2014. június 30.

Nagy Nikolett Beatrix - Életfogytig (Időtlenek 1.)

0 megjegyzés

Fülszöveg:
Minden egy titokzatos idegen tükörképével kezdődött. Egy arccal, mely szomorúan nézte a lányt. Emma zárt világa hirtelen megrendül, egy nap leforgása alatt megváltozik minden. A világ kinyílik előtte, új élmények és érzések várnak rá. Az idő már nem lesz többé kihívás számára, mert egy különleges ősi betegségben szenved: Időtlen. Akárcsak a tükörbéli arc tulajdonosa, a fiatal férfi, Ében. Emmát elemi erővel vonzza a szomorú szemű ismeretlen fiú, aki észrevétlenül lopja be magát a lány szívébe. Ám mielőtt szerelmük kiteljesedhetne, a csapás megérkezik egy őrült nő személyében, és Emma képtelen lesz szembeszállni a sorssal, hogy megvédhesse épphogy felfedezett boldogságát. Szerelembe esni könnyű. Elszökni a végzeted elől a szerelmeddel, már kevésbé az. Életfogytig – Tarthat addig egy szerelem?






Folytatás...

2014. június 29.

Kálmán Mari - Talyigás Irma és az Ürdög

0 megjegyzés

Még a könyvhéten találkoztam ezzel a könyvvel az Atlantic Press standjánál, úgy ajánlották, hogy olvassam el. A fülszöveg egy idézet a könyvből, viszont belelapozva a könyvbe úgy egy-két oldal után már teljesen beleolvadunk abba a falusias közegbe, ami elénk tárul.

Történetünk középpontjában Varacska áll, ami egy kis falu. Itt lakik a visszafogott, dolgos Talyigás Irma, aki megváltozik. Egy hang kezd neki duruzsolni, mit kell tennie. A szerény nőből fokozatosan egy buja pénzhajhász lesz, aki épp csak azt nem használja ki, aki nem engedi. A nő mindent meg akar szerezni, miközben a hang a fejében - az Ürdög hangja, amely megkísértette a lelkét - folyamatosan bíztatja.

Valamiért a Dorian Gray jutott róla eszembe, ahol ugyan a fiatalságról szólt minden, de Dorian is romlásba taszította a körülötte levőket.
Irma fordulópontja onnan figyelhető meg, hogy Incike fehér macskáját, aki az egyetlen társa, megfolytja - ezzel romlásba vive Incikét is, akiben négylábú tartotta a lelket.
Irma hol a testének felajánlásával, hol a dekoltázsával éri el a célját, miközben minnél több pénzt akar kicsikarni magának, hol pedig már zsarolásig fajulnak a dolgok.

A könyvet végig átitatja a falusias légkör, ahol a titok nem maradhat titok, mindenki mindent jobban tud minden eseményről (még annál is, aki részese volt az eseményeknek). Vannak pletykák, tilosban járó kapcsolatok, és érződik az összetartás is. A közösség ugyanis kiveti magából azt, aki nem a normáknak megfelelően viselkedik. Így kezdenek el pusmogni Irmáról is, aki egyre mélyebbre csúszik erkölcsileg - negatív karakterfejlődésen megy keresztül.
A kötet vége felé már érezhető, hogy a falusi életbe belepiszkál a nagyvilág is, jönnek az új, a trendi termékek, melynek terítésénél persze Irmuskának ott kell lennie.

Sokan akarnak kitörni ebből a vidéki légkörből, mégis keveseknek sikerül. Lehet, hogy egy idő után térnek csak vissza, lehet, hogy korábban, de minden szál visszavisz Varacskára és a tőle nem túl távol elhelyezkedő Turgyóra.

Szépen megfogalmazott, többször a vidékies nyelvezet sajátosságait is felsorakoztató stílusban megírt történet. Kusza szálakkal átszőve, érdekes jellemeket felsorakoztatva, hamisítatlanul magyaros kötet, ami fölött átsiklottam volna, ha nem érkezik közvetlen ajánlás, és ezzel szerintem sokan így vannak még.

Mintha csak a nagyimat hallanám. Ha az ember nem is tartózkodik otthon, a szájhagyomány gondoskodik róla, hogy akkor is mindent tudjon. Olyan az egész könyv, mintha az írónő eljött volna a falunkba, álnevet adott volna az itteni lakóknak, és elmeséli a történetüket. Igazi falusias "harcszínteret" vázol fel, ahol az embereknek meg kell küzdeni a pletykákkal, a "mindenki mindent tud" érzéssel és azzal, hogy ha el akarsz valamit titkolni a falu elől, akkor kösd fel a nadrágod... két nappal később úgyis már a kocsma vendégeinek száján lesz. Közben persze vannak szerelmi históriák, és közös múltak, amikről egyesek szívesen elfeledkeznének, de mások ezt nem engedik.

Ez a könyv azoknak fog tetszeni, akik szeretik Mikszáth műveit, vagy akik kíváncsiak rá, milyen a falusi élet, vagy csak be akarnak lesni egy másik falu szokványos mindennapjaiba... 
Folytatás...

2014. június 25.

Írói dilemma: akciózni, vagy nem akciózni, ez itt a kérdés...

0 megjegyzés

A minap a molyon értékeléseket olvasgattam, és annyi különböző véleményt találtam helyenként, hogy értetlenül ültem a monitor előtt. Elgondolkoztam rajta, hogy vajon mások mit keresnek a könyvekbe?

Itt szeretném leszögezni, hogy nem szeretném megsérteni az értékelések íróit, csupán csak a saját szemszögemet/véleményemet írom le az adott jelenséggel kapcsolatosan. Az értékelések zömét már nem tudom hol olvastam, néhánnyal molyon, néhánnyal blogokon, néhánnyal egyéb fórumokon találkoztam, konkrét helyét már nem tudom megjelölni. Bárki, aki magára ismer, lehet, hogy csak a véletlen műve, mert valaki egy hasonló értékeléssel élt valahol... Egyik írót /művet sem reklámozok, nem béreltek fel rá, csupán a véletlen műve, hogy honnan születtek a példák. 
A megértést köszönöm!

Már itt az elején megjegyezném, hogy akárcsak más olvasóknak, nekem is megvan a saját ízlésvilágom, ezért többnyire szubjektíven szemlélek bizonyos könyveket. Nem akarom védeni őket, vagy felmagasztalni, mert ha a könyv valakinek elnyeri a tetszését, akkor minek magyarázkodni, ha pedig nem, akkor szintén ez a helyzet áll fent. Ízlések-pofonok különbözőek, ilyenek vagyunk, nincs ezzel semmi gond.

Több beszélgetés kapcsán előjött már könyves társaságaimban a szó, hogy mennyi akciójelenet kellhet egy könyvbe? Sokat vitáztunk ezen a kérdésen, és azt az álláspontot képviseltem, hogy ez könyvfüggő. Olyan az akciójelenet a könyv számára, mint az embereknek a ruha: öltözteti, kiegészíti, néha jól áll neki, néha viszont elég vacakul... Valaki egyszer megkérdezte tőlem, hogy mennyi akciót látnék szívesen egy könyvben. Nem tudtam válaszolni a kérdésre. Néha szimplán csak élvezem azokat a könyveket, amikben nincs. Például Theodore Sturgeon könyvére (Több mint emberi) az egyik jelző, amit ráaggatnék, hogy izgalmas. Aki olvasta tudja, hogy nincsenek benne nagy lövöldözések, nem folyik a vér, nem futkozik senki sem puskával benne. Zömében beszélgetésekből épül össze az egész regény. Mindenki elmesél valamit a saját (mondjuk úgy) "hétköznapi" életéből, majd lezáródik a könyv az utolsó betűkkel és az olvasó, aki érti, mire akar kilyukadni az író úgy érzi magát, mint akit megcsócsált egy tehén, majd kiköpött... (és nem marad más, csak a nyomasztó hangulat)

De nézzük ezt egy író szemszögéből. Ha író lennék (szerencsére nem vagyok) komolyan elgondolkoznék, hogy miből mennyi adalék kerüljön a könyvembe. Viszont van egy komoly dilemma: mennyi az annyi?



Engedjétek meg, hogy két (külföldi) példát állítsak szembe egymással (nem csak molyos értékeléseket alapul véve). Rob Thurman - Éjvilág könyvéről sokan írták azt, hogy unalmas, mert nem történik benne semmi, sok a lelkizés, kevés az akció. Ha emellé hozzátesszük Karen Chance könyveit, ott az alábbiakat emelték ki sokan: túl sok az akciójelenet, nincs egy minutum pihenési ideje sem az olvasónak. (Megjegyezném, akiknek az Éjvilág nem nyerte el a tetszését, annak a folytatás, a Holdvilág jobban tetszett pont azért, mert pörgősebb, mint az első, bevezető kötet.)

De akkor melyik a jobb választás? Ha túl sok az akció, vagy kevés... esetleg nincs is?

Nyilván most sokan arra gondolnak, hogy ezt olvasója/embere válogatja, hisz valaki azt szereti, ha sok az akciójelenet, valaki azt, ha több a lélekkel kapcsolatos dolog. 

Némi hazai példával is előhozakodnék. Találkoztam olyan értékeléssel, ahol J. Goldenlane Farkastestvérére azt mondták, hogy az eleje unalmas, mert semmi sem történik. Viszont itt adódik a kérdés: mégis milyen akciójelenet kerülhetett volna ennek a könyvnek az elejébe, ha tudjuk, hogy:
  • főhősnőnk vérfarkas, akiről senki sem tudhat, mert a vérfarkas lét teljes titok
  • főhősnőnk totálisan átlagos fiatal nő
Csak gondoljunk bele, hogy a legtöbb hétköznapi embernek néha az is elég nagy akciójelenet az életében, ha reggel úgy megy át a zebrán, hogy nem üti el az tizenötös metró. Ehhez hűen Goldenlane is egy valós világbeli problémákkal felvértezett fiatal nőt mutat be. Látszik, hogy próbál a valóság talaján maradni, de azért itt-ott vegyül a történetbe némi "vérfarkas probléma" ha már ők állnak a középpontban. Mindezek mellett ugye ott vannak a hétköznapi gondok, mert az embereknek olyanja is van...

Időben nem is kell feltétlenül visszamenni Goldenlane könyveiig, hogy jó példát találjunk arra vonatkozóan, mi kell/nem kell az olvasónak. Gaura Ágnes, miután kijött tőle a Vámpírok múzsája, rengeteg pozitív értékelést kapott, majd jött az ellentábor, hogy többet várt a könyvtől. Voltak, akik csak benyomtak egy tetszőleges pontszámot, mindennemű indok nélkül (ezeket ne haragudjatok, de még mindig nem tudom komolyan venni). Mások a vontatott kezdésre panaszkodtak... Ezek szerint már rögtön valami akciójelenetnek kellett volna kezdődnie, valami pörgős haddelhadnak? Ezzel mi lett volna a gond:
  1. Egy teljesen ismeretlen világba csöppentünk.
  2. Nem az akció/a pörgés volt a lényeg, hanem a finom ismerkedés a főhősnővel, és azzal a helyzettel, amiben él (miért, vagy hogy került oda, ahova stb...)
  3. Szokni kellett a magyar helyeket, neveket, az új világot, szabályokat stb...
Aztán kijött a második kötet, amiből rengetegen hiányolták az akciójeleneteket... Vajon miért? Kaptunk egy kötetet, ami egy átokról szól, ami erősödik. Hogy lehetne ezt telezsúfolni akciójelenetekkel? Olyan lenne, mintha Janet Evanovich éles pisztolyt adna Steph kezébe, az meg átváltozna tőle Rambová (vagy a Terminátorrá). Elvesztené a valódi lényét a történet.
Evanovichnál is néhányan hiányolják az akciót, ami a poén, hogy a Szingli fejvadász sorozat nemigazán az a fajta, ahol akcióban kellene tocsogni, mégis megvan a maga izgalma, ahogy csetlő-botló főhősnőnk egyik pácból a másikba keveredik - és teszi ezt úgy, mintha csak a normális élethez tartozó gondok lennének az olyan dolgok is, hogy valaki felrobbantja az autónkat, amit egyébként attól loptunk el, akit üldözünk, mert körözik...

Átfuva Vivien Holloway könyvének az értékeléseit szintén két dolgot emelnek ki többnyire a negatívumok között: kliséket és azt, hogy csak a végén van akció. Ez igaz, viszont ha azt vesszük, hogy az eleje eléggé érzelgős a könyvnek (elvégre a főhősnő húga haldoklik...), ide hova lehet beszúrni akciójelenetet, hogy pörgős legyen? Azzal, hogy a kínzásokról mesél, hogy felidézi a múltat stb. azzal felvázolja, miért lett olyan, amilyennek megismerjük a könyv folyamán - tehát egyfajta személyiségrajzot próbál meg elénk tárni, amibe nem feltétlenül fér bele az, hogy hősnőnk megy, és eljátsza a Feláldozhatók X. részének valamelyik főszerepét. 

Arra, hogy mégis mi a jó recept az akciójeleneteket illetően, nem sikerült megtalálnom a választ. Az érdekes az, hogy nekem is volt már sok esetben olyan érzésem, hogy szeretnék pörgést a regénybe, vagy egy kis lelkizést, mert mindegyik történetnek más áll jól. Van, ahol a túl sok akciót szinte várom is, van, ahol viszont nem hiányzik, mégis bent van. 
Talán ez azért lehetséges, mert maga a könyv hangulata adja azt, hogy a következő pillanatban szeretnénk-e csontvázat a szekrényből vagy sem. Egy jó alapozás után, ha a könyv képes egy adott hangulati státuszba juttatni az olvasót, és beindítja a fantáziákat, hogy mit szeretne látni a következő oldalon... Talán ez határozza meg azt, hogy melyik könyvtől várnánk több akciójelenetet vagy éppen több lélekbúvárkodást.
Mit gondoltok? Ti is megfigyeltétek már, hogy ami az egyik könyvben sok, az a másikban kevés/pont elég?

•••••

ui.: Ezek után tudjátok, mi a legérdekesebb? Jön Laurell K. Hamilton, aki ír egy végtelen sorozatot, amiből többnyire még akkor sem hiányolják az akciót, mikor oldalakon keresztül részletezett erotikus jelenetek garmadája van. (Nem az ágyban történő "akciókra" gondolok.) Persze páran megjegyzik, hogy túl sok a szexjelenet, de az akció hiányával egybekötött felháborodás elmarad... 
Folytatás...

2014. június 24.

Jövőbeli tervek - Az ötletelős játék folytatódik!

0 megjegyzés

Miután meghirdettem, hogy ötleteket várok, mivel lehetne feldobni a blog életét, néhányan máris beküldték az ötletüket, a véleményüket a bloggal kapcsolatosan. 

Meglehetősen építő jellegű hozzászólások érkeztek (itt is jelezném, hogy eddig minden beküldő bekerült a kalapba), és remek ötleteket adtatok a blog átalakításához. Ennek kapcsán történt is néhány változás (remélhetőleg az adott ötletküldő észrevette az általa küldött javaslat eredményét).

Ennek ellenére még mindig várom a további ötleteket, javaslatokat (és a játék részeként a könyvcímeket szerzővel ellátva). 

Továbbá megvalósításra került egy olyan kütyü bevezetése, ahova írók és bloggerek információit, cikkeit fogom linkelni (egyfajta blogmazsolázó címszó alatt). Hogy ezeknek a cikkeknek később mi lesz a sorsa (lesz-e összesítő bejegyzés róluk a hónap végén stb...) még nem tudom (szeretnétek, hogy legyen?). 

Egyelőre a kütyük között fellelhető Friss hírek résznél találhatóak ezek a cikkek és terv a jövőre nézve, hogy ez folytatódni fog. Heti rendszerességgel (minden vasárnap) törlődne a héten felhalmozott linkgyűjtemény, és napról napra kerülnének fel az új cikkek. 
Továbbá olvashatjátok a boxban az aktuális újításokat, a következő könyves bejegyzéseket, és egyéb híreket is.

Az ötletelésnél akár új rovatokra is adhattok tippet, mi érdekelne még titeket, vagy miről szóljon még cikk az oldalon. Az eddigi ötletelők között is akadtak már, akik jelezték, miről olvasnának még a blogon (ennek kapcsán történt az egyik rovat "újjáélesztése"). 

Ne rejtsétek véka alá a véleményeteket. Július 4-én lezárom a dobozt, és onnantól fogva a beküldők között sorsolok.

ÖTLETELÉSRE FEL!


ui.: Augusztus elejétől lesz egy új játékunk egy extra meglepetéssel. Készítsétek a polcaitokon a helyet, mert ha részt vesztek rajta, új lakót tehettek fel rá ;) Hogy kit? Hamarosan kiderül...
Folytatás...

2014. június 23.

Az olvasás, és ami benne volt

0 megjegyzés

Ismét egy kis statisztikával hozakodnék elő, amik szerintem érdekességek voltak a blog életében. 

Még 2008-ban elkezdtem vezetni egy füzetet azzal a célzattal, hogy minden oldalán feltüntetek egy évet, és egy hónapot, és beleírom, hogy melyik nap melyik könyvet/mangát fejeztem be. Régen ezzel az volt a célom, hogy ösztönözzem magam arra, hogy annyi könyvet olvassak el, hogy egyszer majd lesz a füzetben egy oldal, ami tele lesz írva - esetleg átlóg majd az adott hónap olvasása a következő oldalra. 
2008 nyarán kezdtem el, és most 2014 nyarát éljük, tehát a füzetet 6 éve vezetem már - az első könyves blogom szülinapjától kezdődően...

Ezidő alatt még nem volt teljesen teleírt oldal. A legteleírtabb lapon valamivel több, mint a fele telet meg. A füzet "elektronikus" formája a blogon is megtalálható méghozzá ITT. Ennek az oldalnak a jellegzetessége, hogy a teljes listákat tartalmazza, mikor, melyik nap, melyik évben mit fejeztem be. A blogon nem ennek a listának megfelelően vannak publikálva a posztok, ugyanis volt olyan, hogy például az egyik könyvről a letétele után nem tudtam mit írni, egy másikról viszont igen, így felcserélődött a posztolás/bejegyzésközzététel időpontja. 

Viszont elárulnék nektek egy kis érdekességet. Az aktuális években közzé voltak téve az aktuális olvasmányok, méghozzá egy-egy oldalon felsorolva. Megmutatnám nektek, hogy melyik volt az az év, amikor a legkíváncsibbak voltatok arra, mit olvastam...

Íme a statisztikák az egyes évekről:
2009: Ez volt az első év, amit feltettem. Tudom, azt írtam, hogy 2008-tól már volt füzet, viszont akkoriban havi 1-2 könyv szerepelt az olvasotti listán, és nyártól kezdtem el vezetni. Az első január 1-dec. 31-ig tartó időintervallumot felvázoló olvasási listám 2009-ből származik. Erre az időszak mindössze 213 kattintást tudott kicsikarni magának.

2010: Itt már átjöttünk az új felületre februártól, tehát a blog mostani helyén történő szülinapozás dátumának tekinthetjük.  Általánosan elmondható, hogy több tétel szerepel rajta, mint a 2009-esen, viszont ez is csekélyke számot ért el a kattintások teringettében (tekintetében): 868 klikk

2011: 2011 érdekessége abban rejlik, hogy több hónapjában tartalmaz olyant, hogy átlag fölötti olvasási számot sikerült elérnem. Ez azt jelenti, hogy a havi 4-5 könyv helyett ennél magasabb számot találunk. Az ilyen hónapoknak a mai napig jobban örülök, mint annak, amikor csak 1-2 könyvre futja az időmből egy hónapban, hisz annyi jó könyv van, hogy vétek lenne kihagyni őket. (424 klikket kapott)

2012: Mondhatnám, ez volt a sorozatok éve. Rengeteg sorozatnak egymás után faltam a köteteit. Egy jó sorozat esetén ez igazán felemelő volt, mikor azonnal kézbe vehettem a következő kötetet, a rossz sorozatoknál... ott kissé darabosan ment az olvasás. (565 klikk)

2013: Az év, amiről elmondható, hogy "soha ennyit nem olvastam". Ha megnézzük, az egész év tele van mangákkal, könyvekkel, képregényekkel. Ez a fogadás utolsó éve is, és ez látszik rajta, ugyanis főként mangák és képregények uralják az egész felületét. Szerettem 2013-at, mert a fogadás miatt könyvstopp volt érvényben, aminek következtében könnyebb volt azok közül válogatni a következő olvasmányt, amik már alapvetően a polcaimon csücsültek - és maximum mangát/képregényt vásárolhattam. (Utóbbi eredménye az lett, hogy kialakítottam egy komplett manga polcot, amin  ma már közel 100 manga csücsül.) (1109 klikk)

Az adatokból látszik, hogy 2013-ban néztétek legtöbbször, hogy mit olvastam még az évben. Ennek az lehet az oka, hogy ez volt az első év, amikor az olvasási listába belinkeltem az adott szerző: műcím párosításhoz a bejegyzést, így könnyebben elérhetővé váltak a bejegyzések/véleményezések az adott irományokhoz.

Azt is elárulhatom, hogy az adott évekhez tartozó látogatói arányok némiképp leképzik az adott évhez tartozó összes látogató arányát is. Ezzel kapcsolatosan pontos adatom sajnos nincs.
Egy biztos. A 2013. évi olvasmánylistám tetszett a legjobban, mert azt találtam a legváltozatosabbnak. Több új műfajba is belekóstoltam, és megszerettem, amitől némiképp megváltozott bizonyos műfajokhoz a hozzáállásom, és már nem utasítok el semmit, nincsenek előítéleteim, hisz tudom, hogy minden író másként áll az adott műfaj átadásához.

Nektek melyik évbeli olvasmánylistátok tetszett a legjobban? 
Folytatás...

2014. június 22.

Tim Collins - Egy vagány vámpír újabb naplója (Egy vagány vámpír naplója 2.)

0 megjegyzés

Az első kötet után nehezen vettem csak rá magam, hogy elkezdjem olvasni. Az első kötet egy csalódás volt, még annak ellenére is, hogy nem voltak nagy elvárásaim.
Ezúttal viszont más volt a helyzet, valami megváltozott...

Nigel még mindig vámpír, aki éli vámpíréletét. Az előző naplójához képest most egész pozitív hangvételre váltott. A lányok észreveszik őt, akárcsak a fiúk, és így válik az iskolai közösség teljes értékű tagjává. Megtalálja a vámpírerejét, a vámpírsebességét, a vámpírbájt, és még a különleges képességét is. Sikerült összejönnie azzal a lánnyal, akiről mindig álmodott, hát kell még más? Persze, hisz választ magának sportot is, mivel most már ezekben is jó lesz - hála a vámpírképességének.

A képbe belerondít egy Jason nevű fiú, aki közel olyan gyors, mint Nigel - legalábbis "megizzasztja" a vámpírt a terepfutáson. Jason meglehetősen furcsa, akárcsak a családja többi tagja. Hamarosan Jason lesz a suli új kisvezére, a rosszak bandájának főkolomposa, és Nigel hirtelen már nem lesz a lányok bálványa, az iskolatársai elfordulnak tőle, és még szerelme is elhagyja, hogy Jason oldalán tűnjön fel. Nem érti, hogyan, vagy miért történhetett mindez, úgyhogy elkezd nyomozni Jason után. Amit talál, arra egyáltalán nem számított.

Ez a kötet már egy fokkal jobb volt, mint az előző. Már nem akarja annyira erőltetni ezt a "Nigel vagyok, és tökéletes" dolgot, amit a legnagyobb pozitívumnak írtam fel. Néha persze elsül egy-egy ilyen "de nem értem, miért nem engem, a tökéletest választ?" beszúrás, de nem ezen van a hangsúly. Ismét előkerül a szenvedés, de megjelenik mellette némi pozitívum is, és előkerülnek a humoros helyzetek.
Utóbbi nem másnak, mint egy új szereplőnek köszönhető, akit úgy ismerünk meg a könyv során, hogy a "nagypapa". Nigel apja ugyanis felelőtlen vámpír éveiben több vámpírt gyártott le, mint Carlisle Cullen az egész Twilight Sagában. Mivel próbálja jóvá tenni a hibáját, az egyik vámpírját, aki idősebbnek látszik náluk, befogadja, és úgy mutatja be, mint Nigel és Mavis (Nigel húga) nagyapját. A nagyapa egy piszok nagy simlis alak, aki lazán megzsarolja az újdonsült unoká(i)t, ha az érdeke úgy kívánja, vagy olyan tanácsokkal látja el Nigelt, amire a fiúnak semmi szüksége. Ha pedig úgy adódik, mesél valami régi sztorit (miközben titokban lenyúlja a Nigel szülei által szerzett vért).
Ő az a szereplő, aki némileg kiemelkedik a tömegből, bár ő sem egy eldobom az agyam tőle, annyira csíptem karakter, viszont üde színfolt a történet során.
És igen, most már van történet. Már nem egy merő gyötrődés az egész, hanem életszagúbb, vagyis vannak hullámhegyek, hullámvölgyek. Némi duzzogás, némi kacagás, egy halom verselés, némi nyomozás.
Nigel ki akarja ugyanis deríteni, hogy mi Jason titka, viszont az olvasó már a könyv felétől azonnal levágja, mi a helyzet. Elvégre Jason családja csak úgy fogja magát, leülnek, és az egész családja nekiáll kézzel konzervkaját falni. Nem titkolják annyira a kilétüket, mint Nigelék.

A történet végén a kutya-macska barátság egy szintén jó húzás volt, illetve az, ahogy félreállt az útból Nigel szerelme.

Összességében nézve ezt a kötetet jobban élveztem. Szórakoztatott, kikapcsolt, tehát a célt teljesítette, és már nem mondtam soronként, hogy Nigel bárcsak véletlenül karóba dőlne. Viszont a Ropi naplója színvonalát nem sikerült elérnie...

Folytatás...

2014. június 19.

Tim Collins - Egy vagány vámpír naplója (Egy vagány vámpír naplója 1.)

0 megjegyzés

Régóta kíváncsi voltam erre a könyvre, viszont valamiért sosem tudtam magam rábeszélni a beszerzésére, és az elolvasására. 
A naplós korszak folytatásaként viszont ideális darab, a Zizi naplója után...

Nigel egy egyszerű, hétköznapi srác, némi extrával: vámpírnak született. Viszont a vámpírok közt is meglehetősen különcnek számít, ugyanis nincs se vámpír ereje, se vámpír gyorsasága, se sármja. Képtelen vadászni, mert nem tudja becserkészni az áldozatait, így hát a szülei gondoskodnak részére a vérellátásról.

A fiú a 100. életévének "kezdetén" úgy dönt, ideje naplót írni, hisz már közel egy évszázada rontja a levegőt az emberi világban. 15 éves kora óta egyáltalán nem látszik rajta a kor, úgyhogy sokadszor kell megküzdenie az iskola viszontagságaival. Mivel kamaszként változtatták át, hát örökre az is maradt: pattanásos képű, mutáló 15 éves. Az iskolában két "törzs" létezik: a vagányok és a gótok. Nigel az utóbbihoz csatlakozik, amivel csak az a baj, hogy ők hisznek a vámpírokban. Nigel életét nehezíti egy Chloe nevű lány is, akibe teljesen belehabarodik, de a lány csak barátkozni próbál vele... Most mi lesz? Közben valaki elkezdett embereket csapolni, és Nigel azonnal a szüleit vádolja, hisz az ő családjának a tagjai az utolsó vámpírok a világon...

Nem voltak nagy elvárásaim a könyvvel kapcsolatosan. Szerettem volna, ha humoros, ha vámpíros, ha szórakoztat.
Ehelyett kaptam egy lehangoló, több, mint 100 oldalon át tartó tömör gyötrődést. Nigel elmondja, hogy vajon miért nem veszi észre Chloé az ő sármját, pedig ő vámpír, és ezáltal ő már milyen menő? Hát, semmennyire sem az, csak 100 év alatt még nem esett le neki. Nigel olyan, mint aki épp csak nem vág eret, és néha már eljuttatott arra a pontra a sirámaival, hogy azt kívánjam: bárcsak kiszívná a vérem, csak többet ne kelljen az "én életem ilyen/olyan rossz" dumáját olvasnom. Ha lett volna benne szarkazmus, vagy irónia, legalább vicces lehetett volna, de nem volt. Még egy apró mosolyt sem sikerült kipréselnem olvasás közben.
Nigel önző és egoista énje mellett megjelenik Chloé, a kétszínűség királynője. Mikor Nigel először kérdezi meg, akar-e a barátnője lenni, a lány kikosorazza, majd amikor meglátja a srác fogát, azonnal igent mond. WHAT?
A szereplők egyébként nem százasak. Apuka, aki képtelen elszakadni a múlttól, a húg, aki képtelen felnőni. Ha már 100 évet élt az ember, azt hinnénk, hogy nem úgy viselkedik, mint egy hét éves hisztis. Nigel sem jobb, mint Mavis (a húg), ugyanúgy duzzog mind a kettő, ha valami nem az elképzelések alapján sikerül.

Egyszerűen lehangoló ez a könyv, se érzelmi világ, se történet, semmi nincs benne. Próbáltam olyan rajzot keresni olvasás közben, ami tetszett, vagy humoros lett volna, de a rettenetes grafika mellett ez a folyamatos "meg akarom ölni magam" hangulat egyszerűen... Míg a Zizi és a Ropi naplójában azért elvétve/tömegesen szerepeltek az aranyos, vicces rajzok, egyikben szép a másikban egyedi grafikával, itt valahogy az egész olyan vérszegényre sikerült.

Az pedig, hogy nem is akarták elrejteni túlzottan, hogy az Egy Ropi naplójára (Diary of a Wimpy kid) akar hajazni (Diary of a Wimpy vampire)... Elég gyenge próbálkozás volt a Ropi után, amely némileg ötletesebb, jobban koreografált.
A vámpírok világát tekintve főhősünk szintén siránkozik egy sort, hogy miért kell ennyi téveszmés sorozatot/könyvet a közönségnek adni... Jobban örülne neki, ha ismernék a tényleges gyengeségeiket?
A történet (?) végére próbáltak besuvasztani némi izgalmat, és egy párbajt, de valljuk be, olyan száraz és semmilyen volt, mint egy emberi test, miután egy vámpír csontig szívta a vért belőle.

Összességében se történet, se humor, se más nem került bele ebbe a könyvbe, csak egy pár újabb, kiírtott fa... Nem várom a második részt, de azzal még hamarosan jelentkezem... (Már ha nem fut világgá minden csepp vérem a borzalmaktól...)
Folytatás...

2014. június 18.

Naplóbejegyzés (# 10.)

1 megjegyzés

Egy meglehetősen bizarr időszakon megyek keresztül. Olyan szürreális, hogy pihenhetnék is, meg nem is, ugyanis egyre közeledik az az ominózus dátum, amikor számot kell adnom az elmúlt három évvel, és be kell bizonyítanom, hogy nem csak a lábamat lógattam.

Ebből az absztrakt helyzetből rántott ki valamelyest a könyvhét, ami olyan volt, mint egy álom. Nagyon keveseknek mutatkoztam be FFG néven, és többnyire csak olyanoknak, akikkel már molyon, vagy a blogon keresztül beszélgettünk - így mindnyájan tudtunk arcot társítani a nicknévhez.

Viszont kimondhatatlan boldogsággal töltött el, mikor valaki a név hallatán csak úgy odalépett a könyvheti forgatagba, és megkérdezte: "Te vagy FFG?" Amikor számomra ismeretlen nevekkel jöttek, hogy de ők tudják, ki vagyok... - az érzés felbecsülhetetlen. Ehhez hozzájön az is, hogy most már jóideje nem vagyok aktív molytag, és még ígyis ismerik a három betűt. El sem tudjátok képzelni, mekkora öröm jár ilyenkor végig rajtam :).

Amikor pedig olyan emberek is csatlakoznak, akikről azt hittem, hogy csak én követem a munkásságukat, még el is pirulok, mert olyan hihetetlenül hangzik, hogy olyan emberek is ismerik, és olvassák a blogom, akiknek esetlegesen írok a könyveiről... Ezek a visszajelzések is hatalmas megtiszteltetéssel érnek, és mindig örülök, mikor ilyenekkel találkozom. 

Nem ehhez kapcsolódóan, de arra az elhatározásra jutottam, hogy most a következő két hétben meghúzom az olvasási határt, mert muszáj vagyok átmenni a végső megmérettetésen, ami még előttem áll. Ennek örömére rövidebb/gyorsabban olvasható, sokszor bugyuta könyveket kezdtem el olvasni, mert ezek mindig arra ösztönöznek, hogy inkább a tananyagot válasszam. Ha most belekezdenék valamelyik friss, könyvhetes szerzeményembe, csúnyán nézne rám az államvizsga tételeket tartalmazó mappám, és esetlegesen bosszút is állna rajtam a végén... :S

Úgyhogy most naplókat olvasok, egyelőre. Például kezdtem az Egy Zizi naplójával, meg az Egy vagány vámpír naplójával (angol címe: Diary of a Wimpy vampire). Nem ismerős ez valahonnan? Hadd gondolkozzam... mintha... (Diary of a wimpy kid alias Egy ropi naplója)

A különbség egyébként ég és föld a minőségben. A vámpír változatban bénák a rajzok, és a szövegek. Az életkedvem elmegy, mire átrágom magam mind a két köteten... (Remélem, a vámpírsrác véletlenül belefut egy karóba...) Most, hogy a könyvhéten megszereztem a DoWK részeket angolul, frissíthetem a megkopott angol tudásomat is, miközben újra elmerülhetek Greg világában...

Ez talán segít kiszakadni kicsit a közgazdaságtan világából...
Folytatás...

2014. június 17.

Rachel Renée Russel - Egy Zizi naplója 3. - Popsztár

0 megjegyzés

Jópár hónapja váratott magára ez a könyv. Korai előjegyzés után nemrég kaptam kézhez. Míg otthon tartózkodtam, nekiálltam lapozgatni, és pár óra múlva már olvasottan tettem a polcra...

Akárcsak az eddigi kötetek, ez sem tekinthető pár óránál tovább tartó olvasmánynak. Nagyon gyorsan lehet vele haladni, hiszen ezúttal is kapunk jópár Nikki-féle rajzot, ami az oldalak javát elfoglalja. 
A történet ezúttal sem más, mint némi sulis vívódás. Ugyanis tehetségkutatót hirdetnek az iskolában, és Chloe, Zoey és Nikki együtt akarnának fellépni.
Ám McKenzie tudja, hogy Nikki barátnői mennyire jól táncolnak, ezért mindent elkövet, hogy félreállítsa a lányt az útból. Nikkit ez már azonnal feljogosítja, hogy úgy beszéljen róla a végén, mint egy szuperzseni bűnözőről. A végén persze minden megint a véletlenek során végighaladva happy end lesz...


Mit is tartalmaz konkrétan a kötet:
  1. Adott egy lány, aki annyira cikinek tartja a szüleit, hogy egyenesen megvetéssel beszél róluk. Például kijelenti, hogy az apjának minuszos az intelligencia szintje... Többször leírja foghegyről, hogy ő szereti a szüleit, DE!... 
  2. Mindenért a főellensége a hibás. No persze... McKenzie döntött úgy, hogy nem adja át az apjának az üznetet (melynek értelmében az iskolaigazgató munkát adott volna neki - rovarírtásos meló), és ezzel kockáztatja az ösztöndíját, és az apja munkalehetőségeit. Abba ez a buta csitri bele sem gondol, hogy ha kicsit túllátna magán, és nem azzal foglalkozna, hogy hú, de ciki, ahogy kinéz apuci kocsija, meg mit dolgozik már az apja, hanem azt tartaná szem előtt, hogy az apja ösztöndíjat szerzett neki, és a család fenntartását úgy tudja csak megoldani megoldani, hogy dolgozik... Ahelyett, hogy hálás lenne, szíve szerint letagadná a szüleit (kiváltképp az apját).
  3. Brandonnal még mindig kerülgetik egymást. Így szenved, meg úgy szenved, hogy nem mondhatja el Brandonnak, hogy tetszik neki, meg hát ő biztos nem tetszik Brandonnak, de jaj, olyan kis cuki... 
  4. Újabb hazugságok. Az előző kötetben láthattuk, hogy Nikki amint elmondta az igazat mindenről, a barátai mellé álltak. Erre most elölről kezdődik az egész. Nikki karaktere sehova nem fejlődik: ugyanúgy titkolózik a barátai előtt, ezúttal még akkor is, mikor hihetetlen nagy pácban van, és valószínűleg az apjától elvettek egy munkát, tőle meg az ösztöndíját - hozzátenném Nikki baromsága miatt, mert annyi agya sincs, mint egy marék szárított lepkének.
  5. Még több önző húzás. Nikki McKenzie-re mondja, hogy felszínes, mégis ő az, aki annyira adni akar a látszatra... Hogy ne is lássák az apját a suliban, és mindenki tökéletesnek lássa... Az már csak hab a tortán, hogy nem csak a rajzolásban jó, hanem a zenélésben is, mert hogy neki milyen überkirály hangja van...
  6. Eszement rajzok: ezúttal rengeteg bugyuta kategóriás rajzot kapunk, és ami az első kötetekben még jó volt, itt már unalmas ismétlés...
Nikki bicskanyitogatóbb karakter lett, mint az előző kötetekben. Egyszerűen semmi sem lehet elég jó neki, mindenen azonnal robban, mindenki hülye, és agyatlan, csak neki van mindene. Az anyja helyében elvinném egy agyátültetésre a csajt, hogy egyrészt jómodort pumpáljanak bele, másrészt tanulja meg megbecsülni a dolgait, és tisztelni a szüleit. Nikki nem más, mint egy nevelési csőd... Mindezek mellett mindenért csak sipákol, hogy miért nem úgy történik minden, ahogy azt ő megálmodta. Egy igazi finnyás hercegnőcskével van tehát dolgunk, aki mindenben szupertehetséges, és amint egy reflektor elfordul róla, jön a hisztiár.

Összességében nézve Nikki nem jár elöl jó példával, és többször rá tudtam volna ordítani, hogy "normális vagy?" Arany kanállal a szájában született, és egy önző, elkényeztetett liba, aki mindenki mást selejtnek tart maga körül, míg ő Ms Tökély, aki soha nem hibázik, mindig mindenért mást kell okolnia... Egyszerűen bugyuta lett... Ezek után a folytatást egyáltalán nem várom. Amit erre a könyvre áldoztam, annyi idő alatt kiolvastam volna két Ropi naplóját, ami valóban humoros, és nem ennyire erőltetett a főhőse sem...
Folytatás...

2014. június 16.

Beszámoló: Könyvhét 2014

2 megjegyzés

Ha június, akkor könyvhét. Némiképp megjutalmaztam magam azzal, hogy kiszakadva kicsit a vizsgák és a szakdolgozat okozta stresszből, kilátogattam Budapesten a Vörösmarty térre.

SZOMBAT:
A szombatot úgy tudnám összefoglalni, hogy fantasztikus volt. Reggel Győrből átszállingóztam egy fél könyvtárral Bp.-re (21 könyv), és azzal számoltam, hogy körülbelül 25-tel fogok visszafele távozni. Nem jött össze... 
Reggel valamivel 10 után az Atlantic Press standjánál nyitottuk a napot, miután @Kispingvin eljött értem a Keletibe. Megismerkedtünk @Amygdalával, majd következett egy AgiVega dedikálás, ahol három kötet is firkálást kapott.
A délelőtt java része nézelődéssel telt. 
Eddig extra a táskában: A 210-es izotóp (William G. Winkler)
Elmentünk az Ad Astra standjához a Falak mögött antológiáért, majd a Ciceró standjánál barátkoztam a gondolattal, hogy enyém legyen egy Loki farkasai. A negyedik labirintus bekerült szatyorba, illetve a Diary of a Wimpy kid 5-7 (3/7-ednyi álmom vált ezzel valóra). Sajnos a sorozat elejéből nem maradt több kötet.
A tavalyi évben a könyvhéten a Galaktika standjánál vásároltam egy WWW2-est (Robert J. Sawyer), és gondolkoztam rajta, hogy szükséges lenne végre lezárni a trilógiát. Ami annál a standnál történt...  az nem is maradt ott, és egy meglehetősen kellemes élménnyel, és egy könyvvel gazdagodva távoztunk a standtól (Kétszázadik (Burger István szerk.)). Később visszamentünk egy fotózásra, ami szintén kellemes hangulatban telt. Maradjunk annyiban, hogy érdekes képek születtek.
Közben persze megláttunk 500,- -as könyveket, mangákat, és más remek akciókat. A KMK-tól végre beszereztem az U-t és az S-et, úgyhogy MAGNUS neve végre teljes, illetve enyém lett egy Fétis is.
És persze jött a... DELTA VISION!

Nap közben dedikálásról dedikálásra haladtunk. Így kapott firkát az alábbiakból álló könyvstóc:
- AgiVega (még reggel): 3 kötet reggel korán.
- Szélesi Sándor: Már tavaly és tavaly előtt is próbálkoztam olyannal, hogy elcsípjem az írót, viszont nem sikerült, a könyveinek a száma pedig évről évre nőtt a polcaimon. A Falak mögött című antológia dedikáltatása során az kézről kézre járt (sajnáltam, hogy később nem maradt időm visszamenni, hogy valamennyi szerző aládedikálja a novelláját :( Remélhetőleg még lesz rá alkalom valami úton-módon ezt pótolni). A táskából egyre-másra kerültek elő a Szélesi Sándor/Anthony Sheenard könyvek (a nagyon régiektől az egészen újabbakig). Az összes kötet végül kézről kézre járt, mert mindegyikbe más kísérő került, és kíváncsian lapozták végig, melyikbe mi jutott. Közben befutott Timus, aki odaadta azt a Szélesi könyvemet, ami még nála volt, úgyhogy mentem repetázni, miközben Timus megmutatta a kötetben a Láthatatlan várossal kapcsolatos észrevételeit - amiből aztán egész napos vicc kerekedett (hol is van a Parlament? - fej lehajt - Arra!)
- Gaura Ágnes (15:00): Először csak a sorozata 1-2. részét szerettem volna dedikáltatni (a harmadik dedikáltan itthon csücsült a polcon), és este egy szokatlan incidens• miatt még két darab 4. kötet is a tollhegye alá került (erről kicsit később). Jellegzetessége a dedikálásnak, hogy Shannara is a sorban állt - kalappal felvértezve, inkognitóban. (Gaura Ágnes dedikálásán elárultak egy aprócska információmorzsát a jövőre vonatkozóan: láthatunk még novellát az írónőtől. ;) )
- Benyák Zoltán (15:00): Gyorsan átsiettem Benyák Zoltánhoz. Tavaly is sikerült egy gyors dedikáltatás nála, és idén végre sikerült növelnem a szatyraim tartalmát a már említett Falak mögöttel (a tolla alatt végezte), és a sokak által ajánlott A háború gyermeke című kötetével (szintén firkált példány lett). Jutott egy kis idő a beszélgetésre az íróval, aminek örültem, és olyan szépségeket kaptam tőle, hogy a szavam is elakadt. Illetve kaptam egy kis betekintést annak kapcsán, mi lesz a következő könyvének az alapja. (Annyit talán elárulhatok, hogy nagy meglepetés lesz, úgyhogy figyeljétek a megjelenést!)
- Kemese Fanni (15:00): Szintén két könyvet kapott a tolla alá Kemese Fanni is. Egyelőre sajnos nem első és második kötetből állt a duó, hanem két első kötet, de már készül a folytatás...
- Brandon Hackett (17:00): Az Agave standjánál egész szép sor állt ötkor. Brandon Hackett új könyvét vittem magammal, amivel kapcsolatos kérdéseimre az író megadta a választ. Az időutazás néha okoz némi keveredést :) 
- Benina (17:00): Idén is szerettem volna mindenképpen meglátogatni Beninát, mert az előző évben is jó volt vele beszélgetni. Két könyvet vittem hozzá saját részről, és egyet még hozzátettek aláíratásra. Az írónő mindenkit meglepett egy részlettel az új, készülő könyvéből (Tükör), és lehet majd szavazni rá, hogy bekerüljön-e a könyvbe, avagy sem. 
- On Sai (19:00): Hihetetlenül későn volt már On Sai dedikálása, és addigra már úgy elfáradt a csapat, hogy mindenki az árnyékban ülve várt rám. Viszont Calderon története annyira megtetszett, hogy nem hagyhattam firkálás nélkül. Valamivel a kijelölt időpont előtt már egy kisebb csapat gyűlt az írónő köré, és természetesen folyt a szó könyveiről. Némi előzetes betekintést is nyújtott a 3. kötetbe (viszont a második kötetre való tekintettel ezt cenzúrázottan hallgattam). A csapat tagjai rábeszélték az írónőt egy olyan oldal létrehozására, ahova extrák kerülnek ki. (Keressétek majd a Facebookon!)

•A Delta Vision standja volt egész nap a tabu. Úgy terveztem, hogy Gaura Ágnes dedikálása bőven elég lesz, nem vetek egy pillantást sem a könyveikre, mert a fél standot viszem... Viszont egy dologgal nem számoltam: Hankmannel. Miután már kiválasztott két könyvet, nekiállt alkudozni, hogy legyek a 2+1-es akciójának a részese. Itt kellett volna sarkon fordulnom. A végén már bent volt a buliban Hankman, Timus, Wee, Lena91 és én is, így kihoztunk egy 5+6-os akciót (pedig olyan nem is volt). Így sikerült dedikáltatni Bori eddigi utolsó történetét. A Delta Vision oldalán szemezgetve a megjelenéseikkel találkoztam még egy könyvvel, ami érdekelt volna - szatyorba került -, illetve egy régi vágású Ólomerdő is hozzám került (sajnos az írónővel már nem tudtam dedikáltatni - talán majd jövőre). 
Örültem, hogy be tudtam vásárolni a Deltás könyvekből, ezzel is csökkentve azt a listát, ami még beszerzésre vár a kiadó kínálatából.

Este csináltunk egy négy (öt?) tagú molytalit - az ötödik tag a cukisági faktor fenntartásáért felelő Danny volt, aki egy hatalmas svindler: nincs ember, akit nem vesz le a lábáról.

VASÁRNAP
"- De BOSZI! Beleülhetek az ölébe? Áh, foglalt... már a könyv megelőzött..."
(Lovranits Júliával, a Lea és a viharbanyák dedikálásán)
Vasárnapra kicsit kimerültek az elemek. Dél környékére értem ki a térre immáron egyedül, úgyhogy elmentem Csukás István dedikálására (azért is volt fantasztikus élmény, mert végre találkozhattam azzal, akinek a meséin felnőttem).
Ezt némi nézelődés követte, aminek nem más lett a vége, minthogy visszakerültem a Galaktika standhoz. Akárcsak tavaly, idén is vasárnap úgy esett, hogy egy kötet WWW (immáron a 3. rész) a táskámba került.
Az idegen nyelvi résznél kutatva találtam egy Diary of a Wimpy kid 1-est (sajnos kemény borítósba) - így nem jött velem. Visszatérve az Atlantic Press standjához sikerült megszerezni azt a kötetet, amit a szobatársam szeretett volna, illetve ajánlás után két Kálmán Mari kötetet. További séta folyamán egy másik, szintén idegen nyelvű könyveket árusító standnál kötöttünk ki (immáron ismételten @Kispingvin társaságában). Kispingvin észrevette a Diary of a Wimpy kid köteteit, aminek következtében (mint utólag kiderült) meglett az egész sorozat, leszámítva az első kötetet (6/7-nyi álmom teljesült a hét végére).
Délután 5-re elmentünk vissza a KMK standhoz, hogy a Lea és a viharbanyákat dedikáltassuk Lena részére. Gyorsan összejött egy kisebb molytalálkozó, mely Amrita_noita dedikálása közben alakult ki (és már a noita szó jelentését is tudom ;)) A képen látható boszi pedig Amrita segédje, aki mindenhova elkíséri - és nem szereti, ha az ölébe ülnek.

Molyok, akikkel az időt töltöttük: Renteg mollyal találkoztam, ezúton is üdvözlöm őket, és bízom benne, hogy az idei év nem vette el a kedvüket attól, hogy jövőre is találkozzunk:
@Kispingvin (az eltévedésmentesítőm: köszönöm a navigálást!), @Amygdala @Timus @Hankman, @Fummie @Sansa (sajnos csak futtában :( ) @Shannara, @Szilmariel, @Nita_könyvgalaxis (akinek a körmeit nem lehetett nem lefotózni), @Amrita_Noita, @Szávitri, @Voralberg, @Lena91 (Ezúton is köszönöm a szállítás-raktározás funkció biztosítását! Két dedikált könyv leszállítását vállalom cserébe ;)) @Letty01 @Leoni @Sister...
(Elnézést azoktól, akiket lehagytam a listáról. Ementáli agyam van - nem olyan sárga, hanem olyan lyukas.)

Miután visszaérkeztem vasárnap este Győrbe azzal kellet szembesülnöm, hogy a Győrben hagyott könyvekkel, és a könyvhét vasárnapi felvonásából származó darabok, illetve a szombati nap végén felgyülemletteket nem tudtam hova rakni, hogy Zalába tudjam szállítani. Némi logisztikát bevetve sikerült megtalálni a bőröndben a réseket, úgyhogy mentem is a vonatra...

Köszönöm mindenkinek a kellemes hétvégét, találkozzunk jövőre is a könyvhéten!
Folytatás...

2014. június 12.

Ha könyvhét, akkor akciók...

0 megjegyzés

Ha könyvhét, akkor rengeteg könyves akció, és meglepetés várja az olvasókat. 

Annyi helyről jönnek az információk, hogy sokszor már nehéz átlátni őket. 

Megpróbáltam összeszedni mindent, ami ezzel kapcsolatos...



BookAndWalk (a képre kattintva megnézhetitek, milyen könyvekről van szó):

Könyvmolyképző
A kiadónál még zajlik a nagy gyereknapi akció, a kedvezményes szállítás, illetve egy nagy meglepetéssel készülnek, amely a hírek szerint a legnépszerűbb könyveiket érinti majd. Erről részleteket nem árult még el a kiadó... egyelőre.

AtlanticPress
Az idei évben is készül néhány meglepetéssel a kiadó. Az idei évben azt a játékot találták ki, hogy amennyiben lefotózod magad az Atlantic Press Kiadó standjánál magad, és feltöltöd a képet, ha szerencsés vagy, tied lehet egy 25.000 Ft értékű könyvcsomag.
Mindezek mellett az alábbi ajánlattal álltak még elő:

Főnix Könyvműhely
A kiadónál minden könyv 30%-kos kedvezménnyel vásárolható meg, továbbá lesznek 1000 forintos köteteik is, és kedvezmény arra, ha valaki több könyvvel távozik, mint egy.

Ad Astra
Az előrendelhető könyveket most 30%-os kedvezménnyel megvásárolhatóak. A standjuknál vásárlás esetén 1-2 könyv esetén 30%-os, 3-5 könyv esetén 40%-os, míg 6 könyv fölött 50%-os kedvezmény jár.

Rengeteg meglepetéssel szolgálnak tehát a kiadók a könyvhét alkalmából. Hogy megtudd, mivel még, látogass ki a könyvhétre! ;)
Folytatás...

2014. június 11.

On Sai - Calderon, avagy hullajelölt kerestetik (Calderon 1.)

0 megjegyzés


Megigézett, elvarázsolt, beszippantott, lebegtetett, aztán elengedett, hadd lebegjek tovább... Röviden így lehet leírni mindazt, ami történt. Megigézett a borító, elvarázsolt Calderon, észre sem vettem, de máris beszippantott a történet, miközben helyenként a világűrben lebegtetett, végül pedig kilökött, hogy keressek más olvasnivalót. Viszont egy dologgal nem számoltam...

Genius Calderon öngyilkos akar lenni, viszont valaki folyton megállítja. Néha csak úgy kölykök mennek be hozzá, mikor már meghúzná a ravaszt, hogy elemet gyűjtsenek.
Mióta meghalt felesége, akit nagyon szeretett, azóta szeretne végezni önmagával, de mintha a sors ezt nem akarná... A sorsnak neve is van: Frank, aki a sógora, és egyben pszichológusa is, aki képes gyerekeket felbérelni annak érdekében, hogy megakadályozza Calderon öngyilkossági kísérleteit.
Mikor Genius elmegy, hogy megpályázza egy hajó kapitányi posztját (valójában a másodkapitányi rangra vágyik...) fel is veszik. Csak egy a gond: kihagyott néhány órát a kapitányi kiképzésen, és még a hajó vezetésére is alkalmatlan... Hogy elhet mégis ő a kapitány? 
Összeesküvés áldozata lesz, noha ezt a paranoiára fogja. Mikor azonban megszállják a hajóját, már biztos benne: mégis igaza volt.

Csillagromboló
(Forrás)
Valljuk be, ez tipikusan az a könyv, ami nem a történetével, nem az űrtechnológiával, vagy a világával fogja meg az olvasót, hanem Calderonnal. Ha valaki megkérdezné, mi az a momentum, ami tetszett a könyvben, az Calderon. Mi az a jelenet, ami tetszett? Calderon. Melyik eleme tetszett legjobban? Calderon...
Egy lehetetlen figura, akit a könyvben sokan utálnak, sokaknak ellensége, nagy a szája, pimasz kékvérű, aki minden helyzetből a felvágott nyelvével, és a gyors alkalmazkodóképességével vágja ki magát. A képtelen helyzeteivel, a lehetetlen megoldásaival nem egyszer csal mosolyt az olvasó arcára. Az idétlennek titulált kapitány, akiről lemállik a lepel, és mindent bevet annak érdekében, hogy a legénysége végre engedelmeskedjen neki. Frappáns megoldásaitól a kadétoktól kezdve a tisztekig mindenkinek feláll a hátán a szőr...
Nem Calderon az egyetlen furcsa figura, de egyértelműen főhősünk jelenetei tarolják a legnagyobbat mindamellett, hogy a többi szereplő is meglehetősen (hogy úgy mondjam) "erős" figura (nem lehet rajtuk csak úgy átnézni). (Remélhetőleg találkozhatunk a folytatásban is ismerős arcokkal, vagy az első kötetbeliekhez hasonló érdekes alakokkal.)

A történet meglehetősen átlagos sci-fi történet, tele modern technikai kütyükkel, melyekből az egyik  (talán) legérdekesebb a fürdőkád (maszíroz, borotvál stb...) Néhány helyzetben a Star Wars elemeivel találkozhatunk (Csillagromboló, markolatból előugró kard, amivel hárítani lehet a lézerfegyverek lövedékét stb...), de a következő pillanatban megjelent Calderon, és mindezt eltörölte, így nem volt annyira zavaró tényező. A sci-fi elemei csak bizonyos pontokon bukkannak elő, tehát azok is bátran olvassák, akik szeretnének egy humoros, kalandos regényt, de nem szeretik annyira a sci-fit.

A világát tekintve több dolog egyelőre még zavaros, kifejtés nélkül maradt (például a nemesség kérdése, hogyan működik a hierarchia, mik a szabályai ennek a társadalomnak stb...), viszont a folytatások még szolgálhatnak ezzel kapcsolatosan válaszokkal. Egyelőre úgy tűnt, a felszínt karcolgatjuk, és inkább a főhős kiismerése volt a legfőbb cél, nem pedig a teljes világ bemutatása.

Összességében egy szórakoztató könyvről van szó, némi világűrrel, lebegéssel, lézercsatákkal, amibe belefér némi nemesi intrika, néhány összeesküvés, pár bál, egy minimális romantika, és rengeteg flört...

Egy biztos: ...olyan nyomot hagyott bennem, hogy ide a második kötettel, de rögtön érzésem támadt...
Folytatás...

2014. június 7.

Gaura Ágnes - Átkozott balszerencse (Borbíró Borbála 2.)

0 megjegyzés

Másfél éve kaptam meg a kötetet születésnapomra, viszont Shanara lökete kellett hozzá, hogy nekiálljak a sorozatnak. A Vámpírok múzsája meggyőzött róla, hogy olvasnom kell a folytatást is... 

Bori szabadságon van. Persze ez nem jelenti azt, hogy pihenhet... éppen ellenkezőleg: folyton csetlik-botlik, hetek óta nem találja el a darts tábla közepét sem, és egyre bizarrabb esetek történnek. Attila szerint paranoia, a lány viszont átokra gyanakszik.
A tünetek kezdenek erősödni, és ezzel beizolódik, hogy ami elromolhat, el is romlik. Amikor véletlenül ő kap golyót a vámpírfőnök helyett, testőrséget osztanak ki mellé. Gézával összezörrennek, Attilával szintén nincs valami rendben, miközben nem tud elérni senkit telefonon, akit szeretne. Véletlenül beszérumozza magát, minden tárgy a fejének, a lábának csapódik, és amikor egy vámpír meg akarja menteni attól, hogy valami a fejére essen, kis híján eltörik pár csontja is.
Amikor pedig már azt hinné, hogy visszatért a szerencséje, csak még nagyobb galibába keveredik, úgyhogy egyik örömhullám sem tart sokáig.

Az első kötetre nézve SPOILERT tartalmaz!

Sokáig gondolkoztam rajta, mit írhatnék a könyvről. Jó volt? Igen, mostanában az egyik legjobb. Megérte az éjszakázást? Tagadhatatlan, hisz minden fejezet után egyre kíváncsibb lettem, hova lehet ezt még fokozni? De hát mit is várhatnánk Gaura Ágnestől? Kicsit olyan volt, mintha Bori egyfajta pech-mágnessé változott volna. Ha elhajítottak egy tárgyat az biztos, hogy őt találta el. Ha magassarkút vett fel? Nem gond, abban is botladozik.

Ebben a kötetben nem kap esetet, mert mint látszik, maga kreálja azt, ami után nyomozást kell indítania. Például ki az, aki átkot szórt rá? Mi volt az indítéka? Nagyon gyorsan rá lehet jönni, kinek van bent a keze, és egy olyan jelenet győzött meg az igazamról, amilyenre vártam is az első kötet után, meg nem is... Ez a paradoxon járt végig a fejemben a könyv olvasása kapcsán, és ez volt az, ami miatt néminemű hiányérzetem támadt.

Sose kekeckedj egy vérmedvével!
Nem tudhatod, mikor van nála tamagocsi!
A szereplők mindegyikéről kiderül ugyanis, hogy milyen csontvázat rejteget a szekrényben. Kezdjük Borival, aki nem meri elmondani a barátjának, Gézának, hogy mit is csinál pontosan. Nem vallja be azt se, hogy volt már része vámpírszexben, és nem bonyolódik bele, hogy részletezze, mi is nagyon pontosan a munkája. Gézát nem érdekli, a lánnyal van elfoglalva, és ez működik is, míg bele nem kerül Bori igazi világába - az átok miatt vagy sem, de része lesz a dolgokban.
Az első kötetben kiemelt helyen szerepelt a kedvencek között Attila, aki az első felében a könyvnek még mindig hozza a formát, majd jön AZ a bizonyos jelenet, amit vártam már az első kötet óta, hogy mikor lesz. Az azutáni rész azonban mindent lerombolt, és egy papuccsá vált Attilát köpött ki magából, aki olyan lett, mint Géza, csak mágikus erővel és mágikus gondokkal. Közben belép a képbe a vámpírok vezetője, Fehérholló, aki belopta magát a szívembe. A "mindent megkapok, mert én vagyok a legmenőbb vámpír" jelenséggel tudnám azonosítani, és míg az első regényben annyira nem, itt most annál szimpatikusabbnak találtam.
Visszatér persze Koppány és a vérmedvék is. Utóbbiak közül pedig egy Rómeó nevűt emelnék ki, akinek sajnáltam, hogy ilyen kevés jelenete volt. Az egyiket engedjétek meg, hogy leírjam nagyjából, mert az valami... olyan, amivel többször találkoznék még könyvekben... ha nem olvasod, nem hiszed el típusú rész.
Adott egy vérmedve, Rómeó, aki az unokaöccse vámpírjára vigyáz. Ez hogy kivitelezhető? Hódít a tamagocsi vámpír, akit rendszeresen kell nézni, nehogy felnyíljon a koporsó, mert akkor szénné (akarom mondani hamuvá) ég. Van rajta automata dada is, de neeem, azzal nem lenne jó, mert az csak az alap szükségleteket fedezi. Az eszmecserés rész, ahol ezt vitatják olyan 3-4 oldalon keresztül megy, de zseniális.

Tehát a nyomozás során furcsábbnál furcsább alakokkal ismerkedhetünk meg, miközben (ami szerintem a sorozat szempontjából piros pontos) többet tudunk meg a régebb óta ismert szereplők múltjáról, és jelenbeni helyzetükről - amivel Bori nem volt tisztában. Senki sem az, aminek az első kötetben látszott - vagy lehet, hogy az, de más okból, mint hinnénk.
Kiderül továbbá, hogy milyen csontvázai vannak a Hajós családnak, és van egy felszínkapargatás annak kapcsán, hogy Borinak is van köze a családhoz (remélhetőleg a későbbi kötetekben kiderül, hogy pontosan mennyi az annyi).

A világ bővítése ezúttal háttérbe szorul, mégis kapunk némi vámpírszlenget (nagyon frappáns kivitellel), megtudunk egyet s mást a médiumokról, a táltosokról, és egy keveset a vámpírokról illetve a vámpírmúzsákról - a lélek kérdéséről.

Összességében nézve olvastatja magát a könyv, a történet úgy sodor előre, mint egy Attila általi keltett ciklon, miközben még mindig isteni a humora, megvan a nyomozás élménye, és egyszerűen a kézbe ragad...
Folytatás...

2014. június 4.

Könyvhét: A dedikálók bővített listája

0 megjegyzés

A hét során úgy naponta bővült a lista azok neveivel, akik kint leszenk a könyvhéten. 
Tegnap előtti hír, hogy Gaura Ágnes még nem tudott pontos időponttal szolgálni azt illetően, mikor lesz kint (csak napot tüntetett fel), továbbá Brandon Hackett és Lilian H. Agivega írók kapcsán kiderült, mikor lesznek kint a könyvhéten (illetőleg, hogy hol).

Így a tegnapi nap folyamán még próbáltam bővíteni a listát, ezért is kedveskedtem inkább egy könyvajánlóval, de mára már körülbelül így néz ki a helyzet:

  • 06.12. (csütörtök)
  • Bíró Szabolcs (14:00-17:00)
  • 06.13. (péntek)
  • Darren Shan (Móra, 17:00)
  • Ta-mia Sansa (Delta Vision, 16:00)
  • 06.14. (Szombat)
  • Lilian H. Agivega (10:00)
  • Kemese Fanni (15:00-16:00)
  • Farkas Balázs (FISZ, 14:00-15:00)
  • Farkas Balázs (Ad Astra, 15:00-16:00)
  • Benyák Zoltán (Ad Astra, 16:00)
  • Darren Shan (Móra, 17:00)
  • Brandon Hackett (Agave, 17:00)
  • On Sai (19:00-20:00)
  • Gaura Ágnes (Delta Vision)
  • Szélesi Sándor (Ad Astra?)
  • 06.15. (Vasárnap)
  • Bosnyák Viktória (Scolar, 10:30)
  • Benina (Könyvmolyképző, 17:00)

A következőkben olyan könyvekről találtok majd leírást a blogon, amelyeket akár dedikáltathattok is a könyvhéten. Egy kis lökéssel az első Gaura Ágnestől az Átkozott balszerencse című kötet lesz majd.

Várjuk együtt a könyvhetet!
Folytatás...

2014. június 3.

Benjamin Mee - Az igazi kaland

0 megjegyzés

Amikor először láttam a film trailerét, azonnal rohantam, hogy megnézzem, milyen. Bevallom, nagyon tetszett, de csak utána szembesültem vele, hogy könyvből készült. Ráadásul egy olyan könyvből, amit maga az élet írt.

Benjamin Mee ugyanis azt írja meg, hogyan tett szert egy állatkertre, milyen viszontagságokon kellett átvergődnie, míg végül kinyitották a kapukat a látogatók előtt.

De hát kezdjük is az elején. Például, hogy kerül egy Franciaországban élő család az Egyesült Királyságba, Dartmoorba?
Benjamin felesége Katherine megbetegszik (agydaganatos), és ugyan javul az állapota, mégis úgy döntenek, új életet kezdenek. Találnak is egy megfelelő helyszínt Dartmoorban, ahol van egy elhanyagolt állatkert - amit történetesen árulnak.

1. Probléma: Elhatározzák, hogy meg akarják venni, viszont meglehetősen leharcolt állapotok uralkodnak, és amellett, hogy megvásárolni sem lenne két fillér, a tatarozást is el kell rendezniük, ami szintén egy fél vagyon.

2. Probléma: Ha össze is szednék a pénzt, mi a garancia arra, hogy nem azon versenytársaik közül választják ki az új tulajdonost, akik történetesen még szakértelemmel is rendelkeznek?

3. Probléma: Az ügyvédek, a hivatalok, és még a rokonság egy része is betesz a cél elérésének. No meg persze a bankok sem éppen a segítőkészségüket fitoktatják...

A Mee család tehát összefog a nagy cél érdekében. Amit lehet, pénzé tesznek, és mindent beleadnak az állatkertbe. Annak ellenére, hogy laikusok, és még nem volt dolguk 200 különböző állattal, mégis megkapják a zöld utat... vagyis magát az állatkertet... és persze egy rakat új problémát.
Minden posztra meg kell találni a megfelelő embert. Fel kell mérni a terepet: mit kell felújítani, miből és hogyan lehet mindezt kivitelezni? Közben persze az állatok is meg-megbetegszenek, a források is elapadnak, stb...

4. Probléma: Katherine állapota romlik, és hiába keresik a megfelelő kezelést, valahogy semmi nem használ, vagy elutasítják a különböző intézmények, hogy kezeljék a bajt, ami a végén... sejtitek, hova vezet: hosszan tartó ápolásra, ami egy állatkert igazgatása mellet nem egyszerű. Viszont az már nehezebb, hogyan lehet feldolgozni azt, hogy elveszítenek egy kedves, szeretetre méltó embert, két gyerek pedig az édesanyját...
A hangulat (érthetően) a tragikus eset után némileg megcsappan, viszont jön egy új dolgozó, aki ismét színt és újult erőt ad a csapatnak, akik nem adják fel a küzdelmet az állatokért, az állatkertért és azért a célért, hogy kinyissanak és fennmaradjanak.
Egy ellenőrzést követően megkapják az utolsó pozitív visszacsatolást, és megnyithat az állatkert, ahol igazi családias légkör fogadja a látogatókat, akik olyan közel kerülhetnek az állatokhoz, amennyire másutt nem.

Két érdekes névre is felfigyelhetünk olvasás közben. Nem egy alkalommal előkerül Gerald Durrell neve is, aki maga is egy állatkert "rabjává" vált, és valamilyen szinten egyfajta példává is. A történet vége fele pedig említésre kerül egy nagyon neves szakember, Dr. Peter Kertesz is - belecsempészve véletlenül egy kis magyar vonatkozást a budapesti születésű orvoson keresztül.

Azt kell mondjam, mind hangulatában, mind a cselekvéssorokban eltér egymástól a könyv és a film, ami miatt a könyv változat nem éppen az volt, amire számítottam. Míg a film egy "hollywoodi tündérmesét" mutat be, addig a könyv a rideg valóságot.
Az előadás stílusát tekintve Mee ugyanúgy mesél, mint Durrell teszi a könyveiben annyi különbséggel, hogy nem csak az állatokra és azok cselekvéseinek (vagy az azokkal kapcsolatos tevékenységeknek) a részletezését írja le, hanem a jogi, és egyéb procedurákat, részleteket atekintetben, hogyan vették fel a küzdelmet Katherine betegségével, hogyan kutattak szüntelenül a gyógymód után, amik nem hatottak a nőnél... Ezzel valamilyen szinten közelebb hozza hozzánk a szerzőt, és érthető, hogy a papírmunka, a jogi tortúra, az ellenőrzések, az engedélyek beszerzése stb. mind hozzájárult ahhoz, hogyan nyithatott ki a park, és igen hiteles képet festett róla, hogyan zajlott minden, viszont ilyesmi történetekről számtalan esetben lehet hallani.

Itt csupán annyi a különbség, hogy könyvben megjelent, nem pedig az internetről harácsolja össze az ember a történéseket. Érdekes volt az állatokkal zajló nem hétköznapi eseménysorozat, hogyan szöktek meg, mit tettek meg az ellen, hogy ezek ne történhessenek meg újra, vagy milyen vicces szituációkat szült az, hogy az állatok szökései miatt "paranoiássá" váltak. Ugyanúgy egzotikus momentumok voltak a kezelések leírásai, vagy az állatokkal kapcsolatos költöztetések.

A bankos, a jogi és az egyéb hercehurcák nagyfokú részletezése viszont mindezeket hátra söpörte, és azokat a részeket szívem szerint átlapoztam volna, mert egyrészt unalmasak voltak, másrészt ez egy olyan napi gazdasági probléma leírását taglalták, ami bármely vállalkozásnál megjelenhet, még ha nem is ilyen nagy mértékben, vagy drasztikusan.

Összességében nézve mesélősebb leírást vártam, ehelyett sokszor elkalandozik az író (hirtelen a múltba tekint valami eszébe jutó emléket előrángatva...), néha elmarad a kronológia, ami összezavaró, ugyanakkor (ha lenne ilyen kategória) a családregények közé sorolnám. Akik szeretik Gerald Durrell könyveit, azoknak garantáltan bejön.
Tulajdonképpen egy család életéről szól, tagjai állapotáról, és arról, hogyan akarnak belevágni egy olyan vállalkozásba, amire mindenki azt mondta, hogy lehetetlen.
A Mee család szótárából úgy látszik, hiányzik ez a szó... They did it!


Érdekesség: A Dartmoor Zoo honlapja

A(z azonos című) film trailere:
Folytatás...

2014. június 2.

Könyvhét 2014 - Dedikálnak még...

0 megjegyzés

Ha könyvhét, hát dedikálások. Leírnék még néhányat, melyekről már említettem szót korábban (jó lenne, ha lenne címszó alatt), és közben sikerült néhány pontos információt (és pontatlant is) találni.

Ki dedikál, mikor, hol:

Csütörtök: 
Bíró Szabolcs - 14:00-17:00 (? stand)

Szombat:
Benyák Zoltán - 16:00-17:00 Ad Astra stand
Darren Shan - 17:00 Móra stand
Gaura Ágnes - (időpont: még nincs) Delta Vision stand
Farkas Balázs - 14:00-15:00 FISZ stand, majd 15:00-16:00 Ad Astra stand
Szélesi Sándor egész nap (?)
A Karcolat egy cikke szerint az utóbbi író nem iratkozott fel, mert őt "egész nap lehet üldözni" (idézet a cikkből).

Vasárnap:
Bosnyák Viktória - 10:30 Scolar stand
Benina - 17:00-18:00 Könyvmolyképző (81-es stand)

Akivel még találkozhatunk: 
Brandon Hackett, akinek nemrég megjelent a legújabb könyve. Még nem találtam időpontot, mikor fog dedikálni, de amint valami pontosabb kiderül, azonnal írok.



Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger