Wolfgang Hohlbein - Sötét jövő (Charity 2)

Fülszöveg
2055-öt írunk, amikor egy föld alatti óvóhelyen hibernálásból tér magához Charity Laird, az Egyesült Államok űrhadtestének legifjabb és nő létére is legkiválóbb pilótája. Miután felszínre vergődik, megpillantja Amerikát, amely fél évszázad alatt rettenetesen megváltozott.
Ahol egykor New York fényei nappallá bűvölték az éjszakát, most sötétség uralkodik. A világűrből érkezett idegen megszállók pusztító háborút vívtak az emberiség ellen, amelynek civilizációját a megsemmisülés peremére taszították.
A rabszolgaságot csupán a „tengődők” hegyekben rejtőzködő elszórt csoportjai kerülték el, de éppen ők indítanak hajtóvadászatot Charity ellen.

•••••

Eme könyv nevezetessége, hogy egy sok darabból álló sorozat 2. kötete, amit egy német úriember írt. Hazánkban mindössze az első két kötetével találkoztam - vagyis ennyiről tudok, hogy ki lett adva. 

Az író egy eléggé elkeserítő jövőt vetít az olvasó szeme elé. A Földet megtámadták, és rovarszerű idegenek elfoglalták, akik elkezdték átalakítani a saját ízlésük szerint a növényi- és állatvilágot, illetve a földet. Az ellenálló embereket lemészárolták, és egy maréknyian szolgálni kezdték őket, rettegésben tartva azokat, akik ellenállnak az idegen behatolóknak. Inkább bujkálnak és meghúzzák magukat, minthogy harcba bocsátkozzanak.

Egy ilyen világban tér magához hibernálásából 2055-ben Charity Laird kapitány, és elindul, hogy felfedezze a világ változásait...

Megint a fülszövegnél kezdeném a dolgokat, mert nevetséges, hogy már megint nem találták el, miről szól a könyv. Leszögezném: fele sem igaz annak, amit állít. Miért? A "tengődők" nem indítanak hajtóvadászatot Laird ellen, és azt sem láttam ebben a könyvben leírva sehol, hogy Laird mennyi idős, vagy hogy mennyire volt kíváló pilóta. Lehet, hogy a korábbi kötetben feltüntették, de kérdem én: itt, ha nincs megemlítve, akkor minek kell belerakni?

Ez a részben utópisztikus képet felfestő - a rovarok túlélik az atomtámadást, és ők lesznek a bolygó urai -, de nagyobb részben sci-fi iromány rövidsége ellenére egészen kidolgozott, és önálló műként is megállja a helyét. Egyedül a vége enged következtetni rá, hogy ez egy sorozat akárhányadik része (akár az első is lehetne, egyáltalán nem feltűnő, hogy nem az).

Ott kapcsolódunk be a történetbe, hogy Laird magához tér, kikászálódik a hibernáló kapszulából, és útnak indul. Vele párhuzamosan látjuk, ahogy egy Net nevű lány összetűzésbe keveredik, majd a két lány találkozik, és útjuk java része összefonódik.

Érdekes, ahogy Laird fölfedezi az új dolgokat, és megdöbbentő, hogy ez majd fél évszázad alatt bekövetkezett változás eredménye volt csupán a műben.

A szereplők számomra kissé mesterkéltek voltak, és ez jónéhány jelenetre rányomta a bélyegét, hiteltelenné váltak. Nem tetszett, hogy mindenki többnyire előbb támadott, majd aztán kérdezett, illetve az, akinek megmentik az életét, miért támad rá rögtön arra, aki megmentette? Persze, érthető, hogy ellenségek stb..., de túlzásnak tartottam a sok, értelmetlen harcot a könyv folyamán. Néhány helyre illett, de a zöménél fölösleges túlzásba esett az író. Például a héják vezére eléggé kérdéses figura volt, ami miatt szintén nem értettem. Emberből van, ez látszik, de akkor minek játssza el egyszer a kemény rossz fiút, majd a pedig nem sokkal utána a jót is? Charity egyszer úgy kezeli, mint barátot, majd mint a legnagyobb ellenségét. Az a húzás eléggé elcsépelt volt, amit Stonenal csinált, és az elejétől lehet sejteni, hogy valami ilyesmi áll a háttérben.


A másik dolog a sok logikai baki volt, amik rengeteg kérdőjelet hagytak maguk után. A legnagyobb ilyen az óra kérdése volt. Egy világ, ahol nem használnak órát, nem is tudják mi az, egyedül Lairdnál van egy ilyen darab, akiről tudjuk, hogy több, mint fél évszázadon át aludt. Ennek ellenére az órája még mindig működik, ráadásul pontos is! Mi ezzel a gond? Mutasson nekem valaki olyan elemet, ami több, mint 50 évig simán működik, nem merül ki. Persze, mi van, ha napelemes? Egy ideig biztos, hogy bírja, de Laird egy kapszulában feküdt, egy föld alatti bunkerben... Ennek tükrében, ha csak nem irányították be tükrökkel a napfényt egészen a kapszuláig, és azon nem volt ablak, akkor passz, hogyhogy nem állt meg az óra. És bizony, ha egy óra megáll, akkor viszont nem lehet pontos, ergo: 50 év alatt végig mennie kellett.


Azt sem értettem, hogy Daniel nagyon kerestette Lairdot, utána küldte a héjákat, de végül Laird előbb találja meg őket, leveri a csapatot stb... viszont utána egy jelenetből az derül ki, hogy ők keresték Lairdot (meg is nevesítik), de kérdem én: honnan tudják, hogy a lány, aki leverte a csapatot az maga Charity Laird volt? Honnan tudják, hogy éppen mikor ébredt fel? Ráadásul simán tudniuk kellett volna, hogy hol fekszik a kapitány, volt rá 3 évük, hogy elbattyogjanak oda, bejussanak a bunkerbe, és elkapják, akkor mi a francnak várták meg, amíg felébred? Ez egy teljesen logikátlan húzás.


Mindezt leszámítva maga az alaptörténet tetszett, annak ellenére, hogy a vége felé már itt-ott kapkodás lett a dolgok vége. Tetszettek a fegyverek, a világ felépítése és kidolgozása, ahogy megpróbál a begyöpösödött emberekre és azok dolgaira rámutatni, hogy emiatt kissé elmaradt a civilizációjuk, ami ellenére is új dolgokat találtak fel, és fejlesztettek ki.

Összességében nézve számomra az "elmegy" kategóriába sorolódik a kötet, nem dobtam magam hanyatt tőle, de nem is szenvedős darabnak mondanám. Az, hogy egy kissé népszerűtlen darab talán annak tudható be, hogy nem tegnap íródott...