2012. április 7.

Bihari Viktória - Tékasztorik

Bihari Viktória (kis Viku) sokak számára ismerős lehet, ugyanis ő a Tékasztorik blog írója. Anno én a  Lealjasodás: jól csinálod című cikknél kapcsolódtam be a történetek folyamába, és muszáj voltam elolvasni az előtte levőket is, meg az újakat, amik utána jöttek. Igaz, hogy eltűntem egy délutánra, de ritkán nevetek át egy egész délutánt, szóval teljesen megérte a dolog. Azóta is folyamatosan figyelem és olvasom Viki újabb és újabb írásait.
Mikor felmerült a lehetőség, hogy lehet, esetlegesen kiadják könyv formátumban is a blogot, mint jó könyvmoly azonnal arra szavaztam, igen, legyen. Aztán jött a folytatás, hogy döntsünk a borítóról a három alternatívából, és hát a Silenos kiadó (nem tréfának szánva) 2012.04.01 -én végre ki is adta. Kis fordulat, hogy meglehetősen limitált a példányszám atekintetben, hogy igényfelmérést követően - aki előjegyzett rá - postázták ki a köteteket.
Nem akartam lemaradni róla, de tudtam, ha megrendelem, elbukom a fogadást... Így kaptam meg a könyvet ajándékba (éljenek az ünnepek!), hogy nanehogymár ezen kötet miatt bukjak el...

Viki egy tékában dolgozik, ahol azért lehet gyűjtögetni a jobbnál jobb sztorikat, és a "tékás csaj" nem restelli leírni őket. Többször kihangsúlyozza, hogy az élete nem fenékig tejfel, viszont egy valamire ennek ellenére is képes: nevetni. Blogot indított, hogy mi is tudjunk vele együtt vidulni. A könyv tartalmazza néhány "fateros" sztoriját a tékásokon túl, a kisállat-kereskedős "kérdéseket", a gyerekekkel végzett "felmérést", Móki és Böbe eseteit, fényező Csabi Icuval való megismerkedését és még rengeteg, a blogon már megismert további anekdotáját.
Azért is különleges ez a humorral teli kötet, mert Vikinek józan látásmódja van, és több történetben is az arcunkba csapja az élet nagy igazságait, mint hogy "figyeljetek, az a baj veletek, hogy nincs önálló véleményetek, hagyjátok magatokat befolyásolni, nem segítetek az embertársaitokon, nem figyeltek rájuk, nem beszélgettek velük, stb..." És ezeket ki tudná jobban megfogalmazni, mint valaki olyan, aki meglehetősen közelről tapasztalja meg az emberi viselkedés legkülönbözőbb szintjeit. A vendéglátó, illetve a szolgáltató ipar emberei azok, akik nap mint nap végig kell, hogy hallgassák az embereket, a nyavalyájukat és a hülyeségeiket egyaránt, úgyhogy naná, hogy gyűlnek a történetek, amik legtöbbször az értelmetlen cselekvések miatt, máskor meg a tudatlanság miatt születnek meg.

Úgy tűnik, vicces hetemben vagyok, mert Kiss Ádám könyve után akadt ez a kezembe. A két könyv között a különbség számomra annyi, hogy Viki sztorijait a blogon már kétszer oda vissza minimum elolvastam - a kedvenceket többször is -, és annak ellenére, hogy most sokadszor köszönnek vissza a könyvben, még mindig tudtam rajtuk nevetni - senki sem nézett hülyének, hogy magamban vinnyogok és nevetek, mint egy idióta. Ezek után azt mondanám: tömegközlekedésen és nyilvánosan mindenkinek csak saját felelősségére ajánlom az olvasását, nehogy kényszerzubbonyban végezze a végén, egy sárga házi "örök lakással".
Ezek után a következtetés: bizonyos dolgok elmesélve, bizonyos dolgok meg olvasva és/vagy mesélve érik el a kívánt hatást.

Azt kell mondjam, hogy ez a könyv olyan, mint valami gyógyszer a "finomabb" fajtából: hosszan tartó a hatása, és bármilyen nyavalya esetén ugyanolyan pozitív hatást vált ki, mellékhatás nélkül! Na jó, esetleg annyi mellékhatása lehet, hogy az embernek megfájdul a rekeszizma, és kiírja, hogy "fatal error".
A nevetés mellett pedig nem beleerőltetően, hanem példával statuálva tanít is rá, hogy néha jó dolog embernek lenni, és attól, hogy van valamink, még nem kell arcoskodni. Ugyanakkor, a nevetés sok mindenre jelent gyógyírt, és tudnunk kell magunkon is nevetni.

A kedvenc történeteim: A névjegykártya (ha már szóba került a diliház); Dr. Fufu, az életmentő (a tanulsága miatt); A fekete hamutartó (szintén a túlontúl nagy igazság- és tanulságtartalma miatt); A mosás; CV Ica és a munkaerőpijac (itt nagyon eltört a mécses... ez volt anno a második történet, amit olvastam a blogon, azóta sem tudom elfelejteni); Mindenkit meg lehet venni; Zoo-zás magyar módra; Gorilla vs. dj; A nagy találkozás;  és persze a könyv elején levő mini sztorik és még olyan sok címet tudnék ide biggyeszteni, hogy csak a címektől telne meg a bejegyzés.

A How I meet -es rész olvasatán pedig hiányoltam a blogon olvasható "társkeresős" posztokat, amiken szerintem szintén lehet szakadni, és még rengeteg ilyen "kár, hogy ez nincs benne" bejegyzést tudnék megemlíteni. Úgyhogy ezek után reménykedem, hogy lesz még itt folytatás, és hogy még több Tékasztorik könyvecske kerülhet a könyvespolcomra...


Viki posztjai itt találhatóak: www.tekasztorik.blog.hu

Oszd meg a bejegyzést! :

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

hát őőőőőő izé, nagyon szépen köszönöm az egekig magasztaló sorokat, igazán szívmelengető volt :) tényleg. köszönöm. :)

BV

FFG írta...

A tékasztorik igazán sok humoros percet szerzett nekem, és szerintem nem vagyok egyedül ezzel :)
Köszönöm az élményt!

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger