Magnus Bane furcsa figura, viszont eléggé meggyőző. Nagyon megszerettem a Végzet Ereklyéi sorozat olvasása közben, ezért is kezdtem el összegyűjteni a Bane Krónikák darabjait, melyből ez a harmadik kötet.
Magnus ezúttal meghívást kap az Árnyvadászok megbeszélésére, ahol az árnyvadászokon túl vérfarkasok, egy sellő, vámpírok és mindenféle természetfeletti lények vesznek még részt, hogy képviseljék az érdekeiket.
Valahogy azonban nem akaródzik nekik dűlőre jutni a tárgyalás során. Magnus találkozik Camillelal a vámpírnővel, akit szeret, viszont egy vérfarkasnak is megakad a nőn a szeme.
Bane találkozik egy szőke hajú fiúcskával, aki egészen megtetszik neki, ő nem más, mint Edmund Herondale. Azonnal két tűz közé kerül, hogy kit is válasszon, viszont a kérdés hamarabb eldöntetik, mint ahogy azt bárki hitte volna, miközben további tárgyalások nehezítik Magnus életét, ugyanis az árnyvadászok meglehetősen különös szerzetek...
Ezidáig ez a kötet tetszett a legjobban a sorozatból, és szívesen olvastam volna tovább, azonban a végén kapunk egy lekunkorított előrevetítést (amolyan kivel mi történt a jövőben megoldást). Az árnyvadászok új, és mégis régi oldalát ismerhetjük meg, az alvilágiakkal való ellentétüket, hogy mindenki fölé helyezik magukat. Viszont ez a hozzáállás egy váratlan démontámadás után egy pillanatra megváltozni látszik, viszont az ellenségeskedés valahogy nem tűnik el.
Hogy jönnek a képbe a címben is szereplő pogácsák? Aprócska humor. Amint felbukkannak a neves édes pogácsák, az ellentétek azonnal elhalkulnak, mindneki csak a pogácsákra figyel, és minden vitában addig következik be tűzszünet, míg el nem fogynak.
Edmund Herondale nem az egyetlen ismerős név, aki felbukkan a szereplőlistában. Találunk Waylandot is, Fairchildot is, és még egy tucatnyi őst, akikkel a sorozatban megismerkedhettünk (és az előtörténeti kötetekben).
Kapunk néhány helyen rögtönzött akciójelenetet is démontámadások formájában, illetve láthatjuk az árnyvadászok kegyetlen szabályainak "megtestesülését" is. Az árnyvadászok merev szabálykövetése folytán saját társaikat sem kímélik. A közösség kiveti magából a szabályszegő tagokat, és ezt nem is rejtik véka alá. Teljesen mindegy, hogy alakinek mennyire jó barátja az illető, a büntetés akkor sem marad el.
Összességében még mindig rövid kis füzetecske, viszont kidolgozott, és kerek. Érdekesebb történetű, mint az előző kötetek, Magnus pedig hozza a szokásos formáját, és néhány érdekes beszélgetést...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése