Harangozó András - A köd (1.könyv)

A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Harangozó András, vagyis Andrew Bellringer eme kötetét úgy éreztem, hogy kihagyhatatlan a ParaPolice után (ami ugye a krimihármas 3. kötetének van kiírva, és ez meg az elsőnek). Ahonnan Holdi szerezte volna meg közölték, hogy bocs, elkelt, így hát a sarkamra álltam, és két nappal később kezemben a kötettel vonultam mindenhova, és valamiért ez egy olyan kötet volt, ami miatt sokan megbámultak... (Nem, ez nem horror, mielőtt még valaki megkérdezné... ez egy sima krimi, bár vannak benne olyan részek, amik miatt "erős idegzetűeknek" címkét kaphatna, bár annyira nem vad, mint a ParaPolice.)

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Minden egy balesettel kezdődik. A ködben feltűnik egy Mercedes, ami elgázol egy anyát és a kisfiát, majd elhajt a helyszínről. Nem lehet sokat látni a tejfehér ködben, mely leplezi a történteket.
Valaki mégis jelentkezik, és feladja magát a rendőrségen azzal, hogy ő követte el a kettős gázolást, és a férfit börtönbe is csukják.
De hogy a rendőrség dolga ne legyen ilyen egyszerű, képbe kerül egy terrorszervezet, akik gazdag embereket rabolnak el, robbantgatnak is egy keveset, váltságdíjakat is követelnek, és jó fiúnak tüntetik fel magukat. A rendőrség kezében nincs túl sok bizonyíték, és segédeszköz. Félresiklott akciók, és kamu tanúk annál többen. Ráadásul eltűnik egy újabb gazdag ember és a dolgok folyton csak bonyolódnak... Hogy mi lesz ebből? ....

Vélemény:
Az, hogy Harangozó Andrást írtam ki az íróhoz senkit se tévesszen meg. Ez ugyanis ismét egy Andrew Bellringer könyv, de ezt az író még nem álnéven adta ki.
Kicsit gondban voltam a könyvnél annyiban, hogy nem találtam sehol sem fülszöveget. Hogy ez miért volt gond? Nos, ha a történetről szeretnék írni, nem akarok ellőni minden poént, mert egy amúgy eléggé vékonyka könyv kerül annak a kezébe, aki ezt olvassa... A fülszövegek segítenek ebben, hogy mennyi az, amit az olvasó amúgy is tud már... De hát mire nem jó a spoiler figyelmeztetés?
Szóval kicsit a könyvről. Miután leraktam az volt az érzésem, hogy az elején az író tűnődik, hogy lehetne csavarni a szálakat, és a végére már annyira belelendült az írásba, hogy sajnáltam, hogy vége :( Persze nem szontyolodom el, hisz van még a sorozatnak egy általam nem olvasott kötete, de a ParaPolice -nál is ez volt a gondom... Hogy elértem a végét, és olyan kis rövidkének találtam azt is :(
Mégis olyan kötet, amihez ha még egy betűt hozzátettek volna, akkor már csak ront a dolgokon, mert a lezárása kerek egésszé teszi a történetet (és nem mellékesen gyilkossá is...)
Maga a történet eléggé kusza, és nem mondom, hogy hibátlan... Imitt-amott akadtak olyan lehetetlen dolgok, amik mókásan hatottak (az ügyvéd fülében visszhangzanak a szavak, amiket nem is hallott... :D ) Szóval a történet több szálon fut, akárcsak az általam sokat emlegetett, és most általam 2P -nek rövidített kötet, és itt valahogy ez néha rányomja bélyegét. A 2P -nél nem volt vele gondom, de itt kicsit furcsán vette ki magát. Néhol az áthidalásokkal akaszkodtam össze, mikor zajlott egy esemény, aztán hirtelen átvált például a rendőrségen zajló történésekhez, majd váratlanul átugrik megint egy másik helyszínre, majd vissza az elsőhöz... Pár helyütt a sorkihagyások figyelmeztetnek az átívelésre, de nagyon sok helyen ezt kispórolták.
A karakterek közt szerepelnek a 2P -ben már megismert rendőrök: Madler, Thomas és Spien. Főleg ez utóbbit látjuk munka közben, nyomozgat, mászkál mindenfelé stb... és ezek a mászkálások hát ehem... szülnek vicces szituációkat (bírságolásos részek, Madlerrel való viták, az utolsó 3 gyilkos sor stb...) A 2P -ben egyértelműen Madler volt a kedvencem, itt viszont az elején számomra túl visszafogott figura volt, és csak a könyv végére nyílt meg, bátorodott fel. Ez igaz még Spienre is, bár ő tipikusan "vágjunk bele és csináljuk" volt számomra. Talán azért is Madler jelleme lett a legfeltűnőbb, mert őt bírtam a rendőrök közül legjobban a 2P -ben, és itt is őt figyeltem a legjobban.
Tehát ez a könyv olyan, mint ami bontogatja a szárnyait, próbálja kitapogatni a határait, vázolni a karaktereket, megismertetni a szereplőkkel, a jellemükkel, és elmagyarázni az olvasónak, hogy igen, ez krimi lesz, és a folytatások is. Bemutatkozó, és első kötetnek jó, de nekem a 2P jobban tetszett (ehhez viszonyítva kapja a pontját is, meg talán azért is, mert... ez egy másik post története, úgyhogy erről majd akkor, de ez is egy Andrew Bellringer könyvhöz kapcsolódik)
És igen, ez a könyv azért gyilkos, mert már látszanak benne a szokásos Andrew Bellringer -féle humor morzsái. De ami még ennél is viccesebb sztori volt az az, hogy mi történt A besurranó című könyvvel... Azonban ez már másik sztori, egy másik postnál...
Szóval ajánlom a krimikedvelőknek, azoknak, akik bírják a pszichopata elmebetegeket, és akiket magukba szippantott a köd...

Ha pontban fejezném ki: 5/3,5