A nyelv, mint IQ teszt

Eme poszt megírásánál az inspirált, hogy egyre több helyen köszön vissza az, hogy az emberek összevesznek rajta, vajon milyen szókészletet érdemes használni, és milyen szituációs környezetben.

Az utóbbi napokban egy kisebb közvélemény kutatással zargattam embereket, hogy kiderítsem, kinek is van igaza.

Az alaphelyzet az, hogy felvetődött a tézis: vannak olyan emberek, akik szeretik magukat minél változatosabban kifejezni, függetlenül attól, hogy milyen környezetben vannak éppen/kivel beszélgetnek.

Viszont itt azonnal adódik a kérdés: feltétlenül szükséges, hogy az ember mindig minden körülmények között a lehető legváltozatosabb kifejezéseket használja, írja körbe, vagy éppen szinonimákat kell, hogy beiktasson a beszédébe?

Régen egy tanárom azt mondta, hogy az emberi intelligenciát az is nagyban meghatározza, ahogy embertársainkkal beszélünk, és az, hogy milyen szójárást használunk az adott szituációban. Vagyis, hogy például mennyi szót használunk egy beszélgetés során, és azok milyen minősítésűek (gondolok itt arra, hogy az adott szó a szépirodalmi nyelvezet körébe illik, vagy az argoba és így tovább).

Akkor nem találtam értelmét ennek a gondolatnak, és nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, hisz  20-30 szó napi szinten bőven elég volt akkor is ahhoz, hogy kifejezzem magam. Gondoljunk bele: ha csak leugrunk a közértbe bevásárolni, vagy elmegyünk barátokkal valamerre, egy adott szókészletből fogunk válogatni, ami nagy átlagban kimerül 100 szónál. Miért kellene többet használnunk, mint amennyivel alapvetően megértetjük magunkat?

Visszakanyarodnék ettől a gondolattól oda, hogy kapcsolódik ez az IQ szint meghatározásához. A legtöbben azt hiszik, hogy az a művelt, intelligens ember, aki remekül művelvén a nyelvet milliónyi formában ismeri egy-egy szónak a jelentését. Olyan, mintha az illető befalt volna egy szinonima szótárat, és annak a sorait köpködné vissza, miközben egy átlag, mondhatni 100 szóból megélő ember meg ostobának érzi magát a beszélgetés közben, hogy neki nem természetes az, hogy 1000, vagy annál is több szót használjon egy 1-2 órás beszélgetés során. 1000 szavasunk nincs azzal tisztában, hogy nem lehet mindenki jártas a nyelv minden területén, nem magolhat be mindenki jónéhány szótárat csak azért, hogy mások megértsék, és ha valóban olyan fenemód intelligens lenne, akkor a beszélgetés nem abból állna, hogy a másik fél próbálja szövegkörnyezetből kibarkóbázni, mi a csudát akar vele közölni a másik, vagy szövegkörnyezet híján csak bólogatni képes. Elvégre, nem hiszem, hogy bárki is az Értelmező kéziszótárral, vagy annak egy zsebváltozatával flangál, hátha olyan emberrel találkozik, akinek a szavait annak ellenére le kell fordítania, hogy magyarul beszél hozzá.

Így mutathatja meg a nyelv, és annak használata, hogy egy akármilyen ember mennyire intelligens, vagy mennyire nem. Mivel az ember szóból ért, tudnunk kellene megválogatni, hogy mely szavakat mikor használjuk. Ezzel azonban néha az is együtt jár, hogy adott környezetben kénytelenek vagyunk akár 1-2 szóból álló beszélgetéseket folytatni, máskor meg felnőve a feladathoz akár 200-300 szót is beiktatni a párbeszédek folyamán (ha nem többet).

Lehet, hogy a mindennapjaink során nem is tűnik fel nekünk, hogy a másik ember azért bólogat csak a szavainkra, mert nem érti, miről is van szó valójában - a szókészletek túlzott használata miatt -, viszont mindig fel kellene mérnünk, hogy partnerünknek a társalgás során milyen beszédstílus/beszédszínvonal az, amely kedvez.

Az intelligencia nem csak a tudást kellene, hogy jelentse, hanem azt is, hogy mennyire figyelünk másokra, és mennyire idomulunk a viselkedésünkkel másokhoz, hogy megértsék, valójában mit is akarunk...


Végezetül engedjetek meg egy Mérő László idézetet:

"A tolerancia azt jelenti, mi tudjuk, hogy az ismereteink, tudásunk, eszközeink az igaziak, de elviseljük, toleráljuk, ha mások ezt esetleg nem tudják, és nem ennek megfelelően látják a világot, nem eszerint viselkednek, gondolkodnak, érvelnek."