Responsive Advertisement

2012. augusztus 14.

Sokszor 11 kérdés, avagy amiket nem biztos, hogy tudni akartál...

Hozzám is eljutott ez a díjacska, amit nagyon sokaknak szeretnék megköszönni. Nagyon megtisztelő, és köszönöm, hogy gondoltatok rám!
Köszönöm Lanának, Kiki_boszinak, GonoszKaktusznak, Mireznek, Rubintpikkelynek, Fleur_Rouge_Cerisenek, Midorikonak és végül, de nem utolsó sorban Loveinynak.

Mik a szabályok:


Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
11 embert meg kell jelölni és linkelni
Nincs visszaadás/visszajelölés

Először is, a 11 dolog magamról:
  1. Szeretem a könyveket, de legalább annyira szeretem az alvást, a zenét és a filmeket is.
  2. Nem szeretem a romantikus könyveket, ennek ellenére a western az, ami teljesen kimaradt az életemből, és nem is szeretném, ha a részese lenne.
  3. Előszeretettel olvasok mangákat, és volt néhány halvány próbálkozásom, hogy egyik-másik szereplőt megrajzoljam, de egyedül a szemek sikerültek olyanra, amilyenre szerettem volna. (Ennyit a festőkarrierről...)
  4. Sok animet ismerek, és szeretek, de nem eleget.
  5. Minden második héten átvariálom a könyvespolcaimat, mindig más szerint rendezgetve (hol kiadók, hol magasság, hol írók szerinti abc stb...).
  6. Nem szeretek kölcsönbe kapni könyveket, ezért is nem járok könyvtárba se.
  7. Nem szabadulok meg a magánkönyvtáram egyetlen darabjától se (nem adom el, nem ajándékozom el stb...), még akkor se, ha olyan darabról van szó, ami egyáltalán nem tetszett. Nagyon kivételes esetekben (ha már elfogy a polcomon a hely, és megelégelem, egy-két kötettől meg szoktam szabadulni...)
  8. Mikor Theodore Sturgeontól olvastam a Több mint emberit, szerettem volna pszichológiát tanulni.
  9. Van egy kutyám, akinek rendszeresen felolvasást tartok - kutyasétáltatás közben is.
  10. Szeretek zenehallgatás közben olvasni, és mikor a könyvhöz passzoló zeneszámot hallgatom, akkor a könyv végéig az megy a lejátszóban.
  11. Az első könyv, amit tényleg nem tettem le egyszer sem Nicholas Sparkstól Az utolsó dal könyv volt. Nem függesztettem fel az olvasást sétálás közben, átkelve a városon, evés közben, vásárlás alatt, buszra várva, vagy buszon ülve... Mindezt annak ellenére, hogy nem életem legkiemelkedőbb könyve volt.

Következzenek mások kérdései:



Lana kérdései:


1. Mi a kedvenc könyved, és milyen színnel vagy illattal tudnád a leginkább meghatározni?
Már nem tudok egy könyvet sem felcímkézni azzal, hogy "a kedvenc könyvem", mert holnap a kezembe kerül valami, ami aztán úgy elvarázsol, hogy azt mondhatnám "a kedvencem". Sok olyan könyv van, ami nagyon tetszett, bármikor újra olvasnám. Szeretem az Éhezők viadala -t (Susan Collins), az Éjvilág -ot (Rob Thurman), a Sosehol -t (Neil Gaiman) és még sok minden mást. Az Éjvilágot egy feketés-kékes árnyalattal tudnám jellemezni (nem csak a borító miatt).

2. Milyen mitológiai lény lennél, vagy melyik az a mitológiai lény, amelyet (akár kicsinyítve) elfogadnál otthonra?
Az elfek a kedvenc lényeim, szívesen bújnék a bőrükbe a képességeik és a külsejük miatt. No meg talán azért is, mert jól bánnak az íjjal.

3. Melyik könyv(ek) tanított(ak) a legtöbbet az életről?
Amiből relatíve sokat tanultam, az Theodore Sturgeon - Több mint emberi című könyve volt, ahol végig a csapatmunka állt a középpontban. Mikor azt olvastam, együtt éreztem a főszereplőkkel, és tudtam, hogy miről beszélnek. Ezt azóta sem felejtettem el.

4. Képzelted-e már el, hogy valamelyik könyvben élsz? Ha igen, melyikben?
Kisgyerekként szerettem volna a Roxfortba járni, mert hogy az milyen "csúcs" lenne. (Azóta sem tudok varázsolni :( )

5. Hittél-e olyasmiben könyv kapcsán, amiről csak később tudtad meg, hogy nem igaz? Ha igen, melyik könyv kapcsán és miben?
Ilyen élményem nem volt. A könyveket mindig reális szemmel tekintettem: lehetett bármennyire is hitelesnek beállítva, úgy véltem már régen is, hogy ezek csak szórakoztató történetek, kreálmányok.

6. Van-e olyan könyv, amin úgy nevettél, hogy még a könnyed is kicsordult? Ha igen, melyik?
Alapvetően szeretem a humoros könyveket, úgyhogy ilyen azért akadt: David Safier - Pocsék karma, Andrew Bellringer - Hősellátó, Richelle Mead - Vérvonalak, Cat és Bones sorozat, Marcello D'Orta - Isten ingyér' teremtett bennünket, Éjvilág stb...

7. Melyik az a könyv, amit bármikor, bárhol képes lennél olvasni?
A már emlegetett Éjvilág -ot, a Soseholt, Jane Eyret illetőleg bármi olyant, ami tetszett első olvasásra, és épp hangulatom is van hozzá.

8. Melyik az az alapötlet (világ), ami az általad eddig olvasott könyvekben szerinted a legeredetibb és miért?
László Zoltán világa, Nagate meglehetősen tetszik. Mivel én a való világban is könnyen eltévedek, Nagate különleges világában pedig ez még a való világbelinél is egyszerűbb, otthon érezném magam. Nagatéban ugyanis, ha egy kereszteződésnél jobbra fordulsz, majd elindulnál visszafele, nem biztos, hogy megtalálnád azt a kereszteződést, és ha mégis, nem feltétlen balra kellene lekanyarodni, hogy visszaérj a kiindulási ponthoz.

9. Van-e olyan szereplő, aki az általad olvasott könyvekből példaképpé vált számodra? Ha igen, ki, melyik könyvből és miért?
Nem nevezném példaképnek, viszont Cal Leandros (Éjvilág) lazasága, és a testvére iránti elkötelezettsége szimpatikus volt számomra (Niconál (Éjvilág) a testvérével való törődése szintén).

10. Van-e olyan könyv, amit sokadszori nekifutásra is képtelen voltál végigolvasni, pedig nagyon szeretted volna? Ha igen, melyik és miért?
Mivel ha valamit elkezdek, be is fejezem, bármennyire fáj is, talán nem kerül rá sor. Az operaház fantomjával voltam úgy, hogy egyszer elkezdtem, majd félretettem egy későbbi időpontra, de biztos, hogy el fogom olvasni, amint szerzek papírt és tollat...

11. Melyik az első könyv, ami eszedbe jut, ha azt mondom: ősz, tenger, élet, napkelte? (Mindegyikhez egy-egy könyv érdekelne, de ha több jut eszedbe, azért ne fogd vissza magad, ha pedig lenne kedved megindokolni, azért külön hálás lennék.)

Ősz: Maggie Stiefvater - Shiver
Tenger: Nicholas Sparks - Az utolsó dal
Élet: Dan Millman - A békés harcos útja
Napkelte: Tracy Chevalier - Leány gyöngy fülbevalóval



(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)

Kiki_boszi kérdései:

1, Mióta olvasol szórakozásból? (tehát nem azért, mert a tanár feladta, hogy "ezt most olvasd el, mert én azt mondtam!")
Mióta csak olvasni tudok, ezt a rendszert követem. Sosem szerettem a kötelező dolgokat. Kötelező olvasmányok közül csak párral ismerkedtem össze, inkább később olvastam el őket, nem pedig akkor, mikor feladták. Akkoriban persze még meséskönyveken, meg állatos történeteken gyakoroltam a tudásom, meg néhány, tananyagba nem illő darabbal (Karinthy, Bronte stb...)

2, Melyik világ fogott meg, és miért?
Ezt Lana 8. kérdésénél megválaszoltam.

3, Ha könyvet írnál milyen témájú lenne? (krimi, horror, ya, stb)
Ya, fantasy, vagy csak egy enyhén misztikus beütésű történet lenne. Úgy vélem, ezek állnak hozzám a legközelebb :)

4, Kitől olvasnál magyarul?
Örülnék Thurman második sorozatának magyar köntösben, illetve megnézném Jenny Nimo sorozatát is magyarul.

5, Hogyan reklámoznád a magyar írókat? (akár azokat is, akik álnéven futnak és nem tudni, hogy magyarok)
Blogon, közösségi portálokon. Mivel fontosnak tartom, hogy a magyar írók kibújjanak az álnevek mögül, igyekszem az idegen név alatt író írókat felfedni, és amikor a könyveikről írok, kihangsúlyozni, hogy az adott könyv éppenséggel magyar kútfőből született...

6, Mit ajánlanál egy ismeretlennek? Ami neked is nagyon tetszett és azt akarod, hogy mindenki olvassa.
Huh... nem is tudom. Mikor barátok kérnek rá, hogy "nem ajánlanál valamit?" úgy könnyebb dolgom van, mert ismerem az ízlésüket. Viszont így... nehéz. Az ember személyétől függ, mit ajánlanék neki :)

7, Ha azt mondanák, hogy vihetsz 10 könyvet magaddal, tudnál választani?
Túl sok jó könyv van a világon, az olvasásukra túl kevés idő, és ez a 10 hely nem lenne elég hozzá... 

8, Voltál már moly talin? Akarsz menni, akár egyre is?
Több molytalin voltam már az idők folyamán - az öreg... -, és szívesen mennék akár minden hétvégén molytalira (kicsire és nagyra egyaránt). Ebben csupán "pár" gátló tényezőm van: távolság, idő és utazás. Ha ismeritek a Hipervándort, küldjétek erre! Felvenném fuvarozómnak!

9, Mi volt életed legmeghatározóbb könyve(i)?
Sokszor emlegetem a Több mint emberi -t, mint gondolkodásformálót. Ezek mellett, ha a kutyámra gondolok, mindig eszembe jut John Grogan könyve a Marley és mi is, aminek hatására megtanultam elfogadni, hogy a kutyák nem feltétlenül olyanok, mint a filmekben, hogy csak csettintünk és már jönnek is. A kutyatartás néha nem fenékig tejfel, de egy idő után, mikor az ember meglátja a társat a kutyában, már nem érdekli, hogy valaha milyen kis rosszcsont volt a négylábú. Ezek mellett a kutya is bőven alkalmazkodik az ember kényéhez-kedvéhez.

10, E-book vagy nyomtatott kiadás?
A szemüveg, vagy a látás. Mivel gyenge a szemem, mindent nyomtatott formában olvasok. Kockáztatok, tehát vagyok...

11, Szerinted egyszer eljutunk oda, ahova az Equilibrium film? (http://www.imdb.com/title/tt0238380/)
Nem, mert a világ akkor unalmas lenne. Nem lenne jó, ha a világ fekete-fehérré válna, ahol valójában csak a fehér az elfogadott szín: mindenkinek ugyanaz a véleménye? Neee...


(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)

Gonoszkaktusz (Gigi) kérdései:

1. Mi az a könyvbeli cselekményelem/fordulat/sablon, amivel ki lehet üldözni a világból?
Szerelem első látásra. Sablonos, unalmas, hihetetlen, mikor egy fiú és egy lány egyszer találkoznak, aztán máris tudják, hogy ők fülig szerelmesek egymásba... Pff...

2. Mi az a könyvbeli cselekményelem/fordulat/sablon, amit imádsz mindegy, hányszor olvasol?
Szarkasztikus dialógusok. Megunhatatlan, vicces és ha egy könyvet csak ilyenekkel tömnének tele, rohannék a boltba érte.

3. Szoktál-e olvasás közben zenét hallgatni, és ha igen, kötsz-e egy-egy számot egy-egy könyvhöz? Ha tudsz példát mondani, annak nagyon örülnék! :)
Igen, olvasás közben mindig hallgatok zenét, és azok kötődnek nálam a könyvekhez. Valamiért a Skillet Monster című száma például mindig az Éjszakai őrséget juttatja az eszembe, és azokat a jeleneteket, mikor Anton metrózott.

4. Melyik az a könyv, amihez olvasol vagy olvasnál rajongói írásokat/fanficeket? Milyet?
Őszintén megvallva nem szeretek fanfictionöket olvasni, mert jobban tetszik az, ahogy az író megírja. Bár kíváncsi lennék rá, hogy például egy Evermore -ból, vagy egy Evernight -ból mit hozna ki egy rajongó.

5. Mennyire zavarnak a spoilerek? Megcsapkodnád egy kaktusszal/széklábbal azt, aki elárul valamit, bármilyen kicsi dolog is legyen? Futottál-e bele véletlen spoilerbe? Ha igen, melyik könyvnél?
Meglehetősen zavarnak, ezért nem is olvasok már fülszöveget se, és ajánló gyanánt elég nekem a csillagok száma (mennyiből mennyit adott rá az, aki olvasta), illetőleg, ha valaki csak annyit mond rá, hogy "jó könyv, rossz könyv".

6. Ha könyvírásra adnád a fejed, miről írnál? Milyen műfaj? Milyen főhőst írnál? Magyar vs. angol nevek? Helyszín?
Lásd: Kiki_boszi 3. kérdésére adott válaszom.

7. Ha a kedvenc könyvedről látsz negatív véleményt, mit teszel? Átugrod? Elolvasod? Leállsz vitatkozni? ;)
Elolvasom, mert kíváncsi vagyok, hogy mások milyen negatívumot látnak abban, ami nekem adott esetben tetszik. Ezek után pedig elsunnyogok onnan. Nem akarom megvédeni a kedvenceimet, mert vagy vannak annyira jók, hogy megvédik magukat, vagy nem védik meg magukat, vagy nem. Nem tetszhet mindenkinek ugyanaz...

8. Mi a kedvenc meséd? Disney, Grimm, bármi.
Peter S. Beagle - Az utolsó egyszarvú című meséje meglehetősen tetszett. Anno még Amadea ajánlotta, és egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam.

9. Mi a kedvenc könyvcímed? (Nem a kedvenc könyved címe, hanem a cím, ami a legjobban tetszik hangzásra, vagy valamiért.)
Noha nem olvastam még magát a könyvet, de az Angyalsors cím tetszik. Nem tudok rá indokot, hogy miért, csak egyszerűen jól hangzik.

10. Melyik az a könyv, amit bármennyire is szeretnél, nem tudod beszerezni? (Nem lehetek csak én ilyen szerencsétlen.)
Ha ezt a kérdést előbb láttam volna, azonnal rávágtam volna, hogy NARNIA 6! viszont mivel már ez is  - remélhetőleg - hamarosan a kezembe kerül, ezért ezt a kérdést passzolnám...

11. Utolsó kérdés igen sablonos, de már kifogytam a szuszból. Top 5 kedvenc könyved, csak öt, tetszési sorrendben. (Kegyetlen vagyok. :D)
Nem kedvencek, csak tetszettek, és hirtelen ők ugranak be:
- Thurman - Éjvilág
- Dan Millaman - A békés harcos útja
- Charlotte Bronte - Jane Eyre
- Laurell K. Hamilton - Anita Blake
- Peter S. Beagle - Az utolsó egyszarvú




(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)


Mirez kérdései:

1.Szoktál-e könyvet ajándékozni? Hogyan választasz?
Egyre több embernek ajándékozok könyvet. Néhányaknak úgy, hogy kifigyelem a molyon a kívánságlistájukat, néhányaknak meg "ez tetszett nekem, hátha neki is fog" alapon - aztán ha mégse jön be nekik, akkor megkönyvezhetnek vele...

2.Melyik a kedvenc műfajod? Miért?
A fantasy, és az urban fantasy, mert ezek képesek kirántani a valóságból, és ahogy elvarázsolnak elhiszem, hogy a valóság is egy varázslatos hely. Egy jó fantasy után valahogy a világ is rózsaszínben úszik :)

3.Szokott-e zenékről könyv eszedbe jutni, vagy akár csak egy jelenet?
Gigi kérdéssorában már említettem az Éjszakai őrséget, és Anton metrózós jeleneteit, amik a Skillet Monster című számáról ugranak be.

4. És fordítva? Könyvről zene?
Jó kérdés. Valamiért fordítva nem igaz, mert könyvről még sosem jutott eszembe zene.

5.Melyik az a könyves helyszín amit szívesen meglátogatnál?
Lásd: Lana 4. kérdésére adott válaszom: Roxfort :)

6.Melyik az a könyv, az eddigi olvasmányaid közül, aminek a legjobb volt az alapötlete?
Ha csak magát az alapötletet nézzük, rengeteg ilyen volt. Tetszett a Christopher Moore -féle Ördögöd van! alapötlete (a kivitelezés más kérdés), illetőleg a Biff evangéliumának az alapötlete. De kiemelhetném Andrew Bellringer Hősellátó című művét is. Ki ne lenne rá kíváncsi, miért van a hősöknek mindig mázlija?

7.Mit szoktál csinálni, ha éppen nem olvasol, de van egy kis szabadidőd?
Kiülök egy füves területre és zenét hallgatok. Vagy filmet/sorozatot/animet nézek. Amit viszont a legszívesebben csinálok: elmegyek a barátaimmal valamerre.

8.Volt-e olyan könyv ahol a gonosznak szurkoltál? Melyik? És miért?
Ahogy vesszük, Gerry gonosz karakternek minősül a Több mint emberi című könyvben, mégis neki szurkoltam az emberiség ellenes mozgalmánál. Semmi bajom az emberiséggel, egyszerűen maga a karakter volt szimpatikus. Azért annak örültem, hogy nem irtotta ki az emberiséget.

9.Milyen könyvet olvastál idén április 4.-én, és hogy tetszett?
•Előkotorja az olvasós füzetét és lapozgatja.• Karen Chance - Átölel az éjszaka című regényét raktam le aznap, gyorsan túl voltam rajta.

10.Van-e olyan könyv amit rajongva szeretsz és sosem unod meg az olvasását? Ha van melyik az?
Sok könyvet szeretek, de már egyikre sem tudnám azt mondani, hogy fanatikusan szeretem. Egykor azt hittem, hogy xy könyv szenzációs, hihetetlen, nem lehet ennél jobbat írni! - aztán másnap kiderült, hogy de igen, lehet, ha nem is jobbat, de valami olyant, ami legalább annyira jó. Sok könyv van, aminek sosem unom meg az olvasását, és bármikor elővenném őket... 

11.Tudsz-e zűrzavarban olvasni? Vagy teljes nyugalomra van szükséged?
"Mindig és minden körülmények között..." Kutyasétáltatás, vagy gyalogtúra alatt, úszkálás közben egy medencében egy matrac tetején, vagy miközben a Call me maybe című szám karaoke verzióját hallgatom pár önkéntestől egy vonaton 1 óra hosszáig - némiképp megrenovált szöveggel. Egy tömött koli szobában ücsörögve az egyik sarokban, miközben egyszerre 10 -en beszélnek, vagy egy buszmegálló közepén, ahol az emberek kerüldözik a másikat, ha az beáll oda olvasni.
Csak nagyon ritkán áll módomban nyugalomban olvasni, talán ezért fejlődött ki a képességem, hogy zűrzavarban is megy :) Ha meg egy szenzációsan jó könyv van a kezemben, akkor mindenem kikapcsol, és felőlem át is pakolhatnak onnan, ahol vagyok, mert még azt sem veszem észre...

(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)


Rubintpikkely kérdései következnek:

1., Mi a véleményed a mai napig tomboló vámpírmániáról?
My Gym Partner's a Monkey című rajzfilm egyik jelenete ugrik be erről mindig, mikor Jakab meglát egy fényes dolgot, és ámulva csak ennyit mond: "Csillog-villog, csillog-villog..." Őszintén hiányoznak a régi vérszívók, viszont már kezdek megbarátkozni a különböző vámpírpopulációkkal, és rendszerekkel. Ha már a vastablettát szedő vámpírt logikusnak találom, akkor talán menni fog a többi is...

2., Az első kérdéshez csatlakozik: Szerinted lendítettek a vérszívók a könyvpiacon?
Mindenképpen, hisz a Twilight után elszabadult a könyvpiac, több könyv fogyott, és megnőtt az olvasók száma is. 

3., Kedvenc műfajod? Miért?

Lásd: Mirez 2. kérdésére adott válaszom.

4., Határoztad-e el magad valaha is, hogy könyvet szeretnél írni?

Többször volt ilyen, de ahogy Petőfi volt mondotta: "Füstbe ment terv"

5., Melyik könyv világában élnél legszívesebben?

A válaszom ezúttal is: Roxfort ;)

6., Nemrég zajlott le az Álompasi 2012. Mi a véleményed a végeredményről?

Örültem volna, ha Bones nyer, majd a kiesése után örültem volna, ha Barrons. De hát nem baj, mert jövőre újra bekerülnek a kalapba, és megint lesz esélyük. Cortez pedig felkeltette a figyelmemet a sorozat iránt, úgyhogy valószínűleg a fogadás után beszerzem a köteteit.

7., Nyertél valaha könyvet?
Igen, kétszer. Egyszer a Pongrác kiadó játékán a Pinoccio visszatér című könyvet, majd később a Könyvmolyképző kiadótól a Twilight világát.

8., Sikerült kismolyt csinálni valamelyik barátodból/ismerősödből?
Mindenkinek ajánlgatom a molyt (még a vonaton is, akiknél könyvet látok). Először Lenat fűztem be, majd Timust...

9., Ha lehetne választani, melyikre voksolnál: a világ legnagyobb könyvtára a jelenkorban vagy visszautaznál az időben, és közvetlen közelről láthatnád, hogyan íródik meg 10 könyv?
Mind a két dolog meglehetősen csábító. Megnéznék 10 könyvet, hogy íródnak meg, viszont, ha arra gondolok, hogy gyűjtögető vagyok, akkor meglesném a világ legnagyobb könyvtárát a jelenkorban, gyönyörködnék, és kismacskás szemekkel szugerálnám a könyveket, hogy legyenek mind az én könyvtáramban.

10., Visszatérő kérdés: e-book vagy nyomtatott könyv?
Nyomtatott könyv! Lehet, hogy több helyet foglal, viszont megvan a feelingje, lehet szagolgatni, ájuldozni, ha büdös, gyönyörködni a borítóban, végigsimítani a gerincet rendezgetni a polcon, és gyönyörködni bennük... 

11., Szerinted milyen lesz a könyvpiac a jövőben?
Elektronikus. Egyre inkább abba az irányba megyünk el, hogy az ebooké a jövő... :(



(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)

Fleur_Rouge_Cerise kérdései:


1. Mi volt a legelső könyv, amit olvastál?
Valami olvasókönyv volt, rövidke történetekkel. Utána állatmeséket olvasgattam, illetve a Mosó Masa mosodáját, hasonlókat...

2. E-book, hangoskönyv vagy "hagyományos" könyv? Esetleg mindhárom?
A hangoskönyvvel nincs más problémám, csak az, hogy nem látom a betűket. Ezzel szemben is a nyomtatott verziót választanám :)

3. Mi a véleményed a Vörös Pöttyös könyvekről? "Megérdemlik", hogy ennyire felkapottak legyenek?
Sok VP könyvet olvastam már, és a blogon látszik, hogy nem mindegyik nyerte el maradéktalanul a tetszésemet. Ha 5-10 évvel fiatalabb lennék, szerintem több tetszene közülük, elvégre fiatal-felnőtteknek íródtak. Ennek ellenére akadnak azért számomra is élvezhető darabok a VP -s könyvek között.

4. Szoktál képregényt vagy mangát olvasni? Ha igen mit és melyek a kedvenceid? Mi a véleményed róluk? (Külön kérem hogy fejtsd ki a mangát és a képregényt.) 
Anime-fanként szeretek mangát is olvasni, de ez még valamelyest új műfaj nekem - nem olvastam még annyit, hogy azt mondhatnám, mindenféle típust láttam. A képregényeket is szeretem, illetőleg a manhwákat. Az, amelyik a szívemhez legközelebb áll, a Vízisten menyasszonya című manhwa, aminek véleményem szerint csodaszép a rajzolása, tetszik a története, egyben van az egész. És annak ellenére, hogy romantikus, és nem történik benne túl sok dolog, az író mindig rak bele valami csavart, amivel eléri, hogy be akarjam szerezni a következő kötetet is :)

5. Ha blogot írsz neked mennyire fontos a külalak? Szoktál teljesen jelentéktelen dolgokat javítgatni? Pl.: Pont helye, szóköz idézőjel után, bekezdések stb. stb. (Oké ezt muszáj volt megkérdeznem, tudni akarom, hogy egyedül vagyok-e)
Mielőtt egy bejegyzésem kimenne, sokat agyalok rajta, több napon keresztül újra és újra elolvasom. Ha olyan a bejegyzés, hogy nem vagyok vele megelégedve, akkor ellenőriztetem Timussal, kikérem a véleményét, és általában segít finomítani rajta. Nem érzem egyik bejegyzésemet sem késznek, az egy évvel ezelőttieket egy az egyben újraírnám legszívesebben azzal a stílussal, amivel mostanában dolgozom. Biztosra veszem, hogy még egy év múlva viszont az idei bejegyzéseimet akarnám törölni, és újraírni egy az egyben... 

6. Szoktál idegen nyelvű könyvet olvasni? Ha igen, mi volt az első idegen nyelvű? Nehéz volt megszoknod?
Ez még új nekem. Először egy mesekönyvet olvastam angolul, hogy "belerázkódjak" a dologba, majd a Narnia 7. kötetét. Még ismerkedem, és barátkozom a más nyelven történő olvasással, van pár kötetem még angolul, illetőleg egy darab németül, amit szeretnék valamikor kiolvasni.

7. Kihívás függő és plecsni mániákus vagy?
Egy ideig gyűjtögettem a plecsniket, de mivel nem motiválnak a kihívások, ezért a legtöbbről leiratkoztam. Szeretem saját tempómban olvasni a könyveket, nem pedig időpontig. Ha kattog a fejem fölött valamiféle határidő úgy érzem, hogy nem tudom rendesen kiélvezni a könyv nyújtotta élményeket.

8. Kötelezőkkel hogy állsz/álltál? Szereted/szeretted vagy utálod/utáltad őket, esetleg is-is? Melyik (volt) a kedvenc köteleződ, feltéve ha van.
Nem szerettem a kötelezőket. Próbálták úgy a kezembe nyomni, hogy "ajánlott olvasmány" - amit aztán számon kértek -, de így sem sikerült rávenniük az olvasásra. Néhány kötelezővel megismerkedtem, talán a Két Lotti volt a nagy kedvencem, mert kislányként olvasva az állt hozzám legközelebb, illetőleg hasonlított egy akkori kedvencemre, a Kettős játszmára Jacqueline Wilsontól.

9. El fogod olvasni az 1001 könyvet, amit el kell olvasnod mielőtt meghalsz? Illetve meghallgatod/megnézed a másik két listát?
Nem hiszem. Szeretek a saját ízlésem után menni, a saját listám alapján haladni, és nem szeretném, ha egy könyv befolyásolna. Elég az, hogy ha a barátaim mondják, hogy melyik könyv tetszik nekik.

10. Szoktál-e a kádban olvasni? Esetleg a strandon?
Mindig és mindenfele. Tavaly egy medencében egy matracon lebegve olvastam át a nyaram egy részét

11. Film adaptáció hatására elolvasod-e a könyvet? 
Ha jó az alapötlet, érdekesnek találom, akkor általában igen. Vannak azonban olyan darabok, amikről nem hiszem, hogy ha a film olyan, amilyen, akkor a könyv sokkal jobb lehet. Ilyen például a Parfüm, amiről előítéletesen azt gondolom, hogy a könyvváltozat nem tetszene - a filmből kiindulva. Viszont a Hadak útjánnál is előbb a filmet láttam, az alapján reméltem, hogy jó lesz a könyv, de utána a könyv egy óriási csalódás volt :(


(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)

Midoriko kérdései:


1. Hogy találtatok a Molyra?
Egy ismerősöm ajánlotta. Csak annyit mondott, ha kíváncsi vagyok xy könyvre, hogy vajon milyen lehet, regeljek a molyra, és ott találok értékeléseket, ajánlókat stb... Aztán elkezdtem jelölgetni az olvasásokat, a magánkönyvtárat a többi meg már maga a történelem... ;)

2. Mi vett rá vagy mi okból kezdtetek el blogot írni?
Szerettem volna, ha minden valaha olvasott könyvre valami módon emlékezhetnék. Ezért vágtam bele a blogba, hogy sose felejtsem el, hogy egyik-másik könyvben mi volt, és ha elfelejteném, akkor azt is jegyezzem már fel magamnak, hogy tetszett -e vagy sem. 

3. Csak magyarul, vagy más idegen nyelven is olvastok?
Próbállok átállni az idegen nyelvű olvasásra is. Kicsit nehezíti a dolgot, hogy a legtöbb könyvet magyarul olcsóbb beszerezni, mint az angol eredetit. Ha lefogy a listám még meglátom, hogy merre tovább :)

4. Van olyan könyvsorozat, amit elkezdtetek olvasni, de az első könyv olyan rossz volt, hogy azt mondtátok nekem ennyi elég volt? Vagy, hogy akármennyire nem tetszett még is folytattátok a sorozatot, mert elvből nem hagytok abba egy könyvsorozatot sem.
Mióta nincsen könyv folytatás nélkül, azóta lépten-nyomon sorozatokba botlok. A sorozatoknál általános az, hogy nem minden rész tetszik ugyanolyan mértékben, ennek ellenére általában amelyik sorozatot elkezdem, azt előbb-utóbb be is fejezem.

5. Egy új könyv vagy könyvsorozat elkezdése előtt megnézitek mások, mit írnak/gondolnak a könyvekről, vagy lényegtelen mások véleménye?
Nem olvasok ajánlót, fülszöveget, viszont ha valaki azt mondja: "Ajánlom neked ezt-azt a könyvet, mert szerintem jó." általában el szoktam hinni, és belevágok. A kíváncsiságom nagyobb, mint a félsz, hogy esetleg olyan könyvet fogok a kezembe, ami nekem nem fog tetszeni.

6. Egy olyan könyv vagy könyvsorozat címe érdekelne, amit egy másik ember ajánlott nektek.
Igen.

7. Hol szerettek nagyon olvasni? Van egy kis kuckotok otthon, vagy egy pad valahol a városba?
Nyáron a tetőn, télen meg abban a kényelmes fotelban, amiben normális ülőhelyzetben talán még nem látott senki, csak könyvvel a kezembe :)

8. Újonnan vásárolt vagy használt könyveket szerettek jobban olvasni?
Is-is, nem vagyok válogatós. Szívesen "öröklöm meg" mások használt könyveit antikváriumokból. Nem szeretem, ha egy könyvnek be van törve a gerince, viszont, ha antikban olyan kötettel találkozom, amire már régóta ácsingózom, vagy nem annyira régóta, de nagyon szeretném, akkor azonnal lecsapok rá, függetlenül attól, hogy mennyire van széthullva. 

9. Szereted másokkal megbeszélni a könyvet amit olvastál?
Igen, ezért is szeretem a molyt. Sajnos körülöttem nem sok emberrel beszélhetem meg, hogy mi tetszett, miért, stb... mert általában fogalmuk sincs, miről hadoválok. Nem olvasták a könyvet, vagy egyáltalán nem szeretnek olvasni, és hiába mondom, hogy ilyen jó, olyan szupi, úgysem fogják kézbe venni. Viszont molyon általában ha felvetődik egy téma valamelyik könyvnél, mindig van kivel megbeszélni, hogy "Hú, képzeld milyen könyvet olvastam..." 

10. Van olyan könyvsorozat, aminek bizonyos köteteire már régóta vadászol? Ha igen, melyek ezek a könyvek?
Matt Scudder. Sajnos a sorozat bizonyos kötetei olyan régiek, hogy össze-vissza vadászhatóak össze - ezért is nem sorban szerepel a blogon sem, és nem sorba olvasom a köteteket, hanem beszerzési időrendben. Továbbá a Narnia ilyen még, aminek a 6. kötetét ezidáig nem sikerült beszereznem, viszont ha minden igaz, egy kisangyalka megszánt engem, és segített a beszerzésben :)

11. Ajánlj nekem egy könyvet amit szerinted érdemes lenne elolvasnom!
Ha szeretnél egy jót nevetni: David Safier - Pocsék karma (ő ugrott be hirtelen) Többeknek bejött ez a laza, egy délutános, könnyed olvasmány ;)



(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)(•.•)



Loveiny kérdései:

1. Legyen a reggeli rutin. Ki hogyan kel fel?
Egyre nehezebben. Vannak reggelek, mikor szívem szerint fel sem kelnék. Első és legkedvesebb hobbijaim egyike. Viszont, aki sokat alszik, keveset él...

2. Enni is mindenkinek kell, kinek mi a kedvence? 
Szeretem az olasz és kínai konyhát, a magyar ételeket és... nagyjából mindent megeszek. Kedvencem nincs, mert túl sok dolognak van finom íze, a kínai szezámmagos csirkétől kezdve a háromsajtos pizzáig... 

3. Na jó, itt olvas mindenki. Mi a kedvenc témátok, amiről szívesen olvastok? 
Téma? Hát, témák alapján mitológia, fantázia, szeretem a legendákat.

4. Hmm… ide kérem a bankszámlaszámokat a pin kódokkal. XD vagy. tb szám. Azzal úgyse tudok mit kezdeni XD 
Öhm... azért kell a bankszámlaszám, mert szeretnél adakozni? Bocs, a pinkódot elfelejtettem hozzá ;)

5. Hmm.. Ki gyerekkorotok kedvenc hőse? 
Gyerekkorom kedvenc regényhőse Jane Eyre volt. Mesés történet egy olyan világban (korban), ami tetszett - a finomkodó modor, kifinomultság stb...

6. Egy rajzfilm, amit gyerekkorotokban szerettetek, de a címére már nem emlékeztek. Nekem volt egy kengurus rajzfilm, amiben kosaraztak, és egy nagy fehér repülővel utaztak, és a pálmafák midig félrahajoltak, ha fel akartak szállni. De ez nem az az új kosaras rajzfilm, amit adtak pár éve a tv-ben, ez egy sokkal régibb, de nem tudom mi volt a címe :D 
Azok a Kangoo -k, ott voltak kosarazó kenguruk. Mikor nagyon pici voltam, a tv még ritkaság volt, tvcsatornák meg nem adtak túl gyakran rajzfilmet. Viszont arra emlékszem, hogy a Fekete villámot mennyire szerettem :)

7. Gyerekek, ma nem vagyok túl kreatív. Vissza kellene térnem a könyvekhez. Ohh, tényleg, ott a kötelezős kihívásom, annak apropójára ki hogyan áll/állt a kötelező olvasmányokkal? 
Fentebb már válaszoltam. Sosem voltam kibékülve velük :S

8. Ki miről szokott álmodni? Az álmok gyakran jó ötletet adnak egy príma kis történethez. Én általában azt álmodom, hogy gyűjtögetek egy kacatokkal teli helyen (és hihetetlenül boldog vagyok tőle :D), vagy hogy nácik üldöznek, én meg lázadozok. 
Általában nem álmodom, vagy ha mégis, nem emlékszem rá ébredés után.

9. Az olvasáson kívül mit szerettek még csinálni? 
Aludni, filmeket nézni, zenét hallgatni, és de legfőképpen szívesen lógok a barátaimmal.

10. Ki az a könyvszereplő, akit el tudnátok képzelni a párotoknak? Ebből a szempontból én nem vagyok valami monogám típus, rengeteg kedvencem van :) 
Több férfikarakter is tetszik, viszont a valóságban egyiket sem tudnám elképzelni páromnak. Megelégszem annyival, hogy a könyvben megtalálják az igazit (vagy nem). Általában a szarkasztikus, "rossz fiús" karakterek a kedvenceim, viszont társamnak nem választanék ilyen típusú embert a valóságban.

11. Ki ismeri azt a nyelvészeti elméletet, hogy azért nyelvrokonunk a török, mert hasonlóan készítik a paprikás csirkét , int mi… vagy nekik is pentaton dallamúak a népdalaik? 
A népdalos dologról már hallottam, meg arról is, hogy a ragozásuk is hasonló egy bizonyos mértékig a miénkhez, ezért is tartják magukat a nyelvrokonaiknak.


Mivel már mindenki, akinek továbbadtam volna, garantált, hogy megkapta minimum 1 -szer, ezért mindenkinek továbbadnám a kérdéseimet, aki szeretne válaszolni rá - akár itt a blogon hozzászólás formájában is.

Íme a kérdéseim:
1. Ha elmész valakihez, van olyan, hogy elsőként a könyvespolcnál horgonyzol le?
2. Magánkönyvtár, vagy inkább könyvtári könyv? Gyűjtöd a könyveket, vagy inkább olvasod?
3. Van olyan könyv-filmadaptáció páros, amiknél mind a könyv, mind a film egyaránt tetszett?
4. Mi volt a legextrémebb hely, ahol valaha olvastál?
5. Ki az a könyvhős, akivel szívesen megismerkednél, és mi lenne hozzá az első kérdésed/mondatod?
6. Melyik íróval beszélgetnél szívesen, és miért?
7. Szokott hangulatfüggő lenni, hogy aktuálisan mit olvasol?
8. Történt már veled olyan, hogy bárhol olvastál (buszon, villamoson, metrón, vonaton, utcán, egy park padján ülve stb...), és odament hozzád valaki megérdeklődni, mit olvasol?
9. Némiképp a 8. -hoz kapcsolódva: kötöttél már barátságot úgy, hogy egy könyv által ismerted meg az illetőt?
10. Jártál már könyvhéten az ország bármely pontján? Ha igen, hol és milyen volt?
11. Megesett már veled, hogy életedben találkoztál egy szituációval, ami nagyon hasonlított egy könyvben olvasott eseménnyel, és az olvasási élményed segített az adott szituációban?


Hát, ezek lennének az én kérdéseim, viszont már nem tudom, kinek adhatnám tovább, úgyhogy bárki, akinek van kedve válaszolni: csak bátran ;)

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszike a válaszokat :)
Most már tudom miért olyan okos a kutyusod, lefogadom vele is el lehetne dumálgatni a könyvekről.
Örülök, hogy te is megtaláltad a Molyt és megismerkedhettünk :)
A kis angyal azt magyarázza ma meg kell érkeznie annak a Narnia 6-nak!
Oké, elolvasom! De ezért cserébe kérek egy hatalmas ölelést :D Timus is ezt ajánlotta, de tőle azt kérem simizze meg Lencsit! Bár még lehet tőle is kérek egy ölelést :D

Mandi írta...

Köszönöm a kérdéseket :)
Az meglehet, hogy megvan a maga véleménye a könyvekről, sajnos viszont csak annyit árul el róluk, hogy tetszik, vagy nem tetszik, hogy éppen miért egyik vagy másik, azt már nem fejti ki :(
Nem is láttam, hogy Timus is kitöltötte a kérdéssort, ma reggel találkoztam a karccal a molyon :) az alma nem esett messze a fájától ;)
Megyek, meglesem az angyalt, hátha rossz koordinátákon zuhanna le :)

Névtelen írta...

guÉn köszi a válaszokat :) Olyan jó volt olvasni :)
Nagyon imádom a szuszudat :) Olyan kis FFG-s :)
Igen, őt is jelöltem. Csak nem hagyhatom ki a mi drága Timusunkat :)
Jaj remélem ma megérkezik az az angyalka!

Gica írta...

Szívesen elolvastam volna az én kérdéseimre adott válaszaidat is :(

Mandi írta...

Gica: Szívesen látom a kérdéseidet, kaptam azóta még, úgyhogy frissíteni fogom ezt a bejegyzést :)

Mandi írta...

Az angyalka megérkezett, nagyon szépen köszönöm :)
Egyszer talán neked is sikerül megismerned a szuszut :) mondjuk, ha erre vet valami szándékos véletlen ;) :)

Gica írta...

Már 2 hete feltettem a kérdéseimet! :(

FFG írta...

Ne haragudj! Nem tudom, h maradhatott ki :-( mulasztásomat amint módomban áll pótlom.

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *