*Timus élménybeszámolója * Janet Evanovich: A szingli fejvadász sorozat, avagy mindenki meneküljön, mert nyomozok

A fejvadász meló azt jelenti, hogy olyan személyeket kell felkutatnod és bevinned a rendőrségre, akik valamilyen „bűnt” követtek el, azonban óvadék ellenében szabadlábon védekeznek, viszont nem jelentek meg a kitűzött tárgyaláson. Ez a feladat értelemszerűen nem mindig egyszerű és biztonságos (hiszen sokszor mindenre elszánt bűnözőkről van szó), így kellő talpraesettség, agilitás és fegyver szükségeltetik néha a megoldásukhoz.

Stephanie Plum fejvadász…

Bár valószínűleg mindenki jobban járna, ha inkább nem lenne az…

Ugyanis Stephanie-nál kétbalkezesebb, elfuseráltabb és lököttebb fejvadászt keresve sem lehetne találni. Hogy miért? Nézzük csak:

„Ellenőriztem, hogy a táskámban van-e minden fontos kellék: csipogó, papír zsebkendő, hajlakk, zseblámpa, bilincs, rúzs, pisztoly megtöltve, sokkoló feltöltve, hajkefe, rágógumi, paprikaspray, körömreszelő. Csúcsszuper fejvadász vagyok, vagy mi.”

De éppen a főhősnőnk csetlés-botlásai miatt lesz ez a sorozat annyira vicces, illetve azért, mert Joe Morelli (a profi zsaru) és Ranger (a profi fejvadász) folyamatosan helyre teszik és persze mert Mazur nagyi hozza a formáját…

A sorozat első részében Stephanie-nak éppen Morellit kell kézre kerítenie, akit gyilkossággal vádolnak és akit ugyebár zsaru létére nem egyszerű becserkészni, főleg úgy, hogy lazán kibaltázik a kisasszonnyal. Mondjuk azért Steph-et sem kell félteni, feltalálja ő is magát:

„Kapcsolatunk Morellivel széles skálán mozgott az ismeretségtől a szoros, majd még szorosabb barátságon át a halálos gyűlölködésig. Tizenhat éves koromban elvette a szüzességemet, és tizennyolc éves koromban pedig megpróbáltam elgázolni apám Buickjával. A két esemény nagyjából mutatja kapcsolatunk árnyaltgazdagságát.”

A sorozat második kötetében Morelli unokatestvére, Kenny Mancuso a célpont, akit szintén gyilkossággal vádolnak, de hogy a keresés ne teljen haszontalanul, Steph elvállal egy privát megbízást Spiro-tól, miszerint keressen meg 24 elrabolt koporsót… Ennek köszönhetően legbénább fejvadászunk a nagymamájával együtt végigjárja a temetkezési vállalkozókat, mely látogatások alkalmával Mazur nagyi oltári dumájával és koporsóborogatásaival színesíti a nyomozást. Mazur nagyi egyszerűen frenetikus egy nőszemély és imádom, ahogy a fegyverekkel bánik:

„- Nagyi, ugye, nem töltötted meg a pisztolyt?

- Hát persze, hogy megtöltöttem – mondta. – És egy lyukat üresen hagytam, ahogy a tévében is láttam. Így nem lehet senkit véletlenül lelőni. – Kinyújtotta a fegyvert, hogy mutassa, milyen biztonságos is ez. Hangos durranás, a csőnél villanás, és a sült csirke nagyot ugrott a tálon.”

„A Suburban hátulról belénk jött, és belelökött bennünket Morelli kocsijába, amely az előtte állóba ütközött. Kenny hátratolatott, a gázra lépett, és megint belénk jött.

– Na, ebből elég volt – mondta a nagyi. – Ehhez a zötykölődéshez én túl öreg vagyok. Az én koromban könnyen törnek a csontok. – Ezzel egy negyvenötöst húzott elő a zsákjából, kinyitotta az ajtót, és kikászálódott a járdára. – Na, most mutatok neked valamit – mondta, a Suburbanre célzott, meghúzta a ravaszt, a cső végén láng csapott ki, és a visszarúgástól a nagyi fenékre ült.”

A sorozat harmadik kötetében sajnos Morelli és Mazur nagyi egy kicsit a háttérbe szorulnak, azonban Ranger és Lula (jó útra tért utcalány) személyében szerencsére megint kapunk két lökött önkéntest, akik örömmel segítenek Stephanie-nak a közkedvelt Mo bácsi megtalálásában, pedig mindenki, aki csak teheti, keresztbe tesz nekik. De hát lássuk be, mindketten hatalmas fazonok:

„Hajnali ötkor a fazekak csörömpölésére riadtam. Kirohantam hálóingben, és az előszobában ott találtam Rangert.

– Helló, bébi – mosolygott.

Kikerültem a szanaszét heverő edényeket, és megvizsgáltam az ajtót. A két Yale biztonsági zár érintetlen volt, a retesz a lánccal együtt a helyén. Arra a következtettem, hogy Ranger akkor boríthatta fel a fazekakat, amikor becsusszant az ajtó alatti résen.”

„Leültem a mellette lévő székre, és elcsodálkoztam: Ranger előtt egy kávé és egy csokis fánk volt. – Azt hittem, ellenzed a belső környezetszennyezést – mondtam. Ranger mostanában ráállt a biokajára.

– Álcázás – felelte. – Nem akartam nagyon elütni a környezettől.

Nem akartam lerombolni az illúziót, de Ranger szerintem csak akkor nem üt el a környezetétől, amikor Batman és Rambo közé állítják.”

„Leakasztottam a táskát Lula válláról, és visszatettem a polcra. Aztán megragadtam Lulát a könyökénél fogva, és magam után húztam.

– Tényleg van pisztoly a kabátod alatt?

– Egy nőnek meg kell védenie magát.

Nem mertem megkérdezni, mégis milyen fegyver van nála. Nyilván valami hadászati támadófegyver. Esetleg vállról indítható rakéta.”

Eddig talán ezen a sorozaton nevettem a legtöbbet. Nem is feltétlenül mindig csak Stephanie bénázásán, sokkal inkább azon, ahogy Morellivel húzták egymás agyát és civakodtak, ahogy Ranger próbálja tanítgatni – nem túl sok sikerrel – a fejvadászatra, ahogy a nagyszájú Lulával „pici tank” módjára nyomoznak, illetve ahogy Mazur nagyi vagánykodik.

Valószínűleg azért áll hozzám ilyen közel ez a világ, mert „osztogatják” egymást rendesen a szereplők, és én is szeretek „poénkodni”, valamint szintén ilyen kis szertelen és eszement vagyok. Könnyen Steph helyébe tudom magam képzelni, valószínűleg én is pont ilyen kétbalkezes lennék.

Aminek külön örültem, hogy ezúttal nem csak a „jók” szerethetők, hanem a „rosszak” is. Legalábbis én a levadászandó bűnelkövetőket is nagyon csíptem, ahogy kibaltáztak Steph-ékkel. Sőt, a legegyszerűbb mellékszereplők is viccesek lettek a kis fejvadászunk szemszögéből nézve.

Az eseményeket ugyan egy teljesen hétköznapi lány szemszögéből nézzük, mégis olyan helyzetekkel találjuk magunkat szembe, amelyek egyébként egy átlagember számára elképzelhetetlenek, illetve teljesen abszurdak. Ezúttal bármi megtörténhet, sőt, meg is történik, azonban mégsem érezzük, hogy ez lehetetlen, vagy túlzás, inkább azt kívánjuk, hogy bár velünk is történne végre valami, hogy a szürke hétköznapok kicsit színesebbek legyenek.

Én is ezt kívántam…