C.S.Lewis - A csendes bolygó (Kozmikus trilógia 1.)

A könyv új borítója

Megvan az a bosszantó szokásom, ha egy írótól olvastam már, szeretek hozzá visszatérni, hogy lássam, mivel foglalatoskodott még azon túl, amit már ismerek tőle.

C.S.Lewis is ilyen író. Legtöbbeknek a nevéről biztosan a Narnia Krónikái sorozat jut eszébe. Ennek befejezését követően találtam rá erre a kötetre egy antikváriumi túrámon, évekkel ezelőtt. Valahogy a nem éppen hívogató, sárgás borító ellenére is úgy gondoltam, érdemes lenne megismerni más oldalát is Lewis írói munkásságának. Tehát a mesék világa után átaraszolt a sci-fi felé...

Van két férfi Devine és Weston, akikhez betéved Ransom. Elkábítják és elrabolják a férfit, hogy magukkal vigyék egy kis "űrsétára". Egy olyan planéta az úticéljuk, amit a két férfi már korábban is meglátogatott. Ransom csupán áldozatnak kell nekik, hogy kiengeszteljék az ottani őslakókat.

Azzal azonban nem számolnak, hogy Ransomban lesz annyi bátorság, hogy a földet érés után azonnal bevesse magát az idegen világba, és elszökjön tőlük. Így bolyong Ransom egyedül egy ismeretlen bolygón (csillagon), fedez fel rengeteg új fajt, ismer meg és sajátít el egy új nyelvet. Kiderül azonban, hogy a leghatalmasabb erő hívatja. Ransom fél az ismeretlentől, hogy vajon mit akar tőle. Meg akarja ölni? Megkínozni? Kifaggatni a titkait?

Miközben fél attól, hogy az ismeretlen végezni kíván vele, addig ott van az is, hogy Devine és Weston vadászatot folytat utána, és nem érdekli őket, ki kerül az útjukba. Van fegyverük hozzá, hogy távolról kivégezzenek bármit, ami mozog, és meggátolhatná őket a kutatásban...

Sokat gondolkoztam rajta a kezdetén, hogy végülis mit akar valójában ez a regény? Elhitetni, hogy van egy tudós, akit elraboltak, és az űrben járt? Tanítani akar, hogy mégis milyen az emberi faj, mik a legnagyobb "betegségei"? Vagy csak szimplán szórakoztatni akar, mindennemű belemagyarázás nélkül?
Ahogy azonban olvastam, rájöttem, hogy értem a mondanivalóját, de az leírható 2 mondatba is, felesleges ehhez ekkora körítés. Alig 200 oldalas, vékonyka irományról beszélünk, amiben mondhatni semmi nem történik.

Egyetlen fejezet alatt Ransom máris az űrben (és a zűrben) találja magát, majd az ismeretlen bolygó felfedezésével, az ottani népek szokásaival, nyelvének megismerésével foglalkozik. Végül ezt hasonlítja össze az emberi világgal, és kimondja, hogy az emberek rosszak (görbültek), és hogy az idegen fajok nem értik, miért kellene csatázniuk az élelemért, a földért, bármiért is, és azt sem értik, az emberek miért képesek ölni az ételért.
És akkor jön a magyarázat: azért vagyunk mi, emberek rosszak, mert a népünket irányító felső hatalom (Isten? itt: Oyarsa) is rossz, és persze, hogy az emberek ezt veszik át, ezt a mintát követik. Azért a Föld a csendes bolygó, mert az ottani Oyarsa nem hajlandó beszélni a többi Oyarsával...

A mindennapi életben látjuk, hogy a híradások mennyi gyilkosságról, meg erőszakról számolnak be, és ez a könyv valahogy erre próbálja felhívni a figyelmet. Erőltetett módon tanítani akar, hogy az űr az a menny, és hogy ezt be kellene látni. Hogy el kellene ismerni végre azt, hogy létezik valami felső hatalom (Oyarsa), akinek irányítania kellene a földi embereket, és hogy ennek a felsőbb hatalomnak meg kommunikálnia kellene a többi bolygó felső hatalmával...

A hit kérdése általánosságban tabu, viszont az, ahogy ez a könyv egyfajta hitet próbál lenyomni az ember torkán az meglehetősen erőszakos. Nem hagy esélyt az olvasónak, hogy végiggondolja a dolgot, pár oldalon megpróbálja megváltani a világot, míg a maradékot arra használja fel, hogy megmutassa, hogyan tanul valaki meg egy vadidegen nyelvet, hogyan tanulja meg, mely növények ehetőek egy idegen bolygón, milyen lények élnek ott, ők mit tekintenek "állatnak" stb... Megszoktam már, hogy Narnia világában is egy felsőbb akárki (Aslan) irányított mindent, és lehet, hogy a játékos, mesés körítés miatt, de nem volt ennyire erőszakos, belemagyarázó.

A szereplők sem a legideálisabb példákkal szolgálnak az ufók színe előtt. Ransom meglehetősen szélsőséges figura, akárcsak Devine és Weston. Míg Ransom a csak jó, Weston a csak rossz, addig Devine az, aki azonnal megijed, ha a büntetés ott lebeg a feje felett a romlott cselekedeteiért. Természetesen az idegenek csak Ransomot nem bántják semmilyen úton-módon, hisz ő a jóságos, aki semmiről nem tehet, ő az áldozat. Egyébiránt tényleg mindentől fél, viszont ha természetes környezetében lenne, ahol otthonosan mozog, minden bizonnyal ő sem úgy viselkedne, ahogy.
Mert a kedves alienek azt nem veszik alapul, hogy az ember az ember: a jó ugyanúgy a sajátja, mint a rossz. Meglehet, hogy nem ártott nekik Ransom, de ő is csak félelemből nem tette, majd utána azért nem, mert tanulni akart - és itt máris megjelenik az önös érdek kérdésköre is.

Összességében nézve mindegy, honnan közelítjük meg, ez a könyv meglehetősen egyszerű, gyenge darab. A tanítása egy szállóige méretével leírható, a bolygó felfedezése unalmas, és ez teszi ki a könyv több mint 3/4-ét. Sokat akar fogni, de keveset markolóra sikerült darab...