2014. november 11.

Benyák Zoltán - Csavargók dala

Amikor először hallottam a könyvről, érdeklődve vártam, milyen lesz a történet, az ismert kezdetből hova fog vezetni, és milyen utat választ. És miután letettem, csak ültem, és néztem... és azóta másként tekintek azokra, akik koldulásból keresik a kenyerüket... (vagy mást.) Próbáltam kereni, hogy...

"Hol van a szó?"

Egy ideig nem találtam, ezért is nem írtam róla azonnal. És bevallom, nehezemre esett írni... Akár egy tündérmese is lehetne mondván, hol volt, hol nem volt, volt egyszer három csavargó, akik találtak egy csecsemőt egy szemetesben. Mivel nem tudtak vele mit kezdeni, hát magukkal vitték, és vissza akarták adni az anyjának, mert mind a hárman egyet akartak eleinte: jobb életet a kicsinek, mert tudták...

"Valami ott a mélyben végképp elromolhatott."

Minden embert megváltoztat a mélység, vagyis az egyik-napról-a-másikra élet. És ahogy egyre haladunk a történetben, az ember rájön, hogy akárcsak a három csavargó, az olvasó is egyre inkább mélyebbre csúszik abban a mocskos világban, ahol ez a három, rongyos férfi éli mindennapi életét... és bármelyikünk bármikor ugyanarra a sorsra juthat, mint ami nekik jutott. Az a baj, hogy nem igaz, hogy...

"- A szavaitól jobban gyógyulok, mint bármilyen csodaszertől."

Hogy lehetséges ez? Az Ars fatalisnál végig ott van egy komor hangulat, egy lehetőség arra, hogy happy end lesz. Leránt a komorságba, de utána újra levegőhöz hagy jutni. Az Idő bolondjai már keserűbb hangnemű, hisz egy olyan dolog áll a középpontban, amit nem lehet irányítani. Viszont még mindig csak a "keserű" áll a középpontban, és egy adag savanykás ízt ad a fejekbe. Majd jön egy ilyen regény, mint a Csavargók dala, ami jön, belenyúl az ember lelkébe... megcsavarja a szívét, néha megrugdossa, a végén még egyszer kifacsarja, és váratlanul elengedi. Mert igaz, hogy...

"Akinek elég sokáig hazudnak, az elég kétkedővé, elég közönyössé válik, hogy már ne érdekelje az sem, ami a szeme előtt zajlik."

Ez az, ami az egész művet áthatja. Mintha az Idő bolondjai -nak és az Ars fatalisnak a közös gyereke kerülne az olvasó kezébe. Hisz az idő hatja át az egészet. Ahogy múlik, bebizonyosodik, hogy néha az ember nem maga választja a sorsát. A könyvben sokak fejében lejátszódhatna az a gondolat, hogy:

"Mikor nem maradt semmim,
végre megértettem mindent."

A legtöbben a világban is így vannak vele. Csavargóink is akkor jönnek rá az igazságra, mikor már az utcán vannak. Bár nem mindenki, mert például Flúgot az utcán találták. Majd magára hagyták, és egy olyan rettenetes figura fogadta be, és formálta kénye-kedve szerint, aki eszközként használja a melákot. Flúg, aki egyébként jó lelkű lenne, eltorzul, és végül megszűnik embernek lenni, ahogy veszti el emberségét. Nem ő választotta ezt. A körülmények, és a környezet formálta ilyenné. Nem ő választotta azt, hogy csavargó legyen. Egyszerűen csak megtörtént. Csecsemőként az utcán sorsára hagyták. Jóideig beszélni sem tudott, és a végére is csak egy-két szó hagyta el a száját. De nevelője halálával...

"... története új fejezethez érkezett."

Priusz maga választotta a sorsát. Ő döntött úgy, hogy otthagyja a jogot, a kényelmet, a gazdagságot, és inkább az utcán él, az utca törvényei szerint. Rafináltsága és a "priuszai" hírhedté tették ebben a világban. Túlélőnek született - minden körülmények között. Miután behúzzák a csőbe jött csak rá, hogy...

"Nincs már visszaút."

És végül a harmadik muskétás, Kócos, akinél félig ez, félig az a helyzet áll fent. Eleinte küzdött ellene. Próbált életben maradni egy olyan világban, ahol fontosak az anyagi javak. Végül elsodorta az ár, és az utcára került. Feladta a harcot. Nem keresett másik kiutat, hanem felégetett minden hidat maga mögött... mondhatni szó szerint:

"Csak a történeteink maradnak, ha elmegyünk."

A három férfi sorsa valahogy összefonódik, és együtt próbálnak túlélni egy olyannyira mocskos világban, ahol egyik ember képes felfalni a másik tetemét. Ahol senkit sem zavar az, ha valakit vonat alá raknak, majd utána esznek a húsából. Ahol a szemét kincseket rejt. Ahol egyetlen bankó sorsa is különös véletleneket okoz... Egy olyan világban találkoznak, ahol mindenki a maga módján oldja meg a túlélést, és néha a legradikálisabb eszközökkel.

"Isten egy pók.
Mind belegabalyodunk a fonalába,
mikor egy új élet csapódik mellénk, 
a háló megremeg." (A csavargó költő)

Néhol átszövi a regényt a fanyar humor, de csak kényszeredett mosoly jön ki belőlünk, mert végig ott lebeg, hogy miről is van szó valójában... Az arcunkba tolják, hogy elmegyünk egy olyan probléma mellett, ami mindenütt ott van, de mindenki inkább más irányba néz, ha meglát egy-egy hajléktalant ahelyett, hogy odamenne, és meghallgatná, mert...

"Mindenkinek van egy története."

Pedig lehet, hogy a körülmények áldozata; lehet, hogy az önön hibája, de míg nem kérdezünk, nem kapunk választ.

"Akad itt még meglepetés."

... méghozzá nem is kevés. A regény 3 részre van tagolva, és érzelmileg is tagolódik általa a mű. Az első részében még meglehetősen semleges, megtudhatjuk, hogy kik a főbb szereplők, megismerjük Flúg sorsát, akit kicsit sajnálunk is miatta.

"- Hímkötelesség bajban a rendíthetetlent ostobát játszani?
- Inkább ösztön."

Ezt követi egy olyan szakasz, ahol az összetartás a kulcselem. Hogyan segítik egymást a rászorulók, vagy hogyan nem. Milyen íratlan szabályokat hoznak a túlélésért, hogyan vészelik át a telet, vagy hogyan fagynak halálra. Megismerjük Priusz megbotránkoztató hátterét, szemét húzásait, és várjuk, hogy ki löki őt elsőként a vonat elé, mert...

"Egy priuszostól sok jóra nem lehet számítani."

A harmadik, záró egységben Kócos kerül előtérbe. Aki eleinte küzd, majd felad, és újra küzdeni kezd, mert végre megtalálja a célját, miközben egyről lemond az útja során. Idilli elképzelései vannak azt illetően, hogy milyen jövőt szeretne a kukában talált csecsemőnek.
Ott lebeg, vajon a priuszos rosszfiú az, aki jobb jövőt adhatna a gyereknek, vagy egy álmodozó, művész lelkű, aki csak sodródna az árral?

"... most is nagy ívben tett arra, mi lehetséges, és mi nem."

Összességében míg csavargóink egyre mélyebbre jutnak a pöcegödörben (egyesek állati szintnél is lejjebbre), addig kérjük "Zokogásával ne zaklassa fel a többi létezőt." Akinek ez a könyv a kezébe kerül, garantáltan másképpen fog tekinteni azokra, akiket nem vár az otthon melege (még ha csak takaros változatban is), a friss ételek, és a mindig élére vasalt ruha-rengeteg.
Ne legyen az, hogy "Mi pedig csak nézzük közönyösen a nincstelenek harcát, a világukat, ahonnan mindenki kitörni vágyik. Az őrület közepette azon gondolkodunk, mi történik majd a magatehetetlen élettel, meddig marad meg ezen a helyen, ahol a lét egyszerre értékes és értéktelen, és ahol olykor szemétre dobjuk mindenünket."

Köszönöm Benyák Zoltánnak és a Grafoman kiadónak!


Érdekesség: Az író az oldalán közzétette annak a kislánynak a képét, aki a borítón látható.



ui.: Az idézetek a könyvből származnak.

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger