Responsive Advertisement

2013. június 23.

Nosztalgia, avagy kapcsolatom a mangákkal/manhwákkal

Forrás: http://www.howtodrawguide.com/
Réges-(s)régen, egy messzi-messzi weblapon... Volt egy animékkel foglalkozó fórum.
Egy akkor még a 14. életévét taposó leányka rákattant arra, hogy anime sorozatokat nézzen 0-24-ben. Volt olyan sorozat, amit 1 nap alatt megnézett, majd másnap egy újabbat. Több száz animét látott azon a nyáron, hogy már felsorolni is nehezére esne mindnek a címét, és már összefolynak számára a cselekmények is, melyik sorozatban ki volt a szereplő és hasonlók, viszont, ahogy elkezdődött az iskola, a függésnek vége szakadt... Ezért volt szükség arra, hogy hordozható verziót találjon - így akadt rá sok-sok évvel később a mangákra, az animék írott verziójára.

Komolyabbra fordítva a szót, régebben már írtam róla, hogy olvasok mangákat, nézek animeket. Nem sokkal később a blogra is elkezdtem feltenni némi manga-morzsát azok közül a sorozatok közül, amiket olvasok/olvastam, de manapság ez már nemigazán jellemző. Sorozatok összefoglalói voltak, vagy 3 részenként némi értékelés attól függően, hány kötetes mangáról esett szó.

Belegondolva az első olvasmányaim erről a térről nem is mangák voltak, hanem manhwák - ami nem sokban tér el a mangáktól. A manhwa nem japán eredetű, rendesen - balról jobbra - kell olvasni, és manga stílusú. Az első a Vízisten menyasszonya volt, ami megfogott a történetével, a gyönyörű rajzolásával. Egy antikváriumi túrámon beszereztem az első három kötetet, és onnantól fogva nem volt megállás. Egyenesen vadászni kezdtem a darabjait olyannyira, hogy az összes magyarul kiadott kötetét beszereztem azóta.

A második sorozatom a Bizenghast volt, aminek az alap története tetszett ugyan, de a rajzolása annyira elvette a kedvemet, hogy szívem szerint hagytam volna a csudába az egészet. Aztán lementem Pécsre, ahol egy kötet áráért be lehetett szerezni a sorozat összes darabját, úgyhogy nem tudta kihagyni ezt a vételt. Már a hazafele úton kiolvastam az összes füzetecskét, de a rajzolás csak az utolsóban javult valamicskét, ami után folytatást magyarul nem adtak ki.

Innentől kezdve nem emlékszem, hogy volt tovább. Azt tudom, hogy @Liliane Evans volt az, aki megismertetett a Nana manga verziójával, később a Ruróni Kenshinnel, az Y square-rel, és még annyi mangával, hogy azóta fanatikusan gyűjtésükbe kezdtem. (Ezúton is köszönöm neki! Rendkívül sok remek mangával leptél meg, Lili, és rendkívül sok vidám percet szereztek! Hogy meghálálni hogy tudom, arról még fogalmam sincs, viszont nagyon szépen Köszönöm!)

A gyűjteményemhez hozzájárult még @Jeffi is, aki feltöltötte az űrt a Ruróni Kenshin gyűjteményemben (átívelendő az 1. és a 8. kötet közti szakadékot), illetőleg egy barátnőm, aki rengeteg mangát adott kölcsön - amiket azóta elkezdtem beszerezni is, bár még mindig vannak hézagok a sorozatok terén. (Ezúton köszönöm neki is a gyűjteménybővítést!)
 (Gondoljatok rám, ha találtok Tarott Café 2. kötetet, Grimm mesék 1. kötetet, vagy Angyalok menedékét a 3. kötettől fölfele ;) )

Mióta a fogadás tart, azóta pedig amint elcsábulnék egy könyvre, eggyel növekszik a manga/manhwa gyűjteményem is. Olyannyira elszaporodtak az utóbbi időben, hogy külön polcot kaptak maguknak a képregények, mangák, manhwák. A gond az, hogy már ezt is kezdik kinőni. Ha elolvasnám azt a pár kötetet, ami még olvasatlanul várakozik, már nem tudnám hova pakolni őket.

Némi számadat:
- Jelenleg meglevő (olvasott) mindenféle képregény: 68 db
- Jelenleg meglevő (olvasatlan) mindenféle képregény: 12 db
- Összes képregény: 80 db.

Azért tartottam érdekesnek leírni, mert megközelítőleg 1-1,5 évvel ezelőtt 3 Nana, 5 Vízisten menyasszonya, 5 Bizenghast, 2 Bolondok aranya, 1 Dramacon, és 1 Y Square köteten kívül nem volt más a repertoárban (ez összesen 17 kötet). Képregények tekintetében Gaiman irományai, illetve a Scott Pilgrim sorozat vitte a prímet, ugyanakkor beszereztem a Nyócker képregényt is (szakasztott, mint a film verzió - nem véletlenül).

A fogadás óta viszont tényleg gyarapszik a szám, és aki nem szeretne szabotálni, az mangát ajándékozott az utóbbi időben olvasnivaló gyanánt. Amikor úgy éreztem, hogy elveszett az "olvasási gógyim", mindig mangákkal nyugtattam a lelki világomat - egy idő után az sem érdekelt, hogy magyarul, vagy angolul sikerül beszereznem.

Forrás: http://www.howtodrawguide.com/
Mi a jó a képes történetekben? Igazándiból nem is tudom elmagyarázni. Néha a karakterek olyan fejet vágnak (lásd a 2. képen), amit nem lehet mosoly nélkül hagyni; néha olyan a történet, vagy a rajzolás. Mindig van valami bennük, ami vagy nagyon megfog, vagy nagyon eltaszít - ez lehet szereplő, történet, rajzolás, füzetméret, stb...

Egy biztos: hogy miért szeretem őket, arra nem tudok pontos választ adni, azt viszont bizton állíthatom, hogy szeretem őket.

Fogok-e róluk a blogban írni a jövőben? Ha szeretnétek ajánlókat, akár még az is lehet :)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

De jó volt ezt olvasni! :) Én is HATALMAS manga/anime fan vagyok. Én most kezdtem a mangák gyűjtését, de még van időm összehozni őket (még tizenes éveim elején járok). Én imádok anime-stílusú rajzokat rajzolni, te? Animet már láttam egypárat :D mangát viszont csak a Vampire Night-ot olvastam! De most hatalmas gyűjtést kezdek! :)) Adnál pár tippet, hogy szerinted milyen mangákat vagyek, és hol?? Köszi előre is :)

Mandi írta...

Hogy hol tudnál venni? Főként antikváriumokban szoktam nézelődni, néha vannak jó darabok bent, illetve a Bookline folyton akciózza le őket (mikor mit), és volt már, hogy 500-ért egészen jó mangát sikerült szereznem onnan.
Nekem mondjuk a Nana, mint a manga, mint az anime verzióban nagyon bejött, a Darker than black manga verziója szintén, illetve a Dramacon manga (az trilógia, nincs is több része, és mind megjelent magyarul) :)

Névtelen írta...

Ezt is nagyon köszi! :)

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *