Kiss Ádám is a kedvenceim közé került, és egy vele készült interjú után szimpatikusabbá vált. Kíváncsi voltam, vajon milyen lehet egy olyan könyv, amit ő írt.
A könyv olyan, mint egy mini novelláskötet, vagy akár egy rövidke napló egy-egy történettel, néhány képpel kibővítve, de még ígyis csupán 160 oldalnyi hosszúságúra sikeredett. Nem tudom, a vékony gerinc, az óriási betűméret, vagy a lapon levő hézagok teszik, de sajnos ugyanazzal a jelenséggel találkoztam ismét, mint a legtöbb vékony könyv esetében.
Sztorik szempontjából akad benne némi BKV, egy kis eszperente nyelv, egy röpke sörivós teszt, "horoszkóp", rendőrsztori, legénybúcsú miegymás, amit viccesnek szántak.
Az? Nem :(. Azt hiszem, a stand up egy tipikusan olyan műfaj, amiből leírva kiveszik a humor. Ahogy olvastam, olyan semmilyen volt az egész, és csak itt-ott tudtam kissé elmosolyodni rajta. Véleményem szerint, ha Kiss Ádám személyesen mesélte volna el a sztorikat, valószínűleg könnyesre röhögtem volna magamat, így viszont elveszett a varázs.
Az írást "Kiss Ádámossá" teszi a lazasága, mégis nekem hiányzott a történetek mögött a mesélő személye, jelensége. Ádám pedig ért hozzá, hogyan lehet egy akármilyen sztorit viccessé varázsolni azzal, ahogy előadja.
A másik problémám az volt, hogy egy-egy történet meglehetősen csapodár, rövidke, és egyiknek-másiknak hiányoltam a végét. Mintha az író ide is kapna, oda is kapna, és meglehetősen sok mindenről szeretne mesélni az olvasójának, de hát valami meggátolja benne.
Feljebb említettem, hogy azért volt, amin elmosolyodtam. Ilyen volt a rendőrös történet, de a végén levő horoszkópban is akadtak érdekességek.
Ezek után azt hiszem, ha stand upot, illetve humort szeretnék, akkor inkább elmegyek, megnézem a humoristákat élőben, és személyesen tőlük hallgatom meg a sztorizásokat. Vannak dolgok, amik papíron nem mutatnak olyan jól, ha olvasunk róluk, nincs akkora varázsuk, mintha élőben megtapasztalnánk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése