Jasper Fforde - Egy regény rabjai (Thursday Next könyvek 2.)

Emlékszem, 2009-ből átolvastam magam 2010-be. Akkor Jasper Fforde első könyvét szorongattam, és alig bírtam letenni. Aztán teltek-múltak az évek, és a sorozat folytatása csak nem akart kijönni.

Ezért is örültem neki annyira, mikor jött a Cor Leonis kiadó, hogy kiadják a folytatást - méghozzá nem is akárhogyan: az első kötettel együtt! S tették mindezt azért, hogy ne két eltérő stílusú borítóval jöjjön ki ez a sorozat.

A dologhoz hozzátartozik, hogy nekem az új borítók jobban tetszenek, és szimpatikus volt az is, hogy a kiadó megszavaztatta, hogy a borítón milyen cím szerepeljen a második kötet esetében. Így lett a Lost in a good book cím magyarul: Egy regény rabjai.

Köszönöm a könyvet Timusnak, illetve az ajánlást Grettynek, akinek hála a könyvhétről hazajött velem egy példány! Ahogy mondani szokás: Vesszünk el egy jó könyvben!

Neve: Thursday Next. Rang: Külszol, Irodet. Tevékenysége: kéziratok keresése, hitelességüknek megállapítása és... PR munka...

Thursday Next, miután bement a Jane Eyre című könyvbe, amelynek sikerült átírnia a végét, belekerül egy bizarr világba. Tévés szereplések, interjúk hada fogadja. Mindenki arra kíváncsi, hogy akkor és ott mi történt a Jane Eyre-ben. Néhányakat az is érdekelne, mi lett Hadesszel, a gonosz bűnözővel. Thursday keze (szája) azonban meg van kötve, ugyanis a Góliát nem akarja, hogy kiteregessék a szennyest. Éppen ezért mindent latba vetnek annak érdekében, hogy az ügynök hallgasson.

Mindenki a lányra szenteli a figyelmét, de mindenki másért. A Góliát a titkok megtartása mellett vissza akarja kapni Backert, akit a Hollóba száműztek. Ennek érdekében kiiktatják Tedet, és addig nem hajlandóak visszavonni az eradikálást, míg Thurs nem hozza nekik vissza Backert. Egy könyvbe beugrani viszont nem egyszerű - főleg úgy, hogy eltűnik a lány nagybácsija, Mycroft, a műbejáró feltalálója, és minden kütyüjét magával viszi...

Mivel Hades valószínűleg meghalt - bár ez nem bizonyítható -, valaki bosszúból rászáll Thursdayre, és minden eszközt megragadva meg akarja őt ölni.

Ha ez még nem lenne elég, a világ sorsa is Thurstől függ, ugyanis az apja felhívja rá a figyelmét, hogy a normál életet nem más váltja fel rövid időn belül, mint a mindent elárasztó rózsaszín zselészerű anyag.

Thursday életében felbukkan a Juriszfikció, mely egy csapat, akik a könyveken belüli rendőrségnek is lehetne nevezni. A lány beáll közéjük, és megtanulja, hogyan ugorhat bele egyedül könyvekbe, és hogyan használhatja ki ezt a képességét.

Vigyáznia kell még meg nem született gyermekére is, illetve Pickwickre, a dodójára (és annak tojására), akit egy goromba főbérlő mindenáron meg akar kaparintani...

Fforde ezzel a regénnyel felülmúlta önmagát. Ha az első könyve még csak jó volt, akkor ez egyszerűen már a "szenzációsan jó" kategóriába sorolható.

Noha az első könyvben már megismerhetjük a világát, annak a felépítését, és a furcsaságait, itt még jobban belemélyedünk, és sokkal többször használhatjuk az eszközeit. Utazunk a Gravírexpresszen, megismerhetjük a Neander-völgyieket, részt vehetünk Juriszfikciós küldetésekben, utazunk az időben, és őrült találmányokkal ismerkedhetünk meg, miközben egyre több, és furcsább képességű ember között találhatjuk magunkat.

A régi szereplőgárda mellett jönnek újabb, talán még hóbortosabb alakok, mint eddig. Mindjárt ott van Havisham, a Szép remények szereplője, aki szárnyai alá veszi Thursdayt. Egy férfigyűlölő, őrülten vezető nőszemély, aki meglehetősen markáns jellemével, és furcsa szemléletmódjával néha mosolygásra készteti az embert. A Szív Királynő (Alice Csodaországban) a legnagyobb vetélytársa. Amikor ez a két szereplő egy légtérbe kerül, ott kő-kövön nem marad. Az egyik legkedvesebb jelenetem is hozzájuk kapcsolódik, mikor egy könyvesbolti "túrán" egy adott díszdobozos sorozatért háborúzik egymással a két nő. Úgy zajlik az egész, mint egy élet-halál harc két boltkóros között. El tudjuk képzelni, hogy embereken gázolnak át, hősi sérüléseket szenvednek, miközben egyetlen cél lebeg a szemük előtt...

Dodó: egy háziállat, amit elfogadnék
(Forrás: BlueSkyResumes)

Aki még újdonságot hoz annak ellenére, hogy régi karakter, az nem más, mint Bökő, a vámpírok és mindenféle lények megregulázója. Ezúttal zombikkal és szellemekkel vívott harcában kéri Thursday segítségét, majd még valamiben... Szerelmének ugyanis nem meri bevallani, mivel foglalkozik. Bökő olyan színt visz ezzel a közös jeleneteikbe, ami miatt nem lehet mosolygás nélkül hagyni... Bökő, a máskor magabiztos vámpírgyilkos és "szörnyszelídítő" tanácstalan, és esetlen a nőügyekben...

Thursday ellenségeinek a száma is növekszik. Az egyik Hades miatt. Valaki meglehetősen trükkösen próbál végezni a lánnyal, amire sokáig nem jön rá. Az író sok helyen rejt el nyomokat az olvasónak, és a regény végén rájövünk, hogy "ó, tényleg, hisz az akkor és ott tényleg úgy volt..." Maga Thursday ugyanúgy megfeledkezik ezekről az apróságokról, mint ahogy az olvasó is csak egy leírásnak veszi (és éppen ezért nem tartja lényegesnek).

A másik Backer rokona, aki Teddel zsarolja Thursdayt. Két dolgot hagy meg csupán a lánynak: Ted gyerekét, és emlékeket a férfiról. Next azonban mindent megtenne azért, hogy Tedet visszakapja, viszont ez korántsem annyira egyszerű... A Góliát nemigazán könnyíti meg a lány dolgát, mint ahogy a Külszol. sem.

Az események pedig több szálon futnak, és noha nem minden szál ér össze, és néha csak Thursday a kapocs köztük, a zseniális megoldások miatt Fforde igazán egyedit alkotott. Ami a remek stíluson kívül nem változott az első kötethez képest az az, hogy ezúttal is találunk cikkeket, naplójegyzeteket stb. a fejezetek elején, ismét van könyvekben járkálás (bár itt több), és még mindig megtalálhatóak a dodók.

Ami még nagy ötlet volt, hogy Fforde ezúttal behoz egy párhuzamos világot. Felfedi előttünk, hogy nem csak az időben, de a térben is lehet utazni. Megmutatja Thursdaynek, hogy létezik egy másik világ, ahol ugyanúgy élhetne, mint eddig, bizonyos dolgokat elfeledve. Ebben a felvázolásban a mai valós világunkat írja le Thursdaynek - aki kissé hitetlen a tekintetben, hogy tényleg létezik-e ilyen világ, vagy ez csak valami fikció.

A kedvenc újításom a lábjegyfon volt, mikor lábjegyzetekkel kommunikáltak egymással a szereplők. Thurs először azt hiszi, hogy megbolondult, de ahogy egyre mélyebben kerül bele Juriszfikció világába, annál több dolog nyer értelmet. Ilyen az is, mikor van egy párbeszéd, és látszólag indokolatlanul jelennek meg lábjegyzetek, mintha valami független mondatfecsérlés lenne a könyv alján. Aztán rájön, hogy így is lehet üzenetet küldeni másoknak. Zseniális megoldás!

Összességében nézve Fforde mindig meg tud lepni, nagyszerűen építi fel ezt a világot, és olyan otthonosan mozog benne, mintha önmaga is ott élne, és a könyvből kilépő elképzelt alakok tényleg minden nap beugranának hozzá egyet mesélni egy jó tea mellett...