják a dolgot, mikor már érzékelik, hogy teljesen kilátástalan a harc. Ez a szál visz el a végső megoldáshoz, itt ismerkedhetünk meg Stonenal (akinek ugye a második kötetben nagy szerep jut).
A múltbeli események viszont izgalmasabbak, ugyanis, itt ismerjük meg az invázió kezdeti szakaszait, illetve, hogy Laird kapitány hogy jut el Becker (a felettese) bunkerébe. A vicces az, hogy Beckertől indul, és Beckerhez jut, ezért is kerülhetnek mellé ugyanazok a szereplők jelenben és múltban. A múltban Mikekal indul, és néhány csapattársával, de a kötet elején (a jelenbeli résznél) már láthatjuk, hogy egyedül érkezik meg, így a múltbeli eseményekből az is kiderül, hova tűntek a csapattársak, ki marad életben, és ki hal meg, hogyan, ki menekül meg.
A szereplők néha kivetkőztek magukból, ami viszont nagyon nem tetszett. Ilyen volt az a Charity Becker jelenet, mikor Laird nyilvánvalóan látja, hogy a főnök teljesen kész van, erre nekiállja heccelni? A merev katona (Laird) hirtelen poéngyáros hobbibohóc lett? Többek között Laird azon megjegyzését sem értettem, mikor megjegyezte, hogy kiképzés nélkül biztos, hogy nem jutott volna el Beckerhez. Előtte oldalon, mikor megkérdezik, hogy jutott el a bázisra, annyit mond, hogy "szerencsével". Akkor most a tudás, vagy Fortuna kontárkodott bele, hogy él? Sok ehhez hasonló volt, de nem akarom az összeset kiírogatni.
Ezen kötet ismeretében azt kell mondjam, a második kötet minősége jelentősen csökken a szememben. Kezdjük a végével: itt ugye 1999 -et írunk, a folytatás 2055-ben játszódik. Persze, hihető, hogy 2055-ben Laird már teljesen ép, egészséges, mikor 1999 -ből "roncsként indul", és természetesen túléli a 26 évet. Nem akarnám lelőni, hogy miért kételkedem ebben a túléléses dologban, de számomra irreális, hogy nem halt meg (tudom, ő a főhős, a címszereplő stb..., de akkor is).

Az biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc sci-fi kötetem, mert olvastam már jobbat is ennél, viszont azt bánom, hogy nem ezt a kötetet olvastam a sorozatból elsőként, mert így, ahogy visszagondolok a folytatásra tényleg sok dolog vált értelmetlenné abban a történetben...

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger