Jan Fennel - Hallgassunk a kölyökre

Kislányként folyton rágtam a szüleim fülét, hogy szeretnék egy kutyát. Akkoriban valamiért nehezen voltak elérhetőek Jan Fennel könyvei. Heteket vártam, mire a Kutyapszichológia című írása végre rendelés után megérkezett a könyvesboltba. 

Jan Fennelt úgy emlegetik, mint a kutyasuttogót (a lósuttogó után szabadon, ugyanis Monty Roberts lovakkal kapcsolatos "tudományát" építi be Fennel a kutyákkal folytatott munkája során). Jan Fennel világszerte hirdeti, hogy a kutya egy olyan lény, aki csak nem érti, mit szeretnénk tőle. Azzal példázódik a Kutyapszichológia című művében, hogy képzeljük el azt a helyzetet, mikor elmegyünk egy olyan országba, ahol nem ismerjük a szokásokat és a nyelvet. Nekünk is meg kell tanulni, hogyan alkalmazkodjunk ember létünkre az adott szituációhoz. A kutyának is ilyen, mikor a gazdihoz kerül. Meg kell ismertetni az emberi világgal, meg kell tanítani neki azt, hogy ha az ember ezt vagy azt teszi/mondja, azzal valójában azt akarja, hogy...

Ez mind szép és jó, de vajon hogy lehet ezt elérni egy kölyökkutyánál, aki minden bizonnyal fogzik, szeretne felfedezni, akinek minden új, és érthetetlen. Akinek nem csak azt kell megmutatni, hogyan használja a dolgokat, de azt is meg kell vele ismertetni, mit szabad, és mit nem...

A könyv meglehetősen részletesen kitér mindenre, amire egy jövendőbeli gazdinak szüksége lehet: hogyan válasszuk ki a kutyust? Mire/mikre figyeljünk körültekintően oda? Mik azok a kérdések, amiket meg kell válaszolnunk, mielőtt kutyatartásba fognánk, vagy mit kell kérdeznünk attól, akitől a kutyát kapjuk/vesszük?

Milyen betegségekkel nézhet szembe egy kutyus, hogy védhető ki/hogy ismerhető fel? Milyen táplálékra van szüksége? Milyen testtartással mit szeretne kifejezni? Hogyan játszunk és viselkedjünk vele, hogy elhiggye, mi vagyunk a falkában a vezetők? stb...

A könyv rengeteg hasznos információval látja el az olvasót, és rengeteg olyan dolgot mutatott, amikre nem is gondoltam volna annak ellenére, hogy már jóideje kutyatulajdonosnak nevezhetem magam. Példának okáért, hogy a kutya étrendjében pontosan milyen szerepet tölt be pontosan a csont, hogy vannak olyanok, akik nyers hússal etetik a kutyát egy speciális étrend előírásai szerint, hogy a kutya minél közelebb legyen ahhoz, ami eredetileg a sajátja (farkas ősök).
Ezek mellett viszont van egy borzasztóan nagy hiba az egész írásban. Nevezetesen az, hogy legtöbb esetben a szobában tartott kutyákkal találkozunk. Próbáltam keresni olyan momentumot, amiben leírja, hogy például, ha egy udvarban tartott kutyát szeretnék kizárni a virágoskert közeléből, hogyan tanítsam meg neki (állandósult kerítés felállítása nélkül), hogy ne gázoljon át a szépen elültetett (teszem azt) tulipánon, hogy gátoljam meg, hogy széjjel rágja, ha nem vagyok otthon, vagy hogyan taníthatnám meg neki azt, hogy "kedves kölyökkutyusom, kérlek ne segíts a kertészkedésnél azzal, hogy kiásol nekem mindenhova lyukakat az udvar egész területén jelezve, hova ültessem a következő növényt, amit te kirághatsz a helyéről..."

Főként azzal találkozunk, hogy lakásban tartott kutyát hogyan tudunk arra nevelni, hogy mi nyitunk ajtót például a postásnak, de arra már nem tér ki, hogy egy szélesebb kapun hogy gátoljuk meg a kölyköt, hogy nyitás esetén azonnal kirohanjon... Szerintem ez legalább annyira fontos, ugyanis a vidéki kutyákat (főként, ha forgalmasabb útszakasz mellett van az adott ház, egy nagyobb faluban) könnyedén elgázolhat egy óvatlan, gyorsan száguldó sofőr, akinek az autójában vélhetően több a vas, mint a kutyakölykünkben.

Azt persze megtaláljuk, hogyan szoktassuk az autóhoz, az utazáshoz, hol érdemes tartani a blökit, de arra például szintén nem tér ki részletesen, hogy ha egy nyughatatlan (teszem azt kíváncsi természetű beagle) kutyussal akarnánk egyedül elindulni kocsival, hogyan szoktathatnánk hozzá? Tehát nagyon sok gyakorlatot csakis egy másik ember segítségével lehet végrehajtani benne. De mi van azokkal az emberekkel, akik mondjuk egyedül laknak egy kertes házban az újdonsült kölyökkel? Nem futhat át minden tanítás idején a szomszédhoz, hogy "figyelj, ma szeretném elvinni autóztatás tanításra a kutyusomat, nem jönnél át, hogy körbejárjuk kocsival a szomszéd utcát?" Lehet, hogy másként nem lehet megoldani, de biztosra veszem, hogy vannak alternatív megoldások. (Gondolok itt arra, hogy talán még mielőtt a kocsiba rakjuk a kutyát, célszerű neki ezt vagy azt megtanítani, és akkor a kocsiban is nyugodtabban utazik... Egy "ülj!" paranccsal például nem tudom mennyire lehet rávenni a kutyát arra, hogy a kocsiban is végrehajtsa az utasítást.)

Amit még hiányoltam az az, hogyan lehet megtanítani a kutyusnak, hogy "idegentől nem fogadunk el ételt!" Miért? Hiszen egy kölyökkutya még össze van zavarodva, és néha kuncsorog is. Ilyenkor a vendégek előszeretettel "rontják el" a kutyust bájos beszéd közepette az asztal alá csúsztatott falatokkal, amik ellenőrizhetetlenné válnak. Rosszabb esetben az is előfordulhat, hogy valaki idegen méreggel ellátott ételt ad a kutyusnak, mégsincs a kezünkben az az eszköz, amivel meg tudnánk tanítani a blökinek, hogy "amit én adok, az ellenőrzött; amit meg más, az nem biztos, hogy egészséges, és jót tesz neked..."

Amit furcsálltam, hogy mint kutyatulajdonos, próbáltam sok momentumot ráhúzni a saját ebemre. Nem ment. Végiggondoltam, hogy működött a kapcsolatunk, mikor kölyök volt, és rájöttem, hogy nem úgy, ahogy a könyv leírta. Például itt az áll, hogy a kutyának traumát okoz, ha kiszakítják az alomból, ezért igyekezzünk olyan dolgokat elé rakni, amik ismerősek, mert ezektől megnyugszik. Hivatalosan sírnak a társaik után - az én blökimet nem hatotta meg túlzottan, hogy elhoztuk, nem sírt a társai után, inkább aludt. Azt is leírják, hogy amennyire nem muszáj, ne sokkoljuk a kölyköt, próbáljunk olyan ételt elé rakni, amit a tenyésztő/előző tulajdonos adott neki. Anno azt mondták (a mi esetünkben), hogy ez a vízbe áztatott kutyatáp volt, úgyhogy hazahozatal után ezzel próbáltuk etetni (pedig akkor még nem is létezett magyarul ez a könyv, ösztönből adtunk neki olyant, amit addig fogyasztott), de nem kellett neki. Aztán adtunk neki vízbe áztatás nélkül, de azt is otthagyta. Az első kajája, amit evett nálunk, valamilyen kutyakonzerv volt. Lehet, hogy valami egyedi blökit sikerült választanom, mert ő mindig magától kereste azokat az új dolgokat, amik a tenyésztőnél nem voltak, és ezekkel ő vidáman elvolt már az első nálunk töltött napjaitól kezdve - az sem érdekelte, hogy már nem 13 másik kölyökkel van összezárva, és nap közben nincs állandó társasága... Leleményes eb lévén megoldotta az unatkozási gondjait is...

Azt hiszem, a mi esetünk is bizonyítja, hogy nem szentírás, ami a könyvben található, és nem tudom, hogy adott esetben, ha szükség lett volna rá, mennyire lett volna hasznos a leírt tanács. Ami viszont biztos, hogy az étkeztetés, a fajtánkénti felsorolás (milyen kutyának milyen - esetenként sok - igénye van), a betegségek, és minden más alap szükséglet leírása nagyon hasznossá teszi ezt a könyvet - és esetlegesen segítséget nyújthat azoknak a gazdiknak, akiknél tényleg felmerülnek a könyvben található viselkedési problémák.

Összességében nézve könnyed, gyors olvasmány, ami hasznos lehet kutyatulajdonosoknak. Van benne tárgymutató is, hogy könnyebben megtaláljuk a fajtákkal kapcsolatosan tett említéseket, vagy amit célzottan keresünk. Viszont a módszerek alkalmazása olyan, mint embereknél az azonos betegség: lehet, hogy van hasonlóság például a nátha és a nátha között, de a szervezet és a beállítottság fogja meghatározni, mikor és hogyan változik a kúrálás során.
Lefordítva: a kutya felépítése és mentalitása válogatja, hogy reagál gyógyszerekre, étkezési tippekre, vagy hogy mennyi idő alatt tanulja meg a trükköket, és a viselkedési normákat....

••••••

ui.: Jan Fennel mindenfelé járja a világot, és kurzusokat tart. Budapesten is lesz majd novemberben egy tanfolyam, ahol a kutyák viselkedésével fog foglalkozni... (Ha valaki arra vetődne, megosztaná velem az élményt, mi jót lehetett ott hallani? Nagyon megköszönném!)