Várható megjelenések ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2015. január 5.

Limpár Ildikó - Egy évben egyszer

Tudjátok, amikor az Emlékek tava című mesekönyvről írtam, említettem, hogy első mesekönyves íróról van szó. Érdekesség az írónőről, hogy már korábban is jelentek meg munkái. Például olyanok, mint ez a dráma, amely nyomtatásba nem került. Annak ellenére, hogy díjazott lett, a népszerűség elsétált mellette. Nem tudom, ez azért van-e, mert dráma/színdarab, vagy azért, mert jó 10 évre elbújt a közönség elől. Mindenesetre a 2015-ös kihívás kapcsán több kategória esetében is gondolkoztam rajta, hova írhatnám be. Beillik a drámához, mint műfaj. Beillik egy népszerű író első művéhez. Az írónő népszerűségét a molyon lehet követni, ahol a sárkányos mesekönyv kategóriában például feltornázta magát a 4. helyre.

Maga a mű nem sorakoztat fel túl sok szereplőt és nincs is rá szüksége. Egy család tagjait láthatjuk, kiegészülve néhány másik szereplővel.
A Triumph család mindössze három tagú. Kevin Triumph (kisebb gyermek), Edith Triumph (nővér) és Thomas Triumph (apuka) alkotják már csak a családot. Az édesanya évente egyszer eltűnik a család életéből.
Egy bálba tipegünk be a történet elején, ahol Kevin és a Bohóc beszélgetnek. Valamiért mindenki Kevin ruháját kritizálja, miért öltözik egy bálon meglehetősen közönségesen (elegáns ruhába bújva). Főleg, ha egy jelmezes bálról van szó.

A vacsora a családi kötelékben nem éppen úgy zajlik le, ahogy azt szeretnék, úgyhogy mindenki elmegy, hogy "megkeressék az édesanyát"... 

2015.01.03-ai állapot alapján
A kép saját készítés a moly.hu oldal adatairól
Stílusát tekintve egyszerűbb és világosabb, mint egy Shakespeare által írt dráma. Közel áll modern korunkhoz, ezért nyelvezetében is néhol megfigyelhetőek olyan szavak, amelyek ezt alátámasztják. Olyan, mint egy függöny a szélben: lágy, könnyed, elegáns az egész mű, miközben nem erőltetetten, de ad egyfajta "fricskát" a világról, ahol fontosak a külsőségek, a látszat megtartása, és mindenkinek megvan a maga kis élete, a maga gondjai.

Karakterek tekintetében az egyik kedvencem a bohóc volt. Mindenkiben él a kép, hogy a bohóc egy mulatságos figura, aki őrületet gerjeszt, és mindenhol a humorra törekszik. A drámákban többnyire pont ellentétes hatást próbálnak meg kiváltani vele: a legbolondosabb karakternek kell kimondani a legbölcsebb meglátásokat. És hogy mivel másabb itt a bohóc? Iszik, dohányzik, és néha talán azt sem tudja, hol van. Mégis elhagyják a száját nagy igazságok, és bohóságok.

"BOHÓC: Neked megmondhatom - furcsa, de egy teljesen idegennel gyakran sokkal könnyebben megosztjuk titkainkat -, szóval nekem is nagy nap ez a mai."

Kevin és Edith testvéri v(I)szonya is teli találatos, és sokszor mosolyogtató, ahogy Kevin visszavág nővérének. Valójában családjuk egyre jobban kezd szétpotyogni darabjaira (tagjaira), és már nem egy összetartó egységként jelennek meg - legalábbis nem teljesen -, mintázva korunk egyik betegségét, mely abban rejlik, hogy a családok tagjai sokszor meglehetősen eltávolodnak egymástól (nézzünk csak a válási statisztikákra). Aztán valahogy mégis csak újra egységgé kovácsolódnak: a közös probléma egységbe tömöríti a tagokat, hogy együttes erővel oldják meg újra és újra.
És ezt nem más okozza, mint a szeretet, mely akkor is megbújik az emberek között, ha éppen marcangolják egymást, mert csak azt tudjuk bántani, akit szeretünk.

Az pedig, hogy mennyire jó egy családban a viszony, lehet ugyan színjáték, álca a külvilág felé, de a család tagjai mindig tudni fogják, hogy ők mennyire szeretik egymást valójában, és ennek tükrében mit tennének meg a másikért.

A lezárás pedig alátámaszt mindent... Kissé kiábrándít, kissé megdöbbent, kissé...

Nem hosszú, de annál tanulságosabb műről van szó, amit a szeretet ereje tart össze, formál, és a végén mindenkiről leválik a maszk, és már nem csak a látszat fog számítani, hanem az, ami igaziból az emberekben rejlik...




Kíváncsiak vagytok, milyen ez a mű? A Litera.hu közzétette a mű egy részét (itt: KLIKK) még 2004 augusztusában.
Az írónő engedélyével most itt, az ffgbookon is megosztanám veletek (teljes terjedelemben, és javított változatban), melyet a szövegdobozban pár sorral lejjebb megtalálhattok.
Üljetek be egy kicsit a virtuális színházba, a saját otthoni széketekbe, és emelkedjen a függöny!
Jó szórakozást!


SZEREPLŐK: 
BOHÓC
KEVIN TRIUMPH
EDITH TRIUMPH
THOMAS TRIUMPH
NŐK
FÉRFIAK
GYEREKEK

I.1.

Kert. Vidámnak maszkírozott bohóc érkezik. Női szereplő, arcvonásait tökéletesen elfedi a festék; parókás, esetleg kalapos.
BOHÓC: (elnagyolt gimnasztikai gyakorlatokat végez, nyújtózkodik; elváltoztatott hangon) Hölgyeim és uraim, mélyen tisztelt publikum! Ezennel véget ér ma esti műsorunk első felvonása, és kezdetét veszi a mindannyiunk által oly hőn áhított, csodálatos, fantasztikus, lélegzetelállító - SZÜNET! (saját hangján) Uramisten, hogy én mennyire várom mindig ezeket a perceket! Az ember éveken át bohóckodik úgy, hogy ezek a szünetek tartják életben. A szünet, azt hiszem, elengedhetetlen kellékünk. Mindenkinek szüksége van arra, hogy megmozgassa tagjait, változtasson végre azon a pózon, amit mások figyelése szab rá. Kell egy pár perc, amikor végre nem másokat hallgatunk, hanem saját magunk beszélünk. Ha nincs kinek, hát magunknak. Végtére is ez az ideális hallgatóközönség. Nem beszél vissza és aránylag ritkán értetlenkedik.
            Vannak, akik azt hiszik, hogy a szünet egy önálló egység két felvonás között. Van az első felvonás, aztán a szünet, aztán a második felvonás. Szerintem van az első felvonás, majd a másfeledik, amit szünetnek szokás nevezni, és a második. Szünet nélkül nincs második felvonás. És a szünetben ugyanúgy létezik a darab. Mindenki tovább játssza önmagát: a bohóc ugyanúgy bohóc marad, legfeljebb engedélyez magának egy cigarettát, amit színpadon, ugye, nem lehetne (rágyújt); a nézők is nézők maradnak, s ugyanúgy ők tartják életben az előadást, mint addig. Ilyenkor ugyanis illik a darabról elmélkedni. S ha nem lenne szünet, soha nem csatlakozhatnánk a második felvonásnál. Pedig szembe kell néznünk a tényekkel: szinte mindig a második felvonásra érkezünk. Az első felvonást valahogy mindig nélkülünk játsszák le. Még szerencse, hogy van szünet. (Fiatal, húsz év körüli férfi, Kevin jön, elegáns öltönyben, nyakkendővel. Jólfésült, ápolt, mégis egy kissé ziláltnak tűnik. Láthatóan keres valamit, a Bohóc nem érdekli, tán észre sem veszi. A Bohóc viszont azonnal meglátja.) És milyen jó lenne, ha nem két percig tartana. Az embernek sohasem lehet nyugta. (Elnyomja a cigarettavéget. Elváltoztatott hangon, harsányan azonnal lecsap Kevinre.) Te szentséges Atyaúristen! Nem hiszek a szememnek! Hogy egyesek miféle maskarát képesek magukra ölteni, csak hogy megbotránkoztassák embertársaikat! Ahelyett, hogy tisztességesen öltöznének, mint más rendes -
KEVIN: (értetlenül) Tessék?
BOHÓC: Igen, igen. Jól hallottad, hozzád beszélek. Vagy látsz még itt valakit rajtunk kívül?
KEVIN: És mi van?
BOHÓC: Hát ezt kérdezem én is, barátom! Idejössz ebben a nevetséges jelmezben, és úgy teszel, mintha -
KEVIN: Ne haragudj: ismerjük egymást?
BOHÓC: Ne haragudj: te csak kérdezni tudsz?
KEVIN: Már az is baj, ha kérdezek? Mi bajod van velem?
BOHÓC: Ki mondta, hogy bajom van veled?
KEVIN: Akkor meg mit pocskondiázol?
BOHÓC: Én pocskondiázlak? Hogy mondhatsz ilyet?
KEVIN Tán nem te tettél az előbb megjegyzést az öltözékemre?
BOHÓC: S ha igen?
KEVIN: De hát mi közöd hozzá?!
BOHÓC: De hát jelmezbál van, vagy nem?
KEVIN: Na és?
BOHÓC: Na és? Na és? Hát te semmit sem értesz?
KEVIN: Nem válaszolnál végre?
BOHÓC: Abbahagynád ezt a kérdezősködést végre?
KEVIN: Akkor magyarázd meg, hogy mi az isten nem tetszik neked a ruhámon! Jó?!
BOHÓC: Már megint kezded?
KEVIN: Mit kezdek megint?
BOHÓC: Na mit?
KEVIN: A kérdezősködést?
BOHÓC: Miért, szerinted miről beszélünk?
KEVIN: Na jó, nekem mennem kell.
BOHÓC: Nem értem, miért kell azonnal megsértődni minden apróságon. S különben is, már megmondtam.
KEVIN: Mit mondtál meg?
BOHÓC: Ne kezdd megint!
KEVIN: Mit? Ja! Akkor kérlek, mondd meg, mi az, amit már megmondtál, hadd menjek gyorsan.
BOHÓC: Úgy látom, téged tulajdonképpen nem is érdekel a dolog…
KEVIN: De igen, nagyon érdekel. Rettentő módon érdekel. Csak…
BOHÓC: …csak…
KEVIN: …csak ma este még más dolgom is van, úgyhogy jó lenne, ha gyorsan megmondanád, hogy mit mondtál már meg.
BOHÓC: Igenis. Csak a ruhád.
KEVIN: Mi van már megint a ruhámmal?
BOHÓC: Azt mondtam már meg. Hogy miért nem tetszik a ruhád.
KEVIN: Nem emlékszem, hogy mondtad volna.
BOHÓC: Pedig így történt.
KEVIN: És mit mondtál, miért nem tetszik?
BOHÓC: Azért, mert jelmezbál van. Jel-mez-bál!
KEVIN: Aha. Értem már. Nem találod elég ötletesnek a jelmezemet, erről van szó, ugye?
BOHÓC: Épp ellenkezőleg. Szerintem aljasul ravasz taktikát választottál. És ez felháborító.
KEVIN: Esküszöm, te nem vagy normális!
BOHÓC: Nekem szabad. Ez teljesen szabályos. Egy bohócnak szabad nem normálisnak lennie. A te viselkedésed azonban…
KEVIN: Szóval most már a viselkedésemet is kifogásolod.
BOHÓC: Igen. Nem nevezhetném ugyanis tisztességesnek.
KEVIN: Semmi kedvem vitatkozni veled. De egy biztos: kettőnk közül én vagyok tisztességesen felöltözve, és az én viselkedésem a tisztességes.
BOHÓC: De nem itt és most.
KEVIN: És miért? Magyarázd meg, miért ne lenne tisztességes öltönyben megjelenni egy jelmezbálon?
BOHÓC: Mert ez átverés.
KEVIN: Már miért lenne átverés.
BOHÓC: Nézd, a jelmezbált arra találták ki, hogy mindenkinek legyen szünete. Egy pár óra lecsippentve a megszokott életből, amikor végre az lehet, ami csak akar. Ilyenkor mindenki megmutat magából valamit. Az álarcosbál olyan, mint egy középkori dráma.
KEVIN: Egy művelt bohóc…
BOHÓC: Egy ilyen bálba öltönyben érkezni - ez olyan, mintha mindenkiből kihúznád legbensőbb titkát, s aztán te senkinek sem viszonoznád ezt a bizalmát. Őszinteségért őszinteség jár cserébe.
KEVIN: Akkor őszintén: te meghívott vagy itt?
BOHÓC: Miért, mit gondoltál, csak úgy besétáltam ide, mert nem volt jobb dolgom?
KEVIN: Úgy értem: vendégként vagy fizetett alkalmazottként bohóckodsz itt velem?
BOHÓC: Számít ez?
KEVIN: Persze, hogy számít. Szóval: hivatásos bohóc vagy?
BOHÓC: Igen, így is mondhatjuk. Sőt: főállású bohóc vagyok. Főállású.
KEVIN: És az milyen?
BOHÓC: Bemutatom. (Fejen áll, aztán újra talpra pattan.) Hát ilyen.
KEVIN: Nagy kunszt.
BOHÓC: Te kérted, én meg bemutattam. A fő-állású bohóc.
KEVIN: Ha ha. Komolyan kérdeztem.
BOHÓC: Én meg komolyan válaszoltam. Főállású bohóc vagyok. Vagy hivatásos, ha így jobban tetszik.
KEVIN: Szóval szemernyit sem vagy jobb nálam. Papolsz itt nekem a bizalomról, s közben sunyi módon lapulsz abban a jelmezben, amit nap mint nap viselsz. És még van képed -
BOHÓC: Ez azért más.
KEVIN: Már miért lenne más?!
BOHÓC: Én hétköznap szomorú bohóc vagyok.
KEVIN: Kit érdekel? Bohóc: bohóc!
BOHÓC: És különben is: azok az emberek, akik itt vannak, nem tudják, hogy én egyébként is bohóc vagyok. Tehát nekik igenis mutattam valamit. Az én öltözékemről el lehet hinni, hogy jelmez. Ellenben a tiédről egy percig sem feltételezhető, hogy…
KEVIN: Igazán? És mi van akkor, ha én hétköznap mezítlábas paraszt vagyok, akinek minden vágya az, hogy öltönyben járjon-keljen az úri nép között? Vagy ha elmeintézetből szökött dühöngő őrült vagyok, aki szeretne elvegyülni a normálisok között? Vagy teszem azt, háromszoros apagyilkos -
BOHÓC: Hát, nem is tudom…. Ha három apa csak ennyit tudott összehozni, tényleg a feje tetejére állt a világ.
KEVIN: Jó, akkor legyen csupán háromszoros gyilkos - bár ez nem hangzik olyan jól -, aki szeretne olyan ártatlan lenni, mint a ma született bárány. Még hogy az öltöny nem lehet álruha!
BOHÓC: Igazad van, erre nem is gondoltam. Így mindjárt más. De vajon melyik a három közül? (Elkapja Kevin tenyerét, megnézi.) Paraszt nem vagy, az biztos. Dühöngő őrült sem, különben már rég kihoztalak volna a sodrodból. Marad a gyilkos. Az vagy?
KEVIN: Hát persze. Lebuktam. Mindegy, most már úgyis mennem kell.
BOHÓC: Hova ilyen sietősen?
KEVIN: Csak keresek valakit.
BOHÓC: A következő áldozatodat?
KEVIN: Még ezt is kitaláltad. Bámulatos. Lehet, hogy átvertél, és valójában Sherlock Holmes egyik kései leszármazottjával van dolgom?
BOHÓC: Lehet, hogy te vertél át, és nem is vagy olyan gyakorlott gyilkos, különben nem sietnél ennyire. Korán van még, türelem. Egy-két óra múlva lerészegednek az emberek, vagy legalábbis kevésbé lesznek józanok és éberek. Akkor könnyebb és biztonságosabb dolgozni. Úgyhogy maradj csak nyugodtan. Különben is: sápadtnak tűnsz. Meg mintha a kezed is remegne. Csak nem vagy rosszul?
KEVIN: Nem. Semmi bajom. Egy kicsit talán idegesebb vagyok, mint szoktam lenni, de…
BOHÓC: Nyugodj meg, nincsenek Sherlock Holmesi hajlamaim. Nyugi. Miért nem ülsz le? (Kevin leül, a Bohóc kezet nyújt.) Becky Bohóc vagyok. Hívhatsz Bohócnak. (Kezet fognak.)
KEVIN: Kevin Triumph.
BOHÓC: Triumph…Csak nem az a Triumph? Mármint hogy ez? (Fejével a ház felé int.) Csak nem ezekhez tartozol?
KEVIN: Na, most meg kiderül, hogy az összes Triumph-fal bajod van! Hát tehetek én arról, hogy így hívnak?
BOHÓC: Nem, dehogyis. Egy szóval sem mondtam. Milyen érzés Triumphnak lenni?
KEVIN: Miért gondolod, hogy ez valami különleges érzés? Sőt: miért gondolod, hogy ez egyáltalán érzés lehet? Mi köze ennek az érzésekhez?
BOHÓC: Azt hittem, van. Na, hagyjuk. De ez az álarcosbál… ez azért szép dolog. Minden évben megrendezni, meghívni a város színe-javát, s gondoskodni arról, hogy ennyi ember jól érezze magát…
KEVIN: Nekem ehhez semmi közöm. Ez az apám bulija, őt illeti a dicshimnuszod. Az anyám tiszteletére rendezi. Már évek óta. Tudod, ilyenkor van a születésnapja. Mármint az anyámnak.
BOHÓC: Ezek szerint te vagy az ifjú Mr. Triumph. Te öröklöd a családi vagyont, s folytatván a hagyományokat, idővel majd te rendezed ezeket a partikat. Persze a saját feleséged tiszteletére.
KEVIN: Nem hinném.
BOHÓC: És miért nem?
KEVIN: Tudod, nekem ez nem jelent olyan sokat, mint az apámnak.
BOHÓC: Értem. Van ez így. Más generáció, más szokások. Biztos neked is lesz majd valami hóbortod. De azért szép apádtól, hogy így szereti a feleségét.
KEVIN: Igen, ő tényleg így szereti.
BOHÓC: Csodálatos asszony lehet. Bár azért elég furcsa…
KEVIN: Mi furcsa?
BOHÓC: Hát, én már nem először fordulok meg itt, és még sosem láttam. Eljövök minden évben a bálra, és sohasem találkozom azzal az asszonnyal, akinek a tiszteletére a bált rendezik. Azért ez elég furcsa, nem? Vagy lehet, hogy csak én vagyok ilyen peches?
KEVIN: Lehet.
BOHÓC: De nem valószínű. Ugyanis mások sem szokták látni.
KEVIN: (gúnyosan) Tényleg?
BOHÓC: Tényleg. Az előbb beszéltem valakivel, aki találkozott vele egyszer.
KEVIN: Na látod.
BOHÓC: De annak már négy-öt éve is megvan. Csak nem beteg?
KEVIN: Nem beteg.
BOHÓC: Akkor jó.
KEVIN: Tudod, a születésnap családi ünnep. A család külön ünnepel, odabenn. Semmi köze nincs a kinti vígadalomhoz. Mindössze időbeli koincidencia, világos? Az apám, gondolom, azt akarja, hogy mások is szórakozzanak, amikor ő ünnepel. De nem azt akarja, hogy együtt ünnepeljen ennyi idegennel egy ilyen…bensőséges ünnepen. Tulajdonképpen logikus.
BOHÓC: Az. Akkor minden rendben.
KEVIN: Hogy mondod?
BOHÓC: Azt mondtam: akkor minden rendben. A család külön ünnepel, mindössze erről van szó. Anyád pedig nem beteg.
KEVIN: Nem beteg.
BOHÓC: Nem úgy, mint én! Úgy fáj a gyomrom, hogy csak na. Muszáj egy kicsit megorvosolnom. (Laposüveget vesz elő.) Tudod, egy bohóc soha nem ihat nyilvánosan. Kénytelen vagyok ilyen trükkökhöz folyamodni.
KEVIN: Értem.
BOHÓC: Kérsz?
KEVIN: Én nem szoktam.
BOHÓC: Pedig rád férne. Még mindig elég rosszul nézel ki. Neked nem fáj a gyomrod?
KEVIN: Nem. Biztos valami rosszat ettél. Bár nem látszol sápadtnak. Orcád színéből ítélve, majd kicsattansz az egészségtől.
BOHÓC: Haha. Még a végén kiderül, hogy van humorérzéked. Igyál, neked sem ártana egy kis pír az arcodra! Ne félj, nem túl erős.
KEVIN: Nem bánom. (Meghúzza, de majdnem kiköpi, úgy égeti a száját. Nagyokat fújtat.) Hű, az anyját!
BOHÓC: Nna. Mindjárt jobban nézel ki. Ideges vagy még?
KEVIN: Egy kicsit. Talán.
BOHÓC: Akkor igyál még egy kortyot. Idegesen nem lehet tisztességes munkát végezni.
KEVIN: Kösz, nem. Azt hiszem, most már tényleg mennem kell.
BOHÓC: Tudom, tudom. Áldozatkeresés, miegymás.
KEVIN: Nem tudod. Ma még fontos dolgom van.
BOHÓC: Na persze.
KEVIN: (kifelé) Ma valami olyat szándékozom tenni, amit még soha.
BOHÓC: Szóval nem piti kis rutingyilkosság.
KEVIN: Nem, annál valóban sokkal többről van szó. Olyasvalami, amihez szükségem lesz minden bátorságomra és ügyességemre. És elszántságra.
BOHÓC: Érdekes, hogy ezt mondod. Furcsa egybeesés. Magam is valami hasonlóra készülök.
KEVIN: Igazán?
BOHÓC: Még ma.
KEVIN: Még ma. (Az órájára néz.) Nincs is sok időnk. És nekem úgy tűnik, te sem kapkodod magad igazán.
BOHÓC: Még nincs itt az ideje.
KEVIN: Te mit tervezel?
BOHÓC: Miért, te mit tervezel?
KEVIN: Nagyon érdekel?
BOHÓC: Miért, téged nem?
KEVIN: Most újra kezdtük a játékot?
BOHÓC: Milyen játékot?
KEVIN: Azt, amelyikben nem válaszolunk. Csak kérdezünk.
BOHÓC: Most estél ki.
KEVIN: Nem megy ez nekem. Mi lenne, ha megfordítanánk a szabályokat? Ezúttal nem az nyer, aki tovább bírja, hanem az, aki hamarabb befejezi.
BOHÓC: Miféle játék ez?
KEVIN: Az nyer, aki hamarabb véghezviszi ma esti tervét.
BOHÓC: Nem rossz, nem rossz! És mi a nyertes jutalma?
KEVIN: Mit szeretnél?
BOHÓC: Megtudni, mire készülsz.
KEVIN: Akkor legyen ez. A vesztes köteles beszámolni hőstettéről. Te is veszíthetsz, ne felejtsd el!
BOHÓC: Igen. Veszíthetek. Még véletlenül sem felejtem el, ne aggódj.
KEVIN: Hát akkor, ez rendben lenne. Mikor találkozunk újra? Aki hamarabb végez, az megkeresi a másikat. Jó ez így?
BOHÓC: Nem is tudom. Nem fogok én itt kerengeni miattad. Inkább beszéljük meg, hol találkozunk. Legyen mondjuk itt. Itt foglak várni.
KEVIN: Vagy én téged. De mindegy, legyen itt. Kezet rá. (Kezet fognak.) Sok sikert.
BOHÓC: Neked is.
KEVIN: Megyek, mert pontban kilenckor kezdjük a vacsorát. A tradíció, tudod. Minden ünnepi vacsora kilenckor kezdődik. És ez egy halálpontos család. Nem késhetek.
BOHÓC: Menj csak, persze.
KEVIN: Akkor viszlát később.
BOHÓC: Igen. Mondjuk így. Viszlát. (Kevin ki, a Bohóc magának, újra a saját hangján) Ha az ember cserélgeti az álarcát, mondhatja valaha is hogy „viszont látásra”?


I.2.

A színpad elsötétedik, B el. Közben a báli nyüzsgést halljuk: zenét, a belé vegyülő társalgások moraját, a tánc és evészet-ivászat hangjait. Csak hangok bejátszása.
NŐ 1: Te sem láttad?
FÉRFI: Szerintem hiába is keresed. Gyere inkább táncolni.
GYEREK: Anya, nézd! Szerinted az egy igazi bohóc?
NŐ1: Minden bohóc igazi, szívem.
(Sikítás, aztán nagy nevetés.)
NŐ2: Uramisten, de megijedtem egy pillanatra.
GYEREK: Hű, de klassz csontváz! Anya, ez ugye nem igazi?
FÉRFI: Reméljük nem. Reméljük, ez tényleg nem igazi. (Elneveti magát.) Na, egészségetekre!


I.3.

A színpad lassan kivilágosodik. A Triumph család ebédlőjében vagyunk. A csontvázjelmezbe öltözött Edith Triumph bezárja a nyitott ablakot, a báli zaj elhalkul, csönd lesz. Négy személyre terített asztal áll középen, rajta stílusos kandeláber. Az ételhordó kocsin a lefedett edények bőséges, pazar vacsoráról árulkodnak. Kilenc óra lesz pár perc múlva. Kevin jön.
KEVIN: (élénken) Hello, drága nővérkém. Úgy látszik, nem tudok elég korán érkezni. Benned talán még jobban buzog az ünneplés utáni vágy, mint énbennem.
EDITH: (végigméri) Milyen volt a temetés?
KEVIN: Milyen temetés?
EDITH: Azt hittem, onnan jössz. Vagy még csak most indulsz? Mi ez a gyászruha?
KEVIN: Nem értem. Mi baja van ma mindenkinek a ruhámmal? Neked speciel mi nem tetszik rajta?
EDITH: A fantáziátlanság. A kreativitás tökéletes hiánya.
KEVIN: Esküszöm, ma este megbolondult az egész világ. Ez nem egy fantáziátlan jelmez, hanem egy tisztességes öltözet, ami jelzi az est ünnepélyességét.
EDITH: Egyik évben sem alkottál valami hatalmasat, de legalább próbálkoztál a magad szerény módján. Most már ez sincs. Elég lehangoló.
KEVIN: Nem tudom, mit vagy úgy oda. Mintha te kitettél volna magadért.
EDITH: Mi az, talán nem tetszik a jelmezem?
KEVIN: A jelmezed? Szerintem rajtad sincs semmi különös. Én legalábbis mindig ilyennek látlak.
EDITH: Vicces. Ezek szerint mindenki hozza a maga formáját. Te a középszerűséged, én pedig az egyéniségemet.
KEVIN: Neked van a nehezebb dolgod, ez kétségtelen. Ezt az egyéniséget még mi is nehezen viseljük el, napi egy-két órában. Te meg, szegénykém, napi huszonnégy órában viselheted a keresztjét.
EDITH: Azért nem cserélnék veled, ne aggódj. Lásd be, a Kevin Triumphok nemigen viszik előre a világ menetét. Ami kis élet ebben a családban van, mind nekem köszönhetitek. Én vagyok a család mókamestere.
KEVIN: Mi pedig a szenvedő alanyok. Csak tudnám, hol van a remekül szórakozó közönség. Mert nehogy azt hidd, hogy bármelyikünk is élvezi a műsorszámaidat.
EDITH: Ez is jellemző rátok. Nem értékelitek erőfeszítéseimet. Pedig elég sok energiám fekszik benne.
KEVIN: Az én energiámból is sokat elvisz, ha ez megnyugtat.
EDITH: Valamelyest. A közös lét alapja a közös szenvedés.
KEVIN: Csodálatos. Ezt melyik vegyészeti lexikonban olvastad?
EDITH: Én nem vagyok szakbarbár. Én nem csak szakkönyveket olvasok. (Megáll egy pillanatra. Szigorúan.) Gyere csak vissza egy kicsit. (Kevin visszalép)
KEVIN: Mi van.
EDITH: Lehelj rám.
KEVIN: Tessék. (Erősen rálehel, mintha tüzet akarna fújni.)
EDITH: Bűzlesz a whiskytől.
KEVIN: Ne túlozzunk. Ittam két korty whiskyt. Különben is, semmi közöd hozzá. Felnőtt ember vagyok, talán ihatok egy kortyot az anyám születésnapján.
EDITH: Hogy tehetted? Tényleg nincs benned semmi tapintat?
KEVIN: Úgy csinálsz, mintha legalábbis embert öltem volna. Elmondanád, most éppen min húztad fel magad? Pontosan tudod, hogy nem szoktam inni. Most sem vagyok részeg, de még csak kapatos sem. Ha viszont folytatod a hisztériád, megyek, és tényleg keresek egy teli üveget, és inkább azzal töltöm a mai estémet. Komolyan nem értelek.
EDITH: Nem? Te képes lennél leülni az asztalhoz apa mellé így, hogy dől belőled a whiskyszag?
KEVIN: Inkább igyál te is egy kicsit. Nem is hiszed, mennyit segít. Most például határozottan csak feleannyira idegesítesz, mint egyébként. Ég és föld. Próbáld ki. Lehet, hogy még mosolyogni is tudnál. Bár azért csodákat ettől se várjunk.
EDITH: Nagyon kérlek, ne tegyél úgy, mintha nem tudnád, miről beszélek.
KEVIN: Nagyon kérlek, ne tegyél úgy, mintha az anyám lennél, én pedig hároméves kisgyerek. Egy évvel vagy idősebb nálam.
EDITH: Én? Én teszek úgy, mintha az anyád lennék? Nem én -
KEVIN: Szerintem most kivételesen ne menjünk bele abba, hogy ki kire ütött ebben a családban. És figyelmeztetlek: amennyiben egy látványos hisztériarohammal kísérleteznél, lekeverek egy pofont vagy leöntelek egy pohár vízzel. Anyánk igazán megérdemel annyit a születésnapján, hogy békében töltse el. Nem gondolod?
EDITH: Tudod jól, hogy mit gondolok. Ebben a családban én képviselem azt az abszolút kisebbséget aki időnként hangoztatja saját véleményét.
KEVIN: Azért, mert te a sajátodon kívül mást nem vagy hajlandó meghallgatni, még el szokott hangozni más vélemény is. Nyugodj már le. Nem csak te vagy a világon. Nem csak a te gyomrod öklömnyi ma este, és nem kizárólag a te bosszantásodra történik minden. Ugye nem gondolod, hogy azért ittam egy kis whiskyt, hogy téged vagy apát idegesítselek? Ennyire nem lehetsz paranoid. Még te sem.
EDITH: Én nem vagyok paranoid. Gondoltam, hogy nem direkt csináltad. Az nyílt kihívás lenne, semmiképpen sem vallana rád. Te ehhez túlságosan is gyenge vagy. Megalkuvó. A Triumphok gyöngye.
KEVIN: Te is Triumph vagy. Nem egyszeri rohammal, hanem szép lassan rombolsz. Viszont alapos munkát végzel. A győzelem nem maradhat el.
EDITH: Én legalább csinálok valamit.
KEVIN: Én is: tűrök.
EDITH: Te kis mártír. Nekem viszont eszem ágában sincs más hülyeségei miatt kínlódni. Én boldog leszek, ha beledöglöm is. Haha. És én majd megpróbálom boldoggá tenni a családomat.
KEVIN: Ha mindenki beledöglik is. Haha. Az még soha nem jutott az eszedbe, hogy egyelőre mi vagyunk a te kis családod?
EDITH: Nem, erre valahogy eddig még nem gondoltam. És talán nem véletlen.
(Kis szünet. A csöndben a falióra kilencet üt.)


I.4.

KEVIN: Kezdődik.
EDITH: Talán inkább folytatódik.
KEVIN: Tessék?
EDITH: Azt mondtam, folytatódik. Vagy szerinted ez a vacsora megtöri a fényes sorozatot és bármiben is különbözni fog az előzőektől?
KEVIN: Sose tudhatod.
EDITH: Azért lenne egy fogadásom a forgatókönyvre.
KEVIN: Nagy kunszt. (Thomas Triumph, az apa lép be.)
TRIUMPH: Sziasztok.
EDITH: Szia, apa.
TRIUMPH: Micsoda pontosság! Régen itt vagytok?
KEVIN: Nem.
TRIUMPH: (Végigmustrálja az asztalt, belekukkant a lefedett tálakba.) Remek. Minden előállt az ünnepléshez.
EDITH: Az ünnepelten kívül.
TRIUMPH: Pár perc még nem a világ. Anyátok még biztosan készülődik. Ha huszonhárom év alatt nem sikerült pontosságra szoktatnom, most már nem fog menni. De ez így is van rendjén. A nők késhetnek. Minden egyes perc, amit a rájuk való várakozással töltünk, csak hozzátesz tökéletességükhöz.
EDITH: Engem te neveltél a pontosságra.
TRIUMPH: Miért nem a hosszú kristálypoharak vannak az asztalon?
KEVIN: Tényleg. Észre se vettem.
EDITH: Eltört a negyedik is. Ebéd után, a pakolásnál.
TRIUMPH: Kár. Anyád ezeket szerette a legjobban. Már nem is tudom, kitől kaptuk.
EDITH: Ezek is szépek. És különben sem a poháron múlik.
TRIUMPH: Persze. Üljünk le, biztos mindjárt itt lesz. (Kevin és Edith leülnek. Triumph zenét tesz fel, kellemes klasszikus muzsika hangjai csendülnek fel. Meggyújtja a gyertyát és ő is leül.)
KEVIN: Mi lesz a vacsora? A szokásos?
TRIUMPH: Nem tehetek róla. Lehet, hogy túlságosan is nosztalgikus, de mind a mai napig előttem van az a pillanat, amikor belépett a Kék Hattyú nagytermébe és meglátta az eljegyzési vacsorát. Soha nem felejtem el. Ott állt, hosszú piros ruhában, kétségbeesetten és mégis ragyogva. Csak egy pillanatig tartott, de gyönyörű volt.
EDITH: Nem baj, a bélszín legalább hidegen is jó.
KEVIN: Fogd már be!
TRIUMPH: Ne légy türelmetlen, Edith. Mindennek eljön a maga ideje. Egyszer véget ér a végtelennek tűnő várakozás is. Az a legszomorúbb pillanat, hidd el. Nem szabad ennyire türelmetlennek lenni.
EDITH: Szerintem meg nem szabad ennyire türelmesnek lenni.
TRIUMPH: Jól van, ne zsörtölődj már. Felmegyek, beszólok, hogy mind rá várunk. Lehet, hogy nem is tudja. Soha nem nézi az órát, tudjátok, milyen. (Triumph kimegy)


I.5.

KEVIN: Ha valamit mindenképpen szeretnél a földhöz csapni, akkor azt légy szíves, a konyhában tedd. Tudod, hogy mindjárt visszajön bejelenteni, hogy anya nincs se a szobájában, se a fürdőszobában, tehát biztos kiment a vendégekkel beszélgetni. Fő a békesség. Nehéz lenne kimagyarázni a földön heverő üvegszilánkokat.
EDITH: Miért csinálod ezt velem? Miért bánik velem mindenki úgy ebben a családban, mintha nem lennék épelméjű? Miért nem szól hozzám senki tisztességesen?
KEVIN: De ha végképp nem bírsz odáig elmenni, akkor már inkább a tányért javaslom, mint a poharat. Olcsóbb is, és még van belőle tizenegy. A pohárból meg csak egy tartalék van, a többit eltörted tavaly.
EDITH: Ki nem szarja le?! (A falhoz vág egy tányért, darabokra törik. Triumph jön vissza.)
TRIUMPH: Nincs se a szobájában, se a fürdőszobában. Biztos kiment a vendégekkel beszélgetni és nem tud szabadulni. Várjunk egy kicsit, aztán kimegyek érte. Azért mégiscsak a család az első. (Átlép a tányérdarabokon.) Ez jól leesett. Mindig mondom, hogy ne terítsenek annyira az asztal szélére. Hiába szólok évről-évre, nem képesek tanulni belőle.
KEVIN: Lesodortam, amikor az üvegért nyúltam. Gondoltam, kitöltöm az aperitifet. Annyira ügyeltem a poharakra, hogy végül a tányér látta kárát. Jó messzire repült.
TRIUMPH: Sebaj. Megesik a legjobb helyeken is. Hozz egy új terítéket, Edith. (Edith térül-fordul.) Az aperitif egyébként nem egy rossz ötlet. Igyunk addig valamit. (Tölt mind a négy pohárba.) Anyátok egészségére! (Koccintanak, mindenki ledönti egy pillanat alatt.) Na, nem várunk tovább. Kimegyek és behozom, ez azért mégsem járja. (Triumph el. Csönd.)
EDITH: Inkább ne szólj egy szót se, jó? (Kevin összeszedi a nagyobb darabokat, kidobja őket a szemétbe.) Miért csinálod ezt? (Kevin nem válaszol.) Hozzád beszélek. Süket vagy?
KEVIN: Az előbb még azt mondtad, ne szóljak egy szót se. És azért csinálom ezt, hogy kevesebb szilánkba léphessünk bele.
EDITH: Tudod jól, hogy nem erre gondoltam. Miért mondtad azt, hogy leverted azt a tányért? A vak is látja, hogy a szilánkok a szoba túlsó végében vannak. Miért kell ennyire megszégyenítened? Miért nem tudsz elmulasztani egy alkalmat sem, hogy belé szúrj?
KEVIN: Te is ezt csinálod. Vagy azt hiszed, amikor anyára célzol, nem őt találod el? Anya, mint tudjuk, nincs lőtávolon belül.
EDITH: Nincs… én is azt hiszem. Mi pedig itt ülünk és várunk valami csodára. Esküszöm, komolyan gondolja, hogy egyszer csak megjelenik anya. Mármint a szelleme. Úgy, ahogy huszonhárom évvel ezelőtt látta, hosszú piros ruhában. Hogy teheti ezt? Mondd meg nekem: hogy képes ezt velünk megtenni?
KEVIN: Apa?
EDITH: Nem, dehogyis … Anya. Anyáról beszélek.
KEVIN: Mindegy végül is. Ugyanarról a játékról van szó.
EDITH: És meddig játsszuk még ezt a játékot?
KEVIN: Amíg el nem fogynak a poharak. Vagy amíg be nem sétál anyánk fiatalon, abban a piros ruhájában. Tudom is én. Vagy…
EDITH: Ne strapáld magad, költői kérdésnek szántam. Az én válaszom egyszerű: én nem játszom tovább.
KEVIN: Aha.
EDITH: Csodálkozol?
KEVIN: Nem. Csak éppen nem világos, hogy érted.
EDITH: Én a magam részéről megtettem a kezdő lépést a változtatáshoz.
KEVIN: Nocsak.
EDITH: Kivételesen adtam neki ajándékot. A többi csak rajta múlik.
KEVIN: Már oda is adtad?
EDITH: Képzeld. Ebéd után. Hát te?
KEVIN: Én megvárom vele az estét.
EDITH: Ahogy gondolod. Mit adsz neki?
KEVIN: Majd meglátod. Miért, te mit adtál neki?
EDITH: Majd meglátod.
KEVIN: Aha.
EDITH: Sose tudom, minek örülne, úgyhogy kénytelen vagyok saját magamból kiindulni.
KEVIN: Pedig nem hiszem, hogy odalenne a legújabb kémiai szakirodalomért. „Aromás elektrofil szubsztitúciók ipari méretekben” - valljuk be, ez a könyvcím csak kevesek szívét dobogtatja meg.
EDITH: Igen, az ő szívét más dolog dobogtatja meg, ezzel tökéletesen tisztában vagyok.
KEVIN: Akkor jó.


I.6.

(Triumph jön be. Az asztalhoz megy, tölt magának, leül.)
KEVIN: (félénken) Megtaláltad?
TRIUMPH: Nem. Persze, elég nagy tömeg van odakinn. Edith.
EDITH: Tessék.
TRIUMPH: Meglehetősen lefoglaltak az ünnepi előkészületek. Ne haragudj, de nem emlékszem, mit mondtál, hova utazol.
EDITH: Valószínűleg azért nem emlékszel, mert nem mondtam semmit.
TRIUMPH: Viszont összepakoltál.
EDITH: Mit kerestél a szobámban?
TRIUMPH: Csak benéztem, hátha -
EDITH: Ki engedte meg, hogy bemenj a szobámba? Mit kutakodtok állandóan utánam? Miért nem hagytok végre békén?
TRIUMPH: Senki nem kutakodik utánad. Anyádat kerestem, éppen csak bekukkantottam hozzád.
EDITH: Ehhez akkor sincs jogod!
KEVIN: Itt egy tányér. (Edith felé nyújtja.)
EDITH: Dögölj meg!
KEVIN: Miért én? Te vagy az idősebb.
TRIUMPH: Nem hagynátok abba? Mi lenne, ha legalább ma nem ölnétek egymást? És engem.
EDITH: Tiszta szerencse, hogy eztán nem kell elviseljelek benneteket. Még ma elmegyek.
TRIUMPH: És hova utazol?
EDITH: Nem mindegy? Most őszintén: nem mindegy?
TRIUMPH: Miért gondolod, hogy nem számít nekünk, hova mész?
EDITH: Nem rád gondoltam.
KEVIN: Értettem a finom célzást. De azért engem is érdekelne, hova készülsz.
EDITH: Megkaptam a kutatói ösztöndíjat. Seattle-be.
KEVIN: Nofene. Mióta tudod?
TRIUMPH: És nekünk miért nem szóltál róla?
EDITH: Nem volt gusztusom hetekig bámulni örömtől majd kicsattanó orcátokat. Gondoltam, így a legegyszerűbb.
TRIUMPH: Hogy mondhatsz ilyet?
EDITH: Talán nincs igazam. Meddig akartok még ezen lovagolni? Elmegyek és kész. Épp ideje. Ne tegyetek úgy, mintha lesújtott volna benneteket a hír. Mindnyájunknak jobb lesz így. Lezártuk a témát?
TRIUMPH: Le.
EDITH: Akkor most induljunk és keressük meg anyát. Azt hiszem, nem lenne kellemes, ha mások találnák meg. (Elindul, Kevin és Triumph nem mozdul.) Ti nem jöttök? (Nincs válasz.) Én mindenesetre elindultam. (Edith el.)


I.7.

KEVIN: Te nem mész?
TRIUMPH: Már voltam.
KEVIN: Ja, persze. És kerested is?
TRIUMPH: Miért, mit gondolsz, mit csináltam odakint?
KEVIN: Nem tudom. De érdekelne. Kíváncsi vagyok, hogy vajon amikor kimész csak állsz egy helyben pár percig és úgy jössz vissza, vagy olyankor úgy is teszel, mintha tényleg keresnéd?
TRIUMPH: Nem úgy teszek, hanem valóban keresem. Időnként elég hülye ötleteid vannak.
KEVIN: Valóban? Elsétáltál egész az öreg tölgyig?
TRIUMPH: Miért sétáltam volna odáig? Ott már nincs semmi.
KEVIN: Lehet, hogy most ott nincs semmi, de tavaly ilyenkor például ott találtuk meg anyát, hadd emlékeztesselek.
TRIUMPH: Fölösleges emlékeztetned.
KEVIN: Hát igen, meglehetősen emlékezetes látványt nyújtott. Dőlt belőle a whiskyszag és a vér. Még szerencse, hogy időben érkeztél. Neked köszöntheti, hogy él. Persze azt is, hogy meg akart halni. (Triumph lekever egy pofont Kevinnek, Kevin nemigen reagál, legfeljebb vigyorog.)
TRIUMPH: Válogasd meg a szavaid. Én az egész életemet annak szenteltem, hogy anyádat boldoggá tegyem. Minden gondolatomat és tettemet ez a szándék vezérelte. Kevés nőt szeretnek ennyire. És tudod, mit kaptam cserébe. De eltűrtem. Én mindent megtettem, de hiába. Úgy látszik, a boldogságát mindenki saját magában hordja: én hiába tettem elé mindent, nem tudott élni vele. Csak tönkretett engem is.
KEVIN: Nem is tudod, mennyire igazad van.
TRIUMPH: Csak nem igazat adsz nekem egyszer az életben?
KEVIN: Szerintem is mindenki felelős a saját boldogságáért. Vegyünk csak téged: megszerezted a világ egyik legcsodálatosabb asszonyát - azt hiszem, ebben azért mindig is egyetértettünk.
TRIUMPH: Igen. Ebben az egyben.
KEVIN: Megszerezted azt a nőt, akire egész életedben vágytál. Boldog lehettél volna vele, ha tudtál volna élni a lehetőséggel. Ehelyett tönkretetted. Rosszul bántál vele.
TRIUMPH: Én rosszul?! Anyáddal?
KEVIN: Úgy értem: helytelenül. Tudod, nem minden virág egyforma. Van, amelyik a túl sok napfény és meleg hatására elszárad ahelyett, hogy kivirulna. Ilyenkor a tapasztalatlan kertész elkezdi ötször annyi vízzel locsolni, mint a többit, és így végül nem az azonnali elszáradás, hanem pár nappal később a rothadás végez vele. A folyamat mindenesetre visszafordíthatatlan. Tönkretetted - és így már nem is akarod megtalálni, igaz? Nem úgy, mint Edith. Ő bezzeg mindent elkövet, hogy előkerítse helyetted.
TRIUMPH: Hogy érted azt, hogy helyettem?
KEVIN: Ahogy mondom. Megteszi helyetted, mert tudja, hogy rád nem számíthat. Ő viszont a tettek embere. Egész tisztességes férfit sikerült belőle nevelned. Nem túl hízelgő ránk nézve, de időnként mindkettőnkön túltesz, ezt el kell ismerni. Nem egy beszari típus. Ő legalább szembe mer nézni a tényekkel. Úgyhogy most megy megkeresni anyát, és meg is fogja találni, mert ő meg akarja találni. Akkor aztán neked is szembe kell nézned a tényekkel. Tulajdonképpen hálásnak kellene neki lenned. Nem értékeled eléggé. Á, meg sem érdemled őt.
TRIUMPH: Meg sem érdemlem? Az a nő kész istencsapása, és azt mondod, hogy meg sem érdemlem?
KEVIN: Az a nő a te lányod. Le sem tagadhatnád. Ráadásul ő az egyetlen híved ebben a családban, hát igazán megbecsülhetnéd. Mindent érted csinál. Egy elismerő szóért. Vagy egy kis kedvességért.
TRIUMPH: Ezzel a stílussal elég nehéz ilyesmit bárkiből is kicsiholni, nem gondolod?
KEVIN: Mit csodálkozol? Tőled tanulta. Nem kellett messzire mennie, hogy leckét vegyen. A különbség köztetek csak annyi, hogy ő igazán kevéssel is beérte volna, de te valahogy mindig mással voltál elfoglalva az utóbbi huszonkét évben. Na, mindegy. Legalább ő észhez tért és belátta, mennyire hiábavaló az erőlködése. Elmegy. Szerintem így is túl sokat várt. A helyében én már sokkal korábban leléptem volna.
TRIUMPH: Igazán? Akkor miért nem tetted meg?
KEVIN: Csak nem gondolod, hogy itt hagynám anyát - neked? Majd akkor megyek el, ha vége a játéknak. De ahhoz először meg kellene végre találnunk. Nem tartasz velem?
TRIUMPH: Majd később utánatok megyek. Egyelőre itt maradok, hátha előkerül.
KEVIN: Ahogy gondolod. Csak aztán le ne maradj valamiről.
TRIUMPH: Hát, emiatt igazán nem aggódom. Ebben a családban valaki mindig gondoskodik arról, hogy semmiből ki ne maradjak. Én nem úszok meg soha semmit.
KEVIN: Remélem is.
TRIUMPH: Tessék?
KEVIN: Á, semmi. Akkor majd kint találkozunk később. (Kevin el.)
TRIUMPH: Szervusz.


I.8.

A színpad elsötétül, újra a bál mulatozó zajongása hallatszik (felvételről). Benne:
NŐ: Nincs itt. Négy éve nincs, és mi nem tudunk róla semmit. Valami történt, de az az alak nem mondta meg nekünk. Hogy tűnhetett el így? Hova az istenbe -
FÉRFI: Den, itt jön a bohóc, most beszélhetsz vele.
BOHÓC: Szia, Den.
GYEREK: Honnan tudod a nevem?
BOHÓC: Trükk.
GYEREK: Tudsz más trükköt is?
BOHÓC: Hát persze. Például el tudlak tüntetni.
GYEREK: Tényleg?
BOHÓC: Tényleg.
GYEREK: Tüntess el!
BOHÓC: Á, nem lehet.
GYEREK: Miért?
BOHÓC: Nem tudnálak visszavarázsolni. Eltüntetni bárkit el tudok. De még sohasem sikerült senkit visszahoznom.
GYEREK: Kár… Azért ha majd menni fog, velem is megcsinálod?
BOHÓC: Persze.
GYEREK: Kösz.


I.9.

A színpad kivilágosodik, lassan elhal a báli zajongás. Edith jön be, ezúttal álarc is van rajta (halálfej). Megáll egy nagy tölgy lehajló, vastag ága alatt. Az ágon a Bohóc. Lehetőleg a közönség számára is észrevétlen, de semmiképpen nem feltűnő. A tölgy helyett lehet bármi más az Edith feje fölötti térben, pl. fal teteje, lengőhíd, stb.
EDITH: Anya! Anya! (Leveszi az álarcát.) Persze, miért pont most válaszolnál. Huszonkét éve kiáltozom utánad hiába, meglepődnék, ha éppen most hallanád meg a hangom. Anya! Tavaly idejöttél meghalni. Lehet, hogy idén is, csak még nem értél ide? Én mindenesetre itt várlak. Bocsáss meg érte. Bocsásd meg, hogy nem tudtam megbocsátani. De azért… Jó lett volna utoljára beszélgetni végre. Lenne néhány kérdésem. De te most sem válaszolsz. Csak tudnám, hol vágod fel éppen az ereidet. Megkérdeznék egy-két dolgot, hallod? Szólalj már meg! Nem félsz a haláltól? Ha Istent ismersz, Anna Triumph, akkor szólsz végre hozzám.
BOHÓC: (Nyújtózkodva, ásítva) Attól tartok, ennek gyakorlati akadálya van, kisasszony.
EDITH: Anya? (Keresi, ki szólt, végül meglátja a feje fölött a Bohócot.)
BOHÓC: Nem. Nem anya, nagyon sajnálom. Én csak egy régi, kiszuperált bohóc vagyok. És amióta itt tanyázom, nem járt erre egy lélek sem. Bár egy pár percre elszundítottam, azt hiszem. De az biztos, hogy nincs itt az édesanyád, mert azt azért észrevettem volna.
EDITH: Értem. Mit keresel itt?
BOHÓC: Egy kis nyugalmat, azt hiszem, azt kerestem. De elég gyorsan véget vetettél rövidke sziesztámnak. Úgy rikoltoztál, mint egy eszement. Én meg tudom érteni, ha valaki nagyon keres valakit, ma már nem ez az első eset, de -
EDITH: Szóval már jártak erre.
BOHÓC: (felül) Bezony ám. Mozgalmas napom van, az egyszer hét szentség.
EDITH: Ki volt itt?
BOHÓC: Hát, ha jól értelmezem az elhangzottakat, a kedves bátyád lehetett.
EDITH: Csak egy öcsém van. Az meg véletlenül se kedves.
BOHÓC: Attól még ő lehetett.
EDITH: Igen. Már megint megelőzött. Hihetetlen. Vannak emberek, akik később születnek, mégis mindenhová korábban érnek, mint mi.
BOHÓC: Igen. Én persze inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak emberek, akik nem tudnak időben elindulni. Ezért érnek mindenhova túl későn. Én is mindenhonnan elkésem.
EDITH: Azt hiszem, nem egy dologról beszélünk.
BOHÓC: Talán mégis. Egy bohóc soha nem térhet el a tárgytól. Ezért fizetik.
EDITH: Érdekes. Én pont az ellenkezőjét hittem. Azt gondoltam, az a bohóc dolga, hogy eltérítse az emberek gondolatait.
BOHÓC: Lehet, hogy az a dolga, de nem azért fizetik. (Felnevet.) Úristen, asszem rendesen kiütöttem magam. Forog velem a világ.
EDITH: Akkor miért nem mászol le. Minél magasabban vagy, annál rosszabb.
BOHÓC: Neked is.
EDITH: Nekem?
BOHÓC: Persze. Minél magasabban vagyok, annál nagyobb az esély, hogy rád esem. Vagy, ne adj isten, lerókázlak.
EDITH: Kitűnő kilátások az est hátralevő részére. De azt hiszem, nem várom meg.
BOHÓC: Azért igazán segíthetnél innen lekecmeregni. Már vagy egy órája itt lógok, a legnagyobb halálfélelemben. Teljesen megalázó. Pedig a bohóc is ember.
EDITH: Ezt most hallom először. Na, kapaszkodj. (Lesegíti.) Még kesztyű is van rajtad? Ez aztán az elegancia. Hogy nem sülsz meg? Bakancs, kesztyű, kalap… Miért nem öltözöl lengébben?
BOHÓC: Valaki egyszer kitalálta, hogy így néz ki egy tisztességes bohóc, én pedig igyekszem megfelelni az elvárásoknak.
EDITH: Gyönyörű. Nem mondta az öcsém, mennyire hasonlítasz anyánkra?
BOHÓC: Ha jól emlékszem, nem említett ilyesmit. Miért, ő is szeplős és krumpliorrú?
EDITH: Nem, dehogy. Nem külsőre értettem. Szerintem rokonlelkek vagytok.
BOHÓC: Igazán?
EDITH: Igazán. Ő is igyekezett megfelelni az elvárásoknak. Amikor rájött, hogy nem megy, ő is whiskyvel kezdte orvosolni magát.
BOHÓC: Akkor mégsem hasonlítunk. A whisky, ha mindenáron meg akarom magyarázni, az én esetemben nem utókezelés, hanem doppingszer. Csak ma egy kicsit túladagoltam magam. Kivételesen. Azt hiszem, elszívok egy szálat, hátha attól kidobom a taccsot, és akkor jobban leszek. Kérsz?
EDITH: (Elfogadja.) Kösz. Nagyon rosszul vagy?
BOHÓC: Nagyon. De mindjárt összeszedem magam. Nem betegedhetem le pont ma. Nekem itt még szórakoztatnom kell az úri közönséget. A cigarettaszünetnek mindjárt vége. Lehet, hogy anyád is épp cigarettaszünetet tart, azért nem találod.
EDITH: Az én anyám nem tart cigarettaszünetet. Évek óta nem dohányzik. Apám nem engedi.
BOHÓC: És te?
EDITH: Nekem szabad. Nekem nem tiltotta meg. De nem is tudná. Mit röhögsz?
BOHÓC: Szerintem nem egy dologról beszélünk.
EDITH: Talán mégis. A Halál sem szokott eltérni a kijelölt úttól.
BOHÓC: Érdekes… Egész érdekesek vagytok. Tudod, mit?
EDITH: Nem.
BOHÓC: Elszívom ezt a cigarettát.
EDITH: Én is.
BOHÓC: Hadd fejezzem be. Elszívom ezt a cigarettát. Ezzel vége a szünetnek, újra munkához látok. Amennyire telik tőlem. Segítek neked megkeresni. Kezd érdekelni az a nő.
EDITH: Nem hinném, hogy tudsz segíteni.
BOHÓC: Dehogyisnem. Én is tudok úgy kiabálni, mint te. (Hangosan) Mrs. Triumph! Hol van?
EDITH: Nem szokott válaszolni. Soha nem felel. Ilyenkor már rendszerint haldoklik.
BOHÓC: Hát, én sem érzem túl jól magam…
EDITH: Ő már lehet, hogy meg is halt.
BOHÓC: Lehet, hogy meg -?
EDITH: Még mindig akarsz nekem segíteni? Lehet, hogy egy hullát keresünk. Ezt akarod? Felfogtad, mire vállalkozol?
BOHÓC: Hát, valakinek egyszer csak meg kell találnia.
EDITH: Ez nem kis dolog. Nem egy triviális feladat.
BOHÓC: Tudom. Eltüntetni könnyen lehet. De újra előkeríteni… Fájdalmasan nehéz. Mint egy nehéz vacsora.
EDITH: Már megint miről beszélsz.
BOHÓC: A rókázásról, ugyan miről. (Elnyomja a csikket.) Mehetünk. Vége a szünetnek. Függöny! (Függöny - ha van - le.)


II.1.

A kertben. Edith és a Bohóc jön, Bohóc - egyre bágyadtabb - leül.
BOHÓC: Tartsunk egy kis szünetet.
EDITH: Jó.
BOHÓC: Szerintem végig rossz helyen kerestük. Nem lehet, hogy bent van a házban?
EDITH: Nem.
BOHÓC: Honnan vagy ilyen biztos benne?
EDITH: Nem először csinálom már.
BOHÓC: Mit? Mégis, mi ez az egész?
EDITH: Ezt te nem értheted. Ez a Triumph família. Anyám egyszer egy évben, a születésnapján elköveti rituális öngyilkosságát, mi elkövetjük rituális megmentését; lábadozik egy kicsit, majd elkezdi újra pattanásig feszíteni a húrt, de valami csoda folytán nem apám idegei merülnek ki a végletekig, s az egy év elteltével megint csak nem ő, hanem anyánk folyamodik a rituális öngyilkosság intézményéhez. Ilyenkor legalább együtt a család.
BOHÓC: De hát nincs is együtt a család.
EDITH: Még. Nálunk ez nem megy olyan zökkenőmentesen, mint másutt. Ám garantálom, hamarosan egybegyűlünk. Ezen a családi ünnepen valahogy mindenki kötelességének érzi megjelenni. Anyám kötelességének érzi megszabadítani magát tőlünk - vagy fordítva -, apám kötelességének érzi megmenteni anyámat a haláltól, Kevin kötelességének érzi megmenteni anyámat az apámtól, én pedig kötelességemnek érzem megmenteni apámat mindkettőjüktől. Azt hiszem, így foglalhatnám össze röviden a tényállást. Tulajdonképpen egészen primitív, könnyen áttekinthető játékot űzünk.
BOHÓC: És ki szokott győzni?
EDITH: Szerintem itt csak veszíteni lehet. Nálunk az abszolút vesztes viszi el a pálmát. Persze, a bírónak meglehetősen nehéz dolga van. De ma megkönnyítem a döntést, úgyhogy ha akarsz, lehetsz te a döntőbíró.
BOHÓC: Köszönöm, de nem hinném, hogy elfogadhatom nagylelkű ajánlatodat. Egyrészt, még nem látom tisztán a játékszabályokat. Másrészt, éppen egy másik játék kellős közepén vagyok, és így kénytelen vagyok arra koncentrálni, s először azt befejezni.
EDITH: Veled nem lehet komolyan beszélni.
BOHÓC: Dehogyisnem. Én mindig komolyan beszélek, legfeljebb nem mondom mindig komolyan. Foglalkozási ártalom. Már nem sokáig.
EDITH: Ezt meg hogy érted?
BOHÓC: Neked megmondhatom - furcsa, de egy teljesen idegennel gyakran sokkal könnyebben megosztjuk titkainkat -, szóval nekem is nagy nap ez a mai.
EDITH: Nocsak.
BOHÓC: Ma nyugdíjba vonulok.
EDITH: Nyugdíjba? Nem látom az arcod, de nem lehetsz még olyan öreg.
BOHÓC: A bohócok hamarabb érik el a nyugdíjkorhatárt, mint mások. Ezt a foglalkozást nem lehet olyan sokáig űzni. Ártalmas. Látod, hogy nézek ki. Fogytán van minden erőm.
EDITH: Azt látom. De, két lábbal a földön járó lélek lévén felvetném azt a lehetőséget, hogy ez az állapot nem kizárólag a bohóclét egyenes következménye, hanem szerepet játszik benne a ma esti nem túl mértékletes alkoholfogyasztásod is.
BOHÓC: Ugyan már. Mondtam, hogy rám ez a pár csepp whisky pezsdítőleg hat. Szükségem van rá a búcsú perceiben. Elég nehéz itt hagyni ezt a bohócjelmezt.
EDITH: Azt hiszem, értelek.
BOHÓC: Már úgy megszoktam. De tudni kell valamit befejezni. Valamit elhagyni örökre. Te még túl fiatal vagy ahhoz, hogy ezt igazán átérezd. Nem lehet a lantot csak úgy ukmukfukk letenni. Meg kell adni a módját. Hogy maradjon utánunk valami.
EDITH: Egy jelmez?
BOHÓC: Igen. Egy élet.
EDITH: Neked talán. Nekem egy halál, nézz rám. Én csak ezt tudom levetni és itt hagyni. Hát nem csodálatos az élet?
BOHÓC: A jelmezét mindenki maga választja.
EDITH: Én ebben nem vagyok olyan biztos. Mindenesetre ma én is levetem és örökre itt hagyom. Neked, mint idegennek, elárulhatom: egy cipőben járunk.
BOHÓC: Talán megint nem egy dologról beszélünk …
EDITH: Talán mégis. Ma felhagyok eddigi életformámmal. Elmegyek innen.
BOHÓC: Oh! Nahát! Nahát, ez igazán…
EDITH: Meglepő? Miért?
BOHÓC: Úgy látszik, ma mindenki nagy dolgokra készül. Először anyád, aztán Kevin, most te... Ti, Triumphok, tulajdonképpen annyira egyformák vagytok. Lefogadom, az apád is forgat valamit a fejében. Vagy ő lenne az egyetlen kivétel?
EDITH: Kevin mit akar?
BOHÓC: Nem tudom. De igen elszántnak tűnt.
EDITH: Mi a fenét akarhat? Nem tetszik ez nekem. Mindig előttem akar lenni egy lépéssel. Hihetetlen előnnyel indult, és mégis arra pazarolja energiája nagy részét, hogy engem legyőzzön.
BOHÓC: Neki van előnye? Te sokkal erősebb vagy, nem?
EDITH: Milyen jól látod. De ez már csak a végeredmény. Ennek így kell lennie, tehát ma végre én győzök. Ez az én napom. Eljött az én időm. Új időszámítás veszi kezdetét, s ma nem fog tudni megelőzni. Hát, szép nyugdíjas éveket kívánok. Örültem a találkozásnak.
BOHÓC: Én is. Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni.
EDITH: Majd a becses családom. Eddig is mindig összejött valahogy.
BOHÓC: Sok sikert. És minden jót. (Edith el.) Amikor üt a Halál órája, vajon a Halál vesztét, vagy a Halál diadalát jelzi?


II.2.

Üt az óra.
BOHÓC: Nem kellene tovább húzni az időt. Csak ne lennék ennyire erőtlen. Vagy gyáva. Lehet, hogy csak gyáva vagyok? Nem, nem hiszem. Sose voltam gyáva, csak ma… minden olyan másnak tűnik. És ez kiveszi az ember erejét. Becky, szedd össze magad! Ez az. Felejtsd el, hogy egy tollpihét sem lennél képes most megmozdítani, felejtsd el, hogy mindjárt kitaccsolsz. Jól van, megy ez. Büszke vagyok rád, Becky! (Felnevet, majd halkabban:) Ez persze nem igaz. És most gyerünk, vedd elő. Jó lesz itt a fa alatt. Ha egy Anna Triumphnak megfelelt, akkor egy Becky Bohócnak is megteszi. Gyerünk. (Pisztolyt vesz elő.) Amihez neki már négyszer volt bátorsága, azt én is meg merem tenni. Persze, az Anna Triumphoknak könnyebb. Ők szabadon választhatnak, hogyan. Nekik mindegy, hogy gáz vagy víz végez velük, hogy felkötik-e magukat, vagy az ereiket vágják fel. De egy bohóc... egy bohóc nem engedheti meg magának, hogy az arcába bámuljanak. (Arcának szegezi a pisztolyt.) De tulajdonképpen azt se, hogy egyedül haljon meg. (Megremeg a keze, lehanyatlik.) Miért nem jön valaki, hogy megtegye helyettem? (Kevin hangja, egyelőre távolról.)
KEVIN: Anya! Anya, hol vagy?
BOHÓC: Nem, Kevin Triumph, téged sose kérnélek meg erre a szívességre. És egyébként is alkalmatlan vagy erre a feladatra. Valaki más kell nekem. Valaki személytelen. Egy másik bohóc, mondjuk. (Kevin bejön.)
KEVIN: Anya! (Meglátja a Bohócot.) Ó! Hát már megint te vagy az?
BOHÓC: Mit csodálkozol? Elvégre megbeszéltük, hogy még találkozunk. Nos, neked sikerült? (Elrejti pisztolyát.)
KEVIN: Nem. Egyelőre nem.
BOHÓC: Nocsak. Megszökött az áldozat?
KEVIN: Valahogy úgy.
BOHÓC: Szóval áldozatot keresel. Érdekes. Én meg épp tettesre vadászok.
KEVIN: Tessék?
BOHÓC: Csak hangosan gondolkodom. Viccelgetek. Szakmai berkekben ez teljesen bevett szokás.
KEVIN: Én viszont nem viccelek. (Pisztolyt vesz elő.) Ahhoz túlságosan is régen készülök a mai napra.
BOHÓC: Jézusom!
KEVIN: Megvan a fegyver, megvan hozzá az elszántság, csak az áldozat hiányzik. Egyelőre. De mindjárt előkerül, a forgatókönyv soha nem változik. Te ezt sajnos nem értheted. Egy bohóc nem fogja fel, hogy ki kell lépni az örök körforgásból. Haladni kell. Ez a vágy különböztet meg minket a tieidtől. Változtatni kell. És ez néha csak drasztikus eszközökkel lehetséges. Én például ölni fogok, hát nem izgalmas? Meg kell szüntetnem ezt a bolondokházát. Bűnhődjön, akinek bűnhődnie kell.
BOHÓC: Kevin, ez nem te vagy! Te soha nem ölnél embert!
KEVIN: Ezt meg honnan veszed? Hiszen nem is ismersz.
BOHÓC: Nem ölheted meg az apádat csak azért, hogy -
KEVIN: Az apámat? Ki beszél itt az apámról? Az anyámat fogom megölni.
BOHÓC: Tessék?
KEVIN: Gyűlöletből ugyanis soha nem tudnék ilyet tenni. Csak szeretetből. Megteszem neki, amit annyi éve nem sikerült megtennie. És a végeredményt tekintve tulajdonképpen mindegy, hogy apa vagy anya. Nem ez a lényeg. Edith is lehetne. Sőt, te is lehetnél. Nem baj, hogy nem vagy családtag. Elég, hogy az egyikünk az. (Elgondolkozva a Bohócra szegezi a fegyvert.) És miért is ne…
BOHÓC: Hogy miért ne? Hát azért, mert tényleg nem ismerjük egymást, ergo nem szerethetsz, ergo nem ölhetsz meg az anyád helyett. Egy bohóc nem helyettesíthet egy Anna Triumphot, ezt jól jegyezd meg. És tedd el azt a pisztolyt, de azonnal! (Összegörnyed, zilál.)
KEVIN: Jól vagy?
BOHÓC: Nem. Egyáltalán nem vagyok jól. Úgy látszik, az idegeimre mész. És túl sok gyomoridegem lehet. (Előveszi a kulacsát, de nincs ereje lecsavarni a tetejét.) Segíts. (Kevin kinyitja, a Bohóc iszik belőle. Edith jön.) Kérsz? (Kevin elveszi a kulacsot.)


II.3.

EDITH: Szóval te itatod.
KEVIN: Szervusz, Edit. (a Bohóchoz) Hát nem fantasztikus? Előbb-utóbb összegyűlünk. A vérünkben van. Ezen a napon valami triumphi hatodik érzék egy helyre terel minket. Hiába is tagadnánk a rokonságot, nem igaz, nővérkém? Miért nem válaszolsz? Talán nem értesz velem egyet? (a Bohóchoz) Azt hiszem, kényes kérdést tettem fel. Tudod, Edit Triumph éveken át próbálta bebizonyítani, hogy semmi köze a Triumphokhoz. Hogy ő talált gyerek, örökbefogadott, de legalábbis törvénytelen. Egész életében fattyú szeretett volna lenni, mert ez legalább megmagyarázta volna, hogy miért bánik vele mindenki úgy, mintha fattyú lenne.
EDITH: Fogd be a szád, Kevin!
KEVIN: De semmit sem talált. Hiába vetette be minden triumphi elszántságát, makacsságát, szívósságát. Minél inkább kereste, annál inkább elvesztette a reménynek még a szikráját is. Persze, ez csak tovább hergelte, mint ahogy az jó Triumph-hoz illik. És ekkor következett második tudathasadásos korszaka, ami mind a mai napig tart. O, pardon: tartott.
EDITH: Ne áltasd magad Kevin Triumph, egy centtel sem vagy jobb nálam. Sőt. Én legalább nem teregetem ki idegenek előtt a család szennyesét. Nem értem, mire jó ez, sohasem értettem. Nem bírod megállni, hogy ne kötözködj. Mit vétettem, hogy minden egyes szavaddal büntetni akarsz?
KEVIN: Képzeld, kedves Bohóc, miután bebizonyosodott, hogy anyánk tisztességéhez kétség nem férhet,
EDITH: És ez hol bizonyosodott be, Kevin? Számold össze azt a néhány férfit, aki csak az utóbbi három évben -
KEVIN: … mondom, kétség nem férhet az utóbbi négy évet leszámítva, de ez egy másik kérdés, és te is jól tudod, hogy addig apán kívül soha nem volt dolga senkivel,
EDITH: Pedig lehet, hogy mindkettőnknek jobb lett volna.
KEVIN: … szóval, mikor mindez végre bebizonyosodott, Edith Triumph fogta magát, és meggyűlölte Anna Triumphot, aki vétlennek bizonyult az olyannyira óhajtott bűn elkövetésében, és a fene tudja, miért, talán bosszúból vagy egyszerű dühből, elhatározta, hogy szeretni fogja Mr. Triumph Atyaúristent, akivel addig semmiféle közösséget nem volt hajlandó vállalni. És akit Anna Triumph egy életen keresztül nem volt képes megszeretni, ami csöppet sem meglepő. Csakhogy erőből nem lehet szeretni, Edith. Nem láttad az apád példáján? Nem tudsz te szeretni, még ha nagyon akarsz, akkor sem.
EDITH: Ezt te mondod nekem? Én legalább megpróbálom! Te viszont olyan érzéketlen vagy, mint egy fadarab. Elemezni az érzelmeket, azt igen. De érezni?
BOHÓC: Érezni…
KEVIN: Szóltál, Bohóc?
BOHÓC: Érezni… Csak egy dolog van, ami rosszabb annál, ha nem érez az ember: ha csak annyit érez, hogy nem éreznek iránta semmit. Ezért jó bohócnak lenni. A magunkfajta senkit nem hagyhat érzelmek nélkül. Ez a bohóclét mozgatórugója.
EDITH: Akkor te egy szerencsés ember vagy. Nyomot hagysz másokban.
BOHÓC: Igen, én szerencsés ember vagyok.
KEVIN: (Edithhez) Mit irigykedsz? Te is nyomot hagysz másokban. De még milyet!
EDITH: Te beszélsz? Annak, aki veled találkozik, garantáltan nem jön álom a szemére egy hétig.
KEVIN: Én csak aktivizálok másokat. Utálom a poshadt vizet.
EDITH: Én meg nagyon jól megvagyok az aktivizálásod nélkül is.
KEVIN: Azt te csak hiszed. Mi lenne mostanra belőled, ha még én se foglalkoznék veled? Egy szépen fejlett csontváz. Ki sem bírtad volna idáig, Edith.
EDITH: És még hálás is legyek azért, amiért naponta megkeseríted az életemet? Bravo, Kevin, tied a Triumph emlékérem! Ez az arcátlanság, azt hiszem, felülmúlhatatlan! Köszönöm, drágám, a megfizethetetlen gondoskodást. Kevés ilyen önfeláldozó testvért ismerek, aki csupa szeretetből képes óránként összeszedni minden erejét, és vértanúkhoz illő önuralommal belém rúgni egy nagyot csak azért, hogy nekem jó legyen. Ezt nem felejtem el egy életre.
KEVIN: Bizony, nem kevés energiámba került, hogy magadhoz térítselek. Már azt hittem, sose sikerül. Csak egy Triumph képes ilyen kitartóan ragaszkodni egy óvatlan pillanatban kitalált, ám a valóságban sohasem létezett ideához. Imádni messziről, elhalmozni áldozataikkal - így szeret egy Triumph. El tudod te ezt képzelni, Bohóc? Hogy imádnak, mintha nem is te lennél, hanem egy festett arcú, álruhába bujtatott bármilyen test, jaj, nem úgy értettem, kedves Bohóc, ne sértődj meg, csak annyit akartam mondani, hogy egy saját maguk faragta bálványszobrot imádnak. De nem leheltek belé életet. Ez elmaradt.
EDITH: Mondtam, ugye, hogy ne igyál. Úgy viselkedsz, mint egy elmebeteg.
KEVIN: Mert nekik nem is kellene egy élő isten. Nekik csak egy szobrocska kell. Azért szeretnek, mert szeretni akarnak, s nem azért, mert szükség van a szeretetükre. Ha igazán szeretnének, azt adnák, amire szüksége van a másiknak.
EDITH: Mindenkinek szüksége van szeretetre. Még neked is, bármennyire is tiltakozol ellene. És most már fejezd be. Kezdesz egészen kritikátlanul viselkedni.
KEVIN: Ha igazán szeretnének, életet lehelnének a szobrocskákba. És az bizony elég fájdalmas lehet. Tudni kell kegyetlennek lenni. Anyát magára kellett volna hagyni évekkel ezelőtt. Apádnak az arcába kellett volna ordítani néhányszor az igazságot. Mindenkivel én se törődhetek!
EDITH: Teljesen elment az eszed?
KEVIN: És tudod, mi a legszebb az egészben, Bohóc?
BOHÓC: Micsoda.
KEVIN: Az, hogy hiába mondtam meg neki. Nem érti, mert Triumph. Én Turner vagyok, mint az anyám. Ő értené. Te érted?
BOHÓC: Azt hiszem. Azt hiszem, igen.
KEVIN: De te nem vagy ilyen.
BOHÓC: Már nem tudom, milyen vagyok.
EDITH: Miért, régebben tudtad?
BOHÓC: Nem. De régebben legalább azt hittem, hogy tudom.
EDITH: Szerintem nem az a lényeg, hogy el tudd dönteni, milyen vagy, hanem hogy tudd, mit akarsz csinálni. Én például el fogok innen menni. Ez a tervem.
BOHÓC: Nekem is.
EDITH: Persze, persze, ezt már megbeszéltük. És ha már egyszer van terved a jövőre nézve, nem mindegy, milyen vagy?
BOHÓC: De, most már mindegy.
EDITH: Na, látod.
BOHÓC: Edith!
EDITH: Igen?
BOHÓC: Miért nem indulsz máris?
EDITH: Előbb meg akarom keresni anyát.
BOHÓC: Kevin!
KEVIN: Tessék.
BOHÓC: Te is tudod, mit akarsz csinálni.
KEVIN: Igen, tudom.
BOHÓC: Akkor miért nem fogsz hozzá máris?
KEVIN: Előbb meg kell találnom anyát.
BOHÓC: Értem... Apátok hol van?
EDITH: Itt jön. (Triumph közeledik.) Anyát keresi. Ugye, megmondtam, hogy előbb-utóbb összegyűlünk. Erre a családra lehet számítani.
KEVIN: Akkor indulhatunk?
EDITH: Én készen állok.
TRIUMPH: Gondoltam, hogy itt vagytok.
KEVIN: Nagy kunszt.
TRIUMPH: Persze, anyátok nincs itt.
EDITH: Honnan tudod? Csak nem megtaláltad?
TRIUMPH: (Nem válaszol, ide-oda tekintget.)
EDITH: Apa, válaszolj már! Megtaláltad?


II. Rész

III.1.

Csak hangok.
GYEREK: Anya, te most sírsz?
NŐ: Nem sírok. Nem szokás sírni ennyi ember előtt. Csak otthon. Amikor nem látnak.
GYEREK: De csillog a szemed, tudod?
NŐ: Az előfordul. Szaladj játszani.
GYEREK: Az örömtől vagy a szomorúságtól?
NŐ: Mégis, mit gondolsz?
GYEREK A szomorúságtól?


III.2.

Kert, ugyanott. Mindannyian.
BOHÓC: Kacagnom kell, komolyan mondom, ezt nem lehet kibírni e nélkül! Megszakadok, jaaj! Micsoda bohócok vagytok ti, mind egy szálig! Mind egy szálig, halljátok?
TRIUMPH: Fogd be a szád!
BOHÓC: De egyformák vagytok! Elképesztő!
TRIUMPH: Mégis, mit képzel ez magáról?!
EDITH: Apa, hagyd! Nem látod, hogy részeg? Szólok az őröknek, ők majd kikísérik. Te ne foglalkozz vele!
BOHÓC: Kevin, te nem szólsz semmit? Vagy tudod, hogy igazam van? Végül is, nem nehéz belátni. Csak nézzetek végig magatokon! Három szerencsétlen vesztes. Minden évben a bolondját járatja veletek egy neurotikus, depressziós, férfiakra kiéhezett - (Triumph nekiesne, de Edith visszafogja, Kevin pedig a Bohóc elé áll.)
TRIUMPH: Hogy merészeled, te rohadék -
KEVIN: Ne!
EDITH: Hagyd! Nem tudja, mit beszél.
BOHÓC: És ti minden évben újra és újra bedőltök neki! Talán nem így van? Nekem így mesélték, megbízható forrásból származik a hír, vagy te nem így gondolod, Edith Triumph?
EDITH: Menjünk innét!
BOHÓC: Hülyét csinál belőletek, ti pedig, az ördög tudja miért, minden évben feltámasztjátok, pedig az ilyen nőt agyon kéne lőni, igaz, Kevin Triumph?
TRIUMPH: Micsoda?
KEVIN: Össze-vissza beszél, nincs magánál.
EDITH: Kavarog benne a szesz, meg az a néhány szó, amit váltottunk vele. Már akkor se volt józan.
BOHÓC: Én józan vagyok. De ti, ti mikorra fogtok kijózanodni? Meddig fogtok még itt keresgélni? És mit? Tudjátok egyáltalán, hogy mit kerestek? Lehet, hogy azért nem találtok semmit, mert nem a megfelelő dolgot keresitek?
TRIUMPH: Pontosan tudjuk, hogy mit keresünk.
BOHÓC: Akkor jó. Akkor - menjetek csak. Igyekezzetek, mindjárt vége a napnak. Vagyishogy, hamarosan felbukkan a nap. Nemsokára elbuktok. (Nevet. Triumph megragadja a Bohóc kezeit.)
BOHÓC: Most gyűlölsz?
TRIUMPH: (nem válaszol)
BOHÓC: Kezdetnek nem rossz.
TRIUMPH: Tessék?
BOHÓC: Azt mondtam, kezdetnek nem rossz. Sőt, biztató.
TRIUMPH: Nem tudom, miről beszélsz. Nincs itt semmiféle kezdet. Én a magam részéről végeztem. (Elengedi.) Jobban tennéd, ha eltakarodnál.
BOHÓC: Nemsokára úgyis visszajössz hozzám. Azt még megvárom.
TRIUMPH: Már miért jönnék ide vissza.
BOHÓC: Mert rajtam kívül senkit sem fogsz erre találni. Márpedig ha nem találsz ma semmit, elvesztél.
TRIUMPH: Menjünk. (Elindul Edithtel. Kevin a Bohócot nézi.)
BOHÓC: (Kevinnek) Neked is vissza kell jönnöd. Még nem dőlt el a mi kis mérkőzésünk. Vigyázz, mert a végén én leszek a gyorsabb!
KEVIN: Majd meglátjuk. (Kevin el.)
BOHÓC: (elgondolkodva) Thomas Triumph. Ő jó lesz. Hát akkor, legyen ő. (Lefekszik. Sötét.)


III.3.

Hangok.
FÉRFI: Vigyázz, van itt valami. Lépj nagyot.
NŐ: Jó. Úristen, ez egy ember! Hogy kerül ez ide?
FÉRFI: Nem mozdul. A fenébe, olyan sötét van, hogy nem látok semmit. Hé, ébresztő!
NŐ: Mint egy darab fa. Biztosan jól beszívott és most kidőlt.
FÉRFI: Valószínű. Itt egy üveg mellette. Üres. Na, ha ezt mind ő itta meg…
NŐ: Tegyük fel legalább egy padra. Aztán szólunk egy őrnek, rendben?
FÉRFI: Fogd a lábát.
NŐ: Hű, de nehéz! Tegyük le. (Huppanás.) Sam, ez meg se nyekkent.
FÉRFI: A részegek mind így alusznak. Öntudatlanul.
NŐ: Sam.
FÉRFI: Tessék.
NŐ: Biztos, hogy csak alszik?
FÉRFI: Hát persze. Ne láss rémeket. Gyere, szólunk egy őrnek.


III.4.

Triumph villa, szoba. Hangosan szól a zene (operaária), Kevin hallgatja önfeledten forgatja a pisztolyt a kezében. Ajtócsapódás kintről. Kevin a belső ajtóra szegezi a fegyvert, aztán egy gyors mozdulattal elteszi. Triumph jön. Idegesen járkál, a fejét fogja, csapkod, dühöng.
TRIUMPH: Halkítsd már le! Megőrülök. (Kevin halkít a zenén.) Hogy teheti ezt? Hova a francba tűnt?! (csendesebben) Hol van?
KEVIN: Nem tudom.
TRIUMPH: Most már megmondhatod. Nézz végig rajtam. Jól sikerült a tréfa. Az őrület szélén egyensúlyozok, remeg az egész testem, már a poharat sem tudom rendesen fogni, kikészültem, tessék, sikerült, most már igazán elárulhatod.
KEVIN: Csak nem gondolod, hogy -
TRIUMPH: Te biztos tudod, hol van. Belőled kinézem, hogy képes vagy nyugodtan szemlélni, ahogy mindenki majd' beledöglik a keresésbe, és közben tudod, hogy semmit sem talál.
KEVIN: Igazán?
TRIUMPH: Ti mindig olyan jól megértettétek egymást. És mindig olyan nyugodtan szemlélted, ahogy majd' beledöglünk -
KEVIN: Állítsd már le magad. Nem tudom, hol van. Én is egész este kerestem.
TRIUMPH: De ilyen nincs! Ilyen még nem volt, ilyen nem lehet! Itt kell lennie valahol! Eddig is mindig megtaláltuk. Egy emberi test! Nem veszhet el csak úgy, mint egy apró tárgy, egy gomb vagy egy egy zsebkendő, amit észre sem veszünk, ha kiesik a nadrágzsebünkből!
KEVIN: Lehet, hogy elment. Nem gondolod?
TRIUMPH: Csak úgy?
KEVIN: Csak úgy. Nem túl valószínű, de előfordulhat, igaz? Persze, tudom, hogy te jobban örülnél, ha vérbe fagyva találnál rá a tölgy alatt, és megmenthetnéd a jól megérdemelt örök nyugalomtól, de lásd be, nem várhatjuk el tőle minden évben ezt az áldozatot, csak azért, hogy az év egy napján úgy érezhesd, szüksége van rád. Neki rád soha nem volt szüksége. Vagy fogalmazzunk inkább így: nem neki lett volna szüksége rád.
TRIUMPH: Edith hol van?
KEVIN: Már késő. Összepakolt, nemsokára itt hagy ő is.
TRIUMPH: És te? Te maradsz?
KEVIN: Amíg el nem visznek! Tulajdonképpen szeretem ezt a helyet. (Nevet.) Olyan csendes, nyugodt. (Üvegcsörömpölés a másik szobából. Mindketten kirohannak. Sikítás.)


III.5.

TRIUMPH: Még csak ez kellett. Ne hagyd kimászni!
KEVIN: Nocsak!
TRIUMPH: Nahát, nahát.
BOHÓC: Engedj már el!
KEVIN: Hagyd, most már úgyse tud elmenni. (Visszajönnek.)
TRIUMPH: Csak azt tudnám, hogy mit vétettem! Miért velem történik mindez? Miért kell nekem öngyilkosjelöltekkel, bohócokkal foglalkoznom pont ezen a napon? És egyáltalán, hogy kerültél a nappaliba, és mit kerestél ott?
BOHÓC: Csak egy üveget.
TRIUMPH: Egy üveget.
BOHÓC: Egyszer csak ráébredtem, hogy kifogyott.
TRIUMPH: És ez mióta indok arra, hogy besurranj az első házba, ami az utadba esik, és elemeld az első szimpatikus üveget?
BOHÓC: Azt hiszem, félreérted a dolgot.
KEVIN: Ezt nehéz lesz kimagyarázni, Bohóc.
BOHÓC: Ugyanis elhatároztam, hogy soha többé nem nyúlok alkoholhoz.
TRIUMPH: Remek. Akkor tedd szépen le azt az üveget, menj Isten hírével, kivételesen nem jelentelek fel, csak legyen végre nyugtom ebben az istenverte házban.
BOHÓC: És, gondoltam, ezt az elhatározást megünnepelem. Az ilyesmire inni szokás, nem igaz?
TRIUMPH: Hülyéskedsz velem?
BOHÓC: Ó, dehogy.
TRIUMPH: De igen. Valahogy mindenki azt hiszi, hogy velem játszadozhat, ahogy neki tetszik. Hogy velem bármit meg lehet csinálni, nekem bármit lehet mondani. Hát nem. Legalább egy bohóc ne szórakozzon velem.
BOHÓC: De hát nekem ez a dolgom.
TRIUMPH: Itt maradsz és elbeszélgetünk. Komolyan.
BOHÓC: Nekem el kell men -
TRIUMPH: Sehova nem mész. Nem kellett volna bejönnöd. Kevin.
KEVIN: Igen?
TRIUMPH: Hozz neki egy üveget, elvégre ezért jött. Ha jól érzem, whiskyt szeretne. (Kevin behozza.)
TRIUMPH: Hozz poharat is, úriemberek vagyunk, vagy mi az Isten. Más poharat nem találtál?!
KEVIN: Ez miért nem jó?
TRIUMPH: Tudod, hogy ezek anyád kedvenc po -
KEVIN: És akkor mi van?
BOHÓC: Majd vigyázok rá, ne aggódj. Szeretem az ilyen hosszú poharakat. Bár nem whiskyhez valók, az egyszer biztos.
KEVIN: Most már mindegy. Nem fogok tovább keresgélni. Fölösleges. (Elindul kifelé.)
TRIUMPH: Hova mész?
KEVIN: Mulatni. (El)


III.6.

TRIUMPH: Ülj csak le. Helyezd magad kényelembe. Igyál, most már poharad is van. Mit állsz ott, mint akit odaszegeztek? Na ugye. Nem jobb így? Tölts a poharadba, dőlj hátra, érezd magad otthon, tudod, mit, tölts az enyémbe is. Megy ez, mintha egész életedben ezt csináltad volna.
BOHÓC: Neked viszont nem megy a tréfálkozás. Látszik, hogy soha életedben nem csináltad.
TRIUMPH: Te provokálsz engem. Igen, ez az. A legelső pillanattól fogva éreztem ez az arroganciát. Mi bajod van még neked is velem? Mit akarsz tőlem? Miért jöttél utánam? Megmondtam: nekünk nincs dolgunk egymással.
BOHÓC: Azt te csak úgy hiszed.
TRIUMPH: Nem, nem csak úgy hiszem. Semmi közünk egymáshoz.
BOHÓC: Akkor miért nem hagytál elmenni? Te akarsz tőlem valamit.
TRIUMPH: Ne nevettess.
BOHÓC: Eszem ágában sincs. Komolyan beszélek. Nyilvánvalóan szükséged van valakire. S kihez is fordulhatnál. Nincs senkid, hát én is megteszem.
TRIUMPH: Mit tudod te, mire van nekem szükségem.
BOHÓC: Nem nehéz kitalálni. Mást se hallgattam egész este. Jó kis ízelítőt kaptam a Triumphok családi életéből. Persze, nem kellett hozzá tíz perc se, hogy megismerjelek. Tíz mondat után úgy éreztem, mindent tudok rólad, ezer éve ismerlek. És tudom, hogy szükséged van rám. Vannak feladatok, amiket csak egy idegen tud elvégezni. Talán segíthetünk egymásnak.
TRIUMPH: Semmit se tudok rólad. Miért higgyek neked?
BOHÓC: Mert tudod, hogy igazam van. És mert egy bohóc sohasem hazudik.
TRIUMPH: Mondja egy bohóc.
BOHÓC: El sem tudod képzelni, mit tesz egy kis festék. Egy hajszálvékony fátyol a világ és az arcod között, ami másként töri a fényt, mint megszoktad. Megtántorodik a világ, mintha végiglocsolták volna whiskyvel. Persze, nem árt egy kis valódi nedű hozzá. Igyál te is, sápadt arcú. Az egész világ másnak tűnik, mintha nem is a képedre kented volna a festéket, hanem a tárgyakra, virágokra, emberekre. Mélyeket szippantasz a szivárványszínű levegőből, és rádöbbensz: most bármit kimondhatsz. Nincs értelme semmit eltitkolni, vagy bármiről is hazudni. Téged úgysem érint. Érinthetetlen vagy. Szabad, mint a madár. A megkötések iszonyúan szabaddá tesznek. Végre bármit gondolhatsz, érezhetsz: nem fog kiülni az arcodra - mert nincs arcod. Csak egy maszk van, mindig ugyanaz a jóságos takaró, bármilyen viharok is dúlnak alatta. Nevetned kell, ha belerokkansz a fájdalomba, akkor is kacagnod kell, teli tüdőből, ha már egyszer ilyen szájat festettél magadnak. Non-stop mosolyszolgálat minden megerőltetés nélkül, hát nem remek ez az élet?
TRIUMPH: Biztos érdekes.
BOHÓC: Hogy érdekes-e? Több annál, sokkal több: izgalmas. Képzeld el, ahogy kifested magad. Ezer közül is kirí ezerszínű rikító arcod. Egy jelenség vagy, végre, visszavonhatatlanul. És attól a pillanattól kezdve úgy viselkedik veled a világ, mintha nem is léteznél. Keresztülnéz rajtad, elmegy melletted. Minden olyan dolgot megtesz előtted, amit soha nem merne szemtanúk előtt. Csak azért, mert nem vesz észre. Vagy emberszámba. Egyszer csak betekintést nyersz olyan dolgokba, amikből addig ki voltál zárva. Meghallasz minden olyan kis beszélgetést, amit nem neked szántak. Egy szemvillanás alatt más lesz a világ, mint azelőtt. Megváltozik, csak mert változtattál a külsődön. Ez nem izgalmas? Gondolj bele: egy kis festék, és szemtanúja lehetsz annak, mint csábítja el feleséged az egyik legjobb barátodat. Na, ehhez mit szólsz?
TRIUMPH: Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, a műsorszámot csak maszkban lehet megtekinteni. Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, de ezért igazán nem érdemes kipingálnod magad. Elég, ha megfelelő feleséget választasz.
BOHÓC: Milyen jól látod.
TRIUMPH: Nem nehéz. Tapasztaltam.
BOHÓC: Milyen jól bírod.
TRIUMPH: Nem tudom… már megszoktam.
BOHÓC: Ne strapáld magad, nekem fölösleges hazudnod.
TRIUMPH: Te mindenkiről azt hiszed, hazudik. Azt hiszed, csak te mondhatsz igazat?
BOHÓC: Ugyan, én ilyet egy szóval nem állítottam. De, lássuk be, a két dolog nem fér meg egymással.
TRIUMPH: Milyen két dolog?
BOHÓC: Hát, vagy nem szereted azt a kis kígyót és akkor minden egyéb, a bál, a vacsora és ez az eszeveszett keresgélés egy nagy hazugság, vagy valamilyen érthetetlen okból kifolyólag még nem tudott kipusztulni belőled minden iránta való érzelem, akkor viszont az előbb hazudtál. Nem szokhattad meg, hogy rád ügyet sem vet, ugyanakkor fűvel-fával
TRIUMPH: Fejezzük be ezt a beszélgetést, még mielőtt…
BOHÓC: Látod, elég szóba hoznom, s elönt az indulat.
TRIUMPH: Nem is ismered őt! Engem sem ismersz! Csak beszélsz és vádolsz, s közben fogalmad sincs, miről van szó!
BOHÓC: Miért, miről van szó? Tudja ezt egyáltalán valaki? Tessék, mondd el! Tudnom kell az igazat!
TRIUMPH: Tényleg?
BOHÓC: Igen. Anélkül nem mehetek el. Valamit nekem is kell találnom ma éjszaka. Hasonlítanak a szokásaink. Az előbb, egy pillanatra úgy éreztem, mintha ugyanazt az életet élnénk. Éreztél már ilyesmit?
TRIUMPH: Nem hinném.
BOHÓC: Na, mindegy. Mi az igazság?
TRIUMPH: Az igazság az … az az igazság, hogy Anna szeret engem.
BOHÓC: Thomas Triumph, nagyon kérlek, ne kacagtass, mert a gyomrom nem bírja az efféle megrázkódtatásokat, és újra okádnom kell majd. Megegyeztünk, hogy az igazat mondod.
TRIUMPH: Éveken keresztül nem volt semmi probléma. Egy hangos szó nem hangzott el, minden a tökéletesség medrében folyt. Aztán egyszer csak azt kérte, engedjem el.
BOHÓC: És, elengedted?
TRIUMPH: Hogy tudtam volna? És mi értelme lett volna? Tévedett, amikor azt hitte, hogy nem tud boldoggá tenni, és hogy csak tönkretesz engem. Én boldog voltam vele mindenképp. Úgyhogy maradt.
BOHÓC: Nem lehet, hogy te nem tetted boldoggá őt?
TRIUMPH: Én mindent megadtam neki, amit csak akart, Bohóc. Lehet, hogy az zavarta, hogy ő nem tud annyit adni. De hát én ezt sohasem vártam el tőle. Szerettem ezt a hiányos szeretetét is, az adni-nem-tudását, mindent. És akkor hirtelen megvadult. Akkor bántott meg, amikor csak tudott. Ott szégyenített meg, ahol csak tudott. De nem tud átverni: tudom, hogy csak azért csinálja, hogy elhitesse, ő mennyire romlott és mennyire nem való hozzám. Hogy eltaszítsam magamtól, mert nem elég jó nekem. De tudom, hogy nem így van. Engem nem csap be. Azok az évek nem tűnnek el nyomtalanul. Érted, ugye, miről beszélek.
BOHÓC: Persze, hogy értem. Nonszensz az egész. Egy bolond se veszi be.
TRIUMPH: Pedig az igazat mondom.
BOHÓC: A magad igazát. Hogyne. Tudod, mi a baj? Te tényleg azt mondod, amit magad is tapasztalsz, és elhiszel. Csakhogy te mindent a magad törvényei szerint magyarázol. A világ pedig nem így működik.
TRIUMPH: Te oktatsz ki engem? Ebben a maskarában ülsz mellettem, és arról papolsz, milyen a valódi élet?
BOHÓC: Próbáld ki.
TRIUMPH: Tessék?
BOHÓC: Próbáld ki. Egyszer az életben. Próbáld ki, milyen az, amikor megszűnsz Thomas Triumph lenni, s végre nem az ő szemével nézed a világot. Tommy Bohóc. Hogy tetszik az ötlet?
TRIUMPH: Nevetséges.
BOHÓC: Úgyis jelmezbál van, vagy nem? Egyszer te is beöltözhetsz. Segítek. Gyönyörű bohóc lesz belőled.
TRIUMPH: Hagyj békén. Örülök, hogy élek.
BOHÓC: Máris kedvezőbb a helyzeted, mint az enyém. Engedd meg, hogy kifesselek. Ajándék. Fogadd el.
TRIUMPH: Mondtam már -
BOHÓC: Nem mondtál semmit. Legalábbis semmi fontosat, mivel semmi fontosat nem látsz. Ezen akarok változtatni. (Előpakolja festékesdobozát. Két kezével megfogja Triumph fejét, odahajol.) Csak nem félsz?
TRIUMPH: -
BOHÓC: Félsz?
TRIUMPH: Szoktál kifestve a tükörbe nézni?
BOHÓC: Hát persze. Miért?
TRIUMPH: És fel szoktad ismerni magadat? Az arcvonásaid, a szemed formáját, a mosolyod, a grimaszaid?
BOHÓC: No, lám. Ezen még nem gondolkodtam. Tudom, hogy én vagyok és kész.
TRIUMPH: Ijesztő, hogy nem látom az arcod. Olyan, mintha magamban beszélnék. És nem fair. Te látsz engem, én pedig nem látlak.
BOHÓC: Na ugye. Ugyanazt mondjuk, csak másképpen. Rejtőzz el te is álarc mögé, és akkor egyenlőek lesznek az esélyeink.
TRIUMPH: Igen. Akkor te sem látsz majd engem...
BOHÓC: Nem. Akkor te is látni fogsz engem. Ülj nyugodtan. Először egy kis fehér alapozó. (Jobb kezéről lehúzza a kesztyűt, s elkezdi lassan felvinni a festéket Triumphra.)
TRIUMPH: A másik kesztyűdet nem veszed le?
BOHÓC: Nem. Minél kevesebb szabad felületet hagyni. Ez alapszabály.
TRIUMPH: Hol tanultad? Van bohóciskola?
BOHÓC: Persze hogy van. Remek mestereknél tanultam a szakmát. Kicsit emeld fel a fejed. Ez az. És ne ficánkolj.
TRIUMPH: Értem. Tehát van bohóciskola. Furcsa, hogy a bohócoknál tulajdonképpen minden ugyanúgy működik, mint nálunk.
BOHÓC: Miért lenne bármi is másképp.
TRIUMPH: Talán még családod is van.
BOHÓC: Talán.
TRIUMPH: Most van, vagy nincs?
BOHÓC: Van. Sőt, még ez is ugyanolyan, mint a tiéd. Úgy értem, ugyanúgy megvannak a problémák. Csak nálunk már a kezdet sem volt rózsás. Nem emlékszem egy pillanatnyi harmóniára sem. Persze, az én hibám. Bohóc létemre elhittem, hogy ami a valós életben van, természetszerűen nem elégítheti ki az én igényeimet. Így hát elfogadtam az első kevésbé rossznak tűnő megoldást.
TRIUMPH: Nekem szerencsém volt. Éveken keresztül imádtam Annát. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen tökéletes nő éppen engem választana. De igent mondott, és én feleségül vettem az egyetlen, akire valaha is vágytam.
BOHÓC: Én nem vágytam soha senkire, el tudod ezt képzelni? Tulajdonképpen, úgy gondolkodtam, mint te: a tökéletes úgysem engem választana. Ekkora mázlim nekem nem lehet. A különbség pusztán annyi, hogy én szépen el is temettem ezt az álomképet. Én realistán csak a selejtek közül válogattam. Tudtam: akárhogyan is, de valami hibája mindenképp lesz. Elfogadtam, hogy olyat úgyse találnék, akit teljesen szerethetnék. Tehát megpróbáltam valaki olyat találni, aki legalább engem szeret. Persze, az idő sok mindent képes megváltoztatni. Lassacskán megtanultam megbecsülni és értékelni rajongását.
TRIUMPH: És viszonozni?
BOHÓC: Igen, feltétlenül! (Nevet) Évek visszafojtott, felgyülemlett érzéseit kezdtem rázúdítani. Elkezdtem érezni. És kimutatni érzéseimet. Mintegy megbecsülésem jeléül.
TRIUMPH: Akkor ráléptél végül a helyes útra, és azon haladsz előre. Boldog lehetsz. Én épp az ellenkezőjét érzem. Évek óta elkeseredett elszántsággal próbálom fenntartani magamban megsavanyodott szeretetemet.
BOHÓC: Bravo, Tommy Bohóc!
TRIUMPH: Most meg mi van?
BOHÓC: Kimondtál valamit, amire egyébként akár évtizedeket várhattunk volna. Látod, mire képes ez a kis festék. Most jutalmul keretet is adunk ennek az új arcnak. (Fekete ceruzával keretbe foglalja az arcot, szép, óvatos mozdulatokkal.) Igen, a te szereteted régen megsavanyodott. Remek szót találtál rá. De ami azt illeti, az én érzelmeim is hagynak kívánnivalót maguk után. Gondolj el egy jégszekrényt, ami eddig tökéletesen, megbízhatóan működött. Amit bele tettél, lehűlt ugyan, de alapvetően nem változott: az étel nem lett tőle se jobb, se rosszabb. A jól működő jégszekrény a világ egyik legocsmányabb dolga: olyan semmilyen. Ha felenged, akkor már valami baj van vele, nem funkcionál rendesen. Elkezd csöpögni. Olyan, mintha sírna. Ez minden, amit adhat. Egy-két könnycsepp, ami irgalmatlanul hideg továbbra is. Jó, néha egy-egy nagyobb darab jég is leszakadhat az oldaláról, ez nagyobb sérüléseket is tud okozni. Rád eshet, felhasítja a bőrödet, esetleg rád fagyhat. Ezek körülbelül a lehetőségei. Ennyit a fejlődésről. Ennyit a helyes útról. És most a szemed következik. Nézz föl, és próbálj meg nem pislogni. Szóval, nekem nem sikerült megszeretnem az emberemet, neked viszont sikerült kiszeretned az asszonyodból, és mégis, mindketten óriásit léptünk előre a haladás nagy útján. Érdekes egybeesés, szerinted nem?
TRIUMPH: Mire célzol?
BOHÓC: Egyedül vagyunk mind a ketten... Azt mondtad, Anna sokszor megcsalt téged.
TRIUMPH: -
BOHÓC: Így volt, vagy nem?
TRIUMPH: Igen, de -
BOHÓC: És te?
TRIUMPH: Mi van velem.
BOHÓC: Te hányszor csaltad meg őt?
TRIUMPH: Hova gondolsz. Egyszer sem.
BOHÓC: (Nevet) Remek! Kezd megjönni a humorérzéked is. De tényleg: hányszor? Egyszer? Kétszer? Tízszer? Sokszor?
TRIUMPH: Nem vicceltem. Soha nem tudtam más nőre gondolni.
BOHÓC: Pedig lehet, hogy ez lenne a megoldás.
TRIUMPH: Miért, neked hányszor sikerült?
BOHÓC: Nekem ez nem lenne megoldás.
TRIUMPH: Na, ne szerénykedj. Ki vele, hányszor? Egyszer? Kétszer? Tízszer? Sokszor?
BOHÓC: Sokszor. Gondolatban. De valójában sohasem. Tudod, szerintem sose jó a könnyebb utat választani.
TRIUMPH: Könnyebb út? Nem ismerek ennél nehezebbet! Sose lennék képes megtenni.
BOHÓC: Dehogyisnem. Csak tartsd csukva a szemed, amíg szárad a festék. Most következik a szád. Nyisd ki résnyire. Ez az. (Odahajol és megcsókolja. Triumph felpattan.)
TRIUMPH: Mi az istent csinálsz?!
BOHÓC: Csak megmutattam, milyen egyszerű megtenni.
TRIUMPH: De hát ez erőszak!
BOHÓC: Jaj, sajnálom. Nagyon fájt?
TRIUMPH: Muszáj neked most is bohóckodnod?
BOHÓC: Nem, dehogy. Fura dolog ez. Minden első alkalom erőszak, még akkor is, ha azt hiszed, hogy te döntöttél. Első alkalommal soha nem tudhatod, miről döntesz, tehát nem te döntesz. Ez mindenre igaz, még a tulajdon gyermekeidre is. Mit lehet ilyenkor tenni? Elutasíthatod. Az ördögnek tartoztál vele, hát megesett... és kiegyenlítettél valamiféle számlát. Tehát amikor legközelebb megteszed, már saját magadat erőszakolod meg. Te magad akarod, hogy fizess még, hiába róttad le már egyszer a tartozásod, fizetni akarsz, minél többet, mert annál többet engedhetsz meg magadnak. Hát nagyon vigyázz. Legközelebb már te magad fogod megtenni.
TRIUMPH: Kétlem.
BOHÓC: Úgy is jó. Akkor viszont nyugodtan visszaülhetsz: biztonságban vagy. Már csak egy kis rúzs hiányzik. No meg egy könnycsepp.
TRIUMPH: Az meg minek?
BOHÓC: Hogy emlékeztessen a szerepedre. Csodálatos. Egész megható.
TRIUMPH: Hadd nézzem!
BOHÓC: Tessék. (Tükröt tart elé. Szomorú, Pierrot-szerű arca van.) Hogy tetszik? Most már sírnod kell, ha tetszik, ha nem.
TRIUMPH: Ez én lennék? Ez lennék én?
BOHÓC: A tükör aránylag ritkán hazudik. Nézz rám.
TRIUMPH: Viszket az orrom.
BOHÓC: Ne nyúlj hozzá, csak elkened. Majd elmúlik. Tűrj szépen. Érdemes mindig a nehezebb utat választani, mondtam már. Még azt a bűnödet is levezekled, amiről nem is sejted, hogy valaha is elkövetted.
TRIUMPH: Köszönöm, én már most úgy érzem, mintha az egész életemet végigvezekeltem volna. Annáért. Talán túl nagyra törtem. Nem lett volna szabad őt akarnom.
BOHÓC: Felejtsd már el azt a kis libát! Anna, Anna! Mindig csak Anna! Mit gondolsz, kellene neki egy ilyen Bohóc? És különben is: hol van most, és hol volt eddig, amikor olyan nagy szükséged lett volna rá? Hányszor állt melletted, amikor ott lett volna a helye? Milyen anya volt? Hagyta, hogy megutálja a lánya csak azért, mert benne is téged látott szüntelen? De szült egy fiút, hogy legyen egy szövetségese ellened? Mit adott ezen kívül neked? Mit? Mondj akár egyetlen dolgot, és egy szót sem szólok többet. Na, tessék. Beszélj. Mi lenne, ha végre megpróbálnál tisztán látni? Ki ez az Anna? A világ legcsodálatosabb asszonya, aki halandó lévén néha megbotlik, és szemed előtt csókolódzik össze a világgal? Hát ennyire ostoba vagy? Ennél a nőnél még egy harmadrangú bohóc is jobb! (halkan) Ennél még egy harmadrangú bohóc is jobb. Válaszd a nehezebb utat. Hagyd ott az egész bagázst. Van más is rajta kívül. Csak úgy hemzseg a város a harmadrangú bohócoktól. Hiszel nekem?
TRIUMPH: Igen.
BOHÓC: Vigyázz. Amikor másodjára teszel valamit, az már a te felelősséged.
TRIUMPH: Igen. Tudom. (Magához húzza a Bohócot és elkezdi csókolni.) Ha jól értettem a gondolatmenetedet, te most a könnyebbik úton jársz. Neked nem megcsalni nehéz a férjedet, hanem hozzá hű maradni.
BOHÓC: A bohócok mindig a nehezebb utat járják. Ígérd meg, hogy otthagyod.
TRIUMPH: Ígérem.
BOHÓC: Ugye látod, hogy mit tett veled?
TRIUMPH: Látom...
BOHÓC: Mondd, hogy gyűlölöd.
TRIUMPH: -
BOHÓC: (Eltolja magától Triumphot.) Mondd, hogy gyűlölöd!
TRIUMPH: (Bizonytalanul) Gyűlölöm …
BOHÓC: Még! Hangosabban!
TRIUMPH: Gyűlölöm! Hidd már el! Gyűlölöm, gyűlölöm. Téged szeretlek. Pedig nem is ismerlek. És nem láttam soha az arcod. Most meg miért sírsz?
BOHÓC: Soha nem fogsz tőle megszabadulni.
TRIUMPH: Már most megszabadítottál tőle. Anna nem létezik. Talán soha nem is létezett.
BOHÓC: (Előveszi a pisztolyt.) Akkor öld meg.
TRIUMPH: Tessék? Ugyan, ne hülyéskedj már.
BOHÓC: Ha nem létezik, nem nagy ügy lepuffantani.
TRIUMPH: Ez… ez igazi?
BOHÓC: Naná, majd vízipisztoly.
TRIUMPH: Ezt nem kívánhatod tőlem! És különben is: nagyon jól tudod, hogy egész este őt kerestük. Fogalmam sincs, hol van. (Egy pillanatig előremered, majd a felismerés szikrája megtöri mozdulatlanságát. B arca felé nyúl.) A festék … Anna … látni akarom az arcod. (Elkenné a festéket, de az első mozdulat után a Bohóc hátrálni kezd.)
BOHÓC: Ne nyúlj hozzám!
TRIUMPH: Anna! Hogy lehettem ennyire vak?!
BOHÓC: Megőrültél? (Triumph elkapja a Bohóc kezét, s kezében marad a Bohóc kesztyűje. Triumph megragadja a Bohóc kezét.)
TRIUMPH: A kezed … Lehet, hogy az arcodat nem láthatom, de ezeket a hegeket a csuklódon ezer közül is felismerem.
BOHÓC: Engedj el!
TRIUMPH: Hogy tehetted ezt már megint velem? Te utolsó, te -
BOHÓC: Most gyűlölsz?
TRIUMPH: Hát nincs benned semmi érzelem? Te, te jégszekrény, nagyon jól mondtad!
BOHÓC: Kezdetnek nem rossz.
TRIUMPH: Fejezd már be! Vége a játéknak, nem érted?
BOHÓC: Dehogyisnem. (Felé nyújtja a pisztolyt.) Fejezd be. (Triumph elveszi a pisztolyt, a Bohócra szegezi. Önkívületben ordít.) Anna!


III.7.

(Kevin rohan be.)
KEVIN: Anya? (Meglátja a jelenetet, megtorpan. Közben Edith ront be.)
EDITH: Apa!
BOHÓC: Tedd már meg! Könyörgöm! (Kevin a fejét fogja, hátramegy.) Nem bírom, nem érted? Lőj! (Kevin hirtelen mozdulattal előveszi pisztolyát, és hátulról fejen lövi a Bohócot.)
TRIUMPH: Te utolsó rohadék. (Ráfogja a pisztolyt Kevinre.)
EDITH: Hagyd, apa. Úgyis meghalt volna. Ha iszik még egy kis whiskyt, meghal.
TRIUMPH: Hogy értsem ezt.
EDITH: Megmérgeztem. Még reggel. Elegendő alkohollal halálos reakciót vált ki. És előbb-utóbb elérte volna a megfelelő alkoholszintet, ebben biztos vagyok.
TRIUMPH: Úristen...
EDITH: Még abban a könyvben olvastam, amit tőled kaptam karácsonyra. (Kevin Edithre szegezi a pisztolyt.)
TRIUMPH: Eszedbe ne jusson, Kevin. Add ide a pisztolyod. (Kevin odaadja. Triumph letörli a nyomokat.) És most el kell rejtenünk anyátok holttestét. Ezzel is nyerünk egy kis időt, amíg keresik. Segítsetek. (Hárman megfogják és kiviszik a színpadról. Sötét.)


III.8.

Másnap reggel. Mindhárman az ebédlőben, álmosan, fáradtan. Edith törölgeti az edényeket. Üres whiskysüvegek az asztalon. Triumph már maszk nélkül, Edith még jelmezben. Kopogtatnak.
TRIUMPH: Igen. (Két férfi lép be.)
FÉRFI 1: Jó napot. Rendőrség. (Mutatják az igazolványukat.) Ön Thomas Triumph?
TRIUMPH: Igen.
FÉRFI 1: Ön jelentette be a felesége, Anna Rebecca Triumph eltűnését?
TRIUMPH: Igen.
FÉRFI 2: Találtunk egy női holttestet nem messze innen. Bohócjelmezben, az ön leírásának megfelelően. Fogadja részvétünket.
TRIUMPH: Igen.
FÉRFI 2: Sajnálom, hogy erre kell kérnem, de azonosítania kellene a holttestet.
TRIUMPH: Természetesen.
FÉRFI 1: Készüljön fel a legrosszabbra. Nem egy szép látvány. Fejlövés.
TRIUMPH: Igen, tudom.
FÉRFI 2: Tudja?
TRIUMPH: Igen. (Edith kiejti a kezében lévő poharat.)
EDITH: Elnézést.
KEVIN: Már csak kettő maradt. Jobban is vigyázhattál volna.
FÉRFI 2: Netán azt is tudja, hogy ki tette?
TRIUMPH: Igen. (Kevin feláll.) Én öltem meg Annát. (Triumph is feláll.) Azt hiszem, mehetünk, uraim.
KEVIN: Apa -
FÉRFI 1: Majd a gyerekei összepakolják a legszükségesebb dolgait.
TRIUMPH: Hát persze. Indulhatunk. (Triumph és a két férfi el.)


III.9.

KEVIN: Mikor indul a géped?
EDITH: Tizenegykor.
KEVIN: Jó utat. Hiányozni fogsz.
EDITH: Óriási. Na, megyek és kicsomagolok.
KEVIN: Nem utazol el?
EDITH: Nem, nem szerzem meg neked ezt az örömet, nem érdemled meg. No meg ki látogatná apát minden nap. Nem várhatom el tőled.
KEVIN: Együtt is mehetünk.
EDITH: Majd meglátjuk.
KEVIN: Egy évben egyszer, mondjuk?

EDITH: Egy évben egyszer.

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger