Réges régen hallottam egy mesét, melyben életre kelt egy báb, és jó barátja lett egy fiúnak. Arra emlékeztetett ennek a könyvnek a fülszövege első olvasatra.
Philip Pullmant olyan írónak tartom, aki a meséit úgy meséli, mint aki ott ül a gyerekek ágya mellett. Néha viszont hajlamos elszaladni a fantáziában, akárcsak Lord Mardárijesztő...
Történetünk egy életre kelt madárijesztőről szól, akit egyik ember ellop a másiktól, majd még tovább, mígnem jó messze kerül az otthonától. Életre kel, és találkozik egy Jack nevű fiúcskával, akivel útra kelnek, hogy megtalálják Tavaszvölgyet.
Közben persze mindenféle kalandokba keverednek, így megtréfálnak és elűznek banditákat a rejtekhelyükről, a madárijesztő többször végtagokat, és tömést cserél, madarakat ment meg, beáll katonának, ellop egy esernyőt, beleszeret egy seprűbe, hajótörést is szenved, és még megannyi dolog esik meg vele, és kis útitársával (titkárával).
Maga az elképzelés, még nem is rossz: életre kel egy Madárijesztő, hogy megtalálja egykori otthonát (kicsit olyan Lassie hazatér jelleggel). Az is ironikus, hogy a madarak rengeteget segítenek neki az útja során, és ő is a madaraknak (holott elvileg el kellene űznie őket). Egy helyen kapnak olyan munkát, hogy egy gyümölcsösből kergessék el a madarakat (elvégre valamiből élni is kell), de nem az a jellemző, hogy háborgatják a szárnyasokat.
Közben persze mindenféle rosszon mennek keresztül, és a Madárijesztő, aki egy meglehetősen elvarázsolt, álmodozó figura, észre sem veszi, hogy mekkora pácban vannak. Ezért is van mellette Jack, a józan ész (főként, miután a madárijesztő agyát lenyeli egy madár). De még ez sem tudja őket kihúzni a végkifejletnél.
 |
| (Forrás: Princess Phoenix Devianart) |
Minden fejezet végén megjelenik egy mellékszál, hogy egy ügyvéd keresi a Madárijesztőt. Eleinte nem értjük, miért, de a végén persze kiderül. És sajnos ez volt az, ami nekem teljesen elrontotta az élményt. Hogy lehet ugyanis egy "komoly" bírósági tárgyalással, és tulajdonlási perrel lezárni egy mesét? Kicsit olyan, mintha felépítene egy csinos homokkastélyt, majd ráküldene egy cunamit... Majd betesz egy kis ármánykodást, hogy biztosan írmagja se maradjon...
Felnőtteknek nem nyújt valami nagy élményt a mese, ezért is gondoltam, hogy gyerekeknek íródott, viszont erőltetetten akarja megmutatni, hogy milyen dolgok történhetnek, és mi minden lehet "gonosz dolog" az életben. Jack szemén át mutatja be ezt főként, talán ezért is ő a józanabb kettejük közül. Éles ellentétben állnak egymással a Madárijesztővel: a reális és az álmodozó. Érthető, hogy azt akarja bebizonyítani, hogy az álmodozók jó darabig képesek eljutni csak a szerencsére bízva magukat, de a végén mindig szükség van a naivságuk miatt valakire, akinek van sütnivalója, mert anélkül elbuknának. Legalábbis a végén ez a tanulság vonható le a történetből: ne álmodozz, mert akkor kudarc a vége, és akár a halálodat is okozhatja...
Remekül kifejezi mindezt a könyvnek a borítója is, amin a rémült gyerek követi a gondtalanul hadonászó Madárijesztőt, akit az sem érdekel, hogy teljesen átalakul a teste a mű végére. Csupán jól érzi magát, és nem kell neki senki és semmi hozzá, hogy ez így legyen, csak az álmai.
Összességében mindössze a vége miatt mondom azt, hogy nemigazán jött össze a végére a mese jelleg, és teljesen ellentmond az addig képviselt stílusnak és történetnek, mintha ki akarná rúgni az olvasót a meséből a rideg valóságba... Pedig úgy maradtam volna még a mesében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése