2012. január 17.

Neil Gaiman - A temető könyve

Neil Gaiman világai azóta bűvölnek el, hogy Gigi ikrem felhívta rá a figyelmemet. A Csillagpor, a Sosehol, a Törékeny holmik, a Tükör és füst, és a Farkasok a falban mind-mind elbűvöltek a szereplőikkel, a helyszíneikkel. Gaimannak olyan mesetára van, ami mintha sosem akarna kifogyni. Erre pedig A temető könyve egy újabb ékes bizonyítékkal szolgál.

A Jack nevű végzett a Dorian családdal: egy apukával, egy anyukával, és a lányukkal. Egy csecsemő korú fiúnak sikerül túlélnie a mészárlás éjszakáját, és elkavarodik a közeli temetőbe, ahol Mr. és Mrs Owens gondját viselik, a szárnyaik alá veszik, védelmezik a fiút, akit gyermekükként nevelnek. Ebben segítségükre van a temető minden egyes lakója, akik, akárcsak Owensék, szintén szellemek.
Lévén, hogy nem hagyhatják el a temetőt, ezért nagy segítségükre van Silas, aki a temetőben lakik, de néha hosszabb-rövidebb időszakokra elhagyja azt, hogy a saját dolgát intézze.
Senki Owens - vagyis csak Sen, nem Sean, csak Sen! -, az élő, eleven fiúcska a temetőbeliek között cseperedik fel. A fiú megkapván a temető szabadságát olyan dolgokra képes, amikre más csak álmában - leszámítva a szellemeket.

A kötet többé-kevésbé kronologikus, ennek ellenére egy-két részt fel lehetne cserélni, fel sem tűnne, hogy nem ott a helye, így is tökéletesen passzolna. Eleinte apróbb történeteket kapunk, mintha novelláskötet lenne, de a végén mégis egy egésszé alakul: van eleje, közepe, és egy olyan lezárása, amilyent már megszokhattunk Gaimantól - nem várunk folytatást, nem is hiányzik, mégis, ha a szerző hirtelen úgy döntene, megoldhatná.

Sen felfedezi a temetőt, mi pedig végig követjük az útján, ahogy a vámpírok ellen hadakozik, ahogy megismerkedik egy boszorkánnyal, és a temetőn belüli és kívüli világgal. A Szlír szeretné őt mesterének, miközben a kincseket védelmezik, ráadásul még a JACK is üldözi, így nem hagyhatja el a temetőt. Iskolába is megy, ahol eleinte észre sem veszik, elfeledkeznek róla, de aztán felhívja magára a figyelmet, és hibázásának súlyos következménye lesz. Részt vesz egy "táncos eseményen" és még megannyi hihetetlen dolog történik Sennel, aki szeretné tudni, hogy ki ölte meg a szüleit, és hogy ő ki is valójában. Része van találkozásokban, viszontlátásokban és keserű búcsúkban is.

Gaiman újra és újra meglep. Néha kiszámíthatatlan, néha lenyűgöző, néha e kettő keverékeként létrehozott világokat tár az olvasói elé, amitől gyakorta eshet le az állunk. A borongós légkör, melynek megteremtéséhez nagyon ért itt sem maradhatott el. A gyermekinek ígérkező könyvre rányomhatnánk, hogy komor, morbid, sötét, minden jelző illik rá, tökéletes egyvelege a mindenféle érzéseknek, amiket sötét hangulattal fűszerez.

Sen aranyos fiú, emberi figura, nem csak holmi marionett, akit dróton rángatnak. A többi szereplő is ilyen: valósak, reálisak, "élettel teliek". Aki a legjobban megfogott az nem más, mint Silas, a vámpír gyám. Nem tudom, hogy azért van ez, mert a "ridegebb, komoly" karakterek tetszenek, vagy mert Gaimantól még nem láttam ténylegesen vámpírt. A szellemek közül a boszorkánylány fogott meg leginkább, aki hol segítette Sent, hol pedig féltékenykedett, kettősségével bebizonyítva, hogy ő nem kifejezetten csak jó, vagy nem kifejezetten csak rossz.

Gaiman varázsa viszont nem csak a szerethető karaktereiben rejlik, hanem a történeteiben, mint amit ebben a könyvben is feljegyzett. Ötletei újra és újra elvarázsolnak, ahogy betűk formájában elém kerülnek, és magukba szippantanak. Gaimannak a stílusa sem mindennapi, meglehetősen egyedi, éppen ezért valakinek vagy tetszik, vagy nem, ahogy ír.

Azt kell mondjam, örülök, hogy azok táborát bővíthetem, akiknek bejön Gaiman stílusa, mert sok izgalmas, érdekes olvasmányról lemaradtam volna, ha nem ismertem volna meg a műveit.

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger