Az árnyékból egy törékeny alkatú lány lépett ki. Hosszú, fekete haja eltakarta a hosszúkás arca nagy részét. Ujjatlan pólója nem engedett túl sokat a fantáziára bízni: karjai olyan véznák voltak, hogy csontjaira már-már rátapadt a bőre, és a felső lafogott rajta, leérve egészen a combja közepéig. Ez volt rajta az egyetlen ruhadarab, amitől Jack kissé kényelmetlenül érezte magát. Úgy saccolta, hogy a gyerek olyan tizennyolc vagy maximum húsz esztendős lehet.
Kezdte magát egyre rosszabbul érezni, hisz ez a lány valakinek biztosan hiányozhat, már ki tudja mióta raboskodik az intézet falai között. Feltűnt neki, hogy Ash mereven várakozik, mintha szobor lenne.
- Ez meg mégis micsoda? - bukott ki Jackből, mire az igazgató eddigi büszke vigyora leolvadt a képéről. Látszott rajta, hogy meglepi ugyanakkor arcátlanságnak tartja a kérdést.
- Ő az államok elsőszámú, legjobb fegyvere. Egy prototípus, ami tökéletesnek tetszik - hadarta magyarázat gyanánt. - Több évnyi kutatás eredménye egyetlen lénybe sűrítve.
- Ez egy kölyök - állapította meg, mire a doktor ismét elégedettséggel húzta el a szája sarkát.
- Valóban így gondolja? Ha csak egy kölyök lenne, nem kellene a kezére a kesztyű - bökött fejével a férfi jobbjára. - De persze egyetlen terméket sem vásárol meg az ember, míg nem tudja, hogy biztosan működik-e, nemigaz? - és zsebében kezdett kotorászni, ahonnan nemsokára előhúzott egy aprócska, átlátszó kapszulát. Az átlátszó anyag mögött egy fehéregér próbált mocorogni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Épp csak akkora volt a kapszula, hogy a kisállat beleférjen. A doktor szétcsavarozta, mint egy csokitojásokba rejtett dobozkák, és úgy vette ki belőle a rémült egeret, mintha az valami játékszer lenne.
- Megmutatom, mire is képes valójában Ash - fogta a markába, hogy ne mehessen el az állatka. - Ash, végezd ki! - fordult a gyerek felé, Jack pedig érdeklődve figyelte a serényen szimatoló egeret. Az aprócska lény hirtelen visítani kezdett, és úgy vinnyogott, mintha kínoznák. A doktor letette a csupa piszok földre, ahol úgy kezdett vergődni, mint akinek epilepsziás rohama van.
Jack látta, hogy a lány mozgatja az ujjait, mégsem ért hozzá sehogy sem a kis lényhez, ami egyszer csak feladta a küzdelmet, amit az életéért folytatott, és nem moccant többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése