Annak idején Stephenie Meyer elmondta, hogy Bree Tanner története mindössze egy novellának indult, aztán annyira belelendült, hogy a végén kapott egy megközelítőleg 200 oldalas történetet.Bree Tanner egy olyan újszülött vámpír, akit Victoria használt fel a Bella elleni támadásban az Eclipse kötetben, ezért is mondták rá, hogy 3,5. kötete a sorozatnak (kiegészítő a hármas részhez).
Bree jellegzetessége, hogy a filmvásznon is adtak neki egy arcot, egy karaktert.
A borító nagyon beszédes. A vér csöpög le a homokórán, ami remekül kifejezi, hogy milyen kevés ideje maradt főhősünknek. Bizonyos elemei kiemelkednek a borítónak, és nem csak a szemnek nyújtott olyan látványt, hogy tetszett, hanem az ujjaknak is.
Bree szemein keresztül ismerjük meg azt a világot, amely körülveszi az újszülött vámpírsereget. A kislány nem emlékszik túl sokra az emberi életéből, második (vámpír) élete viszont nem tart túl sokáig.
Kívülálló a csapatban. Egy erős és különleges erővel bíró vámpírtársa, Fred mögé bújik, hogy ne vegye észre senki. Szabályok között élnek. Adott időszakban vadászhatnak, adott helyen. Nem mehetnek ki nappal, különben megégnek. Legfőbb teremtőjüket nem ismerik, nem tudják, hogy néz ki, vagy mi a neve, úgyhogy csak úgy emlegetik: Ő.
Bree azonban nem olyan, mint a többiek, és erre Diego, a közel egy éve született vámpír is rájön. Különleges kapcsolatba keveredik a lánnyal, aki elkezd megbízni benne - annak ellenére, hogy tudja, Diego az irányítójuk, Riley egyik nagyon közeli barátja (?), bizalmasa (?).
Miután kint rekednek egy esti portyázás után, a páros elkezdi felfedezni, hogy mennyi mindenben hazudtak nekik, és azt tervezik, hogy megszöknek a készülő háború elől...
Ahhoz képest, hogy milyen rövidke a kötet, és tudjuk, hogy mi lesz Bree sorsa (az Eclipse -beli események ismeretében), mégis valahogy drukkoltam neki, hogy Bree mégis túlélje. Olyan kis elveszett lánykát látunk, aki önhibáján túl lett vámpír, sosem kérte ezt a sorsot, majd megvezetik, és elárulják. Odadobják az ellenségnek, mintha csak egy kutyának való húscafat lenne.
Maga a történet néhol naivan bájos, máshol monoton, amolyan "épp-ezt-vártam" típusú. Ezt az aprócska írás lényege nem az, mi történik (van-e benne izgalom, fordulat stb...), hanem az, hogy Breenek vajon lett volna esélye rá, hogy elkerülje azt, ami meg volt neki írva?
Mikor rájön a nagy igazságra, akkor már egyértelműen késő - nem menekülhet el. Utolsó leheletével viszont a Cullen családot tájékoztatja a valós tervekről, hogy mi zajlott valójában a háttérben, hogy a család fel tudjon készülni minden eshetőségre.
Valahogy más volt ez a kötet, mint a Twilight saga többi része. Persze ebben is volt, aki szenvedett (ezúttal szerencsére már nem Bella...), valahogy mégis más színben tüntetődött fel. Bree karaktere szerintem közelebb áll az olvasókhoz, mint Bella. Breen érződik az ártatlanság, a naivitás, hogy bármit elhisz, ha arról van szó, hogy megmentheti azt, aki közelebb került hozzá.
A romantikus szálnak is persze elő kell kerülni, mert nincsen T-s kötet romantikus megmozdulás nélkül. Viszont nem mérvadó. A hangsúly Bree önfeláldozásán, segítőkészségén van - és azon, hogy tényleg úgy viselkedik, mint egy megszeppent kislány.
Összességében egészen megszerettem Breet. A kisebb hibák ellenére is élvezhető darab lett. A sorozat egy olyan figurája, aki több szerepet is kaphatott volna annál, hogy golyófogónak használják. Naiv, bájos lányka, aki túlélésre törekszik, miközben nem feledkezik meg azokról sem, akik szívességet tettek neki. Rövid második élete volt, de örültem, hogy betekinthettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése